2024. szeptember 27-én elhunyt a brit film egyik legendás alakja, Maggie Smith. A színésznő, akit sokan csak McGalagony professzorként vagy Violet Crawley-ként ismertek, idén lett volna 90 éves. Több, mint hét évtizedet felölelő karrierje során azonban ennél sokkal többet nyújtott a filmművészetnek.
Minerva McGalagony napokon keresztül tartotta szemmel Dursley-éket, hogy megbizonyosodjon róla: a kis Harry Potter jó helyre kerül. Ő köszöntötte az ifjú varázslótanoncot a Roxfortban, és vezette be vele együtt gyerekek millióit az iskola mágikus világába J. K. Rowling könyveiben és a filmekben is. Mi vagyunk a Harry Potter-generáció, ez a mi nagy közös élményünk, Maggie Smith pedig patrónusként vezetett minket végig a felnőtté válás útján a professzor alakján keresztül. Alakításában McGalagony professzor szó szerint lelépett az oldalakról és életre kelt: szigorú volt, de melegszívű, szarkasztikus és törődő. Éles nyelvű és szellemes, mint amilyen ő maga. „Egyszer egy gyerek megkérdezte, hogy tényleg macskává változtam-e” – idézte fel a Graham Norton Show-ban, mely az első talk show-s megjelenése volt 42 év után. – „És hallottam magam, ahogy azt mondom neki: »Szedd már össze magad. Hogy változtam volna?!«”

Játéka olyan tökéletes megformálása a karakternek, amire rajta kívül talán csak Alan Rickman (Perselus Piton) és Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid) voltak képesek – a Harry Potter, egyúttal gyermekkorunk szimbólumai, akik már nincsenek köztünk. Legendás alakok, akik előtti tisztelgésként emberek millió emelték a magasba a pálcáikat (sokan szó szerint összegyűltek a különböző Harry Potter-helyszíneken), ahogy tették ezt a szeptember 27-én elhunyt Maggie Smith-nek is emléket állítva.
Számos kollégája a színésznőtől búcsúzván ikonnak, III. Károly király pedig egyenesen „nemzeti kincs”-nek nevezte őt. Ő azonban valószínűleg felvont szemöldökkel olvasná ezt a jellemzést. „Manapság minden ikonnak számít. Ha elég régóta vagy itt, már ikon vagy. Egy elég poros ikon… vagy egy nemzeti kincs” – mondta ugyanis szarkasztikusan egy interjúban a színésznő.

Ennek ellenére kevés olyan színész van, aki annyira kiérdemelte volna ezeket a jelzőket, mint Maggie Smith. Noha egyáltalán nem hitt az örökség koncepciójában („Semmi nem marad fenn. A világ állandóan fejlődik, az emberek felejtenek”), nem sokan vésték be magukat olyan kitörölhetetlenül a filmművészetbe, mint ő. Most sorolhatnánk a díjainak mennyiségét (158 különböző elismerésre jelölték, ebből 58-at szoborra is váltott: melyből kettő Oscar, három Golden Globe, négy Emmy és öt BAFTA), a több, mint hét évtizedet felölelő karrierjének számait (több, mint 200 színpadi és 86 mozgóképes szerep), egy teljes generáció számára azonban egészen konkrétan a gyerekkort jelenti. Sokunknak – mint ahogy azt szintén a Graham Norton Show-ban ő maga is viccesen megjegyezte – a Harry Potter előtt gyakorlatilag nem is létezett. „De csak a Downton [Abbey] óta állítanak meg… és hát ilyen a tévézés” – tette hozzá.

Mert hiába forrott össze Maggie Smith neve Minerva McGalagonyéval, a hírneve 76 éves kora után még magasabb szintekre emelkedett az angol kosztümös sorozatnak köszönhetően. Bár Smith egy látszólag periférikus karaktert, Violet Crawley-t, Grantham özvegy grófnéját formálta meg, az öreg hölgy gyakran ellopta a show-t mindenki elől. Ha csak hallomásból értesültél is a Downton Abbey-ről, akkor is a környezetét bírálóan vizslató, tollas fejfedőt viselő idős asszony képének megjelenésével felismered a szériát. Gőgös, mégis szórakoztató karaktere a sikersorozatban egyértelmű szellemi örököse a Robert Altman-féle Gosford Parkban megismert Constance Trenthamnek: a film forgatókönyvírója, egyben a széria kreátora, Julian Fellowes kifejezetten Maggie Smith számára írta Violet Crawley szerepét. Maggie Smith mestere volt annak, hogy dimenziót adjon minden megszólalásának. Úgy lavírozott az ellentmondások között szinte minden szerepében, hogy azonnal kiemelkedett bármilyen szereplőgárdából. A színésznő újabb csodálói számára ez természetesen a Downton Abbey-ben vált egyértelművé, mikor minden eddiginél metszőbben – és hibátlanul adagolt humorral! – szúrta oda az özvegy grófné csípős megjegyzéseit, miközben az érző oldalát is időről időre látni engedte.

Maggie Smith azonban már a Downton Abbey előtt is karriert csinált abból, hogy egész egyszerűen eltulajdonította másoktól az alkotásokat, amikben felbukkant. Még ha csak egy szimpla mellékszerepről is legyen szó egy sok karaktert mozgató filmben – sőt: különösen akkor. Így történt ez a fent említett Godsford Parkban, a Halál a Níluson-ban, a III. Richardban, az Apáca show mindkét felvonásában, vagy újabban a Keleti nyugalom – Marigold Hotel-filmekben, ahol egy gyanakvó, erélyes asszonyt játszott (vagy ahogy ő fogalmazott még egy 1993-as, BBC-nek adott interjúban: „meglehetősen savanyú nőt”, mely szerepeket megnyerni látszott már akkoriban is), aki óvatosan merészkedett csak elő a páncélja mögül. Remek kontrasztot alkotott Judi Dench szabadabb lelkű karakterével – pályafutásuk során nem először. A két dáma már az 1985-ös Szoba kilátássalban megmutatta, milyen csodásan működnek együtt egymás ellentétjeiként: míg Judi Dench önfeledten kóborolt Firenze utcáin, addig Maggie Smith összevont szemöldökkel kritizálta az unokahúgával közös szobájuk kilátását. A köztük lévő kémiának köszönhetően pedig közös jeleneteikben egy érem tökéletes két oldalává váltak.

Igen, Maggie Smith örökké ellopta a show-t. De ezt talán sosem csinálta annyira bravúrosan, mint az 1978-as Kaliforniai lakosztályban. Ez egy éppolyan „blőd vígjáték”, mint amilyenért a Smith által alakított Dianát is Oscarra jelölték – a karakter és a színésznő között csupán egy a különbség: Maggie Smith ezért valóban hazavihette az aranyszobrot. Diana szakmai, majd pedig személyes tragédiája (Michael Caine Sidney-jével nem több, mint egy levendulaházasságban élnek) ugyan csak elenyésző szeglete a Kaliforniai lakosztálynak, mégis kizárólag Smith játékáért érdemes megnézni a filmet. Jane Fondától Walter Matthauig mindenkit leiskolázott a színésznő, miközben mélységet, szívet és komplexitást vitt Diana egyébként komikusnak szánt „díváskodásába”.
Ironikus humora és világnézete ugyanis olyan különleges erővel ruházta fel a színésznőt, mely lehetővé tette, hogy előadásában egyszerre legyen valami mérhetetlenül vicces, ugyanakkor megfoghatatlanul szomorú is. Ennek a képességnek Smith éppúgy birtokában volt karrierje alkonyán, mint fénykorában. Karizmájával vegyítve olyan magnetikus jelenléte lesz a színésznőnek a vásznon, hogy nézőként megbabonázva csüngünk szavain.

Pont, mint ahogy azt tették a Marcia Blaine Lányiskola növendékei, mikor Miss Jean Brodie tanította őket. Igazán magával ragadó tanárnő ő, aki maga köré vonzza a diákjait és tágítja a gyerekek szemléletmódját – egy proto-Holt költők társaságának vagy -Mona Lisa mosolyának tűnik első látásra az 1969-es Miss Jean Brodie virágzása. Csakhogy – hiába feledteti el Maggie Smith megnyerő játéka újra és újra – Miss Brodie valójában Mr. Keating abszolút antitézise. Karakterfejlődése – melyet valódi személyiségének lassú leleplezésének is hívhatnánk – egyszerre tanmese és tanulmány egy mérhetetlenül ellentmondásos, komplex nőnek. Egy olyan nőnek, akit ma már sem megírni, sem eljátszani nem tudnának Hollywoodban. Úgy legalábbis biztosan nem, ahogy azt Maggie Smith tette. Szinte várjuk, mikor szólít meg minket is a kamerán keresztül a színésznő, aki egyébként mindig is a színpadot preferálta a filmezés helyett.

„Sokkal fesztelenebb vagyok a színházban, mert ott van egyfajta távolság közted és a közönség között. Könnyebb megteremteni az illúziót. A kamera valóban nem hazudik – én ezt félelmetesnek tartom” – nyilatkozta a BBC-s interjújában. Maggie Smith azonban, úgy tűnik, oly módon nézett szembe a félelmeivel, hogy minden alkalommal maradandót játszott. Talán igaza lehetett abban a színésznőnek, hogy a legtöbb sztár öröksége hamar az enyészeté válik. De ő soha nem fog közéjük tartozni. Hiszen nemcsak meghatározó karaktereket játszott el végtelen tehetséggel, nyűgözött le mindenkit főszerepeiben, de még arra is képes volt, hogy a sztárokkal zsúfolásig teli alkotásokat is elsősorban a Maggie Smith névvel azonosítsuk.