Ady Endre temetése sosem látott mozgóképeken Ady Endre temetése sosem látott mozgóképeken

Ady Endre temetése sosem látott mozgóképeken

Eddig soha nem látott snitteket tett közzé a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum a Filmhíradók 100 éve sorozatban Ady Endre temetéséről, mely éppen száz éve, 1919. január 29-én volt.

A nemzeti gyászszertartást a korabeli filmhíradó kamerája örökítette meg, és nemrég előkerültek a kameranegatívok, közölte a Filmarchívum. A most beazonosított filmanyag nem csak hosszabb, mint az eddig ismert képsorok, hanem minőségben is hatalmas előrelépést jelent a korábbiakhoz képest. Az egyedüliként ismert eredeti kópia ugyanis az akkori labortechnikai problémák miatt szinte élvezhetetlenül sötét volt, és így került be a mozikban is vetített filmhíradóba. A kutatók sokáig úgy tudták, csak ez a gyenge minőségű anyag maradt ránk Ady Endre temetéséről, írják a közleményben.

Az archívumi raktárrendezések során nemrég előkerült több tekercs ismeretlen eredetű kameranegatív között azonosították be a Krúdy Gyulát és Kertész Mihályt (Michael Curtiz) megörökítő rövid felvételeket is.

Az Ady-temetés is több darabba szabdalva, különböző helyekről került elő, ami látható is a képanyagba karcolt vágójeleken. A vágatlanul fennmaradt filmanyagokat egyszerre két operatőr készítette, egyikük a lépcsősor tetején állt, a másikuk lejjebb, a tömeget távol tartó öntöttvas kerítésnél. A filmanyagban fennmaradtak olyan apró részletek is, amelyeket véletlenül rögzített az operatőr. Ilyen például a lépcső északi párkányán álló fényképész alakja, akit a kurblis kamera egy téves mozdulattal mindössze egy filmkockán örökített meg, így róla csak ez az egy állókép maradt fenn.

Filmhíradók Ady Endre temetése

A Filmarchívum tavaly augusztus óta rendszeresen jelentkező Filmhíradók 100 éve sorozatának most megjelent 16. epizódjában látható mindaz, amit 100 év után sikerült megtalálni és megmenteni Ady Endre temetéséből.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes