Biró, a képíró: Biró Lajos forgatókönyvíró portréja Biró, a képíró: Biró Lajos forgatókönyvíró portréja

Biró, a képíró

Biró Lajos-portré

Biró Lajos magyar újság- és prózaíró életének földrajzi megállóit a teljességre törekvés nélkül így lehetne felsorolni: Heves, Nagyvárad, Budapest, Róma, Bécs, Berlin, Los Angeles, Párizs, London. Írt számtalan publicisztikát, novellát, regényt, színművet, forgatókönyvet. Ismeretségi és baráti körébe tartozott többek között Ady Endre, Molnár Ferenc, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Ernst Lubitsch, Victor Fleming, a Korda testvérek, még Churchill is. Csupa nemzeti elsőségek fűződnek írói nevéhez a nemzetközi filmdíjazásban. Mint első magyar szerző nyert saját regényéből filmre írt forgatókönyvvel 1922-ben a háború után megrendezett első európai filmfesztiválon Milánóban, és az első Oscar-jelölt magyar volt 1929-ben, amikor a szemlét még nem Oscarnak nevezték. Sírját a londoni Hampstead temetőben bárki megtalálja.

A dualizmus utolsó két évtizedében Biró Lajos nevét a hírlapolvasók, szikár prózáját az irodalomfogyasztók, drámáit a színházlátogatók, (ekkor még kevés) filmre vitt regényes történetét a mozi közönsége jól ismerhette itthon. A Nyugat első nemzedékének íróival ugyan egykorú volt és egy szakmai asztaltársaságot is alkottak, de a jelenből értékelve nem tartozik közéjük, ugyanis még a kanonizáció előtt „kiszállt”, távozott Magyarországról. Publicisztikai tevékenységéből fakadóan, és mert olyan körökben forgott – de nyilván küldetésérzetből is –, a Károlyi-kormányban helyettes államtitkári szerepet vállalt 1918-ban, ezt követően pedig kinevezték a Tanácsköztársaság irodalompolitikai szervezeteinek élére, majd Budapest román megszállása és a fehér terror elől emigrálni kényszerült. Haza nem tért már, illetve pusztán látogatóba. Mind értéke, mind alakja megfakult, kikopott a szélesebb körű magyar irodalmi és közéleti emlékezetből.

Annál fontosabb alkotóként tartja számon viszont az egyetemes filmtörténet. Az Internetes Nemzetközi Filmadatbázis nem kevesebb, mint 66 filmcímet kapcsol a nevéhez. Egyik-másikról, például a Don Juans drei Nächte című 1917-es „akármiről” biztosat nem lehet tudni (Don Juan három éjszakája címmel regényt írt, mely abban az évben jelent meg Pesten), és egyes címeket nem is kapcsol hozzá az adatbázis, jóllehet közreműködött bennük (pl. The Scarlet Pimpernel, 1934), az viszont immár teljességgel tisztázott tény, hogy Biró nem Nagyváradon született – ahogy az az IMDb-n olvasható –, hanem Bécsben.

Az író életművének alapos ismerője Széchenyi Ágnes irodalom- és sajtótörténész. Mivel Biró 20 év alatt könyvtárnyi magyar szöveget teremtett és a filmgyártás globális élvonalában újabb 29 évig volt termékeny (ráadásul számos nagyváros érintésével a nyugati világban), a szétszórt életrajzi adalékok összegyűjtésével és (véglegesítésre váró) monográfiába rendezésével Széchenyi roppant jelentős szolgálatot tesz a magyar irodalomtörténetnek és az egyetemes filmtörténetnek egyaránt. Magam sem járhatok el máshogy, mint nagyra értékelem és hálámat fejezem ki az alapos munkáért, főként azért is, mert ebben a portréban javarészt tőle származtatok adatokat és megállapításokat. Ahol nem tőle származik az adat, úgy akkor is legtöbbször az ő hivatkozott útmutatását követve leltem nyomára egy második vagy harmadik szövegben a tárgyalt részletnek.

Az első két évtized

Biró Bécsben, Ludwig Blau néven, egy hevesi zsidó vaskereskedőcsalád első gyermekeként született 1880. augusztus 22-én. Hárman voltak testvérek: Lajos, János és Irma; a család 1897-ben vette fel a Biró nevet. Középiskoláit Egerben kezdte és Budapesten végezte. Tizenhét évesen a fővárosi Kereskedelmi Banknál segédtisztviselő, miközben két élclap is rendszeresen lehozta vicces verseit. 1898 július elején elszegődött újságírónak a fővárosi Függetlenség c. ellenzéki napilaphoz. Még abban a hónapban a szerkesztőség és a nyomdai munkatársak úgy határoztak, hogy maguk tartják fenn a lapot. Biró 18 évesen, a tulajdonosok között volt. (Kardos József szerint ekkor következett a banki gyakornokság.)

Szülői segítséggel is, egy szerkesztő társaságában 1898 év végén Párizsba utazott tudósítónak, s a Nagyváradi Naplóhoz beküldött cikke szerint a Dreyfuss-per revíziójának idején ott volt a Grand Orient szabadkőműves-páholyház nagytermében tartott tiltakozó gyűlésen. Tüdőgyulladással fél év múlva hazatért Hevesre. A vasüzlet vásárlóhiánnyal küzdött, a család anyagi mélyponton találta magát (az ekkor felvett hiteleket Biró még évtizedekkel később, Londonban is törlesztette). Felgyógyulása után 1900-ban ismét a fővárosba ment, a Magyar Távirati Irodánál kapott állást, de mivel az itteni penzum túlzottan szolgamunka volt, az akkoriban szinte Párizs-szerűen zsongó, polgári, szabad légkörű Nagyváradra ment, a Szabadság napilaphoz. Majdnem napra pontosan Ady Endrével és Nagy Endrével egyszerre érkezett a laphoz, ahogyan korrektornak érkezett ugyanoda Krúdy és segédtudósítónak öccse, Biró János is nem sokkal később. Biró és Ady egy szobában dolgoztak, közös albérletbe költöztek – és együtt laktak azután is, hogy Ady 1901-ben a Nagyváradi Naplóhoz távozott, ahol idővel felelős szerkesztő lett. Később szinte egyidőben kerültek a Budapesti Naplóhoz, és ismét közös albérletet foglaltak.

Az író és a költő

Szerkesztőséget és várost váltottak, de nem szűntek meg egymás lakótársának lenni. „Éveket töltöttem el a fiatal Ady Endre szoros testi közelében. Voltam kollégája, barátja, bajtársa, zsenijének első megigézettje, laktam vele együtt, láttam, amint operálták, láttam templomban áhítattal zsoltárt énekelni, láttam egy könnyű nőcske lakásán boros és blaszfemiás kedvben szintén szent dalokat énekelni, láttam szeretni, láttam sírni, láttam könyörögni, kötekedni, egy kicsit koplalni, sokat inni, voltam segédje és volt ő az én segédem vidéki lovagias ügyben…”  Híranyagokat állítottak össze, publicisztikájuk a közéletben meghatározó volt, és szinte egyszerre léptek szépirodalmi szerzőként a műértő közönség elé. Ady első kötete, a Versek még a 19. század utolsó évében jelent meg, Biró viszont Nagyváradon írta első rövid drámáját, a Leányokat (1902), amely rögtön színre is került, és itt jelent meg debüt-novelláskötete is, a Bálványimádók (1901), melyről Ady hozott le dicsérő kritikát épp a Nagyváradi Naplóban. Biró elsőként szavalt Ady-verseket közönség előtt. Kollégák, lakótársak, barátok, s egyszersmind első nagy rajongói egymásnak.

Míg a költő vígan élt, az író szigorúbb napirendet követett. Gyorsírást és nyelveket tanult, nem mulatozott a többiekkel. „…Biró egy siralomházi lény” – jellemezte a költő szerető gúnnyal az őt harminc évvel túlélő írót. Budapestről mindkettőjüket távolabbra, majd vissza is sodorta időnként a sors. Barátok maradtak azután is, hogy már nem dolgoztak és laktak együtt, de találkozásaik elmaradoztak, így levélben tartották a kapcsolatot. Ady ebben szorgalmasabb volt, Biró lustább. „Drága Lajoskám… Édes, rest, rossz Lajosom…” – szólította meg Birót Ady a levelek elején. Kapcsolatukról és a költő valóéleti egy tulajdonságáról még valami lényegeset elárul a prózaírókra jellemző éleslátással Biró: „Barátnak pedig? A szíve rögtön kinyílt. Magáról mindent elmondott. Magát egy csomó dologban társának rögtön alárendelte. A másik legyen tapasztaltabb, műveltebb, megfontoltabb, okosabb! Ő a gyengébb, a kisebb biztossággal járó, a támogatásra szorultabb. Ebben is, mint annyi másban, egészen feminin volt.” Ady pedig úgy gondolt rá 1906-ban, mint akit „hosszú esztendők óta szerettem jobban önmagamnál.”

A népszerűség íve

Biró a Szabadság szerkesztéséből egy évre kiesett 1902 szeptemberétől 1903 szeptemberéig, amikor is bevonult egyéves tüzéraltiszt-önkéntesnek a császári és királyi hadseregbe. Nagyváradra kérte beosztását, de Olmützbe került, onnan Temesvárra, végül vissza Nagyváradra. 1904-ben felelős szerkesztője a Szabadságnak, ugyanakkor belépett a nagyváradi László király szabadkőműves páholyba, de már a város elhagyására készült. Tárcanovellákat közölt a Budapesti Hírlapban, a Budapesti Naplóban, de írt az Új Időkbe is. Jó tollának, megbízhatóságának, polgári nyugodt jellemének híre ment sajtókörökben. Nagyváradról úgy „vitték fel” 1905 elején a Budapesti Naplóhoz, ahova Adyt valamivel korábban alkalmazták. Birónak alkalma nyílt Kabos Ede mellett tanulni a szakmát, majd rövidesen Vészi József főszerkesztő helyettese lett, vezércikkeket írt és ellenőrizte a nyomtatásra szánt anyagot.

Vészinek – aki ekkortájt vásárolt nyaralót Dunavarsányon –, hat gyermeke volt, ebből négy lány, kettő eladósorban, és a nyaralóba rendszeresen meghívta hétvégi kiruccanásokra Birót, Adyt és Molnár Ferencet. Ezekből az alkalmakból rövidesen két frigy született. Egyrészt Molnár egybekelt Vészi Margittal, ám viharos házasságuk gyorsan megfeneklett, másrészt Biró feleségül vette 1906-ban Vészi Jolánt, akivel 42 évig boldog, de nem minden viszontagság nélküli házasságban éltek. Született egy lányuk, Biró Vera, aki epilepsziában szenvedett; később magukhoz vették, sajátjukként nevelték fel Évát, a spanyolnáthában elhunyt testvér-sógor, Vészi Gyula orvos kislányát.

Amikor a 30 évig kormányzó Szabadelvű Párt 1905 év elején elvesztette a választásokat és feloszlott, az uralkodó nem a nyertes Függetlenségi és 48-as koalíciót, hanem a darabont testőrség parancsnokát, Fejérváry Gézát bízta meg kormányalakítással. Vészi Józsefet miniszteri tanácsossá nevezték ki, ezzel együtt pedig rábízták a miniszterelnökség mellett működő sajtóiroda vezetését. Viharos sebességgel bontakozott ki a belpolitikai válság. A koalíció „nemzeti ellenállást” hirdetett, országos dacmozgalom indult a kormány puszta léte és intézkedései ellen. Ebben a közmegvetésben a Budapesti Napló osztozott a kormányzattal, és osztoztak a sajtóirodának részidőben dolgozó szerkesztőségi tagok, köztük Biró is. „Hazaáruló”, „bécsi ügynök” lett. Miután a koalíció 1906 áprilisában kiegyezett az uralkodóval és kormányt alakított, a Budapesti Napló teljes népszerűségvesztést szenvedett, és Vészi a családjával együtt (ahogy Ady nevezte: a Vészi-klán, beleértve Birót is) kénytelenül kiköltözött Berlinbe. Önkéntes száműzetésében Biró Az Ujság berlini tudósítójaként dolgozott. 1909-ben hazatért, belső munkatársa lett Az Ujságnak (az 1913–18 időszakban vezércikkírója, rövid ideig főszerkesztője) és a Világnak (alapító). 1910-ben a távozását létrehozó belpolitikai válság véget ért, a koalíció bukta az országgyűlési választásokat.

A hírlapírói állások, vendégszerzősége számos másik lapban, valamint egyre-másra megjelenő könyvei Bírónak stabil megélhetést teremtettek. Ebben azonos volt életformája a legtöbb vele kortárs magyar íróéval, akiknek hasonlóan a szerkesztőségi állás és a cikkhonorárium biztosította a napi megélhetést, mellette kényelmesen áldozhattak a szépírásnak. Az angolt ekkor Biró még könyvből tanulta, de francia drámákat már fordított, hasonlóan Thomas Mannt, de akár Dosztojevszkijt is. A már említett lapok mellett írásait a Huszadik Század, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Figyelő, a Magyarország, a Budapesti Hírlap, a Nyugat, a Fáklya (szerkeszti), a Renaissance, a Vörös Ujság, az Uj Világ, a Tolnai Világlapja fogadta be. Tárcanovellák, elbeszélések, regények, színművek jelentek meg sorban a Singer és Wolfner, az Athenaeum, a Légrády, a Modern-, Magyar-, Mozgó könyvtár kiadóknál. Ez a roppant termékeny szépirodalmi korszaka 1921-ig tartott, az emigráció második évéig. Reprezentatív (de korántsem teljes) felsorolás következik az 1905 és 1919 között Magyarországon megjelent műveiből. Novellakötetek: Harminc novella, Elbeszélések, Glória és más novellák, A vízözön és egyéb elbeszélések, Kunszállási emberek stb. Regények: A diadalmas asszony, Nyári zivatar, Szolgák országa, A Serpolette, Don Juan három éjszakája, A mélység lakói, A Molitor-ház, A bazini zsidók (ez utóbbi 1921-es, Bécsben jelent meg először) stb. Drámakötetek: Férfiak, Sárga liliom, A rablólovag, Tavaszi ünnep, 1913, Hotel Imperial, A cárnő (Lengyel Menyhérttel) stb. Később néhányat átírt forgatókönyvnek, és volt, amelynek több változatával is szolgált.

Német fordításban Biró-novellakötetek és -regények jelentek meg 1910-től berlini, bécsi, lipcsei kiadóknál, de volt, amit eleve németül írt, majd elkészült a magyar változattal is, esetlegesen később más médium számára átírta angolul. Finnre és svédre is fordították. Egyik műve variációival szinte leírható Biró életművének sokszínűsége és időbeli fordulatai, mondhatni az életpálya íve, a fokozatos médiumváltás és a népszerűség dagadása: írt egy háborúellenes regényt németül Hotel Stadt Lemberg címmel, amely megjelent a berlini-bécsi Ullstein kiadónál 1916-ban, ebből magyar regény lett a Légrády kiadónál 1917-ben – címe A mélység lakói –, és még abban az évben ugyanaz a kiadó kihozta harmadik változatát, a Hotel Imperial színművet, ezt rögtön előadták színpadon, és vált belőle kolozsvári némafilm 1918-ban, majd következett Hotel Imperial címmel két amerikai produkció 1927-ben és 1939-ben, végül a második világháborúra átírva a Five Graves to Cairo című antifasiszta film Billy Wilder rendezésében (1943), három Oscar-jelöléssel.

Átvilágítás

A hírlapírás, túl azon, hogy állandó jövedelmet biztosított, az írás napi gyakorlására jó terep volt, és történetgyűjtésre is kiváló helyzetbe hozta az írót. Biró tipikus vezércikkszerző, a napi politikáról kissé haragosan tudósító, a társadalmi ellentétekre rávilágító és a szociális gondokra fogékony publicista volt, az általános választójog egyik leghangosabb követelője. Polgári radikális, ha úgy tetszik, viszont megfontolt, mérsékelt. Máig érvényes sajtóanatómiai eszmefuttatással jelentkezett 1911-ben, címe: A sajtó. Két példát kiragadva akkori és mostani időszerűségéről egyaránt, a második fejezetet így indítja: „A sajtó állapota, helyzete, hangja, nívója annak a társadalomnak a képét tükrözi, amelyben ez a sajtó dolgozik, tanit, rikácsol, virágzik és revolverez. [...] Az újság nem írhat mást, csak azt, amit a közönség gondol. Semmiről nem írhat mást, semmit nem írhat másképen.” A harmadik fejezet elején pedig: „Az újság kapitalista vállalat. A tőke minden elhelyezkedésében mozgékony és finom szimatú. Az újságvállalatban elhelyezett tőkének ez a finom szimat a legfontosabb tulajdonsága. Ez a finom szimat tehát csodákat művel. Ha a közönségnek vér kell, a közönség vért kap. És ami kell neki, azt kap. Hazafiasság kell? A legnagyobb mértékben kap. Minden vasárnap egy hazaárulás főjön a fazekában? Fő. Lincselésre való biztatás kell? Megkapja. Uszítás a néger, a japán, az oláh, a zsidó ellen? Tessék parancsolni. Az újságvállalat csodálatos flairrel érzi meg, milyen ösztönök, milyen gyűlöletek kívánják magukat fölkeltetni és lángra lobbantatni.”

Szépíróként előbb a tárcanovella alműfaját gyakorolta, írói fantáziáját kiélni oda lépett át, ott lágyította fikcióba a tapasztalati bosszúságokat, fejlesztett stílust, modort, fegyelmet. Rengeteget írt, gyors ütemben. Berlinben is végig alkotott. Történetmesélését a távirati, vágtató lendület jellemzi, a rideg elfogulatlanságú fogalmazás ellenére szinte robbanó fordulat, vagy akár több is, a képként ható szöveg. Ma már filmszerű prózának nevezzük az ilyent, és egyes értékelések szerint Magyarországon Biró volt ennek első képviselője azzal is, hogy tárcanovelláit a hatás kedvéért egy-egy bizonytalan drámai helyzetben leállítva, feldaraboltan közöltette. A sok párbeszédtől pergő cselekménybe vázolt fel tömör, mindazonáltal gazdag jellemrajzokat. Hősei az erkölcsi válságba került polgár, hivatalnok, dzsentri, néha a munkás, paraszt, napszámos, a váratlan döntéseivel szűk környezetében zavart keltő, önálló életfelfogású nő. Idill, tragédia, bohózat, de mindenik kissé szokatlan, nyomasztóan álomszerű vagy egyenesen groteszk. Minimalista nyelvhasználattal rögzített intenzív képeket, a szerkezet tűpontos, a ritmus önmagát lendíti. A konfliktus élesen megragadott, a végkifejlet különös.

Egy valamikor öröknek álmodott kor végét, külső és belső válságait, gyors pusztulását jelenítette meg. Realista, de vastag polgári köntösben, a régi és az új határán, a modernségbe vezető küszöb fölött a levegőben megmerevedett lépő lábbal. Kissé futurista is: jóslásaiból nem kevés idővel beteljesült. Egyetemes időszerűsége a dualizmus végén, de főként a két világháború között rendkívüli. Amikor Magyarországról nyugatra távozott, és papírról átigazolt celluloidra, a határátlépéssel és médiumváltással azon a képzeletbeli küszöbön is átlendült.

Színház és mozi Magyarországon

Tárcanovelláiból elbeszélések váltak, egyik-másik regénnyé dagadt, és volt, amit színművé alakított. A Berlinből visszatért Biró drámáit 1909-ben kezdték kiadni, és a színházak azonnal műsorra is tűzték, mérsékelt sikerrel: Férfiak – Nemzeti Színház, Gyógyulás – Modern Színpad, Családi tűzhely – Magyar Színház. Első nagyobb sikerét a Szolgák országa regény alternatív befejezésű drámaátirata, az 1910-ben bemutatott Sárga liliom hozta meg, a Magyar Színház után a Kolozsvári Nemzetiben is játszották. Ez nagyrészt szokássá vált: darabjainak úgy fele a fővárosi bemutató után Kolozsváron is színpadra került. A Sárga liliomból 1914-ben magyar-francia koprodukcióban forgatott filmet a Biró-darabok első számú vevője, a Magyar Színház igazgatója, Beöthy László és a francia(?) Felix Vanyl. Felbukkant benne Kertész Mihály rendező is, a főbb szerepeket Törzs Jenő, Beöthy László, Vándory Gusztáv, Nagy Teréz és Rónay Alice alakították, a forgatókönyvet Biró írta. Ez volt az egy évvel korábban Kolozsváron forgott Sárga csikó után a második magyar Pathé-film, mindkettőt Vanyl társrendezte.

Ezekben az években, valamikor 1911-13-ban találkozott először Korda (Kellner) Sándorral, aki a Világ riportereként kapott állást, és szerkesztette a filmrovatot. A fiatal újságíró, aki ekkor már filmgyártáson törte a fejét, interjút kért a nála 13 évvel idősebb országos hírnevű íróval. Biró bemutatta Ungerleider Mórnak, a Projectograph társalapítójának, aki felvette Kordát a filmtársaság titkárának. Később a Mozgófénykép Hiradó, a Pesti Mozi, a Mozi, a Mozihét szaklapok szerkesztője, 1914-től rendező, első filmje A becsapott újságíró. Rövidesen alkalmazta Janovics Jenő a kolozsvári Corvin filmgyárához rendezőnek. Korda a Corvint 1917-ben Pásztory M. Miklóssal együtt megvásárolta, és egymás után vitte filmre főként irodalmi művek átiratát. Nagy társaságban, a Nyugatosokkal (Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Nagy Lajos, többen másokkal és persze Biróval is) moziba jártak, az írók és költők filmekben otthonos vezérükként tekintettek Kordára, és mindenikük írt a Pesti Moziba. Mielőtt 1919-ben távozott az országból, 25 filmet rendezett, nevét a birodalom filmgyártói jól ismerték már, híre Svédországba és Hollywoodba is eljutott (egyik legenda szerint Adolph Zukor levelet írt neki, amire nem válaszolt, másik legenda szerint Jesse Lasky volt a levélíró).

Sursum Korda – Az első világhírű magyar filmes életútja

2005. január 15.

Egyéb nagy történetekhez hasonlóan a filmtörténetnek is megvannak a maga nagyjai. Vannak nagy rendezők, nagy színészek, nagy producerek – és a sor hosszú, hiszen a stáblista minden egyes „tételének” megvan a maga elitje. A kategóriákat persze tovább lehet finomítani, eljátszván például a „jó” és a „nagy” jelzők közötti értelmezésbeli különbségekkel, vagy a „kismester”, „nagymester”, ne adj isten, „zseni” főnevekhez köthető spekulatív fejtegetésekkel.

Olvasd tovább  

Biró 1914. június 28-án, a szarajevói merénylet napján Nagyváradon a Polgári Radikális Párt zászlóbontó nagygyűlésén tartózkodott Adyval és Jászi Oszkárral, ahol a párt egyik alapítójaként lépett fel. Ekkor már tagja és nagymestere is a Martinovics szabadkőműves páholynak. A háború kitörése után apósa közbenjárására a Pester Lloyd haditudósítói igazolványát kézhez kapva megkezdte kétéves frontutazását. Járt a keleti, a dél-tiroli, a balkáni, az orosz és az erdélyi fronton. A Pester Lloyd mellett tudósításai Az Érdekes Ujságban is megjelentek, arcképes fejlécen, az illusztrációként használt fényképeket ő maga készítette egy Kodak géppel. 1916-ban, a román betörést követő nagy ellentámadás során visszatért Budapestre és folytatta újságíró/szépíró tevékenységét. Második filmre vitt forgatókönyvét az először 1912-ben megjelent „kalandordrámából”, A rablólovagból írta, a mozikba 1917-ben került, rendezője Szerémy Zoltán, operatőr Zsitovszky Béla, a főbb szerepekben Kertész Dezső, Körmendy Sári, Fehér Gyula, Békeffi László.

A háború idején felvirágzott magyar filmgyártás roppant gyorsan reagált a friss drámasikerekre. Birónak A mélység lakói regény színpadi változata, az említett Hotel Imperial című színműve 1917-ben jelent meg könyvként a Légrády kiadónál, 1918. január 25-én mutatták be a Magyar Színházban, és márciusban már a Kolozsvári Nemzeti műsorán szerepelt. Amikor májusban a századik előadását hirdették meg Pesten, Janovics Jenő kolozsvári filmgyárában a filmrevitelen dolgoztak, a forgatás szeptemberre esett, novemberben a Színkör Mozgóban be is mutatták.

A darabot Biró sógorasszonya, Vészi Margit dolgozta át, Janovics rendezte, egyes belső jeleneteit a főtéri New York kávéházban vették fel, a külsőket Szamosújváron, Szamosfalván, Désen, Kolozsváron. Főszereplők: Várkonyi Mihály, Fekete Mihály, Izsáky Margit, Fáy Flóra. Biró a fronton szerzett tapasztalataiból és országosan elhíresült történetekből állította össze a regény és dráma cselekményét. A történetében háborúellenes, békepárti filmet a Gaumont forgalmazó a többi Kolozsvárról szerződött filmek előtt sietett vetíteni Pesten, ahol a novembervégi sajtóvetítést követően 1919 februárjától a mozik műsorra tűzték. A fővárosi bemutató siettetésében szerepe lehetett annak is, hogy Birót ekkor nevezték ki helyettes külügyi államtitkárnak a Károlyi-kormányba, nevével reklámozni a filmet a „béke” és „külügy” gondolattársításban nagyobb sikerrel kecsegtethetett. Ezt megelőzően a Polgári Radikális Párt rendezvényein szónokolt, publicisztikáiban az általános választójogot, Magyarország föderatív alapú, kantonális felosztását és a nemzetiségi probléma orvoslását sürgette. Részt vett a Magyar Nemzeti Tanács megalakításában is, az Intéző Bizottság tagjaként.

Államtitkári megbízásában hat hétig maradt meg, 1918 év végén elkapta a spanyolnáthát és lemondott, aztán felgyógyult (szemben például Kaffka Margittal, akit a vírus elvitt, viszont Biróra hagyatkozta Iosephus Flavius történetíróról készülő regényének jegyzeteit). Nagy tekintélye és befolyása az írói körökben arra késztette a Tanácsköztársaság vezetőit, hogy politikai beosztást kínáljanak fel neki. Így lett tavasszal az Írói Direktórium tagja (mellette ott van még Babits, Kassák, Móricz, Nagy Lajos, Lukács György, Balázs Béla és mások), valamint az írói szakszervezet elnöke, amit mind elvállalt ugyan, de a berendezkedő bolsevik hatalomnak a magántulajdonokat megszüntető intézkedései zömével nem értett egyet, pedig Jászi szerint hitt a bolsevizmus végső győzelmében (1947-ben a Szivárvány c. lapnak így nyilatkozott: „…szocialista voltam, vagyok és leszek, de nem helyeslem a filmmel kapcsolatos államosítási terveket”). Korda Sándort ugyanekkor a filmipar államosításával bízták meg, a „filmtermelési osztályt” vezette. Jászi Oszkár, mielőtt 1919. május elsején elhagyta az országot, személyesen elköszönt Birótól, akire rövidesen hasonló lépés várt.

Emigráció indul

Ha Biró életrajza 1919 nyaráig viszonylag pontosan és részletesen dokumentálható, amint elhagyta az országot, onnan tovább a levelezésekből, mások visszaemlékezéseiből, az általa adott interjúkból, kétes eredetű forrásokból összegereblyézhető kevés életrajzi adalékba nyúlósan keverednek legendák, szóbeszédek, bizonyítatlan részletek, amelyek kiegészülnek a Korda-legendáriummal. Ennek a 29 éves időtartamnak egyes szakaszait tehát még vastag homály fedi.

Budapestről egyedül távozott, a cseh határon rövid ideig feltartóztatták, majd elérte Bécset, ahol csatlakozott hozzá a család. Onnan Firenzébe mentek, 1920 elején Rómába. Akkori levelekből és későbbi vallomásaiból ismeretesek a körülmények: szállodáról szállodára (avagy panzióról panzióra) költöztek, sokszor nem tudták hétfőn, miből fizetik ki a számlát szombaton, és Biró gyakran abban a nem túlzottan kecsegtető reményben kényszerült nap mint nap létezni, hogy vajon valamely régebbi darabját megveszi-e az a színház, kiadó, filmvállalat, amelynek egyik olyan helyzetben levő családtag (öccs, sógornő) vagy ő maga eladásra kínálta. Talán itt érdemes kissé felidézni alakját a kortársak jellemzéséből, többet annál, mint ami a fényképeken látszik. Ekkor negyvenéves, testfelépítése robusztusan férfias, mozdulatai lomhák, de polgári eleganciát sugároz. Állandóan félvastag szivart szív. Haja fekete, ötvenéves korára egész fejdísze szürkébe váltott. Idővel némi gyomorbaj kínozta, olyankor Pestre utazott gyógyászati céllal 1926 után, amikortól már szabadon hazajárhatott. Feleségét és epilepsziás lányát is inkább itthon kezeltette. Pesten idővel lakást bérelt a Klotild-paloták egyikében.

