Csúcsragadozó
Színes akciófilm, thriller, 95 perc, 2026
Szereplő
Szereplő
Egy gyászoló nő egyedül vág neki az ausztrál vadonnak, hogy feszegesse a saját határait, azonban prédává válik egy alattomos gyilkos beteges játékában.
Egy gyászoló nő egyedül vág neki az ausztrál vadonnak, hogy feszegesse a saját határait, azonban prédává válik egy alattomos gyilkos beteges játékában.
A felnőtté válás során Grace egyetlen vigasza a csigagyűjtés iránti szenvedélye lesz.
Az ifjú Arthur Londinium lepukkant sikátorait rója bandájával, mit sem sejtvén uralkodói körökből származó felmenőiről, egészen addig, mígnem kezébe kerül az Excalibur. A kard által reá nehezedő nyomással birkózva kell eldöntenie, mire is használja újonnan szerzett hatalmát.
Ralph Sarchie, a New York-i rendőr egy bűncselekmény-sorozat ügyében nyomoz. Hogy megfékezze a várost rettegésben tartó jelenségeket, társulni kénytelen egy nem szokványos, az ördögűzési rituálékban jártas pappal.
Két ügyvéd és ex-szerető, Martin és Claudia élete veszélybe kerül, miután csatlakoznak a védelemhez egy nemzetközi terrorista tárgyalásán.
A 2005-ös Red Wings hadművelet keretén belül a SEAL Team 10 négy tagját azzal bízták meg, hogy fogják el vagy öljék meg a hírhedt tálib vezetőt, Ahmad Shahot.
Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá. Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit eddig csak [...]
A történet egy valószínűtlen barátságról szól: a pangó, ausztrál kertvárosi közegben élő Mary találomra levelet ír egy New York-i ismeretlennek, a magányos, enyhén autista brooklyni nyugdíjas Max Horowitznak. Bár soha életükben nem találkoznak, az évtizedes levelezés során egymás életének legfontosabb szereplőivé válnak.
Kapcsolódó cikkek:
A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig [...]
Kapcsolódó cikkek:
1 hónapja – írta Kovács Patrik
30 napja – írta Kovács Patrik
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell