Ez a 7+-os gyerekfilmbe oltott, sziporkázó, modern mese minden varázslatos fordulatán túl valójában igen komoly témáról mesél gyermeki nyelven: a gyászról és annak feldolgozási folyamatáról szól.

Glen Keane több, mint 30 film – köztük Ariel, Aladdin, Tarzan és Aranyhaj Disney-meséinek – animációs csapatában dolgozott már, önálló rendezés terén még csak az ötödik címnél tart, de máris van egy Oscar-díja és egy jelölése. A szobrocskát a legjobb rövid animációként megszavazott Dear Basketballért kapta 2018-ban (a film Oscar-történeti szempontból kuriózum: a kézi rajz alapú, életrajzi sportfilm hőse és tarsalkotója, Kobe Bryant lett az első afroamerikai, akit ebben a kategóriában díjaztak, egyúttal az első exsportoló, aki valaha Oscar-díjat nyert). A jelölést Keane idén szerezte: a Kaland a Holdon a második egészestés rendezése, olyan filmekkel száll szembe, mint a szintén filozofikus és pszichologizáló Lelki ismeretek (Soul, r. Peter Docter), az ír legendavilágban gyökerező Wolfwalkers (r. Tom Moore, Ross Stewart), az Shaun, a bárány és a farmonkívüli (A Shaun the Sheep Movie: Farmageddon, r. Dan Scanlon), valamint az Előre (Onward, r. Dan Scanlon).

Ez a 7+-os gyerekfilmbe oltott, sziporkázó, modern mese minden varázslatos fordulatán túl valójában igen komoly témáról mesél gyermeki nyelven: a gyászról és annak feldolgozási folyamatáról szól. A film melodráma és musical is egyben: a szereplők gyakran dalra fakadva fejezik ki túláradó érzelmeiket, és érdemes odafigyelni e dalok szövegeire is, hiszen a történet fontos részletei bontakoznak ki általuk. A dalok stílusa változatos, a szereplő jellemrajzához vagy a felcsendülésükkor adott helyzethez illeszkedik.

Az amerikai-kínai történet egy idilli kis család szomorkás múltjának bemutatásával indul: Fej-Fej gyermeki fantáziavilágát imádott édesanyja tápálja többek közt egy párezer éves legendával: a halhatatlanságért cserébe szerelmétől elszakadó Csang-o talán ma is ott él a Holdon egy nyúl társaságában. Fej-Fej édesanyja aztán a szemünk előtt – és egy dalnyi időbe összesűrítve – lassacskán kifogy az árnyékvilágból, utána már csak a sajgó hiány, a kis, családi sütibiznisz, a szintén gyászoló apa, egy übercuki fehér nyuszi és a mese marad. A szépen összerakott, egyszerű és túlcsordulóan érzelmes előzménytörténet után egy kínai holdünnep, azaz a holdújév napja hozza el a fordulatot a kiskamasz lányka életében. A hagyományokhoz híven összegyűl a család, ám az ünnepi asztalnál felbukkan két oda nem illő figura is: a kislánynak döbbenten kell tapasztalnia, hogy apja új életet akar kezdeni egy másik nő oldalán, akinek ráadásul szintén van egy idegesítően energiabomba kisfia is. Fej-Fej egyértelmű párhuzamot von az új helyzet és a mese között, és fejébe veszi, hogy lefotózza a számára az örök hűséget és szerelmet képviselő Holdistennőt, hogy azzal apját is emlékeztesse ezekre az értékekre, és szándékaitól eltérítse. Vicces jelenetek nyomán sikerül eljutnia a Holdra, ahol megtalálja a fénylényecskék sokaságával benépesült Lunariát és annak királynőjét - és a nagy, néha egyenesen akciófilmekbe illő kaland valóban itt kezdődik. Mivel a kínaiak legfontosabb ünnepe a (mi naptárunk szerint) február 4-éhez legközelebb eső újhold napján van, egyúttal egy hagyomány és egy természeti jelenség magyarázatát is megkapjuk.

A film legszebb részei nyilván a sajátos törvényszerűségek szerint működő, helyszíneiben, figuráiban igen kreatívan megrajzolt Lunaria, humorának jelentős elemei a filmes idézetek (Mélies-, Ötödik elem- és Angry Birds-áthallások). Tabletes-mágnesvonatos, nagyon modern világába jól illeszkednek a hagyományos szimbólumok is: a lótuszvirág megjelenése mintha azt mondaná, „türelem, az idő elhozza a gyógyírt”, a hófehér daru a tisztaság, az ártatlanság, a hosszú élet szimbóluma, a szárnyas oroszlánok megjelenése a királyi méltóság közelségét jelzik, a piros szín a bőség, szerencse, gazdagság jelképe, az újévi dekorációk alapszíne, itt a filmben pedig pl. a Holdistennő ruhájának a színe stb.

Szerettünk elvesztése, a gyász megélése univerzálissá tágítja a kínai mese mondandóját. Nem a Jó és a Gonosz klasszikus küzdelméről van itt szó – igazán negatív szereplő nincs is az egész történetben –, a konfliktus itt valójában önmagunk és… önmagunk között feszül. A Holdistennő ajándékra vágyik, ahogy a kislány is, s az igazi ajándékra ott lelnek rá, ahol nem is keresték. Az igazi ajándék a gyászoló számára a szembenézés, az elfogadás, a feldolgozás, a továbblépés, az újra szeretés, a folytatás lehetősége, egyfajta lelki megtisztulásé, megkönnyebbülésé (ld. a fehér daruval való két, biztató és jóváhagyó találkozást).

Lunaria filmbeli történései úgy is felfoghatóak, mint a kis főszereplő álmomba vagy fantáziavilágba menekülése a bánat és a továbblépés nehézségei elől. Szokatlanul súlyos üzenet ez egy gyerekeknek szánt filmtől, amelynek a nézői közül kétségtelenül sokaknak kell megküzdeniük ezzel a nagyon valós problémával: egy szerettük elvesztésével. Viszont az alkotók képesek kedves, barátságos, könnyen érthető formába, lenyűgöző látványvilágba önteni mindezt, és… így kell gyerekekkel súlyos témákról beszélgetni. Nem tudjuk, a Lunariának mennyi esélye van elnyerni idén az Oscar-díjat, de egész biztosan megérdemel egy nagy HAJRÁ!-t.