Michael Winterbottom: The Killer Inside Me Michael Winterbottom: The Killer Inside Me

A botrány, a botrány az egészséges

Michael Winterbottom: The Killer Inside Me

ÉRTÉKELD A FILMET!
The Killer Inside Me
Michael Winterbottom
2010
The Killer Inside Me

The Killer Inside Me

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Néha kellemes meglepetést okoz, hogy az egyre ötlettelenebbnek tűnő hollywoodi film-újrahasznosítási hullámban az ember izgalmas alapanyaggal és tehetséges alkotókkal találkozik. Ilyennek tűnt Winterbottom első amerikai filmje is, amelyben ránézésre minden megvan ahhoz, hogy ne vegye körül az általános remake-utálat. A 2010-es The Killer Inside Me viszont szélsőségesen ellentmondásosra sikerült, úgyhogy undorból és rajongásból is jut neki bőven.

A (legalábbis itthon) szinte teljesen ismeretlen 1976-os Burt Kennedy rendezte filmet a 9 dal és a Guantanamo óta botrányrendezőnek tartott angol rendezhette újra. Alapul mindkét esetben egy – a filmekkel azonos című – Jim Thompson-ponyva szolgált. A regény szerzőjét az eredeti filmhez hasonlóan Magyarországon legfeljebb csak a die-hard ponyva- vagy Peckinpah-fanatikusok (Thompson írta a The Getaway / Szökés alapjául szolgáló regényt) ismernek, nem úgy az Államokban, ahol Thompson könyveinek, így a The Killer Inside Me-nek is jelenős rajongói bázisa van.

Kép a The Killer Inside Me című filmből

A tengerentúlon kultikus státuszú könyv történetét egy Lou Ford (Casey Affleck) nevű seriffhelyettes szemszögéből ismerjük meg, aki átlagos, halk szavú, a városiak által tisztelt és megbecsült fiatalember, munkáját lelkiismerettel végzi. Ahogy ő is megfogalmazza: itt vagy úriember és férfi vagy, vagy senki. Az itt pedig egy unalmas nyugat-texasi kisváros, ahol Lou és kollégái nem nagyon szakadnak bele a bűn elleni háborúba. A fiatal helyettes legújabb megbízása is hasonlóan unalmasnak tűnik: a város befolyásos főemberének fiát kínos helyzetbe hozó került prostit (Jessica Alba) kell eltüntetnie a város széléről. Lou meglátja a helyzet adta lehetőségeket, és megpróbálja úgy csavargatni a szálakat, hogy neki az a legjobb legyen. Az ifjú rendőrnek van viszont egy apró jellemhibája, ugyanis a halk cserkészfiú álarca mögött egy pszichopata gyilkos rejtőzik. Ennek megfelelően a szálak csavargatása is igencsak erőszakos folyamat lesz.

Kép a The Killer Inside Me című filmből

Winterbottom filmje megtartja a regény elbeszélői aspektusát, vagyis Lou Ford szemén keresztül látjuk az eseményeket. Ezzel nagy hangsúly kerülne a sheriff-helyettes pszichológiai diagnózisára, ami tulajdonképpen nem olyan egyedülálló. Nem is kell nagyon sokat kutakodnunk, hogy ilyen, a mindennapi ember mögött megbújó gyilkos lélektanát boncolgató alkotásokat találjunk. Itt van rögtön a Mr. Brooks vagy a Dexter sorozat sz elmúlt öt esztendőből, de már az M, avagy egy város keresi a gyilkost is érintette ezt a nézőpontot – emlékezzünk csak Peter Lorre legendás „védőbeszédére”. Mostanában viszont mintha egyre divatosabbá válna a gyilkos elméjében társadalmi parabolákat keresni, és magát az elkövetőt is eszerint megítélni. Ebbe hullámba az angol rendező remake-je úgy (nem) illik bele, hogy miközben a tétek, a nézői elvárások, és egyáltalán a lényeg ebben a lélektani kórrajzban rejlene, Winterbottom csak felületesen érinti e folyamatot. A legfőbb probléma, hogy Fordot nem is ismerjük meg igazán. A film csak célozgat, de semmi konkrétumot nem árul el a főhős motivációiról és múltjáról. Ez persze még távolról sem lenne probléma, de helyette semmilyen más, a történetet összefogni tudó alternatívát nem kapunk.

Kép a The Killer Inside Me című filmből

Emellett hősünk megbízhatatlan, hiányos tudású elbeszélő, aki nem feltétlenül ismer minden körülményt, miközben egyszerre tünteti el a hátrahagyott nyomokat és keresi saját magát. Lou Ford tehát paradox, borzasztóan talányos, és éppen ezért ritka izgalmas jellem. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az ifjabb Affleck úgy uralja a vásznat, ahogy csak a legnagyobbaknak is ritkán sikerül, egyszerűen érthetetlennek tűnik, hogy mégis hol siklik ki ez a film. Pedig potenciál lenne bőven, hiszen Lou pszichopatológiai kórlapján szépen sorakoznak a különböző traumák a gyermekmolesztálástól a pszicho-szexuális vágyakig. Fekete bugyrokból tehát nincs hiány.

Kép a The Killer Inside Me című filmből

Az angol direktor láthatóan sokat merített a Coen testvérek munkáiból, különösen a Véresen egyszerű világából (vagy akár megemlíthetjük a Nem vénnek való vidéket is), de nem tudott ráérezni a helyes csapásra. És bár Winterbottom helyenként nagyon is jól irányítja a visszafogott, de szépen kivitelezett kisvárosi film noir-os miliőt, az egész képletben mégis a rendező a gyenge pont. A film naturalisztikusnak kikiáltott (és így mindjárt botrányos és visszatetsző) erőszak-ábrázolása is csak manír, felfújt lufi, miközben a The Killer Inside Me, ha szándékolatlanul is, de ugyanúgy szólna a nők elleni erőszakról is, mint a gyilkos elméjéről. Akárhogy nézzük, sehogy sem illik össze egymással Ford hűvös, pszichopata tekintete, az erőszakábrázlás és a néhol giccsbe hajló gesztusok (zavaros flashback és -forward jelenetek) – egyikük mindig idegenül hat az egyenletben.

Kép a The Killer Inside Me című filmből

A The Killer Inside Me olyan alkotás, amit sok fronton lehet dicsérni, de az összkép valamiért mégis csalódás. A Sundance Fesztiválon megesett premierje után a film egyből heves vitákat váltott ki: a befogadói reakciók azóta is meglehetősen megosztottak mind a közönség, mind a kritika oldaláról. Sokan éltették a filmet a visszafogott és realisztikus karakter- és erőszak-ábrázolása miatt, és még többen átkozták el szinte ugyanezekre hivatkozva. A vegyes visszhang ellenére a film igazi tragédiája, hogy a rengeteg lehetőséget sorra elpuskázta, és hogy talán egy másik rendezővel az év egyik legjobbja lehetne.

Támogass egy kávé árával!
 
The Killer Inside Me

The Killer Inside Me

Színes filmdráma, krimi, 109 perc, 2010

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins