Rendhagyó kritika a dobókockás fantasy-kalandjáték friss moziadaptációjáról.
Ennek a cikknek Te vagy a hőse. Játék és filmkritika, amit épp olvasol. Kalandos vállalkozás, amelyben el is lehet veszni, de ha jól döntesz, sikerrel jársz. A Te feladatod, hogy négy különös betyár kilétét feltárd, küldetésüket részletesen megismerd, és elmerülj a Dungeons & Dragons mágikus világában. Csupán erre a dobókockára van szükséged ahhoz, hogy az akadályokat leküzdve felderíts minden információt. Dobj a kockával! Ha 3-at, vagy annál kevesebbet dobtál, görgess az 1.1.-es fejezethez, hogy további ismereteket szerezz a 2023-as mozifilm cselekményéről. Ha az eredmény több mint 3, tekerj le a 2.1.-es fejezethez, és induljon utad a műfajtörténeti kontextus feltérképezésével.
1.1. Csavargós cselekmény
A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület egyik legnagyobb erénye, hogy cselekményét a műfajának eredetét jelentő szerepjátékok (legyen az asztali vagy digitális) és „kaland-játék-kockázat”-könyvek szerkezete alapján szervezi. Előbbi főleg a gyakori csapattag-toborzással és stratégiai megfontolásokkal operáló jelenetekben, utóbbi a nonlineáris történetvezetésben érhető tetten. Egymást követik a flashbackek és flashforwardok – mintha Ian Livingstone egyik kalandkönyvében lapoznánk előre és hátra –, mindezt pedig körülfogja az egyik szereplő belső monológja; őt felfoghatjuk a D&D-játékok elengedhetetlen mesélője, az ún. dungeon master filmbéli megfelelőjeként. A szerepjátékban a dungeon master feladata, hogy a többi játékos karaktere köré valamiféle sztorit szőjön, és ennek mentén terelgesse őket. A filmbéli „mesélő” kis túlzással ugyanezt teszi; egyrészt az ő elmesélése teremti meg a néző számára a cselekményt, másrészt ő az, aki a négy főhős küldetésének központi motivációját jelenti. A narratíva folyását továbbá a fantasy-zsánerhez hűen sokszor eltérő egzotikus terek (és azok bejárása) alakítják – mint azt egy nemrégiben megjelent esszénkben írtuk.
Haladj tovább az 1.2.-es fejezethez!
Kaland, játék, kockázat – A kard és boszorkányság virtuális varázsa
A kortárs mozgóképkultúrát leuraló fantasy-dömpinget látva felmerülhet az igény a műfaj eredetének, korai alakváltozatainak vizsgálatára. Honnan indult a fantasy, és miből áll sajátos szabályrendszere? A zsáner egyik legfontosabb állomása mindenképp a több évtizeden átívelő „kard és boszorkányság” (sword-and-sorcery) irányzat, aminek szemlézése és összevetése egy-két kortárs alkotással új – műfajelméleti és egyéb – perspektívákat nyithat meg.
1.2. Betyárok és amazonok
A film szereplői csupa, a hatalom szigorú keze elől menekülő, öntörvényű bitang, akiknek azonban elvitathatatlan erényeik is vannak. Edgin (Chris Pine) lánya megmentéséért és felesége feltámasztásáért vetemedik arra, hogy a tolvajok életmódját válassza. Személyes „hadjárata” azonban idővel globálissá válik, és az egész királyságot kell megvédenie a hatalomra törő vörös mágusoktól. Ebben segít neki Holga, a harcos amazon, Simon, a kétbalkezes mágus és Doric, az alakváltó druid. A hőscsapatot látva félreérthetetlen az alkotás szerepjátéban gyökerező múltja. Bár az egyes karaktereknek megvan a saját drámája, tragédiája, a küldetések, dungeonök és harcok során használható skilljeik legalább ennyire fontosak és hangsúlyozottak a filmben.
A tartalmat már megismerted, most vess egy pillantást a formára: görgess a 3. fejezethez, ahol majd ismét útelágazáshoz érsz. Az is előfordulhat, hogy ez volt számodra az utolsó bekezdés: győztél!
2.1. Az út eleje: Conantől napjainkig
A D&D-szerepjáték, így a 2023-as filmadaptációja is a „kard és boszorkányság” fantasy-alműfajban gyökerezik. A műfajba sorolható legelső, és mára már ikonikussá vált hősök és történetek az 1930-as évek amerikai ponyvairodalmában bukkantak fel először – gondoljunk csak Conan, vagy Kull király kalandjaira. Ezek a regények és novellák aztán a 60-as évek irodalomtudósainak és kutatóinak górcsövei alá kerülve kanonizálva lettek; a „kard és boszorkányság” elnevezés Michael Moorcock és Fritz Leiber nevéhez köthető. A filmvilágban a 80-as évek jelentette az alműfaj virágzását, olyan filmekkel, mint A vadak ura, a Barbártestvérerek, vagy a Conan-széria – minden évre jutott legalább egy-két idesorolható alkotás. Úgy tűnt, a hatalmas anyagi bukást elkönyvelő 2011-es Conan, a barbárral a zsáner végleg kifulladt, ám a Betyárbecsület ismét visszanyúl a 80-as évekhez, és számos elemében megidézi az évtized fantasy-termésének jellegzetes vonásait. Ezek feltárásáért ugorj a 2.2.-es fejezetre!
2.2. Kard, boszorkányság és a többi…
Az (al)műfaj látványvilágára és settingjére gondolva valószínűleg Boris Vallejo és Frank Frazetta mágikus realista poszterei és illusztrációi fognak először eszünkbe jutni a 80-as évekből. Ezek a poszterek sokszor jóval izgalmasabb kalandokat ígértek, mint amik aztán a főként a B-filmes producer, Roger Corman kezei közül kikerültek. A zsáner legfontosabb komponensei: csatangoló, a civilizációból némileg kirekesztett hősök, végtelen sivatagok, sötét, sárkány-lakta barlangok, gótikát idéző kastélyok, gladiátor-arénák, ikonikus kardok és harcrakész amazonok – utóbbiról a 4.1.-es fejezetben lehet bővebben olvasni. Ezek az elemek mind megtalálhatóak az új Dungeons & Dragons filmben, és bár egyesek számára ez közhelyes lehet, a műfaj rajongói örülhetnek a jóleső fantasy-kliséknek.
Most, hogy a műfaji kontextust megismerted, két lehetséges út áll előtted. Ha gurítottál a kockával, és páros számot kaptál, ugorj (vissza) az 1.1.-es fejezethez, ha viszont páratlant, akkor navigálj a 4.1.-eshez. Meglehet, hogy valaki már részesült ezekben a kalandokban, és ez volt számára az utolsó fejezet: gratulálunk!
3. Feltérképező kamera
A „kard és boszorkányság” zsánere a helyenként rendhagyó cselekményszervezés (ld. 1.1. fejezet) ellenére szinte sosem rendelkezett felforgató formával. A 80-as évek fantasy-terméséből talán csak Lucio Fulci Conquestjét lehetne kiemelni, ami helyenként experimentális, álomszerű víziókat vonultatott fel. A Dungeons & Dragons nem jelent ilyen értelemben kivételt: látványorientált CGI-fantázia-orgia, amiben a kamera mindent feltérképez, hogy a könnyed befogadást szolgálja, és amit senki sem a formanyelvéért fog kedvelni.
Útelágazás: dobj a kockával! Ha a kapott szám 1, vagy 2, ugorj a cikk elejére, az 1.1.-es fejezethez. Némelyeknek ez bukás és ismétlés, másoknak azonban egy újabb lépés a cél felé. Ugyanez igaz a 2-nél nagyobb számot dobóknál is; útjukat a 4.2-es fejezetnél folytathatják, ahol a forma után a kard és boszorkányság zsánerének, illetve a Dungeons & Dragons film politikai vetületeit, és a háttérben megbúvó ideológiai tartamát fedezhetik fel. Nem véletlen, ha ezek a fejezetek ismerősen csengenek; ez esetben a játék végére értél, nyertesként.
4.1. Élharcosnők
A kard és boszorkányság műfajának egyik állandó eleme a képzett, erős harcos amazon toposza. Meglepő lehet, ám a 80-as években rengeteg szívós hősnővel találkozhattak a mozinézők. Az olyan filmekben, mint a Vörös Szonja, a Hundra, az Amazonok vagy A barbár királynő, a női protagonisták mellett matriarchális közösségek és női hadseregek is feltűntek, távol a férfiak uralta társadalmaktól. Az említett A barbár királynő mai szemmel is progresszívnak tekinthető, hisz a történet szerint Amatheának, a fiatal nőnek kell útra kelnie, hogy elrabolt vőlegényét kiszabadíthassa az ellenség kezei közül. A Dungeons & Dragonsban ez az emancipatorikus vonulat Holga Kilgore (Michelle Rodriguez) karakteréhez köthető, aki egy erős izomzatú nőkből álló törzs (immár kitagadott) leszármazottja, és a főhősök küldetéseiben ő felel a páratlan fizikai erőt igénylő közelharcok lebonyolításáért. A film mintha öniróniát gyakorolva túlozná el a műfaj amazon-toposzának jelenlétét: amikor Holga meglátogatja néhai férjét, a néző teljes meglepetésére egy alig a csípőjéig érő fickó nyit neki ajtót. A jelenetben több poén is a nemi szerepek játékos felcserélésére fut ki: a férfi végtelenül szelíd, ő felel a házimunkáért. Mindez izgalmas lehet a műfaj tágabb elméleti és ideológiai kontextusában is.
Ugorj előre, vagy hátra – attól függ, merről jössz – a 4.2.-es fejezethez. Ehhez csupán 1-est vagy 6-ost kell dobnod. Ha a kapott eredmény ezektől eltér, lépj tovább a műfajtörténeti kontextushoz, a 2.1.-es fejezethez. Előfordulhat, hogy ismételned kell, de hamarosan újabb esélyt kapsz a továbbhaladásra.
4.2. Alattvalók mindörökké
A nemi szerepekkel való ironikus játék – ahogy az erős hősnők – nemhogy nem idegen a „kard és boszorkányság” műfajától, de egyenesen központi témája. Amint arról egy korábbi esszénkben értekeztünk, a 80-as évek fantasy filmjei a Judith Butler által megfogalmazott queer performanszokra emlékeztetnek, hisz azt üzenik, hogy a különböző nemekhez kötődő szimbólumok és szerepek nem rögzítettek, sőt, játszi könnyedséggel cserélgethetőek. Olyan „vágyott retrotópiákat” teremtenek, melyekben a szexus feloldódik a mi világunkra jellemző kötelékek alól. Mindemellett érdekes, hogy e filmek gyakran nem lépnek túl a férfi-nő binaritáson, csak a már meglévő szimbólumaikat cserélgetik. Jó példa erre a Betyárbecsület női főhősének párkapcsolata, melyet a 4.1.-es fejezetben vizsgáltam részletesebben. Bár a kifordított nemi szerepek ábrázolása kreatív és komikus, már-már meglepő, hogy a mai standardekhez képest milyen mértékben „tesz hitet” a film a hagyományos családmodell és a heteroszexuális párkapcsolat mellett (avagy reprezentálja felül ezeket). Még a látens leszbikus Doric is egy férfi mellett kötelezi el magát.
Szakadékhoz érkeztél. Átmész a hídon, vagy megkerülöd? Előbbihez páratlan számot kell dobnod a kockával, majd áthaladni a 4.1.-es fejezethez. Ha az eredmény páros, irány a 3. fejezet! Ha pedig újra és újra itt kötsz ki, és megakadtál, ne aggódj, következőre szerencséd lesz!
