Az amerikai filmakadémia felezi idén az új tagok számát Az amerikai filmakadémia felezi idén az új tagok számát

Az amerikai filmakadémia felezi idén az új tagok számát

Néhány éve rekordokat döntöget az amerikai filmakadémiába meghívott új tagok száma – ez idén másképp lesz: a testület tegnap bejelentette, hogy 2021-ben nagyjából félannyi új tagot fognak felvenni, mint tavaly.

Az amerikai filmakadémiát alaposan megtépázták 2014–2015-ben az #OscarSoWhite botrányok (aránytalanul kevés nem fehér bőrű alkotó az Oscar-jelöltek között), ezért a szervezet tudatosan duzzasztotta fel a következő években a tagságát: az volt a célja, hogy megduplázza a tagjai közé sorolt hölgyek, valamint a korábban alulreprezentált etnikai csoportokhoz és rasszokhoz tartozó tagok számát. A cél teljesült: míg 2015-ben mindössze 1446 nő volt az akadémia tagságában, ez a szám 2020-ban már 3179 lett, a színesbőrű tagok száma pedig megháromszorozódott: a 2015-ben  számon tartott 554-ről 1787-re nőtt a tavalyi évig.

Ez az ugrás az évente meghívott tagok számának a növelése árán vált lehetővé: míg 2015 júniusában 322 filmes csatlakozhatott az akadémiához (és ez annak idején rekordnak számított, négy évvel korábban pl. 178 fővel bővültek), 2020-ban a szervezet 819 alkotónak kínálta fel a belépés lehetőségét. Míg 2015-ben az akadémia nagyjából 5800 tagot számlált, ez a szám mára 9900-ra nőtt, vagyis szinte megduplázódott az elmúlt 5 év alatt. (Magyar filmesek is kerültek ebben az időszakban az amerikai filmakadémiába, pl. 2016-ban a Saul fia alkotói, 2017-ben pedig többek közt Enyedi Ildikó, Mészáros Márta és Deák Kristóf.)

Egy ilyen méretű növekedés nem fenntartható, így logikus lépésnek tűnhet a mostani határozat. A filmakadémia ragaszkodik ahhoz, hogy a szakma krémjét hívja meg, továbbra is odafigyelve a korábban alulreprezentált csoportokra, hiszen még van, ahova fejlődniük a demográfiai egyenlőség terén: 2020-ban a tagság csupán egyharmada volt nő, és 19%-a színesbőrű – írja a Variety.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin