„It's time to play” – Miért forgatta le Haneke kétszer ugyanazt a filmet?

2014. június 26.

Elsőként 1997-ben, közvetlenül a híres-hírhedt Jegesedés-trilógia (A hetedik kontinens, Benny videója, 71 töredék a véletlen kronológiájából) után készítette el Haneke a Funny Games című filmet. Meglepő hangnemváltás volt ez, ami Arany Pálma jelölést hozott neki. Másodszor 2007-ben, amerikában, a Cannes-ban több díjjal is honorált Rejtély után.

A mellékszereplő drámája – Philip Seymour Hoffman-portré

2014. április 25.

2014. február 1-jén, szombat reggel Philip Seymour Hoffman egyik kedvenc kávézójában, a West Village-i Chocholate Barban kikéri szokásos rendelését: egy dupla-dupla, vagyis négy presszóadagból álló kávét, jégen, kevés tejjel. Egyedül issza meg, cseveg az alkalmazottakkal. A kávézó vezetője később azt mondja, boldognak tűnik. Aznap este nagyobb összeget vesz magához egy készpénzautomatánál. Másnap reggel nem megy el gyerekeiért a feleségéhez, Mimi O'Donellhez, akivel pár hónapja szétköltöztek. Délelőtt egyik legjobb barátja, a színházi rendező David Katz talál rá a holttestére, amely a fürdőszoba padlóján hever.

A férfi és hatalmas harcsabajusza – Alain Guiraudie: L'inconnu du lac / Idegen a tónál

2014. március 7.

A legutóbbi Cannes-i Filmfesztivál a két nő szerelmét bemutató Adéle életétől és az abban helyet kapó „naturalisztikus” szexjelenetektől volt hangos: a Spielberg vezette zsűri Arany Pálmával jutalmazta a filmet, és a színésznők önmagukból való kivetkőzésének elismeréseként a díjat rendhagyó módon megosztva kapta Adele Exarchopoulos, Léa Seydoux és a rendező, Abdellatif Kechiche. Az ünneplés árnyékában, a kevesebb médiafigyelemben részesülő Un Certain Regard-szekcióban egy nyomasztóan tükörsima felületű, majd lassan menthetetlenül a mélybe rántó hitchcocki homoszexuális thriller kaparintotta meg a legjobb rendezésért járó elismerést. A titokzatos és formabontó Idegen a tónál mellett az Adéle élete nagyjából annyira tűnik merésznek és radikálisnak, mint A kis hableány.

Kevesebb mint 1 százalékból! – A magyar filmművészeti folyóiratok nyílt levele

2014. február 7.

A magyar filmművészeti folyóiratok és honlapok az összeomlás határára jutottak. Az ok: az elmúlt három évben a filmkultúrának ez a területe lényegesen kevesebb állami támogatást kapott, mint korábban.

A londoni égbolt – John Crowley: Closed Circuit / Behálózva

2014. január 30.

Áramlik a tömeg London egyik legforgalmasabb piacán, a Borough Marketon, a szemcsés, dokumentarista képek másodpercenként megsokszorozódnak, az egyiken óvatosan tolat egy teherautó, a másikon egy férfi felveszi a telefonját – lassan az osztott képernyőn a kis képnégyzetek úgy töltik be a vásznat, mint a piacteret a járókelők: a néző az összes térfigyelő kamera képét látja egyszerre. Pár baljós pillanatig még semmi sem történik, aztán a teherautó pokoli rakománya a levegőbe röpíti a piacot. Nagyjából eddig a pontig rejt izgalmakat a brit bűnügyi paranoiathriller, a Behálózva, pedig még csak a harmadik percénél járunk.

Mit talál az ötlettelen filmes a Marson? – Ruairi Robinson: The Last Days on Mars / Mars – Az utolsó napok

2014. január 10.

Bő egy évvel a Hold túlsó feléről támadó nácik (Iron Sky), hónapokkal a Jupiter egyik holdján pórul járt tudósbrigád found-footage drámája (Az Európa-rejtély), és hetekkel a Marson az egykori élet nyomai után kutató rover fúrásmintáinak elemzése után (vigyázat, ez valóság!) a britek elérkezettnek látták az időt egy a Solaris(-remake), A dolog(-prequel),a kínosan lapos A gömb (Sphere) és a kritikusokat és közönséget egyaránt megosztó Napfény nyomdokain járó „intelligens sci-fi” elkészítésére. A nagyra törő vállalkozás végeredménye azonban nehezen lehetne ennél kiábrándítóbb, még ha tisztességes iparosmunkaként úgy-ahogy meg is állja a helyét.

Elhízott politikusok, babaarcú tinik – Mikael Marcimain: Call Girl

2013. december 9.

Már az Engedj be! és A tetovált lány hangos kritikai és közönségsikere is egyértelműen jelezte, hogy a svéd filmgyártás házatáján fontos folyamatok zajlanak, mostanra viszont minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a globális filmpiacon lassan a svéd film válik azzá, amit az utóbbi évtizedben a dán film jelentett: mindkét nemzet filmgyártása sikerrel vegyíti a lokális művészeti hagyományt univerzális műfaji sémákkal, így az exportképes végtermék egyszerre viseli magán az egzotikumnak is tekinthető helyi sajátosságokat, és „olvasható” egy vegyesebb összetételű globális moziközönség számára.

Elhaló hangok – Yaron Zilberman: A Late Quartet / Búcsúkoncert

2013. július 25.

Bár a nyári blockbusterszezon óriásrobotjai, acélemberei és örökifjú vámpírjai körül gerjesztett PR-zajban úgy tűnhet, hogy a mai mozik már főleg csak kamaszoknak (esetleg kamaszlelkű felnőtteknek) tartogatnak izgalmakat, a szélesen értelmezett fősodorban éppen ellentétes irányú folyamatok zajlanak. Mivel az ötvenes évek autósmozijaiban fogant baby-boomerek mára nyugdíjasok lettek, jelenleg a leggyorsabb ütemben növekvő korcsoportot amerikában a hatvanöt év felettiek képezik.

Szegény, szegény Paris – Sofia Coppola: The Bling Ring / Lopom a sztárom

2013. július 2.

Sokkoló hírt közölt a minap egy népszerű netes bulvármagazin: Paris Hilton többé már nem „olcsó diszkóribanc”. A cannes-i művészfilmmustrára például, ahova a Lopom a sztárom premierjének alkalmából tett látogatást, állítólag egészen ízlésesen öltözött fel.

Digitális azonosulás – Az új képalkotási módszerek hatása a történetmesélésre

2011. január 12.

Az utóbbi időben a képrögzítés technikai feltételei, módozatai és lehetőségei rohamosan megszaporodtak, és megkérdőjelezték a képről, a filmképről (és a filmről) alkotott fogalmainkat. Ha egy pillanatra eltekintünk attól a kérdéstől, hogy vajon a legújabb HD-kamerák képe mennyire megkülönböztethető a 35 mm-es filmétől, fontosabbá válik a többféle képtípus elterjedésének és a különféle képrögzítési módok egyszerűsödésének ténye. A képek és a képekhez kapcsolódó fogalmaink heterogenitása nehéz helyzetbe hozza a reprezentációval, fényképészettel, filmmel foglalkozó művészetelméletet.