Már bő másfél éve, hogy eltávozott Andy Vajna, a 20. századi hollywoodi magyarok talán utolsó képviselőjeként – a nyilvánosság számára váratlanul. A szivar nélkül ritkán mutatkozó, egykori emigránsból lett filmproducer, pénzember azonban már hosszú évek óta küzdött cukorbetegséggel és különböző szív- és érrendszeri problémákkal. A filmvilágban és azon belül a magyar filmiparban betöltött szerepe nem csak alkotóként, de mentorként és később kormánymegbízottként is jelentős. Életművének szinte mindegyik szakasza kettős, ellentmondásokkal tarkított, de mindenképp megkerülhetetlen, hiszen egy egész generáció nőtt fel itthon a filmjein. A lehetőségekhez képest politikamentes portré következik.
Az amerikai mozik 1982. október 22-én mutatják be a feltörekvő Sylvester Stallone főszereplésével a Rambo: Első vér című akciófilmet, a Carolco Pictures nevű, korábban nem sok feltűnést keltő stúdió legújabb produkcióját. A vietnámi veterán történetét elbeszélő sztori volt az első nagyobb rizikó, amit az Andy Vajna és Mario Kassar által alapított vállalat vállalt: a megfilmesítésért közel 400 000 dollárt (mai árfolyamon közel száztízmillió forint) csengettek ki a jogok tulajdonosainak, úgy, hogy a projekt már évek óta hányódott a különböző nagy stúdiók asztalán. A Carolco urai viszont bevállalták az elátkozottnak tartott alkotást, a befektetett kockázat pedig óriási profittal térült meg. A Rambo: Első vér több mint 6,5 millió dollárral nyitott az első héten, azóta pedig már bőven 120 millió fölött tartanak a film bevételei. John Rambo történetének első felvonása stílusteremtő mérföldkő lett a hollywoodi filmtörténetben, arról nem is szólva, hogy a Rockyval pár évvel korábban szárnyra kapó Stallone karrierjét is segített definiálni.
A történet az épp akkor fájóan aktuális téma (az USA addigi legellentmondásosabb katonai vállalkozásának számító vietnámi háború mindössze hét évvel korábban zárult le) ellenére is több sikeres, majd kevésbé sikeres folytatást is megért – bár a harmadik rész után már Vajna nélkül. Pedig a film mögött álló Carolco Pictures nem volt kifejezetten régi játékos Hollywoodban, ám az akkoriban éppen megújulás alatt álló álomgyár aktuális trendjeit kihasználva Vajna és Kassar vállalkozása viszonylag gyorsan be tudott kerülni a fősodorba, hogy aztán a 80-as évek egyik főszereplőjévé váljon. A magyar származású alapító-tulajdonos filmes karrierje azonban ennél valamivel korábban kezdődött.
Emigránsból producer
Az 1944. augusztus 1-jén Budapesten, Vajna András György néven született későbbi vállalkozót, majd filmproducert már nagyon hamar rákényszerítette az élet, hogy megtanuljon egyedül boldogulni. Zsidó származású szülei a német, később pedig az orosz megszállást megelégelve 1956-ban úgy döntöttek, hogy elhagyják Magyarországot. Az ekkor mindössze 12 éves Andy azonban Kanadában köt ki, szüleivel csak évekkel később találkozik újra Los Angelesben. Sok sorstársához hasonlóan Vajna is az Amerikai Álmot kergette, ám korai vállalkozásai rendre befuccsoltak. A szerencséje azonban megfordul, amikor az egyetemet, majd fotóstúdióját eldobva belefog a stylist- és parókabizniszbe. A vállalkozás elsődleges profilját a stúdiók számára készített parókák jelentették, ám a cég olyan sikeressé vált, hogy Vajna a Távol-Keletre költözött és saját parókakészítő céget alapított Gilda Fashion néven. Ahogy cége egyre sikeresebb lett, Vajna megérezte, hogy ideje kiszállni és más irányba terelni a karrierjét.
Korábbi üzleti érdekeltségeit eladta, és felismerve a telítetlen piacot, Hong Kongban gyorsan megvásárolt pár filmszínházat, és megalapította a PanAsia Films nevű forgalmazó vállalatát, amely Délkelet-Ázsiában terjesztett filmeket. Első saját produkciója az 1973-as Kínai ösvény című kung-fu film volt, amelynek külföldi forgalmazási jogait fix áron, nem pedig részesedésért cserébe adta el. A film végül szép bevételt hozott a forgalmazóknak, és talán ez lehetett az a pont, ahol a fiatal vállalkozó végleg úgy döntött, hogy ideje a gázra lépnie. Pár évvel később, az 1975-ös Cannes-i Filmfesztiválon ismerkedik meg a szintén terjesztésben utazó Mario Kassarral, aki későbbi karrierjének egyik legfontosabb üzleti partnerévé válik.
A két ambiciózus fiatal úgy dönt, hogy közös vállalkozásba kezdenek, Vajna gyorsan el is adja a PanAsia Films-t és 1976-ban közösen megalapítják a Carolco Pictures-t, ami bő egy évtized múlva már az egyik legerősebb „kis” stúdió lesz Hollywoodban. A cég első éveiben egyelőre független filmek forgalmazásából élt, amihez kulcsfontosságúak voltak Kassar olasz ismerősei. Vajna így kerül kapcsolatba az olyan produceróriásokkal, mint Dino De Laurentiis vagy Carlo Ponti. A két üzletember kapcsolata mérsékelt sikerű, de stabil profitot hozó filmek pénzelésével és forgalmazásával kezdődött: a Gli esecutori (Street people, 1976) vagy Az elcserélt gyermek (1979) ugyan nem robbantottak a mozik kasszáinál, de ahhoz elég pénzt hoztak, hogy a cég megvesse a lábát a filmvilágban. Erre a biztos anyagi háttérre támaszkodva döntött úgy Vajna és Kassar, hogy belevágnak John Rambo történetébe, amivel végül letették a névjegyüket a nagyok asztalánál is.
A Rambo: Első vér azonban nem csak azért foglal el különleges helyet Vajna életművében, mert ez volt az első igazi nagy blockbustere. A Carolco két tulajdonosa annyira áhítozott a sikerre, hogy a cél érdekben már a produkció legelején túlköltekezték magukat. Vajna addigra már megtanulta, hogy a 80-as évek Hollywoodjában mindenképp kell legalább egy A-listás sztár, aki segít eladni a filmet külföldön is, ezért olyan fizetést ígértek Stallonénak, amit nem tudott visszautasítani. A probléma csak az volt, hogy senki nem akart pénzt adni a produkcióra, nemhogy Stallone gázsijára. A forgatáshoz és a forgalmazáshoz szükséges hitelt végül Mario Kassar szállította le egyik európai kapcsolatán keresztül. De a forgatás és a film utómunkálatai sem mentek valami simán – Stallone annyira utálta az első, több mint 3 órás változatot, hogy ki akarta vásárolni az összes leforgatott nyersanyagot a Carolcótól, mielőtt a film tönkreteszi a karrierjét. Ez természetesen kinyírta volna a vállalatot, úgyhogy Vajna és Kassar maguk ültek le a vágóasztalhoz és rakták össze azt a jelentősen lerövidített változatot, amivel meggyőzték Stallone ügynökét és a forgalmazókat is – és ami a végső vágás alapjául is szolgált.
Mivel Stallone átírta az eredeti történet befejezését (amelyben Rambo karaktere meghal) és a film is nagy siker lett a pénztáraknál, megnyílt az út a folytatás(ok) előtt. Ennél sokkal fontosabb volt azonban, hogy Vajna és Kassar létrehozott egy olyan produkciós mintát, amit a következő bő tíz évben folyamatosan tudtak használni és kamatoztatni. A módszer lényege az volt, hogy a filmbe befektető belföldi és nemzetközi vállalatoknak és pénzembereknek már előre eladták a helyi forgalmazási jogokat, így a Carolco vállalható anyagi rizikóval tudta biztosítani a produkciók nemzetközi elérhetőségét. Ez különösen nagy profit lehetőségével kecsegtetett a stúdió évi átlag egy szuperprodukciójának esetében. Ráadásul ezen filmek nyilvánvalóan nem olcsó látványvilága és a stúdió által kicsengetett óriási sztárgázsik azt a látszatot keltették, hogy nincs a Földön sikeresebb filmstúdió a Carolcónál. A valóságban azonban a cég elég sok filmmel megbukott, ami végül elkerülhetetlenül a csőd szélére sodorta.
Az első részhez hasonlóan a (kicsit fura címet kapó) Rambo: Első vér 2 is óriási siker lett, jóllehet ezúttal sokkal kevesebb hangsúlyt kapott az előző rész érzelmi-politikai vonala. A pénztáraknál bezsebelt profit azonban világossá tette, hogy a Carolco ebben a műfajban találta meg a fő vonalat: nem véletlen, hogy Stallone röviddel a film után tíz újabb produkcióra is aláírt a stúdióhoz. Ráadásul mellette egy másik nagy nevet, Arnold Schwarzeneggert is sikerült leszerződtetni jövőbeli filmjeikhez. Vajna és Kassar közös vállalkozása kezdett megkerülhetetlenné vált a tengerentúlon, de a függetlenekhez húzó magyar producer egyre kevésbé értett egyet a stúdió új arculatával. Ám mivel Kassar továbbra is bízott az évi egy blockbuster sikerében, amivel biztosította a stúdió fennmaradását, elég tér maradt a korábbi, Vajna által preferált függetlenebb produkcióknak is.
A harmadik Rambo-film (1988) elé így még befértek az olyan nem túl sikeres (illetve sok esetben konkrét bukást jelentő), ám annál kultikusabb filmek, mint Mickey Rourke-kal és Robert de Niróval az Angyalszív, A sötétség fejedelme John Carpentertől vagy Walter Hill egyik elfeledett remekműve, a Különös kegyetlenséggel (mindhárom 1987-es). A Rambo III-at követő időszakban azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Carolco két alapítójának szemlélete egyre kevésbé fedi egymást, Kassar végül ki is vásárolta Vajnát a cégből, aki így újra a saját útját járhatta. Kassar később még levezényelt pár nagyobb sikert (Emlékmás, Elemi ösztön, Terminator 2 – Az ítélet napja), mielőtt a Carolco csődbe nem ment a 90-es évek közepén.
Producerből mentor
A Carolcót maga mögött hagyva Vajna egyből megalapította következő cégét, a Cinergi Pictures-t, amely a korábbi vállalkozáshoz hasonlóan mozgóképek terjesztésével, finanszírozásával, fejlesztésével és persze gyártásával foglalkozott. A látványos és a pénzt tonnaszámra égető filmek helyett azonban Vajna ezúttal igyekezett hosszútávú célokban gondolkodni. Egyik első lépése volt, hogy leszerződött a Disneyvel a Cinergi-filmek észak- és dél-amerikai forgalmazásáról. Az új cég első ígéretes projektje a Tombstone – Halott város (1993) című western volt, amely bár végül nem váltotta be a hozzá fűzött anyagi reményeket, az akkoriban igencsak haldokló műfaj egyik legérdekesebb darabja. A Tombstone többek között azért sem lett nagy siker, mert ebben az évben egyszerre két Wyatt Earp-film is forgott – a másik a Wyatt Earp volt Kevin Costner rendezésében. Vajna egy interjúban utalt rá, hogy Costner megpróbálta ellehetetleníteni az ő mozijuk forgalmazását, de a Disneyvel megkötött korábbi egyezsége biztosította, hogy ez ne következhessen be. A pénztáraknál végül Costner mozija sem lett sikeres, de kultikus státusza hasonló George P. Cosmatos adaptációjához.
A Cinergi következő nagy dobása a Nixon (1995) lett volna, és bár Oliver Stone filmjét végül négy Oscar-díjra jelölték, a pénztáraknál óriási bukás volt. Stone hiába igyekezett ott faragni az árakon, ahol csak tudott, még a Disney pénze sem volt elég: a produkció egyszerűen túl drága volt. A befektetőket már maga a hír is elrettentette, hogy egy megrögzött demokrata csináljon filmet a republikánusok egyik ikonjából, és ahogy Vajna fogalmazott: két szék között a pad alá estek. A helyzeten az sem javított sokat, hogy Stone ragaszkodott hozzá: egy amerikai színész helyett a walesi Anthony Hopkins kapja a címszerepet. A több mint háromórás játékidő ezek után gyakorlatilag eladhatatlanná tette a filmet, aminek jó néhány év kellett, hogy beérjen.
Bár a Carolco utáni évek és filmek nem hozták azt a stabil pénzügyi alapot, amit Vajna remélt, de a cég egyelőre felszínen tudott maradni. Vajnának így pont jókor jött a Die Hard-sorozat legújabb része körül kialakult produkciós vihar, amelynek eredményeként végül a magyar expat láthatta el a produceri feladatokat, megszerezve így a film külföldi értékesítésének jogait is a Cinergi Pictures számára. A Die Hard – Az élet mindig drága (1995) végül minden idők egyik legjobb (és legtöbb pénzt hozó) akciófilmje lett, premierjének évében nem volt sikeresebb mozi a kiégett zsaru New York-i kalandjánál. A sikerre nem csak a pénz miatt volt szüksége Vajnának, hanem a 80-as években kiépített image fenntartása miatt is. Az előző évtizedben a Carolco neve Hollywoodban és a világon szinte egyet jelentett a látványos és látványosan drága filmekkel, valamint a sztárokat odacsábító bőkezű csekkekkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes Vajna–Kassar-film sikeres lett volna, de pár blockbuster bőven feledtetni tudta a gyengébb alkotásokat. Ehhez képest Andy Vajna új vállalkozása csak szerény sikereket tudott felmutatni a 90-es évek első felében.
Annál több volt viszont a melléfogás és félresikerült produkció. Vajna nem merte elengedni korábbi koncepcióját, miszerint egy produkcióhoz legalább egy A-listás sztárt szerződtessen, ezért a Cinergi Pictures visszafogottabb filmjei is majdnem ugyanannyiba kerültek, mint a Carolco nagyszabású, ám könnyebben eladható akciófilmjei. Ez a fajta sikertelenség pedig egy olyan naiv és ráadásul rosszul elmesélt történet esetében, mint például a Reneszánsz ember (1994), nem pusztán egy kis botlást, hanem óriási veszteséget jelentett – hogy a Super Mario Brotherst (1993) vagy a Dredd bírót (1995) ne is említsük.
Vajna a siker érdekében azzal is próbálkozott, hogy a korábbi partnerei stúdiójának gondozásában készült Elemi ösztön (1992) óriási sikerét meglovagolva nagyobb szerepet adjon filmjeiben az erotikának. A skarlát betű (1995) esetében azonban olyan esetlenül sikerült telepakolni a filmet szexjelenetekkel, hogy a teljesen kusza végeredmény csak nyomokban hasonlított Hawthorne regényéhez. Hasonló véget ért Az éj színe (1994) című thriller is, bár az oda vezető utat épp az ellenkező irányból indulva tette meg. Richard Rush filmje annyira zavaros, hogy kis túlzással csak a meztelen Jane March miatt nézték az emberek, és akkor is inkább csak videón. Vajna erotikus próbálkozásai tehát leszerepeltek a nézők és a kritikusok előtt egyaránt, bár az éves Arany Málna-díjátadón mindkét alkotás tarolni tudott.
A Cinergi Pictures megalapítása és az ezzel járó viszonylagos függetlenedés egyben azt is jelentette, hogy Vajna fel tudott karolni olyan régóta kallódó projekteket is, mint az Evita. A Tim Rice és Andrew Lloyd Webber által írt musical megfilmesítése szinte már annak West End-i premierje óta esedékes lett volna, a moziváltozat mégis csak bő húsz évvel később valósult meg. A rendezésre Vajna végül azt az Alan Parkert kérte fel, aki a 70-es években már egyszer nemet mondott a filmre. Vajna azonban meggyőzte a brit direktort, aki a forgatókönyvben és a produceri munkákban is részt vállalt. Az argentin first lady történetével a producer újra visszatért Magyarországra, bár ha hihetünk Parker és Madonna korabeli nyilatkozatainak, akkor sok köszönet nem volt benne. Az Eva Perón életét bemutató musical végül szép siker lett, bár a forgatás meglehetősen drága volt és a kritikusok tetszését sem igazán nyerte el.
