Változtat az Oscar-nevezési szabályokon az amerikai filmakadémia Változtat az Oscar-nevezési szabályokon az amerikai filmakadémia

Változtat az Oscar-nevezési szabályokon az amerikai filmakadémia

Az AMPAS szigorít a nevezési feltételeken, a mozibemutatók fontosságát hangsúlyozza.

Az Amerikai Filmakadémia még 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány közepén hozott egy olyan határozatot, ami alapján ideiglenesen olyan alkotásokat is lehetett nevezni a legjobb film díjára, amit nem mutattak be moziban. A korábbi szabály az volt, hogy az illető filmnek legalább hét egymást követő napon kellett „rendes”, kereskedelmi forgalmazása legyen egy Los Angeles megyei filmszínházban. Az új szabály 2024-től lesz érvényes (tehát a 2025 elején megtartandó Oscar-gálán lesz érezhető az eredménye), és nemcsak hogy eltörli az ideiglenes kovid-enyhítést, hanem kicsit szigorít is a feltételeken.

Annak érdekében, hogy a legjobb film (best picture) díjára nevezhető legyen egy film, a következő feltételeknek kell megfelelnie a hat amerikai nagyváros (New York, Los Angeles, Chicago, Atlanta, San Francisco vagy Miami) egyikében való kezdeti, legalább egyhetes moziforgalmazás mellett:

  • „Széleskörű” (expanded), legalább egy hétnyi moziforgalmazás a legnagyobb ötven amerikai város közül tízben, ami viszont nem történhet 45 napnál később az előbb említett kezdeti mozibemutató után;
  • A „mozis év végén”, 2025 január 10. után bemutatott filmek esetében a forgalmazónak be kell nyújtania egy forgalmazási tervezetet, amit viszont legkésőbb január 24.-ig lesz idejük teljesíteni;
  • Az említett tíz amerikai nagyváros közül kettőt ki lehet váltani nemzetközi bemutatókkal, de csak akkor, ha ez a 15 legnagyobb nemzetközi piacon való forgalmazással történik (az illető mozi „otthoni” forgalmazását leszámítva, ha nem amerikai produkcióról van szó).

A nyilvánvalóan a mozibajárás kultúrájának megőrzése érdekében hozott döntésekkel kapcsolatban az a jó hír, hogy bizonyos streamingszolgáltatók amúgy is nyitottak a filmszínházi bemutatók irányába: az Amazon Studios az idén széleskörű bemutatót tartott a Ben Affleck-féle Air – Harc a legendáért című sportcipős dramedyből, az Apple pedig nagyszabású moziforgalmazást tervez az ősszel Martin Scorsese monstre méretű filmjének, a Megfojtott virágok című történelmi eposzának. A döntés viszont érzékenyen érintheti azokat a gyártókat, amelyeknek nem áll a rendelkezésére egy anyacég feneketlen költségvetése: a Netflix pl. egy hét után levette a moziműsorról a Tőrbe ejtve – Az üveghagymát, pedig egyáltalán nem teljesített rosszul a box office-nál.

Így hát valószínűleg nem fog mindenki felhőtlenül örülni a döntésnek, amit csak tovább színesíti az akadémia által nemrégiben hozott többi vitatott határozat, mint pl. a diverzitást előíró szabályzat.

(AMPAS-sajtóközlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly