Új magyar és román tagjai vannak Amerikai Filmakadémiának Új magyar és román tagjai vannak Amerikai Filmakadémiának

Új magyar és román tagjai vannak Amerikai Filmakadémiának

Az aranyozott szobrocskát osztó testületnek nemrég zajlott le a menetrendszerűen érkező idei bővítése, így az idei Oscar-nyertesek és -jelöltek közül is bekerültek páran. Átböngésztük a meghívottak lajstromát.

A többek között az Oscar-díjak kiosztásáért felelős Amerikai Filmakadémia nemrég hatalmas diverzifikációs programba kezdett, megsokszorozta a külföldi, de főleg a nem fehér férfi tagjai számát. A tavalyi rekordmennyiségű szinte 900 új tag után bejelentették, hogy idén kevesebbet vesznek fel (az erről szóló teljes hírt ide kattintva lehet elolvasni), de még így is majd' 400 emberre felvételére futotta. A friss, szabadon böngészhető lista büszkén hirdeti, hogy melyek azok a szekciók, ahová több nő került be idén, mint férfi: ezek a castingos, a jelmezes, a dokumentumfilmes, az igazgatói, a marketinges, a zenei, valamint a produceri kategóriák. Ugyanígy kiderül az is, hogy mely szekciók hívtak meg több alulreprezentált bőrszínt/etnikumot: ez a színészek, a jelmezesek, a rendezők, a zeneszerzők és a forgatókönyvírók kategóriái. Az új tagok 53%-a „nemzetközi”.

A friss tagok között találunk olyanokat is mint pl. az Alkonyat-széria miatt megszeretett és/vagy meggyűlölt Robert Pattinson, vagy az új Borat-filmben hatalmasat nevettető bolgár komika, Maria Bakalova. Új magyar tagjai is lettek az Akadémiának: bekerült Bucsi Réka, a Solar Walk és a Symphony no. 42 alkotója, animációsfilm-rendező, de Rév Marcell is operatőr is, akit egyre gyakrabban lehet felfedezni menő amerikai filmek (Malcolm és Marie) vagy sorozatok (Euphoria) stáblistáján.

A következő Oscaron nemcsak új magyar, hanem új román tagok is szavaznak majd, így például a colectiv részéről Alexander Nanau rendező és Dana Bunescu vágó, de bekerült Domnica Cîrciumaru castingos és Anca Damian animációsfilm-rendező is, akit a Marona csodálatos kalandjai kapcsán hívtak meg.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu