Megrázó történet rajzokban megmutatva. És nem akárhogy: a főszereplő tényleg életre kel, a történet teljesen filmszerű, a nézőt beleélésre vagy legalábbis együttérzésre bírja a lehető legfelsőbb fokon. Ezt játékfilmben sem könnyű elérni, hát még animációban.
A rendszerváltás óta ez az első egész estés animáció, amit teljes mértékben romániainak mondhatunk. Anca Damian az animáció és a dokumentumfilm műfaját ötvözi a Crulicban, ugyanis a sztori egy valóban megtörtént eseményen alapszik: Claudiu Crulicot lopás gyanújával bebörtönözték Lengyelországban, a 33 éves férfi ártatlannak vallotta magát, és tiltakozása jeléül éhségsztrájkba kezdett, amibe belehalt.
Már maga a tény, hogy egy halálos kimenetelű igaz történetet akart megvalósítani a rendező, aminek politikai következményei is voltak, vakmerő tettnek mondható. Nem beszélve arról, hogy éppen a valódiság miatt nagyon kényes téma, és egyrészt hitelesen kell megközelíteni, másrészt érzékenyen. Ez sikerült is. Anca Damian finoman lavírozik a történet szintjei között, egyensúlyban tartva az egészet, nem csúszik el sem a száraz dokumentumszerűség, sem a melodramatikus sajnálkozás felé.
A főszereplővel való azonosulást segíti az egyes szám első személyű elbeszélés: Crulic egy retrospektív narrációval indít, a film a halála utáni állapotot mutatja be a főhős szemével, majd innen lép vissza és meséli el élete történetét. A Vlad Ivanov hangja által életre keltett Crulic moldvai nyelvjárásban, jókedélyűen szövi a történetet, ami újabb adalékot jelent az életszagúsághoz. Az animációnak egy másik elbeszélője is van: Jamie Sives. Ő akkor veszi át a szót, amikor Crulic agyműködése már kezd zavarosodni, az elbeszélés ezen a ponton egyes szám harmadik személyű, objektív leírás lesz. Sives hangja keményebb, ridegebb, ellenpontozza a főhős tájszólásos, érzelmeket is kifejező hangját.
Animációban olyat érdemes megmutatni, ami filmben nem valósítható meg teljesen. Claudiu története első hallásra nem tűnik olyan alapanyagnak, ami egy animációhoz is szolgálhatna, de csak az animáció képes egyszerre játékossá és komorrá, ugyanakkor pedig hitelessé is tenni a filmet. Ebben a vonatkozásban Damian filmje hasonlít a Persepolishoz (rendezte Vincent Paronnaud és Marjane Satrapi, 2007). De míg ott egy egységes animációs technikát alkalmaznak végig, itt az animációs technikák szinte összes válfaja helyet kap: festményfilm, kollázsfilm, stop-motion, papírkivágás, pixilláció, fotóanimáció, vonalrajz-animáció. És ezek szépen egymásba épülnek, kiválnak egymásból, ötvöződnek, nem törik meg a film egységét, a néző észre sem veszi, hogyan kerül át egy kollázsból például egy stop-motionbe. Ennek köszönhetően a látvány egy pillanatig sem unalmas, még akkor sem, ha a kivitelezés adott esetben pofonegyszerű, a szellemes képi megoldások feldobják a nézőt a komor téma ellenére is. Néhány ilyen képet kiemelnék a népszerűsítés kedvéért. Az egyik jelenetben Crulic azt meséli el, hogy a lakóhelyéről sokan járnak Spanyolországba epret szedni, ezalatt pedig azt látjuk, hogy egy zöld mezőben fekvő falucskából eperfejű emberalakok sétálnak kifele. Egy másik jól sikerült képi megoldás a bőrönd kibontása: Crulic felsorolja a bőröndjében található tárgyakat, eközben azt látjuk, hogy apró összehajtogatott papírkivágások szépen kinyílnak és az adott tárgy alakját öltik – és még sorolhatnám.
Anca Damian egy interjúban elmondta, hogy három szintet akart bemutatni a filmben. Az első szint Claudiu Crulic személyes története, a második az egyén és a társadalom viszonyának kafkai története, a harmadik a lélek története a halálról. Az első generálta a további kettőt, a képi megjelenítés főként a másodikat szolgálja, az első személyű narráció pedig a harmadikat.
A film végén a rendező felteszi a pontot az i-re, egy animált televízióban lejátszódnak a Crulic-ügy híranyagai, melyeket közszolgálati adók híradóiban lehetett látni 2008-ban, amikor az eset éppen aktuális volt. Az akkori külügyminiszter, Adrian Cioroianu lemondott tisztségéről Crulic halála következtében, a lengyelországi román nagykövetet pedig menesztették hivatalából. Ugyanis Crulic több kísérletet is tett ártatlansága bebizonyítására: levelet küldött a követségre, leírta naplószerűen, hogy a lopás időpontjában éppen hol tartózkodott, de senki sehol nem reagált a segélykéréseire, amelyek teljesen jogosak voltak, csak a bürökrácia útvesztőiben odalettek. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy ilyesmi megtörténhetett, de ezek a bejátszások tudatosítják a nézőben, hogy nem (csak) fikciót látott. És igenis tessék megbotránkozni, felháborodni, elszomorodni!
