Címke: stop-motion

Kihúzod? – M. Tóth Géza: Matches

2021. március 4. – írta

A Matches (Gyufák) egy precízen összerakott, csupa mosoly film az Oscar-jelölt Maestro rendezőjétől, a mindenkori gyermeki lélekről és gondolkodásról, félelmekről és vágyakról, a mindebből fakadó, de a felnőtti világon is átszűrt humorral.

Naiv szörnyek – Ray Harryhausen fantasztikus világa

2010. május 12. – írta

Nemrég került a mozikba A titánok harca, amely két dimenzióban indult ugyan, de végül némi plusz nyereség reményében 3D-vé konvertálták, sokak szerint nem is túl eredményesen. A fiatalok közül kevesen tudják, de a film tulajdonképpen az 1981-es hasonló című film remake-je, amely a maga idejében szintén főképp technikai megoldásai miatt volt izgalmas: a legendás Ray Harryhausen utolsó filmje volt.

Válogatott gyöngyszemek – Szerzőiség a klipművészetben 5.

2010. február 19. – írta

Tanulmánysorozatunk utolsó részéhez értünk, melyben négy kivételes rendezőt mutatunk be. Búcsúajándék helyett tehát íme a botrányhős Jonas Åkerlund, a hiper-szürrealista Floria Sigismondi, a talányos Adam Jones és a testeket előszeretettel egymásra fotózó Stéphane Sednaoui munkásságának bemutatása.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?