Mundruczó Kornél harmadszor versenyez a cannes-i filmfesztiválon – ez korábban a magyar filmtörténetben csak Jancsó Miklósnak, Szabó Istvánnak, Makk Károlynak és Keleti Mártonnak sikerült –, és hetedszer vesz részt a Croisette programjában. Új filmjével, egy erős vallási hangsúlyokkal teli disztópiával ismét sikerült meglepnie a közönséget.
A Jupiter holdja Mundruczó hetedik nagyjátékfilmje (az ötödik, amit Cannes-ban mutat be), három év szünet után követi a rendező eddigi legnagyobb sikerét, a Fehér istent, amely elvitte az Un certain regard szekció díját. A „Jupiter holdja”, amint az már a film elején kiderül, egyik a naprendszerünk legnagyobb bolygójának 67 ismert kísérője közül. A Jupiter címben hivatkozott holdja az Európa nevet viseli, és friss felfedezések szerint földönkívüli életformáknak adhat otthont. Másszóval a „Jupiter holdja” lenne a bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.
Mundruczó és Wéber Kata forgatókönyvíró főszereplője, Aryan (akit Jéger Zsombor oly kiválóan alakít) maga lehet a bizonyíték arra, hogy valahonnan, odafentről valaki figyel, és talán szeret is minket. Bár a neve a nácik tisztafaj-elméletét juttathatja eszünkbe, Aryan egy polgárháború dúlta szír városból, Homszból (Emeszából) származik, és apjával (aki a názáreti Józsefhez hasonlóan ács – s mint később majd meglátjuk, ez az apróság cseppet sem jelentéktelen), valamint több tucat menekülttársával együtt megpróbál illegálisan átkelni a magyar határon (a történet nyilvánvalóan Magyarország jelen politikai helyzetére és a menekültválság magyar hatóságok általi kezelésére reflektál). Amikor a csoportot az éj leple alatt meglepi a határőrség, Aryant elválasztják az apjától, és László elé kerül (aki a dörzsölt Cserhalmi György alakításában igen komplex antagonista). Ő a menekülttábor öntörvényű főnöke, nem sokat töri a fejét és lelövi Aryant. Bár a mellkasát három golyó járja át, a földönfutó nem hal meg: kiontott vére az ég felé emelkedik, és ő maga is követi. Bár a lövések végzetesek kellett volna legyenek, Aryan emberfeletti képességre tesz szert: kedvére levitálhat.
Ekkor lép színre a film igazi főszereplője, Stern Gábor orvos (a gyengén szinkronizált, grúz Merab Ninidze alakítja). Fásult és cinikus, nagy bűnéért (az ő felelőssége, hogy egy fiú meghalt a műtőasztalon) bocsánatot szeretne nyerni, úgyhogy némi kenőpénz ellenében barátnője, Vera (Balsai Móni) kórházába segíti a menekülteket. Aryan vizsgálata mélységesen felkavarja Sternt (az ő neve asztrális konnotációiról se feledkezzünk meg), és bár nem zárja ki hogy egyfajta megváltásjelenet tanúja lenne, gyakorlatiassága arra a következtetésre juttatja, hogy a menekült – egy potenciális bibliai angyal – „tehetsége” jó lesz még valamire: pénzt csalhat vele ki betegektől és a másvilág mennyei látomásától megbékélő haldoklóktól.
Az orvos (akit időközben kirúgott a felettese, a már említett László) megígéri Ayannak, hogy segít megtalálni az apját, cserébe kéri, hogy legyen a társa ebben a mindkettejük zsebébe jó pénzt hozó csodabizniszben. Egyre változatosabb társadalmi környezetekbe jutnak el, megnyugvást visznek az embereknek, és cserébe természetesen elveszik a pénzüket. A könyörtelen László a nyomukba ered, mindenáron el akarja kapni Ayant és egyúttal megtalálni az ésszerű magyarázatot a megmagyarázhatatlanra –ahogy azt alapvető emberi szükséglete követeli.
Azt mondtam, Stern Gábor a film igazi hőse, ugyanis a vásznon ő változik meg a leglátványosabban. Eleinte nincs semmi veszítenivalója, csak a gyors nyerészkedés hozza lázba – végül azonban arra a következtetésre jut, hogy saját megváltását nem a szenvedőktől elcsalt pénzzel nyerheti el, hanem odaadásával, s ezt el kell vinnie akár az önfeláldozásig is az egyetlen olyan lénnyel szemben, aki reménysugár lehet egy istenhitét rég elvesztett világban.
A film legintenzívebb – és szimbolikus tartalmakkal legtelítettebb – pillanata az, amelyben az Aryannak ideiglenes menedéket nyújtó háztetőn Stern megöleli társát és arra kéri, hogy ne fusson többé el tőle, majd váratlan megalázkodó gesztussal lehajol, hogy bekösse a cipőfűzőjét (ez a jelenet egy korábbira rímel: a László vezette menekülttábor orvosi szobájában lezajlott első találkozásukra), az egyre krisztusibb figurává váló Aryan pedig az orvos fejére teszi a tenyerét. Ez – nem csak Stern számára – olyan pillanat, amelyben a megváltás közelebbinek tűnik, mint valaha.
Rév Marcell operatőr rendkívüli tehetségének köszönhetően a film nagyon leleményes és látványos vizuális szempontból. Azok a jelenetek, amelyekben Aryan Budapest fölött lebeg – s amelyekben a rendező igen hatékonyan működött együtt Szabó Gáspár kaszkadőrszakértővel és Farkas Balázzsal, az autós mutatványok mesterével – elképesztően látványosak, bármely szuperhősös hollywoodi szuperprodukció hasonló jelenetével versenyre kelhetnének (néha viszont, nehogy túllicitiálja ezeket, Mundruczó a repülést egyszerűbb módszerekkel sugallja: a szereplőnek csak az árnyékát látjuk egy-egy épület külső falán, vagy egy jármű tetején tükröződik a sziluettje). Az erdőben, metróban vagy utcán zajló, nagyon dinamikus üldözésjelenetek szintén megállnák a helyüket egy míves műfaji filmben (nem csoda hát, hogy a rendező következő projektje és egyúttal első nemzetközi produkciója egy mélyben zajló thriller-sci-fi lesz). A számos, hosszan kitartott felvétel, a – Jancsó Miklóstól Tarr Bélán át Nemes Jeles Lászlóra emlékeztető – nagyratörő látványtervezéssel együtt egy művészetét tökéletesen birtokló filmes bizonyítványa. A Balázs Gábor és Michael Kaczmarek jegyezte sound design, valamint Jed Kurzel zenéje létfontosságú az urbánus disztópia különös, őrült hangulatának megteremtésében.
A Jupiter holdjában több réteg épül egymásra. Felfogható természetfeletti thrillernek és a mai Magyarország (és nemcsak Magyarország) társadalmi-politikai valóságát bemutató és kommentáló drámának is. De mivel a főszereplő által bejárt elbeszélésív egy valláson kívüli lénynek egy újfajta, transzcendens valóság felé irányuló fejlődését mutatja be, és végül mindenáron igyekszik megőrizni ezt a valóságot, azt hiszem, hogy az új Mundruczó-film elsősorban a hit megtalálásának szükségességéről beszél egy olyan világban, amelyből a(z Eliade nyomán akár profánnak álcázott) szentet mintha már gyökeresen kiirtották volna.
(Fordította Buzogány Klára.)
