A jóérzést, az etikát rég lekaszálták a társadalom farkastörvényei, a Föld hétmilliárd halandójában csak és csakis az esztétikai érzék megléte tartotta eddig a lelket – a Twilight, a széria negyedik darabjával együtt, hiába nézzük napkeltétől napszállottig, nem javít ezen az áldatlan állapoton. Ellenkezőleg, talán most van folyamatban planétánk legnagyobb léptékű kollektív szellemi öngyilkossága.
Majd’ meghasadt a dühtől a szívem, amikor jegyet váltottam a plázamoziban, hogy „hivatali kötelességből” megnézzem az Alkonyat széria Hajnalhasadás című alfejezetének első részét. Az előző szériák megtekintése után meggyőződhettem arról, hogy a hollywoodi kasszasiker egy kireszelt (vámpír)szemfognyival alulmúlja egy átlagos brazil szappanopera közhelyességének színvonalát, így komoly agykárosodás nélkül megnézhető azok által is, akiknek ezt úgymond kötelező megcselekedniük.
A gond inkább az, hogy ez az akcióorgiákkal teletömködött, műmiszticizmussal megkanyarított, fanyarú negédességgel mérgezett mozgóképsor olyan hatalmas rajongótábort tudhat magáénak, hogy félünk: kicsit keményebb hangvételű kritika után akár a szerkesztőséget is ostromzár alá veheti a célközönség. Az a célközönség, amely közvéleménykutatás nélkül is könnyen beazonosítható: enyhén túlsúlyos, frusztrált tinik, akik még nem döntötték el, hogy emók legyenek-e, vagy pedig simán vegyék vissza a kezeslábast meg a kötött harisnyát. Elég belepillantani a rajongói videókba, amelyek szétfőtt spagettiként tekeregnek a Youtube-on, hogy megállapítsuk: senki nem „csípi” az Alkonyat-szériát, akinek van legalább egy egészséges neuronja és jópár napja elmúlt annak, hogy utoljára kikergették a bölcsődéből.
A negyedik rész egyébként szinte semmivel sem lepett meg: ugyanolyan szirupos és unalmas, mint elődei, a természetfeletti mesefolyam pedig ugyanolyan logikátlan és stílustalan, mint amazokban. Bella és Edward ifjú házasokként nyitnak új fejezetet az életükben – Rio de Janeiróba utaznak nászútra, hogy egymás mellett szenvedélyüknek is hódoljanak. Közben kiderül, hogy Bella gyermeket vár, ám az új jövevény érkezése „váratlan” események lavináját indítja el. Ez a terhességes mellékszál egyébként a film egyik legszomorúbb eleme, hisz anélkül, hogy deszakralizálnánk a másállapotot, bátran elmondhatjuk, hogy megfeküdte mind az anyuka, mind pedig a film hasát, a nézőtől pedig megvonta azt a lehetőséget, hogy a műhöz az annak kijáró maró szarkazmussal viszonyuljon. Hiába vámpír meg vér, mégsem lehet nyugodt szívvel kiröhögni egy terhes nőt, még ha – önhibán kívül – ilyen idétlen forgatókönyvbe is csöppent ez a fiktív szereplő. A farkasok persze eltervezik a kislány elpusztítását, amiben Jacob, Bella korábbi szerelme semmiképp nem akar részt venni, ezért kiválik a falkából, a vámpírok és a vérfarkasok összecsapása ennek ellenére elkerülhetetlen.
Ezzel az epizóddal amúgy nincs semmi bajunk, azon kívül, hogy a mélyen tisztelt rendező meg forgatókönyvíró annyira elszúrta, hogy még béna komédiaként sem értelmezhetjük, azaz még annak a lehetősége sem adatott meg, hogy felszabadultan nevessünk (pardon, röhögjünk) az elszúrt jeleneteken, a Terminátor-féle szilánkokra törő vérszívókon, a már nevetségesen repetitív fej- és egyéb haszontalan végtag-letépéseken, a hidegben nem látszó leheleten, a sötétben nem látó vámpírokon... A megjelenítés, a szürreális fantáziaképek emelnek a film színvonalán, de korántsem annyit, hogy feledtetni tudják a történet bárgyúságát.
Őszintén mondom, azon sem lepődnék meg, ha a kiskamaszok vaskos Dan Brown-kötetekkel járnának el a mozikba, amelyeket pelenkás hátsójuk alá téve kiláthatnának a székek támlája fölött, megcsodálandó az örök alkonyatba boruló emberi elme utolsó fénysugarait. Mert, mint sugallja a film sápadt, vérszegény főszereplőjének gonosz erőkkel folytatott küzdelme: sötétség vár az emberi nem nemességét biztosító vámpírokra, farkasokra meg miegyébre, hacsak nem szívják ki mindenünnen a vért, meg a nézők még megmaradt agyát is, reggelire lehetőleg, hogy napnyugtára (alkonyatra...) azok már kultúrzombikként kószáljanak a józanságukat veszített városok többdimenziós moziépületei között.
