A tavaly kirobbant egészségügyi világválság miatt az Oscar-díjak idei szabályzata és a timeline is rendhagyó módon alakul: február 9-én jelentik be az ún. rövidlistára került alkotásokat, március 15-én a jelöléseket, magát a díjkiosztó gálát pedig április 25-ére időzítették. Addig is íme egy lista, amit érdemes átfutni, ezeket a filmeket érdemes lesz megnézni az első adódó alkalommal: minden ország azt az alkotást indítja a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versenyben, amelyre a legbüszkébb az adott év hazai filmterméséből (vagy amelyet a díjra legesélyesebbnek vél). Az európai országok idei büszkeségei pedig…

Albánia – Florenc Papas: Open Door / Derë e hapur

Rendezője – a Tiranai Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatója – nagyot dobbantott ezzel a 2018-ban, Albániában, Koszovóban, Olaszországban és Észak-Macedóniában forgatott, a szarajevói fesztiválon bemutatott elsőfilmmel: drámájával az Oscar-versenyig jutott el. (Albánia csak 1996-ban bukkant fel először az Oscar-hajszában, azóta sem nevezett minden évben.) Az Open Door története egy albán anyáról szól, aki várandós húgának próbál segíteni abban, hogy találjon egy férfit, aki vaskalapos apjuk előtt eljátszhatná az apa és férj szerepét.

Ausztria – Ulrike Kolfer: What We Wanted / Was wir wollten

Egy gyermektelen pár Szardínia szigetére megy nyaralni. Pihenni, lazítani szeretnének, de szomszéd család csak rátesz még egy lapáttal a kettejük közötti feszültségre. A vágóként már befutott Kolfer első rendezői munkája, Ausztria 44. képviselője az Oscarokért folyó versenyben. Az osztrákok két jelöléssel (Revans, r. Götz Spielmann, 2009; ’38 – Vienna Before The Fall, r. Wolfgang Glück, 1987) és két díjjal (Szerelem, r. Michael Haneke, 2013; Pénzhamisítók, r. Stefan Ruzowitsky, 2008) büszkélkedhetnek.

Belgium – Frédéric Fonteyne, Anne Paulicevich: Working Girls / Filles de joie

A film a színésznőként befutott Paulicevich első írói és rendezői próbálkozása, bár korábban is dolgozott már együtt rendezőtársával: Fonteyne rendezte a 2012-ben bemutatott Tango librét, amelynek Paulicevich játszotta a főszerepét. A nemrég Rotterdamban bemutatott film főszereplője három prostituált, aki naponta utazik át Belgiumból Franciaországba, kizárólag munkavégzés céljából. Egy különösen forró nyár végére lesz egy közös titkuk, ami örökre egymáshoz láncolja majd őket. (Belgium sosem nyert még Oscar-díjat, bár van már hét jelölésük – a legutóbbit 2014-ben, a Felix van Groeningen rendezte Alabama és Monroe-t hozta.)

Bosznia-Hercegovina – Jasmila Žbanić: Quo Vadis, Aida?

Az 1995-ben játszódó filmdráma címszereplője, Aida EU-s tolmácsként dolgozik Srebrenicában. Amikor a szerb hadsereg etnikai tisztogatást kezd a kisvárosban, Aida kétségbeesetten próbálja menteni a családját. A film Velencében debütált, aztán Torontóban vetítették, a szarajevói születésű Jasmila Žbanić pedig már másodszor indít filmet az Oscar-hajszában: 2006-ban a Szerelmem, Szarajevó című elsőfilmje versenyzett a hollywoodi szobrocskáért, de nem kapott jelölést. Bosznia-Hercegovinának mostanig egy film hozott el trófeát az Oscar-gáláról: a Danis Tanović rendezte Senkiföldje 2001-ben.

Bulgária – Kristina Grozeva, Petar Valchanov: Az apa / The Father / Bashtata

Az apa című vígjáték főszereplője egy özvegyember, aki fia megrökönyödésére egy médium segítségével próbál kapcsolatba lépni nemrég elhunyt felesége szellemével. Az alkotás a legjobb elsőfilm díját vitte el Karlovy Varyból, majd sikerrel vetítették a torontói, a londoni és a göteborgi fesztiválokon is. Nemzetközi sikere ígéretes versenyzőként hívja fel rá a figyelmet az Oscar-verseny szereplői között is – talán közelebb kerül a díjhoz, mint Sztyepan Komaradev A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik című, shortlistes filmje 2010-ben, vagy a 29 másik bolgár nevezés.

Csehország – Agnieszka Holland: Sarlatán / Charlatan

A film főszereplője, Jan Mikolášek egy gyógyító volt a múlt század közepe táján, aki (orvosi diploma híján is) közembertől államelnökig mindenféle embert gyógyított, ennek ellenére – vagy pont ezért, és homoszexualitása miatt – szúrta a frissen hatalomra került kommunista potentátok szemét, akik koholt vádakkal (állítva, hogy sarlatán) börtönbe zárták. A filmet a tavalyi TIFF-en láttuk, itt írtunk róla. Cseh Oscar 1997-ben született Jan Svěráknak és a Koljának köszönhetően, tavaly pedig Václav Marhoul Festett madara felkerült a shortlistre. Agnieszka Holland azonban már a harmadik ország színeiben versenyez: kétszer képviselte Lengyelországot (Pokot, 2018; In Darkness, 2012), egyszer pedig Németországot (Bittere Ernte / Angry Harvest, 1986).

Dánia – Thomas Vinterberg: Még egy kört mindenkinek / Another Round / Druk

Finn Skårderud norvég pszichiáter azt állítja, hogy az ember véralkoholszintje 0,5 %-kal alacsonyabb, mint amennyinek lennie „kellene”, és ha ezt alkoholfogyasztással feltornáznánk a szigorúan megadott szintre, az alapvetően feljavítaná a teljesítményünket – Thomas Vinterberg ebből a hipotézisből kiindulva építi fel a film magával ragadó történetét, ami a gyanú ellenére nem mitizálja az alkoholt, hanem érzékenyen árnyalja annak kettősségét. Teljes kritikánk itt. Dánia 93. alkalommal van jelen a versenyben, büszkeséglistáján 3 díj (Babette lakomája, 1987; Hódító Pelle, 1988; Egy jobb világ, 2010), 9 jelölés és 2 shortlistes helyezés ragyog.

Észak-Macedónia – Milcho Manchevski: Fűzfa / Vrba / Willow

Macedón film összesen 17 alkalommal versenyzett a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért, ezek közül négyet (a mostani, magyar koprodukcióban készült Fűzfával együtt) Manchevski rendezett. A legelső az Eső előtt volt, amelyet díjra is jelöltek. (Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov Méz-királynő / Honeyland című dokumentumfilmjét jelölték még díjra, tavaly.) Manchevski új filmje nőkről szól, akik küzdenek a saját testükkel, a hagyományokkal és az örökbefogadás nehézségeivel.

Fehéroroszország – Vadim Perelman: Persian Lessons

Perelman idén másodszor kerülhet Oscar-közelbe: legelső, amerikai gyártású nagyjátékfilmje, a House of Sand and Fog 2003-ban három jelölést is kapott. Perelman azóta négy további filmet rendezett, legutóbb a most versenyző, a Berlinalén debütált Perzsaleckék címűt, amelyben egy fiatal zsidó férfi hazudja magát perzsának a koncentrációs táborban, csakhogy szabadulás helyett egy náci tisztnek kényszerül megtanítani az általa sem birtokolt nyelvet. 

Észtország – Veiko Õunpuu: The Last Ones / Viimeiset

Bűnügyi film, western és vígjáték keveréke ez az alkotás, amely a Helsinki Filmfesztiválon mutatkozott be tavaly szeptemberben. Főszereplője egy fiatal bányász, aki a munkáját adó, vad tundra iránti hűség és a barátja barátnője utáni vágyakozása között őrlődik. A mostanig nevezett 17 észt film közül egyetlenegy kapott Oscar-jelölést: a Zaza Urushadze rendezte Mandariinid (Tangerines) 2013-ban.

Finnország – Zaida Bergroth: Tove

A svédül beszélő film története a második világháború utáni Helsinkiben játszódik. Az életrajzi filmdráma főszereplője Tove Jansson, a népszerű írónő, illusztrátor, a mumin-könyvek nemzetközi hírű szerzője. A film Torontóban mutatkozott be tavaly szeptemberben, és most megpróbál A múlt nélküli ember (Mies vailla menneisyyttä, r. Aki Kaurismäki) és A kardvívó (Miekkailija, r. Klaus Härö) nyomába lépni: előbbi 2003-ban kapott Oscar-jelölést, utóbbi 2015-ben felkerült a shortlistre.

Franciaország – Filippo Meneghetti: Deux / Two Of Us

A szépen fényképezett elsőfilm főszereplő párosa, Nina és Madelaine nyugdíjas. Évtizedeken át rejtegették a külvilág elől egymás iránti szerelmüket, ám kapcsolatukat – és a családtagjaikhoz fűződőeket is – próbára teszi, hogy nem mozoghatnak többé szabadon a lakásaik között. A film premierje szintén Torontóban volt, a kritikusok, a közönség és több másik fesztivál zsűrije is lelkesen fogadta. Franciaország igazi veteránnak számít az Oscar-gálán: francia rendezők (Jacques Tati, Marcel Camus, Serge Bourgouignon, Claude Lelouche, Luis Buñuel, François Truffaut, Moshé Mizrahi, Bertrand Blier, Régis Wargnier) mostanig 9 szobrocskát vittek haza, további 29 francia film kapott Oscar-jelölést, két film maradt rövidlistás, Maurice Cloche és René Clément pedig Honorary Awarddal térhetett haza, utóbbi kétszer is – vagyis az 1948 (az első francia részvétel) óta eltelt, összesen 67 év több mint felében született francia Oscar.

Görögország – Hrisztosz Niku: Apples / Mila

Rendezője első filmje, de elmondhatjuk, hogy Nikunak jó tanítómestere volt: tíz évet töltött Richard Linklater mellett rendezőasszisztensként. Az Almák a tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekcióját nyitotta, és amikor forgatták, még nyoma sem volt a világban Covid-19-nek, története mégis egy amnéziával járó, világméretű járvány idején játszódik. A film főszereplője egy gyógyult férfi, aki rehabilitációs, az új identitása felépítését segítő programban vesz részt. A filmről szóló kritikánk itt olvasható. (Legutóbb Jorgosz Lanthimosz Kutyafog / Kynodontas című filmje jutott a legközelebb az Oscarhoz, amikor 2010-ben a shortlistre került.)

Grúzia – Dea Kulumbegashvili: Beginning / დასაწყისი

Újabb emlékezetes elsőfilm a listán: egy álmos grúz kisvárosban egy szélsőséges csoport robbantja fel a Jehova tanúi gyülekezetét; a merénylet után a prédikátor felesége próbálja újra megtalálni az élet értelmét. A film San Sebastian-i sikere (a zsűrielnök Luca Guadagnino lelkesen ecsetelte, hogy micsoda eredeti moziélményt nyújtott az a pillanat, amikor a vásznat átölelték a lángok) jelzi, hogy ez lehet a második grúz film, amely Oscar-jelölést kaphat (az első a Nana Jorjadze rendezte A szerelmes szakács 1001 receptje / Shekvarebuli kulinaris ataserti retsepti volt 1997-ben).

Hollandia – Eché Janga: Buladó

A 11 éves, félárva Kenza apja racionális és nagyapja spirituális gondolkodásának a találkozásában nevelkedik. Janga második nagyjátékfilmje egy mágikus-realizmussal fűszerezett alkotás, tavaly szeptemberben volt a premierje. Ez az 52. alkotás az Oscarra nevezett holland filmek sorában, s talán ez lehet a negyedik díjazott A merénylet (De Aanslag, r. Fons Rademakers, 1987), az Antonia (r. Marleen Gorris, 1996) és a Karakter (r. Mike van Diem, 1998) után (a Zus & Zo és Az ikrek / De Tweeling jelölést kapott 2003-ban és 2004-ben).

Horvátország – Ivan-Goran Vitez: Extracurricular / Dopunska nastava

Horvátország 29 alkalommal nevezett már filmet az Oscar-versenybe, de egyik sem került még a díjak közelébe – talán Vitez thriller-vígjátéka változtathat most ezen. A sztori egy nemrég elvált apáról szól, aki nem töltheti kilenc éves lányával annak a születésnapját, úgyhogy dühében egy puskával és egy tortával felszerelkezve beront az iskolába, és túszul ejti a lánya egész osztályát. A filmet a Pulai Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be 2019 júliusában, majd többek közt Chicagóban és Palm Springsben versenyzett.

Írország – Tom Sullivan: Monster / Arracht 

1845, titokzatos fertőzés rothasztja a burgonyát a földben, éhínség pusztít Írországban. Egy halász a helyi lelkész kérésére befogad egy obsitost, aki a napóleoni háborúkban harcolt. Amikor a halász a fivérével és vendégével együtt a földesurakhoz fordul segítségért, kérésük süket fülekre talál, viszont az egykori katona tettei a túlélés és az ép ész határára sodorják hősünket. Ír filmnek korábban mindössze hatszor volt lehetősége Oscar-közelbe kerülni, a legsikeresebb közülük a Paddy Breathnacht rendezte Viva volt, amely 2015-ben felkerült a rövidített versenylistára.

Izland – Silja Hauksdóttir: Agnes Joy

Izland 350 000 lakosa 41 alkalommal küldött versenyfilmet az amerikai filmakadémiának, és a Friðrik Þór Friðriksson rendezte A természet gyermekei (Börn náttúrunnar) jelölést, Baltasar Kormákur Dermesztő mélysége (Djúpið) pedig előkelő, rövidlistás helyezést kapott. Maga Hauksdóttir 16 év szünet után rendezett újra, főszereplője egy kiégett asszony, aki utálja a munkáját és a házasságát, lezüllött lányával sem tud mit kezdeni, míg egy új szomszéd meg nem változtatja az életét.

Koszovó – Visar Morina: Exile / Exil

A kis balkáni ország a hatodik Oscar-nevezésénél tart, Morina pedig a második filmjénél (és másodszor is küld filmet a versenybe). A sztori egy külföldről érkezett vegyészmérnökről szól, akit diszkriminálnak és kiközösítenek a munkahelyén, s aki emiatt súlyos identitásválsággal küszködik. A bemutatót a Sundance-en tartották. A koprodukció gyártója ugyanaz a Komplizen Film, amelyik pl. a Toni Erdmann, az Egy fantasztikus nő vagy a Szinonímák mögött is áll.

Lengyelország – Małgorzata Szumowska: Soha többé nem fog havazni / Never Gonna Snow Again / Śniegu już nigdy nie będzie

A velencei versenyprogramban bemutatott film hőse, egy Csernobilban született bevándorló masszőrként kezd dolgozni egy jól szituált lakókból álló, zárt lengyel közösségben, és hamarosan guruszerű figura lesz belőle. A film rendezője a kortárs lengyel film egyik nagyágyúja (ő jegyzi többek közt Az ő nevében-t, a Testet, az Arcot és A másik bárányt), Lengyelország pedig az elmúlt 13 évben hat Oscar-jelölt filmmel (köztük a Corpus Christi és a Hidegháború cíművel), illetve az Ida által elnyert trófeával büszkélkedhet.

Lettország – Dzintars Dreibergs: Blizzard Of Souls (The Rifleman) / Dveselu putenis

Lettország az elmúlt 30 év legnagyobb hazai kasszasikerével versenyez: a filmet 2019-ben vetítették a lett mozik, tavaly pedig online nemzetközi bemutatói voltak. A történelmi filmdráma hőse, Arturs katonaként keres vigasztalást, miután elvesztette az otthonát és az édesanyját. Az első világháború azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte. Ez a film Lettország 12. Oscar-versenyfilmje, az előzőek nem kaptak jelölést. 

Litvánia – Karolis Kaupinis: Nova Lituania

Újabb elsőfilm a listán: történelmi filmdráma egy litván földrajztudósról, aki az 1930-as években megérzi a háború előszelét, és egy tengerentúli Litvánia terveit dolgozza ki, ahova az idegen hódítás elől vissza lehetne vonulni. A filmet a 2019-es Karlovy Vary-i fesztiválon mutatták be, ez az ország 13. Oscar-nevezése, és talán az első film, amelyik bár a rövidlistáig eljut.

Luxemburg – Julie Schroell: River Tales

Idén mindössze három dokumentumfilm versenyez a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért: Schroell filmje, az olasz Rosié és a román (szász) Nanaué. A történet középpontjában a színész és tanár Yemn áll. Amikor arról értesül, hogy egy kínai üzletember megpróbálja átvenni az uralmat a Nicaraguában mitikusnak számító San Juan folyó fölött, Yemn a gyerekekkel egy olyan előadást visz színre, amellyel az ország jelenét és múltját egyaránt példázza. Luxemburg pici állam, de már tizenhatszor állított filmet csatasorba, ha nem is sikerült egyetlen díjat sem elhozniuk az Oscar-gáláról.

Magyarország – Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Az Amerikában ragyogó karriert maga mögött hagyó, 40 évesen Budapesten újrakezdő idegsebész romantikus történetéről hosszabban írtunk itt, követtük fesztiválsikereit, amelyeket nemrég egy Independent Spirit Awards-jelölés koronázott meg. Semmi meglepő nincs abban, hogy nagyon szurkolunk, hogy a Felkészülés… még közelebb kerüljön az Oscar-díjhoz. Ha nyerne, ez a film lenne a harmadik Oscar-díjas magyar film a Mephisto  (1982) és a Saul fia  (2016) után. Az 55 nevezett magyar film közül további nyolc alkotás (A Pál utcai fiúk 1968-ban, a Macskajáték 1974-ben, a Magyarok 1978-ban, a Bizalom 1980-ban, a Jób lázadása 1983-ben, a Redl ezredes 1985-ben, a Hanussen 1988-ban és a Testről és lélekről 2017-ben) kapott Oscar-jelölést, kettő pedig – 2013-ban A nagy füzet és tavaly az Akik maradtak – felkerült a shortlistre, a legjobb tíz film listájára.

Montenegró – Marija Perović: Breasts / Grudi

Négy régi jóbarát verődik össze újra egy 20 éves érettségi találkozón. Egyikük súlyos beteg, a többiek megpróbálnak segíteni rajta, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, előbb meg kell találniuk igazi önmagukat. Ez a tavaly januárban bemutatott filmdráma Montenegró hatodik Oscar-nevezése.

Németország – Julia von Heinz: And Tomorrow The Entire World / Und morgen die ganze Welt

Németország idei Oscar-nevezettje egy bűnügyi témájú, romantikus filmdráma arról, hogy mi mindent hajlandó megtenni az ember a politikai meggyőződései hajszolása közben. Von Heinz ötödik nagyjátékfilmje kétségtelenül rendezője eddigi legsikeresebb alkotása, premierként Velencében versenyzett. Magas azonban a léc: A bádogdobhoz, a Hontalanul Afrikában-hoz, A mások életéhez hasonlóan kellene nyernie, és a német filmtörténetben 17 Oscar-jelölt alkotás is sorakozik.

Norvégia – Maria Sødahl: Remény / Hope / Håp

Sødahl saját kálváriáján alapuló családi drámája egy 43 éves nőről szól, akit végső stádiumban levő agydaganattal diagnosztizálnak egy nappal karácsony előtt, s a hír szorosabbra fűzi elidegenedett férjéhez és gyermekeihez fűződő kapcsolatait – tavaly nyári kritikánk itt. Ez a Torontóban bemutatott és (a járvány miatt elmaradt) Berlinaléra is meghívott film Norvégia 42. nevezése, eddig öt jelöléssel büszkélkedhetnek (legutóbb a Joachim Rønning és Espen Sandberg rendezte Kon-Tikit jelölték díjra 2013-ban).

Örményország – Arman Nshanian: Songs of Solomon

A valós események ihlette történelmi filmdráma középpontjában egy örmény és egy török kislány gyerekkori barátsága áll, egy bátor nő kockáztatja benne az életét a legjobb barátnőjéért, akit a vallása miatt üldöznek. 19. századi, konstantinápolyi történet hátterében ott a II. Abdul Hamid szultán vezette török birodalom, amely mindent tönkretesz, ami csak az útjába kerül. Ez Nshanian első nagyjátékfilmje – otthoni mozibemutatójára még nem kerülhetett sor –, és ez a nyolcadik alkotás, amelyet országa az Oscar-versenyben indított (egyik film sem kapott még jelölést).

Olaszország – Gianfranco Rosi: Notturno

Olaszország 1947 óta vesz részt a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-hajszájában, bár az utóbbi években az általa küldött filmek nem kerültek a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrocska közelébe (legutóbb Sorrentino A nagy szépsége kapott díjat 2013-ban). Összesen 11 Oscart hoztak el ebben a kategóriában (ebből csak Fellini négyet), további 17 film kapott jelölést és még egy került fel a rövidlistára. A Velencében bemutatott Notturno – az idei lista második dokumentumfilmje – megrázó képet fest a háborús konfliktusok dúlta Közel-Keletről.

Oroszország – Andrej Koncsalovszkij: Dear Comrades! / Dorogije tovarishchi

A moszkvai születésű rendező (az Őrültek háza és az Édenkert után) harmadszor képviseli országát az Oscar-versenyben, ezúttal egy velencei versenyfilmmel. Történelmi drámája egy kis ipari városban lezajlott mészárlás történetét vázolja a kommunista párt egy aktivistájának a szemszögéből. A 28. orosz nevezés hét Oscar-jelölést követ, Nyikita Mihalkov Csalóka napfénye 1995-ben el is nyerte a szobrocskát.

Portugália – Pedro Costa: Vitalina Varela

A 2019-ben Arany Leopárddal díjazott alkotás egy 55 éves asszonyról szól, aki Lisszabonon átutazva felfedezi nemrég meghalt férje titkos és tiltott életét. Costa másodszor képviseli Portugáliát az Oscar-hajszában; az ő filmjein kívül 35 alkotást neveztek Portugáliából, de egyik sem kapott még jelölést.

Románia – Alexander Nanau: colectiv

Románia idén dokumentumfilmet nevezett a külföldi filmek Oscar-versenyébe. A román-luxemburgi koprodukció elszomorító és dühítő látlelet napjaink Romániájáról. A 2016-ban nyilvánosságot kapott Hexi Pharma-ügyről szól, amelyben kiderült, hogy a gyógyszercég felhígított fertőtlenítőszereket forgalmazott, ezáltal hozzájárult Románia rekordszámú nozokomiális fertőzési ügyét, amelyeket a hatóságok gondosan eltussoltak. A filmről itt írtunk részletesebben. Románia mostanig 35-ször vett részt a versenyben, de egyetlen itteni film sem kapott még Oscar-jelölést. A szobrocskához Cristian Mungiu került a legközelebb: A dombokon túl (După dealuri) 2013-ban felkerült a rövidlistára.

Spanyolország – Aitor Arregi, Jon Garaño: A vég nélküli lövészárok / The Endless Trench / La trinchera infinita

A film a baszk filmesek harmadik közös munkája. Története a Franco-diktatúra idején és után játszódik egy vidéki kisvárosban, ahol a főszereplőre rásütik a „rendszer ellensége” bélyeget, ezért menekülnie kell. A legbiztonságosabb helynek abszurd módon a saját otthona bizonyul, felesége pedig elszántan rejtegeti évtizedeken át – kettejük önként vállalt fogsága végtelennek bizonyul. Itt írtunk róla részletesen. Spanyolországnak 4 Oscar-díja (egyet José Luis Garci, egyet Fernando Trueba és kettőt Alejandro Amenábar hozott el), 16 jelölése és további 2 shortlistes alkotása van – mostanig.

Svájc – Stéphanie Chuat, Véronique Reymond: My Little Sister

Egy ikerpár, egy férfi és egy nő drámája; a férfi leukémiás, testvére pedig hátrahagyja férjét és karrierjét, hogy hazatérhessen hozzá Berlinbe. A film a Berlinalén versenyzett, ugyanazok jegyzik forgatókönyvíróként és rendezőként, akik 2011-ben már indítottak egy filmet (La petite chambre) a versenyben, szintén svájci színekben. Svájci alkotás mostanig egyetlenegyszer nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat: 1990-ben a Xavier Koller rendezte A remény útja (Reise der Hoffnung).

Svédország – Amanda Kernell: Charter

A Sundance-en bemutatott családi dráma egy nemrég elvált anyáról szól, aki már két hónapja nem találkozott a gyerekeivel: arra vár, hogy a bíróság döntést hozzon a felügyeletük kapcsán. Amikor a fia felhívja, Amanda kétségbeesett lépésre szánja el magát: elrabolja a gyerekeket egy Kanári-szigeteki kirándulásra. Svédország 1956 óta nevez filmeket az Oscar-versenybe, és eddig három díjat hozott el – ki más, mint Ingmar Bergman (Szűzforrás, Tükör által homályosan, Fanny és Alexander). Van még 13 jelölésük (az utóbbi öt évből A négyzet és Az ember, akit Ovénak hívnak) és 3 shortlistes helyezésük is.

Szlovákia – Peter Bebjak: The Auschwitz Report

A megtörtént események alapján készült film két fiatal szlovákiai zsidó története, mindkettejüket 1942-ben deportálták Auschwitzba. 1944 áprilisában, alapos tervezés nyomán és sorstársaik segítségével sikerült megszökniük a haláltáborból. Otthon részletesen beszámolnak a táborban zajló népirtásról, de mivel a propaganda és a nácik nemzetközi kapcsolatai még mindig erősek, a történetüket nem sokan hiszik el. A szlovák-cseh-német filmdráma az „igazi” Alfred Wetzler dokumentumregénye alapján készült. Szlovákia 23 filmet nevezett mostanig a versenybe, de még nem került díjközelbe.

Szerbia – Pedrag Antonijević: Dara Of Jasenovac / Dara iz Jasenovca

A holokausztdráma egy kislány története: Dara a balkáni Auschwitzként is emlegetett, a horvátok által működtetett jasenovaci haláltáborba került. Ez a tavaly novemberben bemutatott alkotás az első film, amelyik ezzel a témával foglalkozik. Antonijević régi motorosnak számít Szerbiában, 1984-ben mutatta be első filmjét, de most először képviseli országát a hollywoodi versenyben, 27. nevezettként (a díjhoz a Srdan Golubović rendezte A csapda került: felkerült a rövidlistára).

Szlovénia – Gregor Božič: Stories From The Chestnut Woods / Zgodbe iz kostanjevih gozdov

Egy korosodó ács és egy fiatal, mogyoróárus lány találkozik a jugoszláv–olasz határon, egy erdőben, hogy megosszák egymással emlékeiket, és mérlegeljék a jövőt – erről szól ez a ragyogó fesztiválköröket megtett alkotás, amely elnyerte egyebek mellett a 2019-es „szlovén Oscar-gála” 11 díját. Božič rendezői debütje – ő korábban operatőrként szerzett magának nevet a szakmában –, országa 23. Oscar-nevezettje.

Törökország – Mehmet Ada Öztekin: Miracle In Cell No. 7.

A törökök az azonos című, 2013-ban bemutatott koreai vígjáték remake-jét küldték idén Los Angelesbe. A sztori szerint egy szellemi fogyatékos férfit egy kislány elrablásával, megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak meg. Hiába ártatlan, börtönbe kerül, ahol szoros barátságot köt a cellatársaival, és együtt kieszelik, hogyan csempészhetnék be a cellába a férfi kislányát. A korábbi 26 török Oscar-nevezés közül öt Nuri Bilge Ceylan filmje volt, ő is került a legközelebb a díjhoz: a Három majom (Üç maymun) 2009-ben bekerült a rövidlistás legjobbak közé.

Ukrajna – Valentin Vaszjanovics: Atlantis

A 2019-es velencei filmfesztivál Orizzonti szekciójának fődíjasa disztópikus filmdráma, főszereplője egy egykori katona, aki poszttraumás stessz zavartól szenved, és megpróbál beilleszkedni egy háború tépázta társadalomba. A közeljövőben játszódó történet rendezője korábban operatőrként (és producerként) alkotott maradandót: A törzs csendjére bizonyára sokan emlékeznek.