Címke: amerikai magyarok

Biró, a képíró – Biró Lajos-portré

2023. december 23. – írta

Biró Lajos magyar újság- és prózaíró életének földrajzi megállóit a teljességre törekvés nélkül így lehetne felsorolni: Heves, Nagyvárad, Budapest, Róma, Bécs, Berlin, Los Angeles, Párizs, London. Írt számtalan publicisztikát, novellát, regényt, színművet, forgatókönyvet. Ismeretségi és baráti körébe tartozott többek között Ady Endre, Molnár Ferenc, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Ernst Lubitsch, Victor Fleming, a Korda testvérek, még Churchill is. Csupa nemzeti elsőségek fűződnek írói nevéhez a nemzetközi filmdíjazásban. Mint első magyar szerző nyert saját regényéből filmre írt forgatókönyvvel 1922-ben a háború után megrendezett első európai filmfesztiválon Milánóban, és az első Oscar-jelölt magyar volt 1929-ben, amikor a szemlét még nem Oscarnak nevezték. Sírját a londoni Hampstead temetőben bárki megtalálja.

Amerikai álmok a magyar szemlén – Forgács Péter: Hunky Blues – Az amerikai álom; Pigniczky Réka: Inkubátor

2010. február 5. – írta

A filmszemlén a dokumentumfilm helyének, szerepének a meghatározását mindig heves, érzelmektől sem mentes viták kísérik. Az évi termés legfontosabbnak ítélt darabjai kétségkívül itt kerülnek a legnagyobb nyilvánosság elé, bár utóéletük (külföldi fesztiválszerepléseik, a magyar közönség előtti bemutatkozásaik filmklubokban, rendezvényeken) gyakran többet árul el erényeikről, hibáikról vagy az érintett témák fontosságáról.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2025-ös toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2025-ös toplistájából?

Friss film és sorozat