A Nixon sikertelensége után az Evita kritikai fogadtatása nem tudta teljesen helyreállítani Vajna hírnevét, és a Cinergi Pictures filmográfiáján is egyre szaporodtak a box office flopok. Az 1998-as An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn korszakos bukása azt jelentette, hogy a szűk egy évtizede alapított stúdió gyakorlatilag becsukhatja a kapukat. A 2000-es évek elején rövid időre újra összeállt régi üzleti partnerével, Mario Kassarral, és a Carolco romjain megalapították a C2 nevű vállalatot néhány hollywoodi szuperprodukció erejéig. Ezek közül a részben Budapesten játszódó Én, a kém Demszky Gábor akkori főpolgármester cameója ellenére nem hozta a várt számokat, a Terminator 3 – A gépek lázadása azonban végül tisztességes profitot termelt. A baj csak az volt, hogy ahelyett, hogy új életet lehelt volna a sorozatba, inkább a franchise koporsóját kezdte el ácsolni. A helyzeten pedig csak tovább rontott a Terminator – Sarah Connor krónikái (2006-2007) és a Terminator: Megváltás (2009). Az Elemi ösztön 2 (2006) bukása pedig azt jelentette, hogy Kassar és Vajna körül végleg elfogyott a levegő a hollywoodi körökben, két becsődölt produkciós iroda után ugyanis még a tengerentúlon is nagyon kevesen tudnak újra az élbolyba kerülni.
Mentorból mogul
Vajna és családja először 1963-ban látogatott vissza Magyarországra, ám később filmes produkcióival többször is visszatért az Aczél-i kereteket lassan, de biztosan levetkőző magyar filmgyártásba. Nemzetközi filmjei közül az Evita (1996) és a Vörös zsaru (1988) is forgott Magyarországon. Utóbbi akcióvígjáték nem csak tipikus példája egy Vajna-filmnek, de a Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, illetve a két világhatalom közti hidegháborús viszonynak egyfajta remake-je is – mármint ami az amerikai nézőpontot illeti. A film története szerint részben Moszkvában játszódó buddy cop movie oroszországi részeit ugyanis olcsóbb és egyszerűbb volt Budapesten felvenni. A filmben mindössze egy „autentikus” orosz jelenet van, melyet Vajna elmondása alapján engedély nélkül vettek fel Schwarzeneggerrel a Vörös téren. Az első Magyarországon is forgatott filmje azonban az 1981-es Menekülés a győzelembe volt, ami már csak azért is szimbolikus, mert a Sly Stallone és Michael Caine által fémjelzett háborús történet a Fábry Zoltán-klasszikus Két félidő a pokolban (1961) remake-je.
Karrierje későbbi szakaszában Vajna igyekezett egyre nagyobb részt vállalni a magyar filmes életből is, ezért 1989-ben megalapította az InterComot, ami elsősorban a külföldi filmek magyarországi forgalmazását segítette, de néhány esetben a gyártásba is besegített, később pedig az első magyar multiplex mozihálózatot is elindította. 2002-ben pedig egy 3D-s animációra és vizuális effektekre specializálódott animációs stúdiót is alapított Budapesten Digic Pictures néven. Vajna első magyar filmje producerként A miniszter félrelép volt 1997-ben, amely a rendszerváltás utáni hazai filmipar addigi legnagyobb kasszasikere lett hétszázezer nézővel. A Ray Coonery színdarabjából készült adaptáció azóta is az egyik legnépszerűbb kortárs magyar vígjáték. Ez persze távolról sem volt elég a a Cinergi Pictures megmentéséhez, amit Vajna úgy próbált megtartani, hogy kivásárolta a részvényeseket.
Filmalkotói életművének ezen korszakában sokat foglalkoztatta a magyar történelmi közelmúlt is: az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának alkalmából egy játékfilm és egy dokumentumfilm készítésében is részt vett. A 2006-ban bemutatott Szabadság, szerelem a forradalom mellett azt a melbourne-i vérfürdőt is fikcionalizálta, ami az egy évvel korábbi Freedom's Fury című dokumentumfilmnek is a fő témája volt. Valószínűleg az 1956-os forradalom iránti elkötelezettsége is közrejátszott abban, hogy Vajna egyre inkább a Nemzeti Együttműködés Rendszerének belső köreibe kezdett tartozni, majd Orbán Viktor miniszterelnök 2011-ben kormánybiztossá nevezte ki, feladatát a magyar filmipar megreformálásában határozta meg.
Andy Vajna karrierje ezzel egészen új szintre lépett, hiszen az egykori filmproducer a kinevezéssel kormányközeli celebből hirtelen politikai szereplővé lépett elő. A NER módszereit követve ezután a Magyar Nemzeti Filmalap megalapításával gyakorlatilag teljesen felszámolta a hazai filmgyártás addigi formáját, amelynek szálai onnantól gyakorlatilag egy kézben (az övében) futottak össze. A reformok szükségességét és egy filmtörvény létrehozását Vajna már A miniszter félrelép forgatása alatt is sürgette, és bár nyilvánvaló volt, hogy a korábbi rendszert valamilyen formában muszáj megreformálni, a döntést a hazai filmszakma óriási felháborodással fogadta. A Filmalap ugyanis nem csak anyagi és szakmai támogatást ígért, de egyben a filmfesztiválok szervezésére (ironikus módon a szervezet egyik első dolga volt az 1965-tól futó Magyar Filmszemle kivéreztetése, melynek helyét a Magyar Filmhét vette át), a jövőben többnyire koprodukcióban készülő filmek értékesítésére és a fiatal tehetségek fejlesztésére is rátette a kezét. Vajna új feladata gyakorlatilag az lett, hogy a Filmalapon keresztül egy személyben biztosítsa, hogy az új magyar film nem csak a pénztáraknál, de a szakmai fesztiválokon is sikeres lesz.
A Filmalap a Saul fiával (2015) valóban fel is jutott a csúcsra, Nemes László filmje ugyanis idehaza évtizedek óta nem látott sikereket ért el. A Cannes-i Nagydíjtól kezdve a Golden Globe-on át az Oscar-díjig szinte minden fesztivál díját megnyerte, amire nevezték, Nemes sikerének azonban egy darabig szó szerint nem volt párja. Jóllehet az olyan könnyen (vagy inkább széles körben) fogyasztható alkotások, mint a Kincsem, a Pappa Pia, A Viszkis, a Valami Amerika 3 vagy a BÚÉK mind hozták a 200 000 fölötti nézőszámot, pozitív kritikai visszhangja igazán csak Antal Nimród filmjének volt. Ráadásul a Filmalap és Vajna munkájával szemben megfogalmazott legerősebb kritika éppen az volt, hogy még a viszonylag magas nézőszám sem tudja visszahozni az elkészült filmekbe fektetett elképesztő mennyiségű pénzt. Aztán 2017-ben újabb fantasztikus sikert ért el a magyar film: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje ugyanis elhozta Berlinből az Arany Medvét és számos rangos skalp begyűjtése után az amerikai Filmakadémia soros díjátadóján is ott volt a jelöltek között. A Legjobb külföldi film kategóriájában ezúttal beelőzi a chilei Egy fantasztikus nő, de a Filmalap gondozásában készült produkció így is tovább öregbítette a magyar film hírét.
Andy Vajna életművének megítélése nem egyszerű feladat – nagyrészt a karrierje utolsó szakaszában betöltött politikai szerepe miatt. Amikor a Carolcóval csúcson volt, kevés nála menőbb producert lehetett találni a tengerentúli filmbizniszben. A Magyarországon végtelenül sikeres hollywoodi megváltóként aposztrofált üzletember itthoni tevékenysége viszont a valóban hatalmas sikerek ellenére is inkább szólt a különböző, korábban szabad médiumok felvásárlásáról és NER-közelivé tételéről, a budapesti kaszinók koncessziós jogainak bezsebeléséről, régi-új offshore botrányokról, semmint a kreatív (vagy pénzügyileg jövedelmező) alkotómunkáról. Magyar származása ellenére Vajna inkább amerikai felfogású volt abban az értelemben, hogy egy mozgóképes alkotást elsősorban annak üzleti sikere tükrében ítélt meg. Ez azonban elég idegen elképzelés (volt) a magyar filmvilágban, ezért ebből a szempontból természetes, hogy nem tudott ilyen rövid időn belül stabilan magas színvonalú produkciókat gyártani. Arról pedig, hogy ez a törekvés végül milyen hatással lesz hosszú távon a magyar filmre, még nagyon korai lenne nyilatkozni – különösen úgy, ha mindezt az Orbán Viktor által meghirdetett „kettőt hátra, egyet előre” módszerrel működő kulturkampf kontextusában vizsgáljuk.
Felhasznált források:
https://magyarnarancs.hu/belpol/andrew_g_vajna_amerikaban_-_az_offshore_mogul-77003
https://magyarnarancs.hu/belpol/nem_eleg_hogy_magyar_andrew_vajna_filmcezar-61894
https://magyarnarancs.hu/film2/a_mozit_nem_potolja_semmi_andrew_vajna_filmproducer-57406
https://www.origo.hu/filmklub/20120628-andy-vajna-rambo-angyalsziv-voros-zsaru-az-emlekmas-air.html
https://www.denofgeek.com/movies/the-rise-and-fall-of-carolco/
