A tehetséges Andrew Scott – Steven Zaillian: Ripley (Netflix)

2024. április 26. – írta Incze Kata

Anthony Minghella ikonikus filmje után 25 évvel készült el Patricia Highsmith regényének újabb, ezúttal sorozatformába öntött adaptációja a Netflixnél. Az új Ripley neonoiros esztétikájú, rezignált és komor, és még John Malkovich is felbukkan benne.

Az internet megeszi a lelket – Pascal Plante: Les chambres rouges / Red Rooms / Vörös szobák

2024. február 14. – írta Sztercey Szabolcs Benedek

Nem bocsátkozik felszínes pszichologizálásba, magyarázkodásba, forgatókönyvírói kurzuson tanult karakterépítési trükkökbe és unalomig használt családi traumákba, hanem meghagyja a lélek sötét oldalának titokzatosságát. Így tesz kíváncsivá, így kúszik a bőrünk alá és így válik igazán hátborzongatóvá a Vörös szobák.

Norman Bates, Norma Desmond és Pearl – Ti West: Pearl

2022. november 4. – írta Pernecker Dávid

A Pearl nem csak előzményfilmként, mesteri horrorként, egy fantasztikus karakter eredeti látleleteként és stílusbravúrként állja meg a helyét, hanem tudatosan tovább mélyíti a hasonlóan kiemelkedő „utózmányfilmet” is.

A báránybőrbe bújt farkas szerelmi kísérletezései – Greg Berlanti, Sera Gamble: You / Te

2020. július 15. – írta Joldes Xénia

Egy modern szerelmi történet, ami kezdetben tündérmesének ígérkezik, majd csavaros módon hátborzongató pszichológiai thrilleré alakul, futóhomokszerűen szippantva magába a meghökkenéstől elkerekedő nézői tekinteteket.

Óvakodj az anonim alkoholista detektívtől! – Scott Frank: A Walk Among the Tombstones / Sírok között

2014. október 28. – írta Papp Attila Zsolt

Lesznek majd, akik azt mondják, hogy „a könyv jobb”. Meg olyanok is, akik szerint ez a soros Liam Neeson-féle akcióthriller. Pedig a Sírok között igazán korrekt módon összerakott, súlyos, noiros hangulatú bűnfilm.

In Los Angeles – Martin McDonagh: Seven Psychopaths / A hét pszichopata és a si-cu

2012. december 19. – írta Szelle Ákos

Minden tiszteletem Martin McDonagh-é: ellentétben a túlnyomó többséggel, ő a sikeres elsőfilmes bemutatkozás után nem rohant Hollywoodba 200 milliós szuperhősfilmet forgatni, hanem folytatta a megkezdett utat. Az eredmény egy újabb kult-gyanús, a briliáns Erőszakikhoz méltó film, ami egyben az év legbetegebb másfél óráját kínálja.

Spanyol pszicho – Jaume Balagueró: Mientras duermes / Amíg alszol

2012. november 19. – írta Csiger Ádám

Jaume Balagueró már azelőtt tehetséges horrorrendezőnek számított, hogy Paco Plazával közösen megrendezték volna a [Rec] című nagysikerű zombifilmet. A [Rec] franchise-t félretéve hosszú hiátus után új szóló-mozival jelentkezik: az Amíg alszol az utóbbi évek egyik legkülönösebb horrorja.

A botrány, a botrány az egészséges – Michael Winterbottom: The Killer Inside Me

2010. szeptember 10. – írta Verpeléti András

Néha kellemes meglepetést okoz, hogy az egyre ötlettelenebbnek tűnő hollywoodi film-újrahasznosítási hullámban az ember izgalmas alapanyaggal és tehetséges alkotókkal találkozik. Ilyennek tűnt Winterbottom első amerikai filmje is, amelyben ránézésre minden megvan ahhoz, hogy ne vegye körül az általános remake-utálat. A 2010-es The Killer Inside Me viszont szélsőségesen ellentmondásosra sikerült, úgyhogy undorból és rajongásból is jut neki bőven.

Coen, a barbár – Ethan és Joel Coen: No Country for Old Men / Nem vénnek való vidék

2008. február 18. – írta Oláh-Badi Levente

A Coen testvérek nem poénkodnak: a No country for old men talán még szomorúbb, mint minden eddig készített filmjük együttvéve. Nem patetikus, mint ahogy azt a cím sugallhatná, és nem is keserű: igazi felnőtt film, naivitástól mentes. Méghozzá egy felnőtt western, amely a párját ritkítja.

Gyomormunka – Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész III.

2007. február 15. – írta Székely Csaba

A Fűrész című film szinte pillanatok alatt vált trilógiává. Az első rész elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy gyorsan elkészítsék a folytatását, amely szintén elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy megszülessen a Fűrész III. Az eredményt tekintve a harmadik rész esett legmesszebb a fájától. Mondhatni letért a „jó útról”, azaz szakított egy olyan tendenciával, amely – stílusosan szólva – vérátömlesztést hozott (volna) az amerikai horror világába, és visszakanyarodott a B-kategóriás, fröcskölős-tocsogós filmek hagyományához.