Test és lélek neorealizmusa – Roberto Rossellini-portré

2026. május 8. – írta Pintér Judit

A római rendezőre százhúsz évvel a születése után is gyakran hivatkoznak a filmtörténészek és -esztéták. A neorealizmus diadalát fémjelző három filmjét (Róma nyílt város/Roma città aperta, 1945, Paisà, 1946, Németország nulla év/Germania anno zero, 1948) nemcsak az olasz és az egyetemes filmtörténet csúcsteljesítményeiként tartják számon, hanem mindmáig szinte kötelező viszonyítási pontként szolgálnak. Rossellini életműve azonban nem erre a három filmre korlátozódik.

A vicceken túl – Chuck Norris-portré

2026. április 18. – írta Buzogány Klára

E sorok írója úgy tervezte, minden porcikájával ellen fog állni a csábításnak, hogy egyetlen Chuck Norris-viccet is elsüssön ebben a rövid életrajzban. Nem sikerült. Chuck Norrishoz ugyanis a pofonok és a poénok egyaránt hozzátartoznak. Nem vagyunk kegyeletsértők, hiszen ő maga is belement a játékba. De ki volt Chuck Norris a poénokon innen és a poénokon túl?

Rendező koronás sassal – Andrzej Wajda-portré

2026. március 6. – írta Zalán Márk

Nemzeti kincs, ikon, példakép, mentor, a lengyel történelem kardinális eseményeinek fáradhatatlan tudósítója, a lengyel társadalom szolgálója, klasszikus irodalmi művek nagyvászonra történő varázslója, a mozi szerelmese, az egyetemes filmtörténet megkerülhetetlen alkotója, kiváló színházi rendező. Nem könnyű jelzőket találni, ha a második világháború utáni lengyel mozgókép egyik legkiemelkedőbb filmrendezőjét kellene röviden jellemezni. Egy biztos: hatása a lengyel és egyetemes filmtörténetre megkérdőjelezhetetlen. Portré a száz éve született Andrzej Wajdáról.

Sundance kölyök érted hal meg – Robert Redford-portré

2026. február 7. – írta Gyöngyösi Lilla

Színészként volt a leginkább reflektorfényben, rendezőként kapott elismeréseket, a színfalak mögött tette a legtöbbet a filmművészetért – Robert Redford megkerülhetetlen figurája volt az amerikai filmnek. Akit nem is érdemes megkerülni, hiszen életműve élvezetes, hozzáférhető, valódi.

Tengerember – Szubjektív portrékísérlet Dobai Péterről

2025. december 26. – írta Papp Attila Zsolt

Költő, próza- és esszéíró, filmesztéta, dramaturg, forgatókönyvíró, filmrendező, színész és tengerész – nem biztos, hogy sikerült felsorolni az összes hivatását. A nemrég elhunyt Dobai Péter a magyar film egyik jelentős „szürke eminenciása”, nagy idők nagy tanúja és megörökítője, akinek filmtörténetünk néhány kiemelkedő pillanatát köszönhetjük (elég csak az ő forgatókönyvéből készült Mephisto Oscar-díjára gondolnunk). Nem múlhat el úgy ez az év, hogy ne emlékeznénk meg róla.

A szomorúság színésznője – Karády Katalin-portré

2025. december 8. – írta Péter Zsolt

A magyar hangosfilm hőskorának egyik legfényesebb csillaga 115 éve született. Szinte mindent megírtak róla, amit tudni érdemes, ennek ellenére a 20. század legtitokzatosabb magyar színésznője maradt, akinek a sikereit máig boncolgatjuk.

Itt? Mindenki! – Anders Thomas Jensen-portré

2025. november 19. – írta Rudas Dóra

Mi lesz velünk, ha egyszer tényleg elterjed a pszichoterápia és tömegesen elkezdünk kigyógyulni az elmebajainkból? Nem csak a politika változik meg gyökeresen, de elveszítjük a művészeink nagyját is, elsők között Anders Thomas Jensent. 

Színészóriás a szomszédból – Gene Hackman-portré

2025. november 15. – írta Kovács Patrik

Egy kritikusa egyszer azt mondta róla, szakasztott úgy fest, mint egy kamionsofőr. Nem épp hízelgő megállapítás, de tény, hogy sosem tartozott a sztárarcú színészek „előkelő” kasztjába. Csakhogy a hetvenes években – karrierje zenitjén – épp a hozzá hasonló, „realista küllemű” aktorok özönlötték el a mozikat. Nem is vitás, hogy ő volt köztük a legtehetségesebb. Portré az idén elhunyt Gene Hackmanről, Hollywood átlagembermaszkot viselő gigászáról.

Egy magyar Madridban – Vajda László-portré

2025. augusztus 17. – írta Lénárt András

Vajda László filmrendező – vagy ahogyan a világ más részein ismerik őt, Ladislao Vajda – a több európai országot és négy évtizedet átívelő pályája során nem feltétlenül eredetiségével vagy egyéni stílusával tűnt ki a kollégái közül. Mégsem a véletlennek köszönhető, hogy ma Spanyolországban az egyik legjelentősebb spanyol (és nem magyar!) filmkészítőként tartják őt számon.

Az út királya – Wim Wenders 80

2025. augusztus 14. – írta Incze Kata

„A dolgok eltűnőben vannak. Igyekeznünk kell, ha még látni akarunk valamit.” – idézi egyik kedvenc festőjét, Cézanne-t, amikor arról ír, hogy filmet készíteni nem kevesebb, mint megmenteni valamit egy folyamatosan pusztuló világból. Színesben, fekete-fehérben, doksiban, fikcióban, celluloidon és 3D-ben is ebből az eltűnő világból próbált megragadni valamit. Wim Wenders nyolcvanéves.