Egy hét múlva kezdődik a 16. KAFF Egy hét múlva kezdődik a 16. KAFF

Egy hét múlva kezdődik a 16. KAFF

Jövő szerdán kezdődik a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol öt napon át 60 órányi animációt és megannyi színes programot élvezhetnek az ingyenes fesztivál látogatói. A közönség többek között válogatást láthat az idén 60 éves M. Tóth Éva, a 70. születésnapját ünneplő Horváth Mária, a szintén 70 esztendős Tóth Pál, Paja és a 80 éves Ternovszky Béla munkásságából.

A nyolc egészestés versenyfilm mellett három egész estés európai film fut majd az idei KAFFon. Június 21-én 10 órakor a Malom Moziban vetítik Anca Damian A sziget (The Island) című filmjét, amely zenés mesében tárja elénk Robinson Crusoe történetének egy szürreális komédiában tálalt újraértelmezését – „A kis herceg találkozása a Monty Pythonnal”. A film vizuális költészettel és szimbolizmussal nyújt aktuálpolitikai kritikát egy olyan világban, ahol mindenki a maga Paradicsomát keresi.

Június 22-én 10 órakor, szintén a Malom Moziban pereg Signe Baumane alkotása, a Szerelem házassággal fűszerezve (My Love Affair with Marriage), amely a belső nőiesség lázadásának történetét mondja el. Aznap 14 órakor ugyanott Naes Kajssa Titina című filmje lesz műsoron, melyben az olasz léghajómérnök nyugodt mindennapjait éli szeretett kutyájával. Egy nap a norvég felfedező, Roald Amundsen felkeresi őt, hogy tervezzen neki egy léghajót, amivel hozzáláthat az Északi-sark meghódításához.

Június 23-án 19 órakor a Hírös Agórában a Rövidfilmek versenyének 3-as blokkján belül lesz látható többek között Buda Flóra Anna cannes-i nyertes 27 című alkotása, Lantos Júlia Olivér, az óriás című műve, A szív kertje Hegyi Olivértől, Mira Zénótól a Jelenlétről vagy Mariai Gábor Hermit Island című munkája.

Több kerek évforduló alkotó munkásságával is megismerkedhetnek a nézők: június 22-én 21 órakor az Otthon moziban a 70. születésnapját ünneplő Horváth Mária műveiből láthatunk egy válogatást. Horimari kezdettől fogva közreműködött a Magyar népmesékben: a 100 részből több mint 40 epizódot jegyez társ- vagy főrendezőként, de az ő nevéhez fűződnek A Négyszögletű Kerek Erdő és a Cigánymesék sorozatok is. A 80 éves Ternovszky Béla kultikussá vált Macskafogó című alkotása június 23-án 19 órakor Kecskemét főterén, óriás kivetítőn lesz látható, míg a 70 éves Tóth Pál filmjeiből június 23-án 21 órakor az Otthon moziban nézhetünk meg egy válogatást. Paja életművében unikális univerzumot teremtett, a számítógépes 3D-animáció szerzői változatát érlelte ki. Az ő nevéhez kötődik a magyar sorozatanimáció egyik ékkövét jelentő Leo és Fred. Kivételes a rovarok csoportos aktivitására fókuszáló A szentjánosbogarak nemi élete című műve: poénpetárdáinál csak szemkápráztató fénytüneményei sziporkázóbbak.

Igazi kuriózumnak ígérkezik június 24-én, szombaton 14 órakor a Hírös Agórában Kovásznai György Ca Ira, a Francia Forradalom dala című rövidfilmjének vetítése, melyet követően Fülöp József, animációsfilm-rendező, Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész, Turai Balázs és Kreif Zsuzsanna, animációs rendezők, Másik János, a Habfürdő zeneszerzője és Kovásznai György lánya, Kovásznai Dorottya részvételével kerekasztal beszélgetést tartanak Mit jelent a nekünk Kovásznai címmel.

A hab alatt – Kovásznai Gábor György: Habfürdő

2021. május 22.

Május 15-én és 16-án (Kovásznai születésnapján és annak másnapján) a Nemzeti Filmarchívum Youtube-csatornáján került bemutatásra az 1979-es Habfürdő – a harmadik valaha készült magyar és az első és egyetlen (sajnos egyúttal életműzáró) Kovásznai-féle egészestés film – digitálisan felújított változata, amelynek munkálataiban az eredeti stáb két tagja, Lossonczy Árpád operatőr, valamint Másik János zeneszerző is közreműködött. Egy-két hazai és nemzetközi fesztiválvetítést követően pedig a film május 27-től újra elérhető lesz a nagyvásznon, a (beoltott) nagyközönség számára.

Olvasd tovább  

A fesztivál történetében először, hagyományteremtő céllal, idén megrendezik a KAFFFER művészeti vásárt, ahol öt művészeti egyetem tehetséges hallgatói saját készítésű portékáit fogják árusítani. A sokszínűnek ígérkező KAFFFER helyszíne a Hírös Agóra Kulturális Központ aulája, ahol június 24-én, 12-8 óráig tudnak a fesztiválozók a diákoktól vásárolni.

(a fesztivál közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes