John Crowley: Closed Circuit / Behálózva John Crowley: Closed Circuit / Behálózva

A londoni égbolt

John Crowley: Closed Circuit / Behálózva

ÉRTÉKELD A FILMET!
Behálózva
John Crowley
2013

A Filmtett szerint: 5 10 1

5

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Áramlik a tömeg London egyik legforgalmasabb piacán, a Borough Marketon, a szemcsés, dokumentarista képek másodpercenként megsokszorozódnak, az egyiken óvatosan tolat egy teherautó, a másikon egy férfi felveszi a telefonját – lassan az osztott képernyőn a kis képnégyzetek úgy töltik be a vásznat, mint a piacteret a járókelők: a néző az összes térfigyelő kamera képét látja egyszerre. Pár baljós pillanatig még semmi sem történik, aztán a teherautó pokoli rakománya a levegőbe röpíti a piacot. Nagyjából eddig a pontig rejt izgalmakat a brit bűnügyi paranoiathriller, a Behálózva, pedig még csak a harmadik percénél járunk.

Az ezt követő másfél óra már semmit sem tud hozzáadni ahhoz a nem túl eredeti alapgondolathoz, hogy valakik minden lépésünket figyelik (ez a film tagline-ja is), mégsem tudnak megmenteni a katasztrófától. A film a fenti fitkív terroristatámadás jogi következményeire koncentrál, két védőügyvéddel a főszerepben, akik valami fatális véletlen folytán volt szeretők. Betekintést nyerünk a brit igazságszolgáltatás és belső elhárítás, az MI5 rigorózus gépezetének működésébe, amit persze egy tisztességes paranoiathrillerhez méltón nem az igazság kiderítése, még csak nem is feltétlen politikai érdekek, hanem a szükségszerűen a rendszerben megbújó, mindig az egyén felett álló ördögi erők hajtanak.

Kép a Behálózva (Closed Circuit) című filmből

Legalábbis ez hangzik el a filmben – csakhogy ez a nyugtalanító tézis hamar pehelykönnyű frázissá kopik, mert az – egyébként főleg a középső harmadában okos, figyelmet fenntartó – forgatókönyv minden rejtélyesebb, a cselekményből kivezető szálat elvarr és minden indítékot alaposan megmagyaráz. A robbantás ügyesen kivitelezett nyitójelenetének nyomasztó hangulata elpárolog, és ami marad, az két volt szerető bánatos tekintete, ahogy sci-fibe illő lakásuk kanapéján forgolódnak elmúlt ölelésekre emlékezve hatalmas borospohárral a kezükben. Persze a két unott (és unalmas) ember újra egymásra talál a film végére, amolyan „angolos bókok” („A legrosszabb dolog voltál az életemben!”) kíséretében.

Kép a Behálózva (Closed Circuit) című filmből

A színházi rendezőként is sikeres, ír John Crowley a minél szélesebb közönségrétegek elérése érdekében minden ambivalenciát, egyediséget és kreatív megoldást kilúgozott filmjéből, és megelégedett egy már százszor látott történetséma alkalmazásával. Crowley-nak érezhetően nem erőssége a műfaji panelek és általánosságok variálása – akkor van elemében, amikor figurái szinte már abszurd módon különlegesek, egyediek, mint a Kényszerszünet (Intermission) című nagyszerű fekete komédiájában, a súlyos kérdéseket feszegető könyvadaptációjában, a Boy A-ben, illetve egy nyugdíjas bűvész és egy idősek otthonában felcseperedett kisfiú barátságát elmesélő Van ott valaki?-ban (Is Anybody There?).

Kép a Behálózva (Closed Circuit) című filmből

Érthetetlen módon a nyersrealista nyitány greengrassos, zaklatott paranoia-dokumentarizmusából körülbelül egy óra után azt kellene elhinnünk, hogy a brit elhárítást sakkban tartó kiskamasz csak úgy kimászik a szigorúan őrzött és bekamerázott rejtekhely ablakán, a sudár jogászhölgy pedig egy pohárral intézi el az őt saját lakásában hátulról megtámadó ügynököt. A Behálózvának sikerül elérnie, hogy a dokurealizmus, a le Carré-s bürokráciafétis, a thrillerakciók, a harmatgyenge szerelmi szál és a tárgyalótermi izgalmak jobbára hatástalanítsák egymást, elgyengítve a bűnügyi paranoiathrillerek lényegét jelentő cinikus intézménykritikát és az önműködő gépezetekkel szemben elbukó egyén drámáját. A végeredmény ezáltal szürkébb, mint a londoni égbolt.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Behálózva

Behálózva

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 96 perc, 2013

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

5

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu