Kritika: Ripley (Steven Zaillian) Kritika: Ripley (Steven Zaillian)

A tehetséges Andrew Scott

Steven Zaillian: Ripley (Netflix)

ÉRTÉKELD A FILMET!
Ripley
Steve Zaillian
2024

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 9.8 (5)

9.8
(5)

Szerinted?

0

Anthony Minghella ikonikus filmje után 25 évvel készült el Patricia Highsmith regényének újabb, ezúttal sorozatformába öntött adaptációja a Netflixnél. Az új Ripley neonoiros esztétikájú, rezignált és komor, és még John Malkovich is felbukkan benne.

Ki ne álmodott volna már arról, hogy az ötödik emeleti panellakás helyett egy olasz palazzóban ébred, selyemköntösben lenéz a tengerre a teraszról és tudja, hogy nincs más dolga egész nap, mint olvasgatni, festegetni és élvezni a sós levegőt? Mindenki. De ki az, aki hajlandó mindezért embereket gyilkolni, bujkálni, okiratot hamisítani és hónapokig hazugságban élni? Jóval kevesebben, sőt, talán csak az, akinek nincs veszítenivalója. Tom Ripley utóbbiak közül való: a leggyávább féreg és a legbátrabb, eltökélt ragadozó egyben.

Kép a Ripley című minisorozatból

Kisstílű bűnőzőként ismerjük meg, aki álnéven vesz át csekkeket. Pont időszerű lenne kicsit lelépnie New Yorkból, amikor felkeresi egykori barátja, Richard Greenleaf apja, aki egy adag pénzzel vonatra teszi Ripley-t, hogy hozza haza Olaszországban tengődő fiát. Ripley-nek megtetszik a pénz, a jólét és a falon lógó Picasso, nem csoda, hogy Richardnak, azaz Dickie-nek sincs kedve visszamenni az Atrani nevű olasz falu lassú idilljéből a folyton rohanó nagyvárosba. Kettejük közt fura barátság kezdődik, Ripley pedig egyre jobban beleéli magát a kiváltságosok gondtalanságába Dickie és gyanakvó tekintetű barátnője, Marge oldalán. Észrevétlenül a bőrük alá mászik, Dickie bizalmába férkőzik, és nem nyugszik, amíg el nem vesz mindent, amit nem adott meg neki az élet. Highsmith regényhőse elköveti az egyik legsúlyosabb bűnt – nemcsak megöl egy embert, hanem elveszi annak az identitását is.

Kép a Ripley című minisorozatból

A Schindler listája és A tetovált lány forgatókönyvírója a 60-as évekbe, Amalfiba helyezi a történetet, hipnotikus monokrómiában komponálja meg, alig felnőtt huszonévesek helyett harmincas szereplőket helyezve a középpontba. Zaillian Ripley-je a szuszpansz helyett folyamatosan nyomaszt, lassan építkezik, és gyakran elvész apró részletekben, meg-meg áll tekinteteken. Kevés dialógussal, autentikus arcokkal, dőlt kameraállásokkal, realista történetmeséléssel operál, mégis rejtélyes és meglepő egészen a gyilkosságig. A hosszú snittek használatával eléri, hogy azt higgyük, Ripley bármikor lebukhat – és hogy kicsit elszégyelljük magunkat, amiért szurkolunk neki.

Kép a Ripley című minisorozatból

Nehéz nem lépten-nyomon összehasonlítani Zaillian adaptációját Minghella A tehetséges Mr. Ripley-jével, pedig az egyetlen igazán közös többszörös a gyilkos, akitől unodorodunk, mégis kicsit szorítunk neki. Zaillian minden eszközzel megpróbál szembemenni megkerülhetetlen elődjével, fókuszában a Highsmith által írt ötkötetes Ripley-történet átfogó, modern adaptálása és a hollywoodi sikkek levetkőzése áll. A Minghella-verzió finom homoerotikáját itt valami nehezen megfogható aszexualitás veszi át – senki nem vonzódik igazán a másikhoz, de minden viszonyban van valami szavakkal nehezen leírható kényelmetlenség, valami nem helyénvaló, amibe a néző szinte voyeurként csöppen bele. Ahogyan Marge és aztán Dickie is, a sztereotípia szerint kedves olaszok nagy része gyanakvással figyeli a férfit, senkinek sem szimpatikus igazán. Az író-rendező nyolc részben építi fel Dickie Greenleaf és Tom Ripley bukását, hogy aztán megmutathassa egy harmadik identitás felemelkedését. Az ő Tom Ripley-je nem egy jobb sorsról álmodozó, bűneiről könnyek közt valló, jó külsejű szerencsétlen, hanem igazi pszichopata, egy szürke egér bőrébe bújva.

