Nagy Viktor Oszkár futballszurkolókról és szerelemről szóló mozifilmen dolgozik Nagy Viktor Oszkár futballszurkolókról és szerelemről szóló mozifilmen dolgozik

Nagy Viktor Oszkár futballszurkolókról és szerelemről szóló mozifilmen dolgozik

A Filmszakmai Döntőbizottság 394,3 millió forint támogatást szavazott meg Nagy Viktor Oszkár (Apaföld, Két világ közt, Hivatal, Székely derbi) második mozifilmjének gyártására.

A filmalap közleménye szerint az Ultra munkacímmel készülő komédia forgatása júniusban kezdődik, és 2020-ban kerül a mozikba.

Az Ultra egy illegális örökbefogadásból induló különleges szerelem felvállalásának küzdelmes és humoros története, melyhez a hátteret egy ellentmondásos világ, a futballszurkolói szubkultúra adja. Egy közeg, amit egyszerre sző át a nyers erőszak, a drukkerek lelkes rajongása, a gyakran feltűnő rasszizmus és a morális értékekhez rendületlenül ragaszkodó családias szolidaritás. Az Ultra munkacímű komédia ebből a szubkultúrából táplálkozva egy szórakoztató, széles közönséghez szóló, egyszerre érzékeny és megkapó történet lesz az elfogadásról és a valahová tartozás égető vágyáról.

Nagy Viktor Oszkár 2008-ban Apaföld című játékfilmjével debütált, mely sok elismerésben részesült, köztük a Gene Moskowitz-díjban. Az azóta eltelt tíz év során számos díjnyertes dokumentum- és TV-filmet rendezett, köztük a Magyar Filmkritikusok által 2011 legjobb dokumentumfilmjének választott Két világ közt címűt és a 2016-ban a franciaországi FIPA fesztiválon legjobb TV-film forgatókönyv díját elnyerő Hivatalt.

Az Ultra Nagy Viktor Oszkár második játékfilmje lesz, a forgatókönyv a rendező és Bárány Márton közös munkája. A produkció a Campfilm stúdióban készül, producere László Sára és Gerő Marcell.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu