Címke: horváth mária

Egy hét múlva kezdődik a 16. KAFF

2023. június 13. – írta

Jövő szerdán kezdődik a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol öt napon át 60 órányi animációt és megannyi színes programot élvezhetnek az ingyenes fesztivál látogatói. A közönség többek között válogatást láthat az idén 60 éves M. Tóth Éva, a 70. születésnapját ünneplő Horváth Mária, a szintén 70 esztendős Tóth Pál, Paja és a 80 éves Ternovszky Béla munkásságából.

Bertóti Attila Meséje Annecyben versenyez

2015. április 3. – írta

A nagybányai születésű Bertóti Attila Mese című, 7 perces digitális animációja alkotójának MOME-s diplomafilmje. A június 15-én kezdődő, 20-án záruló animációs filmfesztivál versenyprogramjába öt másik magyar alkotás is meghívást kapott.

78 perc gyerekkor karácsonyra – Kecskeméti gyermekfilmek DVD-n

2008. december 26. – írta

Valószínűleg nem szorul külön bemutatásra a Vízipók-csodapók, Leó és Fred, vagy a Magyar népmesék. A Kecskeméti Rajzfilmstúdió ezúttal egy gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító válogatás DVD-vel jelentkezik. A Négyszögletű Kerek Erdő – Szörnyeteg Lajos jaj de álmos és más mesék című összeállítással betekintést nyerhetünk a stúdió színvonalas munkájába.

Horváth Mária rajzfilmje Chicagóban

2008. november 6. – írta

Horváth Mária a Magyar népmesék sorozat Hogyan telt a gyermekkorom című epizódjáért a 25. chicagói gyerekfilmfesztiválon a legjobb televíziós program díját nyerte el – közölte a Filmunió.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?