Kép a Ripley című minisorozatból

Andrew Scott játékából ezúttal hiányzik a sárm, nem varázsol el mindenkit úgy, ahogy anno Matt Damon tette – vagy ha mégis, akkor is fokozatosan, az intellektus útján, nem az érzelmek mentén. Az 1999-es verzióban a Jude Law alakította Dickie egy igazi modern Gatsby, nagykanállal falja az életet, a most Johnny Flynn által megformált karakter azonban rezignált, visszafogott és van benne valami titkozatos komorság, ami remek párhuzamban áll naiv és tehetségtelen festészeti próbálkozásaival. Marge sem egy tündéri jelenség: gyanakvó, féltékeny, patetikus, és van benne valami erős aszexuális energia. Ripley-hez hasonlóan érzelemmentes, kölcsönös ellenszenvüknek talán ez is az alapja. Hármójuk dinamikája nezebben kódolható, és ez a feszültség remekül viszi előre a sorozat első felét.

Kép a Ripley című minisorozatból

Ripley nem művelt, valójában nincs ízlése sem (erre Dickie véletlenül tesz is néhány megjegyzést), de ő is látja, hogy mi a különbség a Dickie tájképei és egy Caravaggio között. Egyszer Dickie elviszi Ripley-t egy kiállításra, a fény és az árnyék mesterének képei pedig valósággal megbabonázzák a férfit, és az egész utazását végigkísérik. Ahogyan Caravaggio a festészet legnagyobbika, Ripley is eminens figurája a saját művészetének – mesterkedéseit már-már művészi precizitással viszi véghez, megfontolt és aprólékos. Tudja, hogy mire jó a nappal és mire az éjszaka, mikor legyen Tom és mikor Dickie: mire való a fény és mire az árnyék. Robert Elswit összetett, többteres kompozíciói is annyira megkonstruáltak, mint Ripley szándékai. A sorozat néha már-már erőltetten rokonítja a gyilkost a festővel, szavak helyett képekkel érzékelteti Ripley nárciszitikus személyiségzavarát.

Kép a Ripley című minisorozatból

A gyilkosságig remekül épül, de utána a bravúrosra komponált monokróm képi világ és cselekmény is ismétlődővé válik, ezáltal mindkettő a redundancia áldozata lesz. Egyrészt érthető ez a döntés – a gyilkosság utáni hónapok monotóniáját csak úgy lehet bemutatni, ha a nézőben is megszületik az íze ennek az életnek.  A gyanú árnyékában bujkáló létezés és Ripley lassú, de fenyegető vertigója a rendőrséggel is azt próbálja érzékeltetni, hogy a tett valójában nem jár semmiféle eufóriával, csak egyfajta nyomasztó értelmetlenséggel, néha egy-egy lázálommal tarkítva. A kettős identitású Ripley-t éri pár szorító helyzet, pszichopátiájának köszönhetően mégis nyugalommal viszi végig a tervét, jól improvizál és bár nem egy megnyerő alak, ösztönösen jó „színész”.  Egy hagyományosan szép férfi helyett valaki izgalmas és kiismerhetetlen kellett, így nem csoda, hogy Zillian Andrew Scottra osztotta Ripley karakterét. A Fleabag szexi papja, a Sherlock sorozat Moriartyja és a Mind idegenek vagyunk Adamje már sokszor bizonyított, itt azonban egyértelművé teszi, hogy ő generációjának Daniel-Day Lewisa. Minden rezdülését ajándék nézni, kisujjból kirázza a szerepet, és olyan meggyőzően játssza Ripley-t, mint ahogy a karaktere az egykori gazdag barátot. Scottot nézni igazi színész mesterkurzus, érez minden közelit és totált, játéka hátborzongatóbb, mint a gyilkosságok, amiket elkövet.

Kép a Ripley című minisorozatból

Zillian neonoiros adaptációja a vége felé elveszti a fókuszt, hiába hozza be az olasz rendőr (a csodás Maurizio Lombardi) komplex karakterét, fokozza tovább a macska-egér játékot és villantja fel egy kisebb szerepben John Malkovichot is. A cselekmény vontatottá válik, Ripley identitásváltása kiszámítható, a rengeteg rendőrségi kikérdezés pedig ismétlődő. Mégis, Andrew Scott játéka, valamint a Netflix kínálatában egyre ritkább képi igényesség miatt a sorozat megér egy próbát. Pláne egy olyan korban, ahol a világnak mutatott identitás, a filterezett vagy anélküli valóság és a státusz jobban számít, mint valaha.

Támogass egy kávé árával!
 
Ripley

Ripley

Fekete-fehér filmdráma, krimi, tévésorozat, thriller, 480 perc, 2024

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

9.8 (5)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat