Talált filmajándék – „a megörökített idő”

2012. május 18.

Egy közösségi filmklubban, mint a Romakép Műhelyben rejlő spontaneitás meglepetésszerűen olyan csodákat varázsolhat elő, amelyekről a szervezők korábban nem is álmodtak. Egy képzőművész alkotó meghívása során fény derülhet mozgóképes munkásságának azokra a – szó szerint – rejtett kincseire, amelyek archívumának mélyén szunnyadnak.¹

Válogatott dokumentumfilmek a 43. Magyar Filmszemléről – A szovjet levelezőpajtás, Népművelő a felvevőgéppel, Allah minden napján szaladnak a lovak, A Nyolcak nyomában, Last Call – Dresden Dolls

2012. február 9.

Jó nevű rendezők változó színvonalú munkái,félig-meddig ismeretlenek sikeres próbálkozásai, hosszú éveken keresztül forgatott filmek vagy televíziós szösszenetek, ismeretterjesztő vagy dokumentarista stílus, kellemes meglepetések vagy „kiszámítható” színvonal – talán így foglalhatnánk össze vázlatpontokba szedve az idei Szemle dokumentumfilmjeit. A témájuk, munkamódszerük vagy stílusuk miatt legérdekesebbek közül szemelgettük. Gondolatainkban végig ott bujkált a mi lett volna ha? kérdés: mi lett volna, ha az idei szemle versenyfesztiválként működött volna, mely filmek szerezhették volna meg a díjakat?

Megpróbálni a lehetetlent – Dokumentumfilmek a Szemlén

2010. február 6.

A Szemle dokumentumfilmjei között idén feltűntek olyan, egyébként nagyon különböző alkotások, amelyek direkt vagy indirekt módon ábrázolnak szinte emberfeletti erőfeszítéseket, kitöréseket, nagy akarásokat. Aztán sorba veszik a körülményeket, amelyek akadályoznak, visszarántanak vagy csak folyamatosan a „könnyebb megoldás” ígéretével kísértenek. E filmek egyetlen közös pontja – cigányság és szegénység.

Amerikai álmok a magyar szemlén – Forgács Péter: Hunky Blues – Az amerikai álom; Pigniczky Réka: Inkubátor

2010. február 5.

A filmszemlén a dokumentumfilm helyének, szerepének a meghatározását mindig heves, érzelmektől sem mentes viták kísérik. Az évi termés legfontosabbnak ítélt darabjai kétségkívül itt kerülnek a legnagyobb nyilvánosság elé, bár utóéletük (külföldi fesztiválszerepléseik, a magyar közönség előtti bemutatkozásaik filmklubokban, rendezvényeken) gyakran többet árul el erényeikről, hibáikról vagy az érintett témák fontosságáról.

Ember a talpán – Kőszegi Edit, Szuhay Péter: A három nővér

2009. január 31.

„De akinek van számja, házszám, az mindig ember. Ember a talpán. És aki tart egy kis jószágot. Így van ez kérem.” Faragó Gizella, a kétegyházi cigány parasztasszony summázta így életfelfogását, értékrendjét. Elsősorban róla, és két lánytestvéréről szól a szerzőpáros legújabb filmje.

Függőségek, vonzások, ellenállások – Pálos György Ali: Mit tudjátok, ki vagyok én!

2009. január 30.

Ebben a filmben nincsenek kitüntetett főhősök, nem merülünk el egy-egy nehéz emberi sors bugyrában, nem kell a családi konfliktusok csataterein szemlélődnünk, lelki válságok, személyiségzavarok okaiban turkálnunk. Vannak azonban segítők, akik nem is annyira régen még a gyógyulni vágyók közé tartoztak, és vannak a néhány napja, hónapja tiszták.

Modern vándorok – Szalay Péter: Nomád Pláza – Három vándor

2009. január 29.

Szalay Péter legújabb filmje után azon tűnődtem, mennyire megszaporodtak azok a szakmák, munkakörök, amelyek állandó mozgásra, utazásra kényszerítik végzőiket. Szerte a világon pedig számos olyan ember van, akinek életformája a vándorlás, foglalt lakásokban él, kényszerből vagy saját elhatározásból állandóan változtatja a lakhelyét: „városi nomád”.

Félúton – Beszélgetés Kőszegi Edit filmrendezővel

2008. április 10.

A 11. élet című dokumentumfilmet a 2008-as Magyar Filmszemlén mutatták be, Kőszegi Edit rendezőnőt a zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta. A film készítésének különös története van, amely a mai napig nem zárult le: a főszereplő Illés Gyula eltűnése után is folytatják a munkát.

Idén is vót Dialëktus

2008. március 17.

Különös lenne ezt a cikket megírni az otthoni, így csak a hazalátogatásaim alkalmával beszélt hajdúsági tájszólásban. Épp olyan idegenül érezném magam itt a billentyűk fölött, mint amikor a kiváló antropológiai és/vagy dokumentumfilmek után visszazökkenek a hétköznapok filmvalóság-darálójába.  

Énekes Életek Filmje – Bereczki Csaba: Életek Éneke

2008. február 3.

Ritka kincsre lelhetünk az idei dokumentumfilmes mezőnyben: egész estés alkotásra, amelynek terjesztési módját nemcsak formátuma (35 mm), de hossza és ábrázolásmódja is meghatározza. Bereczki Csaba legújabb alkotásának a mozikban van a helye.