Egy olasz férfi – Marcello Mastroianni-portré

A száz éve született Marcello Mastroianni a szépség mögötti ürességet, a boldogság mögötti káoszt képviselte évtizedeken keresztül a huszadik század legjobb olasz drámáiban és vígjátékaiban.

Mosolyba zárt fájdalom – Robin Williams-portré

Sokan máig úgy emlékeznek rá, mint a szelíd mosolyú, de géppuskaszájú mókamesterre, akinek humora követhetetlenül magas fordulatszámon pörgött. Pedig a tíz esztendővel ezelőtt elhunyt Robin Williams kiforrott stílusú drámai színészként nyújtotta élete legfontosabb alakításait. Sőt, még a legemlékezetesebb vígjátéki hősei sem tettek mást, „csak” szivárványos jókedvvel leplezték titkos szomorúságukat.

Celluloidba csomagolt színház – Sidney Lumet-portré

Sosem képviselt egyetlen, jól behatárolható alkotói irányvonalat, stílust vagy iskolát, tevékenysége mögött nem állt sem konzisztens ideológia, sem pedig hangzatos művészi hitvallás, s életműve még a szerzői nézőpontú értelmezésnek is ellenáll. És mégis: a „tévérendezők” gigásza, a „mozgóképesített színház” nagymestere nélkül lehetetlenség volna megírni a régi és az új Hollywood közti „átmeneti időszak” történetét. Portré a száz éve született Sidney Lumetről.

Tarzan, a (bánsági) majomember – Johnny Weissmüller-portré

A Bánság egyik világszerte legismertebb szülötte lényegében önmagát alakította a vásznon. 120 éve született Johnny Weissmüller, Tarzan ikonikus megformálója.

A method acting keresztapja – Marlon Brando-portré

Marlon Brando két évtizedben is megkerülhetetlen mesterművekben teremtett örökéletű ikonokat, közötte és utána viszont bukások sorakoztak a színészként és férfiként is bálványozott, excentrikus nagyság karrierjében.

Magányos átutazók krónikása – Kelly Reichardt-portré

A hatvanat ma töltő Kelly Reichardt különc jelensége a kortárs amerikai filmnek: jelenléte meghatározó, de nem fenyegető; filmjei jelentősek, de szinte csak cinefil és filmszakmai körökben beszélnek róluk; Oscar-díjnak pedig eddig még csak a közelébe sem ment. Feminista történetmesélés, slow cinema, bressoni realizmus – csak néhány címke, amit ráaggattak pályája során, pedig bőven lehet velük vitatkozni, sőt, többükkel maga a rendező sem ért egyet.

Biró, a képíró – Biró Lajos-portré

Biró Lajos magyar újság- és prózaíró életének földrajzi megállóit a teljességre törekvés nélkül így lehetne felsorolni: Heves, Nagyvárad, Budapest, Róma, Bécs, Berlin, Los Angeles, Párizs, London. Írt számtalan publicisztikát, novellát, regényt, színművet, forgatókönyvet. Ismeretségi és baráti körébe tartozott többek között Ady Endre, Molnár Ferenc, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Ernst Lubitsch, Victor Fleming, a Korda testvérek, még Churchill is. Csupa nemzeti elsőségek fűződnek írói nevéhez a nemzetközi filmdíjazásban. Mint első magyar szerző nyert saját regényéből filmre írt forgatókönyvvel 1922-ben a háború után megrendezett első európai filmfesztiválon Milánóban, és az első Oscar-jelölt magyar volt 1929-ben, amikor a szemlét még nem Oscarnak nevezték. Sírját a londoni Hampstead temetőben bárki megtalálja.

Az őrület karmestere – Roman Polanski-portré

Roman Polanski a filmművészet egyedi hangú, sokszínű és energikus, profi és öntudatos, eredeti és öntörvényű mestere, akinek az életútját egyik oldalról tragédiák és botrányok szegélyezik, a másikon díjak és trófeák tucatjai hevernek szanaszét, mert gazdájuk nem nagyon foglalkozik velük: inkább a következő filmje premierjére összpontosít 90 évesen is – és ki tudja, hány filmtervet forgat még a fejében.

Két szerény ember akkordja – Ozu Jaszudzsiró 120

„A művészet célja nem az adrenalin pillanatnyi felszabadítása, hanem a csodálat és a nyugalom állapotának fokozatos, élethosszig tartó felépítése.”

 Glenn Gould

„az éji tág csodát
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.”

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

„Bárcsak Ozu lenne az anyám.”

Will Oldham

A kaméleonember – Robert De Niro-portré

Jellemzően sosem játssza, hanem éli a szerepeit. Legyen az adott feladat bármily összetett, szokatlan vagy bizarr, hágja át akármilyen mértékben a színészi komfortzóna kereteit, ő mindig, minden alkalommal átváltozik egy idegen hústömeggé, mely a szerep talapzatához horgonyozza magát, tökéletesen kiiktatva minden külső tényezőt. Nyolcvan esztendős lett Robert De Niro.