Az, hogy az emigrációban már az elején megbízásokat kapott, illetve műveit megvásárolták, két körülmény eredménye. Az első közvetett, rokoni-baráti szál, és több szereplője is volt. Rövid ideig rokona, Molnár Ferenc ekkor – részleges emigrációjában – ünnepelt színpadi író Európában és a tengerentúlon, és kapcsolata a Biró családdal a fordulat után sem szűnt meg; továbbá sógornője, Vészi Margit egy olasz báró felesége, és irodalmi ügynökséget alapítva házalt Biró művekkel is. Nem sokkal korábbi szerzőtársa, Lengyel Menyhért színműveit színpadra vitték a Broadway-n, és filmek alapanyaga volt. Öccse pedig, Biró János 1913 óta az Egyesült Államokban élt, a New York-i Amerikai Népszava és a clevelandi Szabadság szerkesztője, 1916-tól a Sunbeam Motion Picture filmvállalat európai részlegét vezette. Barátja, a 26 éves Korda is ekkor emigrált, rövidesen felkereste Birót.

Tehetsége és népszerűsége képezte a másik körülményt. Míg Biró Magyarországon élt és alkotott, láthattuk, hogy novelláit, regényeit fordításban kiadták külföldön, és színművei sem voltak idegenek a német színpadoktól. A Washingtonban megjelenő The Drama negyedéves folyóirat 1918-as májusi lapszámában Charles Recht cseh-amerikai író saját fordításában lehozta A menyasszony és A nagyamama c. Biró-egyfelvonásosokat. A lapszám felütésében méltatja is a szerzőt Molnár és Lengyel mellett, mint a magyar dráma egyik nagyját. Említi, hogy Biró még Berlinben írta a Családi tűzhelyt (Familienherd), amelyet sikerrel játszott többek között a berlini Freie Bühne független színház. A Rablólovagot ekkor már német színházak is műsorra tűzték, a Sárga Liliomot nemrég amerikai producerek vásárolták meg – állítja Recht az 1918-as év közepén, amit teljes mértékben most még nem tudunk megerősíteni. Az Egyesült Államokban Biró neve 1918 előtt nem volt teljesen ismeretlen, jóllehet messze nem minősült közismertnek: A rablólovagot 1912-ben előadták az Irving Place (német nyelvű New York-i) színházban, az amerikai német sajtó átvette egyes novelláit, később pár frontleírását is a Pester Lloydból. Amiről Recht ír, annak 1918-ban találjuk részleges nyomát az amerikai sajtóban: A menyasszony című egyfelvonásost az év végén színre vitte New York-ban az East-West Players társulat (Recht fordításában).

Egy Jászinak írt 1919 végi levelében Biró londoni bemutatókra és amerikai szerződésekre számított, esetleges odatelepedésre is gondolt, és csekély optimizmussal tekintett a jövőbe. Az amerikai kapcsolat ekkor már létrejöhetett, az öccse, sógorasszonya, Molnár vagy Lengyel, esetleg valaki más közvetíthetett benne. A cárnő jogaival Charles Frohman broadwayi színháztulajdonos és producer rendelkezett, a darab sikerrel szerepelt az 1921-22-es évadban, a címszerepet Doris Kane alakította. A rablólovag jogait megvette Sam H. Harris Broadway-producer, és 1923 őszére készült színre vinni vándordarabként, a később Oscar-díjas Joseph Schildkraut osztrák-amerikai színésszel a főszerepben. Gladys Unger írta át angolra. A darab átutazta a fél világot, megállói: Bécs, Chicago, Indianapolis, New York. Vélhetően a Sárga Liliomot is ekkor vásárolta meg Charles L. Wagner, írta át Zoe Akins és vitték színpadra Washingtonban, valamint a Broadway-n. Biró a jogok átruházásának szerény összegéből és budapesti lakása részleges eladásából tudta számláit rendezni (ennek az adaléknak és néhány előbbinek a forrásáról a következő alfejezet elején szólok).

Korda Sándor Bécsbe menekült, és 1920 folyamán közvetlen társaságához csatlakozott Alexander Kolowrat-Krakowsky báró, röviden: Sascha, a bécsi Sascha-Filmindustrie tulajdonosa, aki még a háború végén hívta Kordát rendezni Bécsbe. Egy közös film gyártásán törve a fejüket megállapodtak a Koldus és királyfi adaptációjában, és a forgatókönyv fejlesztéséhez Korda az akkor éppen Tirolban nyaraló Biró segítségét kérte, ezzel kiszakítva a jövőn aggódó írót a letargiából. A forgatások 1920 júniusában kezdődtek, novemberben már moziba is került (német címe: Seine Majestät das Bettelkind), a kettős főszerepben Lubinszky Tiborral. Narratív szerkezetét az angol udvar és London szegénynegyede közötti kontraszt dominálta. A koronás vagy mitikus személyiségek emberközeli ábrázolása később meghatározó igyekezetté vált Korda életművében (lásd a magánélet-sorozatot). Ez volt az első Korda-Biró film, és 22 másik követte. Némi árnyék vetült a forgalmazásra, amikor kiderült, hogy elfelejtették megváltani a szerzői jogokat, és egy ugyanekkor amerikai produkcióban készült Koldus és királyfival pereskedni kényszerültek, amely pert végül megnyerték.

A Sascha-Filmindustrie gyártásában Korda két „vizes kalandfilmet” rendezett: Herren der Meere (Az óceán urai, Vajda Ernő A kalózok c. regénye alapján) és Eine Versunkene Welt (Elsüllyedt világ, másik címváltozat: Die Tragödie eines verschollenen FürstensohnesEgy elveszett herceg fiának tragédiája), mindkettőt 1922-ben mutatták be. Utóbbi forgatókönyvét Biró írta 1914-ben megjelent A Serpolette c. regényéből. Az antiutopisztikus cselekményű, politikai allegóriát felvázoló regényben egy Habsburg herceg lemond a rangról és hadihajóját átalakítja kereskedelmi hajóvá, a legénységet az üzletben társtulajdonosokká teszi (emlékezzünk itt Biró 1898-as való világi tapasztalatára a Függetlenség lapnál), és újdonsült hitvesével az oldalán távoli országrészekre szállít gazdasági gépeket.

Az úszó egalitárius mintatársadalmat létrehozni kívánó hajóskapitány azonban belebukik a kísérletbe: a matrózok nem tudnak közös céllal létezni, a különféle nemzetiségek fiai különféle (akár nemzeti negatívként is felfogható) jellemjegyeik miatt idővel konfliktusba kerülnek, a békés üzlet fegyverszállítássá alakul, a fedélzeten eluralkodik a káosz. A kapitány kiábrándultan nekikormányozza hajóját a szikláknak. A régit felváltó, de az ideálisnak tűnő új rend is bukásra van ítélve – kódolta bele Biró a regénybe. A filmben szerepelt a Kolozsvárról indult, későbbi hollywoodi sztár Victor Varconi (Várkonyi Mihály) és Maria Palma néven Korda felesége, Farkas Antónia is. A háború utáni első európai filmszemléről, a milánói Concorso Cinematografico Internazionale-ről 1922-ben a film két első helyezéssel térhetett haza: Korda a legjobb rendezés, Biró a legjobb drámai forgatókönyv díját kapta.

Nemzetközi hírnevét filmes körökben ez alapozhatta meg (vagy csupán mélyítette), innen tovább egymást érték a felkérések. Németül jól tudott, tehát könnyen írt. Bécsben még két film forgatókönyvét jegyezte a Mondial és Ufa vállalatok számára, mielőtt hosszabb időre távozott az Egyesült Államokba.

Előbb saját regényét, A Molitor-házat ültette át vászonra az osztrák Hans Karl Breslauer rendező segítségével, valószínűleg Korda közvetítése ebben segítségére volt. A regényt az „összetett” címkével szokás illetni: egy krimibe csomagolt lélektani családregény, voltaképpen az úri Magyarország szétesésének tablója. A film Das Haus Molitor címmel került a mozikba 1922-ben. Közben Biró kiment Amerikába, A rablólovag színházi bemutatójára, Philadephiába, 1922 őszén vagy 1923 elején. Szétnézett az Államokban, visszatért, és egy újabb Korda-filmhez adta a nevét. A forgatókönyvet Vajda Ernővel ketten írták, Korda rendezte és Rudolf trónörökös 1889-es öngyilkosságának körülményeiről szól, a főbb szerepekben ismét magyar színészekkel. A mozikba 1924-ben Tragödie im Hause Habsburg címmel került, ám ekkor Biró már ismét az Egyesült Államokban volt – vagy röviddel ezután hajózott ki hosszabb időre, immár egy Paramount-szerződéssel a zsebében.

Hollywood

Ha elfogadjuk azt a felesége által vagy önkézzel írt, majd írógéppel letisztázott rövid életrajzot, amely a montereyi egyetem könyvtárában maradt fenn az 1940-es évekből (bizonyára valamely újság kérésére írta, a végén ugyanis lapszámot kért és üdvözölte az olvasókat), akkor Biró öt szerző egyike volt, akiket a Paramount fogatókönyv-fejlesztőknek alkalmazott Európából. Birót lényegében a Hotel Imperial forgatókönyve fejlesztésére szerződtették – állítja az életrajz, és a Motion Picture News 1928-ban megerősíti –, amelyet 1926-27-ben forgattak, azonban előtte több másik filmben is közreműködött. Lehetséges, hogy Biró a hollywoodi időszak elején mindössze tanácsadói megbízásban dolgozott a Paramountnál, és a művei átiratán dolgozó forgatókönyvírók munkáját segítette. Néha viszont felkérhették más irodalmi művek átiratára, például a Világok harca H.G Wells-regény adaptációjára 1924-ben. A regény megfilmesítésének jogait Cecil B. DeMille vette meg, Biró a forgatókönyvvel lett megbízva, és a Paramount kihívta Berlinből Cserépy Arzén (magyar) rendezőt, de az előreláthatóan nagy költségvetés miatt a vállalat ekkor elállt a gyártástól.

1924-, 25- és 26-ban előbb három olyan forgatókönyv munkálataiban segédkezhetett amerikai írók mellett, amelyek saját korábbi színművei vagy regényei átirataként kerültek színre, pontosabban a kamerák elé. Mindhárom esetben a másik két-két-két szerzőt bizonyára a nyelvi nehézségek feloldására utalták ki mellé. A Forbidden Paradise (1924) Ernst Lubitsch rendezésében A cárnő színmű átirata, amelyet Lengyel Menyhérttel közösen írtak még 1912-ben, a Clarence G. Badger által rendezett Eve’s Secret (1925) a Sárga liliomé, a Don Juan’s Three Nights (1926), amelyet John Francis Dillon rendezett pedig a Don Juan három éjszakájáé, ezt külön tisztázni sem kell. Biró, Lubitsch és Pola Negri (a lengyel születésű filmsztár, aki Lubitsch háziszínésze volt már Berlinben) mondhatni egyszerre tettek szert egyre nagyobb hírnévre ekkor.

A megbízások, a magas gázsi, a megszerzett szakmai tekintély ellenére Biró nem szerette Los Angelest, és a tíznapos egyirányú utazás ellenére is gyakran tért haza Európába, különösen azért, mert a család többi tagja vissza kényszerült menni, Vészi Jolánnak ugyanis műtétre volt szüksége. Kapcsolata Kordával, Béccsel, Berlinnel a távolból sem szakadt meg. Voltaképpen munkát végezni is inkább európai környezetben kívánt volna, jóllehet az amerikai filmes köröket is európaiak népesítették be. Így alakult, hogy következő, 1926-os megbízása ismét egy Kordával közösen forgatott film Berlinben: azzal a Kordával, aki akkor már egy éve megbízás nélkül, az egyre népszerűbb felesége árnyékában élt. A film az Eine Dubarry von heute címet viseli, és Biró a Toinette vagy Dubarry grófné a huszadik században című regényéből írta át, amely Magyarországon jelent meg egy évvel korábban. A produkciót a Fuchs Vilmos (William Fox) által tulajdonolt American Fox Film Corporation vállalat német szárnya rendelte meg. Elmaradhatatlanul, Korda felesége alakította benne a címszerepet, ám mellette felbukkant egy apró jelenetben valaki, aki később irdatlan nagy sztár lett: Marlene Dietrich.

Korda ezzel, és a kicsivel későbbi Madame wünscht keine Kinder című filmmel – itt is feleségét osztotta a főszerepbe – lezárta németországi karrierét, és Hollywoodba költöztek a First National filmvállalat meghívására, ahol első rendezői megbízása a történetében apró magyar vonatkozású The Stolen Bride 1927-ben. Rögtön utána következett, ugyanabban az évben a The Private Life of Helen of Troy, Korda első „történelem papucsban”-filmje, amely típust később Biróval ketten tették olyan roppant népszerűvé. Biró időközben négy filmen is dolgozott. Előbb a Hotel Imperial jött ki Mauritz Stiller rendezésében és Pola Negrivel a főszerepben, utána pedig A Rablólovagból adaptált The Heart Thief (rendezte Nils Olaf Chrisander). Mindkét forgatókönyv átiratát két-két amerikai író segítette. Eddig tehát minden esetben saját anyagából dolgozott, mindössze angolra és mozgóképi fogyasztásra kellett alakítania azokat, kivéve a Hotel Imperialt, annak ugyanis már létezett kolozsvári filmváltozata, bár akkor azt még sógornője írta át vászonra. A párbeszédek rövidre fogottak, lényegretörőek, gyorsan olvashatóak kellett legyenek, ezek ugyanis még némafilmek, tehát inzertesek.

Következett viszont egy olyan forgatókönyv, amelynek eredeti szerzője más. Máig tisztázatlan eredetű történetből tehát, a szerzői jogokkal való filmvállalati visszaélés egyik (a korban megszokott) példájaként adaptálta Biró a The Way of All Flesh című Victor Fleming-film szövegkönyvét két szerzőtárssal 1927-ben a Paramountnak. (A történet eredeti írójaként Frederica Sagor Maas orosz eredetű, de amerikai születésű szerző jelentkezett sok évvel később, mint akinek a nagypapájával történt meg a feldolgozott eset.) Egy boldog családi életet élő banki hivatalnokot kirabolnak, leütnek, véletlenül megöli a támadóját, és amikor öngyilkosságot akar elkövetni, megtudja, hogy halottnak hiszik. Húsz évvel később szemetesként dolgozik, és örömmel nyugtázza, hogy fiából sikeres zenész lett. A hivatalnok szerepét Emil Jannings svájci születésű európai és hollywoodi sztár játszotta, és ugyanő volt ekkor a főszereplője A hontalan hős (The Last Command, 1928) című Josef von Sternberg-filmnek, amely Biró eredeti forgatókönyvéből készült (tehát nem adaptáció, hanem nulláról írt szövegkönyv, ami már a nyelv elsajátításának magasabb fokát jelzi). A cselekmény egy orosz nagyherceg és tábornok útját követi az orosz forradalomtól Hollywoodig, ahol az emigrációt követően apró szerepekből él. Egy forgatás alkalmával az egykor általa megalázott, azóta hasonlóan emigrált forradalmár ül a rendezői székben, felismeri és bosszúból tábornoki szerepet oszt a valamikori tábornokra, aki viszont annyira beleéli magát a szerepbe, hogy a forgatáson meghal. A részben valódi ihletésű történet Ernst Lubitsch előadásában anekdotaként terjedt Hollywoodban, elmesélte Birónak is, aki rögtön forgatókönyvet írt belőle. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) az első filmszemléjén 1929-ben a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölte, ám nem nyert. Jennings viszont mindkét szerepre együtt díjat kapott, főként A hontalan hősben nyújtott alakításért.

Ismét Berlin, és ismét Párizs

A jelölés szélesebb körű népszerűséget hozott Birónak, Paramount-szerződése is lejárt, így a régi jó barátot, Kordát is alkalmazó First National vállalatnál találjuk legközelebb. (Kordának és Birónak ekkor Pauker Ödön – Edmond Pauker egykori pesti újságíró volt az ügynöke, és ugyanő szállította Lengyelnek, Molnárnak is az amerikai megbízásokat.) Korda és Biró együtt vitte filmre 1928-ban a Sárga liliomot, ezúttal amerikai közegben. A Yellow Lilly címet viselő unalom az egyik legkevésbé értékelt Korda-Biró film mindahány közül. Ugyanazon évben következett ismét Korda rendezésében a Night Watch, majd a Benjamin Christensen rendezte The Haunted House, majd az Adoration, amelyet Frank Lloyd rendezett. Időközben, 1928 nyár végén az Universallal lépett szerződéses viszonyba, amely berlini leányvállalatához delegálta forgatókönyvszerkesztő-dramaturg (scenario editor) minőségben, és hazautazott odaköltöztetni a családot. Hollywoodi sztárként kapkodtak utána az újságírók. A Magyar Hírlap is hosszabb interjút kért ekkor tőle. Ebben kifejti megbízásának jellegét, amely emlékezteti egykori lapszerkesztő munkájára, és roppant örül neki: „…egy-két szcenárium írásán kívül felügyelnem kell a gyár produkcióinak irodalmi és szellemi részére, mintegy felelős szerkesztő leszek az Universalnál.” Ekkor kezdett divatba jönni a hangosfilm, a talkie, amely a filmírást, -gyártást és -befogadást alapjaiban forgatta fel, és nem mindenki örült neki. Ekkor még Biró sem jósolt neki nagy jövőt. „Ha ennek a divatnak az első láza elmúlik, akkor kiábrándultan néznek a filmgyárosok a beszélő filmre. A beszélő film ellentmond a film természetének, nemcsak azért, mert most még technikailag fogyatékos, hiszen ha technikailag tökéletesebb is lesz, az azért lehetetlen, hogy egy film éppoly végig beszélhető legyen, mint egy színpadi dráma.”

Egy évvel később, 1929 nyarán A Tollnak adott interjút, Fischer Annie kérdezett, és itt már alapvetően másként látta a talkie-k jövőjét. Ismét kibújt belőle az amatőr látnok, és pontos jóslattal szolgált: „…egy új művészeti forma vajúdik. Valami, ami nem regény, nem dráma, nem film... Nincs még neve. De a mesemondás álomszerű lehetőségeit rejti. Gondolja meg: epika, dráma, zene, képzőművészet – az egész világ – tényezője, szereplője lehet ennek az új művészetnek. Egy új ezeregyéjszaka. […] Hiszem, hogy a jövő írógeneráció fog tudni már bánni vele, megtanulja elegyíteni a suhanó képhatásokat és a kicsúcsosodott drámai dialógust. A zenének nagy szerepe lesz ennél a műfajnál.”

A hangosfilm berobbanása lehetőség is volt, de átok is – utóbbi főként a színészek számára. Elhozta például Korda felesége karrierének a végét (vaskos magyar kiejtésű, rossz angolt beszélt), és konfliktusaik miatt a házasság sem bírta sokáig. Kordának immár végképp nem volt maradása Los Angelesben, és bár kötötte szerződése a First Nationalnél, minél gyorsabban szabadulni próbált onnan, rühellte ugyanis a futószalagmunkát, és bántotta az alávetett státusa, nevesül az, hogy mindössze egy volt a sorban álló rendezőiparosok között. Sokat panaszkodott, Birónak is, és naponta írt neki levelet, amikor nem volt a közelében – ha hinni lehet unokaöccse, Michael Korda elbeszélésének. Mondhatni mindkettőjük számára megváltást jelentett, amikor ismét összekerültek a Women Everywhere zenés-táncos, idegenlégiós kalandfilm forgatásán 1930-ban, és itt Birót a szövegkönyv alakításában Korda Zoltán, Sándor idősebb öccse is segítette. Állítólag ennek a filmnek a forgatása közben javasolta George Grossmith angol színész-író, hogy ő, Korda és Biró készítsenek Angliában együtt filmeket.

Még egy utolsó forgatókönyvet fejlesztett Biró 1931-ben a Foxnak, a Hamilton MacFadden és Chandler Sprague által rendezett Their Mad Moment címűt, aztán Berlinben csatlakozott a Székely István rendezte Seitensprünge produkcióhoz, Nóti Károly mellett. Több forgatókönyvön is dolgozott sorban vagy egyidejűleg, ezeket vagy Berlinben, vagy Hollywoodban forgatták, neki nem kellett jelen lennie.

Közben Korda megérkezett Berlinbe, itt próbálta kiheverni Hollywoodot és a válását. Biró írói tehetségében és népszerűségében bízva támogatókat keresett ahhoz a tervéhez, amely Grossmith javaslatára erős gyökeret vert a jövőképében. Le kívánt forgatni pár olyan filmet, amelyek lehengerlik Amerikát és biztos anyagi alapot kínálnak ahhoz, hogy a munkát Európában folytatni tudja. Berlin viszont egyre veszélyesebb hellyé vált, a Hitler vezette nemzetiszocialisták 1930-ban bekerültek a Reichstagba, náci felvonulások özönlötték el a várost. Biró és Korda találkozott Steven Pallossal, az ekkor 29 éves párizsi magyar producerrel, és együtt mentek Párizsba, ahol Birót és Kordát alkalmazta a Paramount francia leányvállalata. A Paramount amerikai és francia stúdióiban párhuzamosan készültek nagyrészt ugyanazok a filmek, a Párizs külvárosában, Joinville-au-Pont-ban forgott német, francia, svéd és olasz ikerprodukciókat az európai piacra szánták.

Biró a joinvillei stúdióban a korábbról már ismert „forgatókönyvszerkesztő” beosztásban volt. Ahogy Az Est újságírójának 1931 augusztusában részletezte, az ő dolga „...a kész szcenáriumok átnézése, esetleges javítása és átdolgozása, ugyanaz a munka, amit egy szerkesztő végez. Minden benyújtott szcenárium és minden már elfogadott filmdarab átolvasásra előbb hozzám kerül és velem beszélik meg a rendezők munkájuk legapróbb részleteit is.” Több másik megbízása mellett-után (Rive Gauche, Die Männer um Lucie, Service for Ladies) Korda rendezte és bizonyára Biró dramaturgiai hozzájárulásával készült el egy francia, Marius című, és egy német, Zum goldenen Anker című változata Marcel Pugnol népszerű drámájának (Marius). Biró időnként átruccant Londonba, ahol a Gainsborough Films vállalat időszakosan megbízott forgatókönyvírója (The Ghost Train, The Faithful Heart, Michael and Mary – ez egy A. A. Milne-történet). Így telt az 1931-es év: írt a Foxnak, a Paramountnak, a Gainsboroughnak, Berlinben, Párizsban, Londonban. És az évnek még nincs vége.

Pallossal ekkor szövetkeztek igazán: a párizsi Raphael szállodában egy novemberi estén létrehozták a Pallas nevű filmstúdiót. Rögtön nem tudták érdemben elindítani a lekötött filmek forgatását, ugyanis a Paramount Kordára bízta a haldokló brit stúdió vezetését. Azonban alig kezdte meg ott a munkát, a Paramount kocsijában ülve autóbalesetet szenvedett, megsérült, a cég kártérítésre kényszerült vele szemben, és szerződést bontottak.

London

A három Korda (Sándor, Zoltán és később Vincent), Biró és Pallos 1932-ben átköltöztek Londonba, és rövidesen létrehozták a London Film Company vállalatot. Birót is megtették igazgatósági tagnak Korda és Grossmith mellett, de szinte azonnal lemondott, az üzleti részletek nem érdekelték. Március elején az angol sajtóban megjelentek az első hirdetések közelgő bemutatókról, március végén jött ki a hír, hogy a vállalat védjegye gyanánt a – minden filmrajongó számára ismerős – Big Ben toronyfelvételt jegyezték be. A családi vállalkozásként működő cégben Korda Sándor eleinte rendezett, később egyre inkább produceri feladatokat látott el, Biró keze alatt készültek a forgatókönyvek, Korda Zoltán rendezett, Korda Vincent a látványosztályt vezette, Harold Young a vágásért felelt, George Grossmith azonos nevű fia volt a szereplőválogató, John Meyers a közkapcsolatos. Később csatlakozott Rózsa Miklós is házi zeneszerzőnek. Pallos a nemzetközi forgalmazást intézte, és képviselte Kordát az amerikai United Artists vállalatban. Korda roppant tarka nemzetközi stábot működtetett, egy kortárs újságíró szerint az irodákban nyolc nyelvet beszéltek egymás között a munkatársak.

Egy magyar a világ filmzene-gyártásában – Rózsa Miklós-portré 1.

2011. április 6.

Rózsa Miklós Oscar-díjas komponistát mai napig jóval többen ismerik Amerikában és szerte a nagyvilágban (Miklós Rózsa néven), mint saját szülőhazájában – és ezen jelentős mértékben nem segítettek az olyan jószándékú kezdeményezések sem, mint az MTV Magyarok a világ filmgyártásában című sorozata, amely azon magyar származású mozgóképes alkotók előtt tisztelgett, akik külföldön futottak be filmes karriert. Összeállításunk minden idők leghíresebb magyar filmzeneszerzőjének pályáját tekinti át.

Olvasd tovább  

A London Filmsnél eltöltött időszakban, 1932 és 1948 között fejtette ki Biró filmes életművének mintegy harmadát. Leggyakoribb társszerzői a vállalat állandó alkalmazásában Arthur Wimperis, Anthony Gibbs, Dorothy Greenhill voltak. Első átütő sikerük, az 1933-as VIII. Henrik magánélete előtt Biró legalább két film forgatókönyvén személyesen dolgozott, ebből a Wedding Rehearsal című romantikus vígjátékot Korda rendezte. Kakukktojásként egy harmadik projektet is bevállalt, a két évvel korábbi Ghost Train magyar változatát készítették el Békeffy Lászlóval közösen Arnold Ridley színművéből. A Kísértetek vonata című bűnügyi vígjátékot Lázár Lajos rendezte, Törzs Jenő a főszereplője és 1933-ban a budapesti City Film Rt. gyártotta. Ennek még abban az évben készült román változata is Trenul fantomă címmel.

A szinte már legendásan fantasztikus eredettörténetű VIII. Henrik magánélete (The Private Life of Henry VIII) ötletét Kordától származtatja a szakirodalom, és visszavezeti a bécsi 1920-as Koldus és királyfihoz. A forgatókönyv első treatmentjét Biró írta, besegített az ausztrál Philip Lindsay, aki történelmi regények írójaként vált híressé, és egyes vélemények szerint Wimperis már ekkor hozzájárult az alkotó folyamathoz. A végső változat Biró, Korda és Wimperis közös munkája, mint oly sok másik London Films produkciónak. A címszerepre az ekkor még nem túlzottan ismert Charles Laughtont alkalmazták, s a király második felesége, Anne Boleyn szerepét Merle Oberon kapta, Korda későbbi második felesége. Minden korábbi együttműködésüknél nagyobb és zajosabb sikere lett a „történelem papucsban”-sorozat hivatalos első, modern szatíraként is értékelhető darabjának. A film Oscar-jelölést kapott, Laughton Oscart nyert. Korda álma ekkor teljesült igazán, meghódította Amerikát, és voltaképpen az egész világot, a film óriási nyereséggel, pompásan teljesített a mozikban. Olyannyira, hogy a VIII. Henrik magánélete győzte meg a briteket, hogy érdemes filmbe fektetni, és filmstúdiók tömege jött létre ekkortól. Forgatókönyvét az angol kritika nem szerette túlzottan, viszont az első, könyként is kiadott forgatókönyv volt az Egyesült Királyságban (Methuen Publishing, 1934).

Innen tovább mind Korda, mind a London Films népszerűsége felívelt. 1936-ban a vállalat akkorára nőtt, hogy megvásárolt egy Londonhoz közeli birtokot Denham falu mellett, és felépítette rajta a kor legnagyobb angol filmstúdióját – ez lett a London Film Company’s Denham Film Studios. A bejárat mellett lobogó három brit nemzeti zászlóról rossz nyelvek azt tartották, hogy voltaképpen az összesen három angolt jelképezik a vállalatnál, mindenki más egyéb nemzetiségű volt, élükön a hat magyarral.

Biró és Korda ekkor már kb. 25 éve tartó ismeretsége, 16 éves szakmai együttműködése és sorstárssága az emigrációban, valamint barátsága túlmutatott önmagán. Caroline Alice Lejeune (32 éven át a The Observer napilap filmkritikusa), a London Films gyakori vendége és az ottani viszonyok jó ismerője így jellemezte a két férfi kapcsolatát 1936-ban: „Szinte lehetetlen túlbecsülni Biro barátságának jelentőségét Korda Alex (Sándor) élettörténetében. Kevesen tudják elképzelni, ha látják azt az oroszlánszerű, zömök öregembert lassú angol beszédével, aki ma a London Films forgatókönyvosztályának szerencséjét irányítja, hogy jelenléte mennyire fontos az őt névlegesen ’alkalmazó’ főnök jólétéhez. Egész pályafutása során, sikerek és csalódások között, Bécsben, Berlinben, Hollywoodban, Párizsban, Londonban, Biro soha nem hagyta cserben; ő egyengette az utat Alex érkezése előtt, és ő fedezte az utat Alex visszavonulása után. Két ember van a világon, akiket Alex szinte fanatikusan véd a félreértésektől, és akiket mégis következetesen félreértettek és alábecsültek a London Films történetében. Az egyik az öccse, Zoltán, a másik Biro Lajos, aki már akkor képbe került, amikor Zoltán még parányi és meglehetősen tunya iskolásfiú volt. Biro józan esze és lassú tekintélye az a védőgát, amely mögött Alex tehetsége gyarapodhatott és felvirágozhatott.” (idézi Kulik, 228–229, szerző ford.)

A napok Biró számára nagyrészt ugyanúgy teltek: ő, Korda és Wimperis ötleteken és az ötletek nyomán kialakuló párbeszédeken dolgoztak, zajlott a forgatás, este időnként Kordánál hatalmas vacsora. Elkészítették 1934-ben Biró előbbi műveinek London Films-változatát: A cárnőből készült a Nagy Katalin (The Rise of Katherine the Great), a Don Juan három éjszakájából lett Don Juan magánélete (The Private Life of Don Juan) – és itt a sor megáll. Biró a London Filmsnek több művét nem melegítette újra, másoknak igen. A „történelem papucsban”-sorozat következő darabja a Don Juan után az 1936-os Rembrandt volt, Laughtonnal a főszerepben, Biró és Wimperis forgatókönyvéből. Kissé eltért a többitől, művészibb, gyötrődőbb hangot ütött meg, Laughton alakítását életműve legjobbjaként értékeli a szakma.

A történelmi kalandfilmek rendkívül kelendők voltak, és ezek között is a legnépszerűbb a korban az Orczy Emma báróné regényéből/színművéből és a Korda-Biró-Wimperis szerzőhármas átiratában készült A vörös Pimpernel (The Scarlet Pimpernel, 1934), melynek folytatását három évvel később ugyanők követték el, címe: A vörös Pimpernel visszatér. A Korda-életrajzok szerint Biró két H.G. Wells-adaptáción (Things to Come – 1935, The Man Who Could Work Miracles – 1936) is dolgozott a regényíróval együtt, de a főcímlisták nem említik, ráadásul a Wells életművet jól ismerő szerzők majdhogynem kizárják Biró hatását a forgatókönyvekre.

Biró Wimperissel, vagy másokkal írta a Korda Zoltán által rendezett, nagy költségvetésű, gyarmatbirodalmi nosztalgiás kalandfilmeket: Sanders of the River (1935), The Drum (1938), The Four Feathers (1939). A bagdadi tolvaj (The Thief of Baghdad, 1940) annyiban lóg ki a sorból, hogy nem Korda Zoltán rendezte, hanem Ludwig Berger, Michael Powell és Tim Whelan. Az Ezeregyéjszaka fantáziavilágát megidéző nagyprodukció zenéjét Rózsa Miklós szerezte, és az Oscaron csak jelölést ért, viszont díjat kapott a látványtervezés (Korda Vincent), a fényképezés (Georges Périnal) és a vizuális-, valamint a hangeffektusok (Lawrence Butler, illetve Jack Whitney). A producer Korda pedig újabb hatalmas sikert könyvelhetett el, anyagiakban is.

Korda ide-oda kapott, minden hírnév-öregbítő projektet elvállalt a London Films számára. Ezt tette 1934-ben is, amikor politikai megfontolásokból belecsapott az akkor „még csak” konzervatív párti képviselő, Winston Churchill tenyerébe azzal az ígérettel, hogy együtt forgatnak pár tematikus rövidfilmet a nagyközönség számára politikai kérdéskörökben. Ki is fizetett két forgatókönyvre 10 ezer fontot az ekkor pénzszűkében tengődő Churchillnek. Ez a tervük végül nem valósult meg, de a lendületből maradt még annyi, hogy Korda elfogadja a képviselő javaslatát arra vonatkozóan, hogy forgassanak V. György király uralkodásának jubileumi ünnepére az elmúlt 25 évet összegző „pompafilmet” Churchill forgatókönyvéből, amelynek fortélyait még tanulnia kellett. Ki mástól tanulhatta volna ezt meg a London Filmsnél, mint magától Birótól, aki ekkor többször is járt „oktatóként” a chartwelli birtokon. Birót teljesen lenyűgözte Churchill filmtollbamondási képessége: az, ahogyan szünet nélkül, kész képekben diktálta be a teljes forgatókönyvet, és közben több gépírókisasszonyt kifárasztott. Ez a film sem készült el, sajnos, viszont más közös projekt vélhetően igen, és Churchill javasolta Kordát lovagi címre. Az 1942 szeptember 22-én lovaggá ütött Alexander Korda viseli a történelem első filmproduceri Knight Bachelor címét.

Biró gyakran hazautazott Magyarországra az 1930-as években (főként kezelésre), többször megfordult Nagyváradon is, közönség előtt felolvasott. Például 1935-ben az Anno Domini 2000 című amatőr látnoki esszéjét, amelyet a kolozsvári Független Ujság folytatásban lehozott (március 17. és március 24.). Közben darabokat is írt, ezeket mérsékelt sikerrel adták elő angol színpadok. Újrakiadásra kerültek egykori novelláskötetek és regények, a magyar színházak ismét Biró-darabokat játszottak. Még az 1920-as évek végén Móricz többször is hívta vissza a Nyugathoz, de Biró már nem érezte, hogy helye és dolga lenne a magyar irodalom szervezésében.

A háború alatt a bombázott Londonból kiköltözött Torquaybe, egy apró házba, csendes környékre. Irma húgát Auschwitzban 1944. június 29-én elpusztították. Londoni éveiben már nemigen utazott munkaügyben, és a család ott volt végig mellette. Hollywood is újra felfedezte, a The Way of all Flesht, A cárnőt (A Royal Scandal, r. Otto Preminger, Ernst Lubitsch, 1945), a Hotel Imperialt ismét leforgatták, ez utóbbit kétszer is, Billy Wilder rendező 1943-as változata (Five Graves to Cairo) három Oscar-jelölést szerzett. Utolsó éveiben visszatért Korda mellé, aki lényegében mindig is számíthatott rá. Szabadidejében nagy sétákat tett a londoni parkokban, ritkán bridzsezett. Zenét hallgatni nem szeretett, és olvasni sem tudott már, hiszen látása megromlott. Kicsi unokáját bohóckodással vidította. Szívroham vitte el 1948. szeptember 9-én, Londonban.

Egy képzeletbeli grafikonon ábrázolva két életszakasz különíthető el nagykorúsításával kezdődően haláláig. Egyik hazai (publicisztika és szépirodalom), másik nemzetközi (filmforgatókönyvek). Nem párhuzamosak, nem egyidejűek, illetve mindössze pár év hosszan, viszont előző táplálja utóbbit. Amint csúcsosodik a hazai, s azonmód mélyet zuhan, úgy kezd emelkedni a nemzetközi, és az is meredeken felível. 1948-as halálával immár ez is nyílegyeneset zuhant, és elkezdődött a harmadik: az utókori konstrukcióban lassan gyarapodó emlékezet, mely az utóbbi években újabb lendületet kapott (köszönhetően főként Széchenyi Ágnes kutatásainak). Biró alakja és életútja Ady és Korda viszonzott barátsága kapcsán irodalom- és filmtörténeti szempontból egyaránt csemegének számít, az tudniillik, ahogyan mindkét óriás életére és életművére oly lényeges hatással volt, ami nyilván kölcsönös érvényű.

Utolsó gondolatként álljon itt némi jótanács az amatőr látnok Birótól, egyfajta síron túli megfontolandó a mai képírók számára attól, aki a filmgyártás első aranykorának minden csillogó helyszínét megjárta. Halála előtt egy évvel ezt mondta a szociáldemokrata Szivárvány lap kérdésére: „…(a magyar író) hamar eltanulhatja azokat a fogásokat, amelyeket egy szcenárium megírása megkíván. A többi tehetség dolga. A téma különben sem fontos. Legyen nemzeti, de nem nemzetieskedő. A vajaskenyér, akármilyen jó, élvezhetetlen, ha túl vastag rajta a vaj.”


Felhasznált irodalom

Kéziratok

  • Biographic sketch of Lajos Biró. Kézirat a Montereyi Műszaki és Felsőoktatási Intézet könyvtárárban. Repozitóriumi hozzáférés: https://repositorio.tec.mx. Ugyanott fénykép. (letöltés: 2023. nov. 10.)
  • Kardos József: Bíró Lajos magyarországi írói és újságírói tevékenységéhez. Egyetemi doktori értekezés, Szeged, 1962. Repozitóriumi hozzáférés: https://doktori.bibl.u-szeged.hu. (letöltés: 2023. nov. 8.)

Könyvek

  • Biró Lajos: A sajtó. Korunk mozgatói I. Modern Könyvtár. Politzer Zsigmond és fia, Budapest, 1911.
  • Brownlow, Kevin: The Parade’s Gone By. Alfred A. Knopf, New York, 1968. 196.
  • Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris, Budapest, 2001.
  • Jászi Oszkár naplója 1919–1923. Sajtó alá rendezte Litván György. Budapest. 2001. 31.
  • Korda, Michael: A szerencse fiai. A Korda testvérek regényes élete. Budapest, Európa, 1983.
  • Kőháti Zsolt: Tovamozduló ember tovamozduló világban. A magyar némafilm 1896-1931 között. Magyar Filmintézet, Budapest, 1996.
  • Kulik, Karol: Alexander Korda. The Man Who Could Work Miracles. New Rochelle, N. Y.: Arlington House Publishers, 1975.
  • Lengyel Géza: Ady a műhelyben. Budapest, Szépirodalmi, 1957.
  • Powell, Michael: A Life in the Movies. An Autobiography. Alfred A. Knopf, New York, 1987.
  • Széchenyi Ágnes: Pályaképek. Művelődéstörténeti metszetek a 20. századból. Corvina kiadó – EKF Líceum kiadó, Budapest – Eger, 2016. Fejezet: Magyar író a film világpiacán. Biró Lajos (1880–1948). 63–157.
  • Varga Katalin– Veres Miklós (szerk.): „... nem látunk semmit..." Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2017.

Tanulmányok

  • Széchenyi Ágnes: Az elbeszéléstől a filmforgatókönyvig. Biró Lajos 1919 utáni filmes pályája. Médiakutató 14. évf. 3. sz. / 2013. 17–24.
  • Széchenyi, Ágnes: A Hungarian Author in the World of Cinema: Lajos (Ludwig) Biró (1890-1948). Hungarian Studies Review, Vol. XLIV, Nos. 1-2 (Spring-Fall, 2017), 37–52.
  • Széchenyi Ágnes: Újságíró – író – filmíró. Biró Lajos karrierútjai. Ebben: Biró Annamária – Boka László (szerk.): Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások. Reciti – Partium Kiadó, Bp – Nagyvárad, 2021. 179–196.
  • Zágoni Bálint – Kollarik Tamás: Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörője. Ebben: Zágoni Bálint – Kollarik Tamás (szerk.): Janovics Jenő – egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színháztól a mozivászonig. Film Hungary, Budapest, 2022. 115–169.

Sajtócikkek (időrendi sorrendben)

  • Recht, Charles: Lajos Biro. The Drama quarterly, 1918. No. 30, May. 151–153.
  • Four one-act plays but this East-West Players at Little Lenox Theatre. Denver Jewish News, 1919. jan. 2. 4.
  • Biró Lajos: A fiatal Ady Endre. Nyugat, 1919. 12. évf. 4–5. sz. 24–25.
  • Dorsey, Earle: „The Czarina”. The Washington Herald, 1922. jan. 24. 8.
  • In the Spotlight. Evening Star (Washington), 1923. aug. 12. 49.
  • In the Spotlight. Evening Star (Washington), 1923. dec. 23. 45.
  • Biro returning to Europe. Motion Picture News, 37. évf. 24. sz. 1928. jún. 16. 2027.
  • Az európaiak úgy érzik magukat Hollywoodban, mint a száműzöttek – mondja Bíró Lajos, akiből ismét európai lakos lett. Magyar Hírlap, 1928. 38. évf. 219. sz, 1928. szept. 25. 3–4.
  • Fischer Annie: Beszélgetés Biró Lajossal. A Toll, 1929. 10. sz., jún. 23. 42–44.
  • Az ötvenéves Biró Lajos őszinte vallomása. Elmondja küzdelmes útját a budapesti bankhivatalnoki íróasztalától a hollywoodi világsikerig. Magyar Hírlap, 1930. 40. évf. 188. sz. aug. 20. 5–6.
  • Három magyar nemzetközi filmvállalata. Magyarország 1931. 38. évf. 140. sz., 1931. jún. 24. 9.
  • The talkies and their stars. Table Talk (Melbourne), 1931. júl. 2., 19.
  • Biró Lajos Párizsban nyilatkozik terveiről és a film problémáról. Az Est, 1931. 22. évf. 130. sz., 1931. aug. 9. 10.
  • Berend Pál: Bíró Lajos, Korda Sándor, Pallós István: Anglia három magyar filmvezére. Magyar Hírlap, 1934. 44. évf. 158. sz., 1934. júl. 15. 27–28.
  • Nádas Sándor: Beszéljünk őszintén Korda Sándorról! Látogatás Bíró Lajosnál. Pesti Futár, 1937. 30. évf. 4. sz., febr. 15. 11–15.
  • Lejeune, C.E.: Churchill as a Screen Writer. The Palestine Post, 1942. ápr. 17. 1.
  • Majádi Guidó: Interjú Biró Lajossal, az angol íróval. Szivárvány, 1947. 2. évf. 42. sz., okt. 18. 7.
  • Nemeskürty István: A forgatókönyvírás klasszikusa, Biró Lajos. Filmvilág, 1980/11. 42–43.
  • Faragó Éva: Vészi József és a Budapesti Napló. Budapest, 1983. 6. sz. 34–36.
  • Kenyeres Zoltán: Biró Lajos: A Serpolette. Új Írás, 1990/9. 80–85.
  • Sárközi Mátyás: A Biró-hagyaték. Kortárs, 1994/10. 63–70.

Internetes források

Egyebek

  • A Sárga liliom c. film 1914-es képes ismertetője – aprónyomtatvány. NFI, könyvtár, 2020. márc. 12. https://nfi.hu (letöltés: 2023. okt. 2.)
  • Fleet, John: Churchill and the Movie Mogul. Dokumentumfilm, January Pictures, 2019.
  • The Film Year Book 1927. John W. Allicote publ., New York – Los Angeles, 1927.
  • The Film Daily 1929 Year Book. John W. Allicote publ., New York – Los Angeles, 1929.

Képjegyzék

  1. „Az angol író”. Szivárvány, 1947.10.18: https://adt.arcanum.com
  2. Fiatalon. Tolnai Világlapja 1910.01.23: https://adt.arcanum.com
  3. Erős Gyula, Pfeiffer Ignác, Lengyel Géza, Rózsa Miklós, Bíró Lajos, Kabos Ede, Csáth Géza, Hegedűs Gyula és Kosztolányi Dezső a Budapesti Napló szerkesztőségében, 1906. Fényképezte Strelisky Sándor. Petőfi Irodalmi Múzeum: https://resolver.pim.hu/bib/PIM777728
  4. Otthonában, 1910. Új Idők, 1910.05.29: https://adt.arcanum.com
  5. A Sárga Liliom című Pathé-film képes ismertető aprónyomtatvány borítója, 1914. Nemzeti Filmintézet: https://nfi.hu
  6. Képkocka a Janovics-féle Hotel Imperialból, 1917. Forrás: Jordáky Lajos hagyatéka, Erdélyi Múzeum Egyesület.
  7. Frontbúcsú, 1915. Az Érdekes Ujság 1915.09.26: https://adt.arcanum.com
  8. 1920 környékén. Fényképezte Strelisky Sándor. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest gyűjtemény: https://gallery.hungaricana.hu
  9. Eine versunkene Welt, 1922. Forrás: Imdb.
  10. Biró neve Az 1927-es Hotel Imperial főcímlistáján. https://archive.org
  11. Írói névjegykártyája az 1927-es Filmévkönyvben. The Film Year Book 1927. John W. Allicote publ., New York – Los Angeles, 1927: https://archive.org
  12. A Hontalan hős hirdetése a chicagói Exhibitors Herald and Moving Picture World folyóiratban, 1928. jan. 28. 1: https://archive.org
  13. Ritka vidám póz. 1930-as évek eleje (?) Petőfi Irodalmi Múzeum: https://resolver.pim.hu/bib/PIM761298
  14. „Feketekávé és cigaretta hajtja”: Biró-karikatúra. Rajzolta Anthony Wysard. Picturegoer, 1936. jún. 13. 27.
  15. A Kísértetek vonata három nyelvű változatban. Kollázs: a szerző.
  16. Neve a főcímlistán, VIII. Henrik magánélete. https://www.youtube.com
  17. A London Films híres védjegye, a Big Ben óratorony. https://www.youtube.com
  18. „Ifj. Horthy Miklós Az ember tragédiája megfilmesítésének ügyében tárgyal a London Films vezetőivel, 1935 októberében. A képen gróf Hessenstein György, Bíró Lajos, Ifj. Horthy Miklós, Korda Sándor, Goldschläger Lóránt bankár és Pallós István a denhami műteremben.” Vajda Boróka: Steven, Pallos (1902–?). Nemzeti Filmintézet: https://nfi.hu
  19. Szivarral, kb. 65 évesen. Montereyi Műszaki és Felsőoktatási Intézet könyvtára. Repozitóriumi hozzáférés: https://repositorio.tec.mx.
 

Kapcsolódó filmek

  • VIII. Henrik magánélete

    Fekete-fehér életrajzi, vígjáték, filmdráma, történelmi, 97 perc, 1933

    Rendező: Korda Sándor

  • A bagdadi tolvaj

    Színes kalandfilm, családi, fantasy, 106 perc, 1940

    Rendező: Michael Powell, Tim Whelan, Ludwig Berger, Korda Zoltán

  • A páncél nélküli lovag

    Fekete-fehér kalandfilm, filmdráma, történelmi, 107 perc, 1937

    Rendező: Jacques Feyder

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Friss film és sorozat