A legújab Aardman-animáció egy nagy adag gyurmába csomagolt szeretet, humor és elhivatottság, ami tényleg mindenkihez szól.

A brit Aardman animációs stúdió a stop-motion technika elhivatott alkalmazója, olyan egyedi alkotások kerültek ki a kezeik közül, mint a Wallace és Gromit vagy a legnagyobb bevételt hozó stop-motion animáció, a Csibefutam (Chicken Run). Shaun, a bárány a Wallace és Gromit egyik epizódjában debütált 1995-ben, majd 2007-ben indult a saját spinoff-sorozata és végül 2015-ben teljesedett ki a bárány-imádat a Shaun, a bárány – A filmben, amelyet Oscar-díjra is jelöltek legjobb animációs film kategóriában. Az előző rész rendezői ugyan most csak produceri, illetve forgatókönyvírói szerepben tűnnek fel, Will Becher és Richard Phelan párosnak is sikerült a Farmageddonban rendezői debütjükkel remekelni a báránykodás terén.

A Farmageddon vetítésére félve ültem be, attól tartottam, hogy ami először vicces, az másodszor már csak bugyuta és erőltetett lehet, de tévedtem. Az új Shaun-film pontosan ugyanolyan szívmelengetően szórakoztató, mint az első találkozásunk a báránnyal, egy ambiciózus, méltó folytatása az első filmnek, amely jól ötvözi az ismerős elemeket a bátor újításokkal, popkulturális utalásokkal. A kalandok most is a Moszatvég nevű farmon kezdődnek, de messze túlmutatnak azon, és egészen a világűrig repítik hőseinket. Shaun, a bárány barátaival közösen csintalan szórakozással tölti mindennapjait a farmon, amikor becsöppen közéjük Lu-La, a földönkívüli, akinek az űrhajója a közeli városban landolt. Shaun úgy dönt, segít a farmonkívülinek hazajutni, ám közben egy Men in Black stílusú szervezet is vadász Lu-Lára, így előlük is menekülni kell. Ezalatt a farmer kihasználva az UFO-jelenség körüli hype-ot, turistacsapdaként épít egy ócska szórakoztató parkot, Farmageddont, hogy az így szerzett pénzből vehessen magának egy új kombájnt (igen, kombájnt).

A készítők megtartották az előző filmből azt, hogy a karakterek nem beszélnek, így a nevetések legkézenfekvőbb forrása a slapstick humor és a komikus félreértések, ami több ponton eszünkbe juttathat némafilmes klasszikusokat, vagy Tom és Jerry fogócskáit. Mivel a szereplők közötti kommunikáció leginkább bégetéssel és morgással zajlik, ezért ne várjunk sem bonyolult cselekményre, sem pedig komplex karakterrajzokra. A gyerekeknek szóló tanulság a más kultúrák elfogadásáról, befogadásáról teljesen jól átjön bármiféle beszéd nélkül is, a felnőttek pedig olyan sűrűn csodálkozhatnak rá a nekik célzott utalásokra, hogy nem is lesz időnk a cselekmény egyszerűsége miatti hiányérzetre.

Sőt, az apró részletekre való odafigyelést nem is érhetjük teljesen tetten első nézésre: igazából érdemes másodszor is megtekinteni Shaun kalandjait, hogy több háttérben elrejtett kincsre bukkanjunk. Legyen szó vicces feliratokról, bögrékről, easter eggekről, űrhajósruhás eltűnt kutyákról, egy bikáról (ha úgy tetszik: elefántról) a porcelánboltban, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról – bőven akad min csemegézni. Ugyanakkor a film egyértelműbb utalásokban is bővelkedik, amelyek szintén leginkább a felnőtt nézőknek szólnak, a teljesség igénye nélkül felfedezhetünk kikacsintásokat az E.T.-re, a 2001: Űrodüsszeiára, a WALL·E-re, a Harmadik típusú találkozásokra, a Doctor Who-ra. A poénok tökéletesen vannak időzítve, és a vágás profizmusa is jól megmutatkozik a pörgős zenés montázsokban. Apropó zeneválasztás, a feelgood-életérzéshez jól illeszkedő zenéket választottak az alkotók, és jó ütemezéssel illesztették be a zenés jeleneteket a cselekménybe, hogy a néző figyelme egy pillanatra sem véletlenül se lankadjon. Végül pedig, ha az előző film végén, illetve a sorozat elején hallható ikonikus dal annyira beragadt a fejünkbe, hogy néha zuhanyzás közben is azt dúdoljuk, akkor megnyugodhatunk: a Farmageddon is tartalmazza ennek a dalnak egy átdolgozását.

Egy kevéske CGI-t is használtak ugyan a filmben, de a legbámulatosabb még mindig a stop-motion technika részletgazdagsága, aprólékossága, a befektetett munka mennyisége és minősége. Minden képkockán érződik az elhivatottság, ritkán találkozunk olyan filmmel, ahol az alkotás szeretete ennyire áthat mindent és átragad a nézőre is. A farmlakók mind imádnivaló karakterek, igazából engem már az is mindig nevetésre késztet, mikor meglátom a bárányokat az oldalra csúszott szájukkal, vagy a kutyát a karakteres fogazatával. Lu-La is méltó tagja a Shaun-csapatnak, rózsaszín-türkiz színeivel pont annyira lóg ki, mint amennyire egy földönkívülinek illik, a magas cukiságfaktor miatt valószínű, hogy imádni fogják a gyerekek és tökéletes merchandise-alapanyag lesz.

Bár a Toy Story 4-et is nagyon szerettük, a Shaun: a bárány és a farmonkívüli mégis határozottan az idei év egyik legjobb animációs filmje. Tökéletes a karácsony előtti káoszban szenvedő szülőknek is, megéri rászánnunk azt a másfél órát, mert cserébe erősen minőségi időtöltést kapunk, akár egyedül, akár a gyerekekkel, barátokkal. A minőségi idő fogalma pedig paradox módon pont a szeretet ünnepe előtti időszak rohanásában a legszűkösebb és a legértékesebb.