Szimler Bálint és Rév Marcell filmkópiára gyűjt Szimler Bálint és Rév Marcell filmkópiára gyűjt

Szimler Bálint és Rév Marcell filmkópiára gyűjt

Szimler Bálint és Rév Marcell közösségi kampányt indított, hogy Fekete pont című közös munkájukat úgy láthassa a magyarországi közönség a mozikban, ahogy a rendező és az operatőr megálmodta: 35 mm-es kópiáról vetítve.

Szimler Bálint első nagyjátékfilmje, a független gyártásban, digitális helyett filmnyersanyagra forgatott Fekete pont hamarosan a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez. A rendező állandó alkotótársával, a kizárólag e film forgatása kedvéért Hollywoodból hazatért Rév Marcell operatőrrel szeretnék, ha nem sokkal később a magyar közönség már úgy láthatná mozikban a filmet, ahogy azt eredetileg megálmodták: 35mm-es kópiáról. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az alkotók most a filmszerető közösség összefogását kérik.

Szimler Bálint és Rév Marcell (werkfotó)

A kezdeményezés rendkívül szokatlannak számít, hiszen bár egyes mozik gépházai fel vannak szerelve a celluloidvetítésekhez szükséges analóg eszközökkel, a magyar mozikban utoljára hat éve vetítettek premierfilmet filmkópiáról: ez volt Nemes Jeles László Napszállta című alkotása. A digitális technológia térnyerése elkerülhetetlen, hiszen egy analóg filmkópia gyártása ma több millió forint. Ez egy olyan, közvetlen állami támogatás nélkül megvalósult, alacsony költségvetésű film esetében, mint a Fekete pont, rendkívül jelentős összeg, éppen ezért remélik az alkotók a közönség segítségét a még hiányzó egymillió forinthoz. A filmrajongók támogatása nem csak egy különleges moziélmény létrejöttéhez járulhat hozzá, hanem részesei lehetnek az első premier előtti vetítésnek – egyben tehát a filmkópia legelső nyilvános vetítésének! –, és a vetítés után az alkotókkal is találkozhatnak.

Fekete pontban a Berlinből hazaköltözött, tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmester-kultúrában megragadt intézményi rendszernek. „A gyereklétben minden pillanatnyi, de minden egy életre szól. Nagyon intenzív időszak, gyorsan történnek a dolgok, de nagyon fontos hatással vannak az egész életünkre. Rév Marcell operatőrrel úgy gondoltuk, hogy a nyersanyaggal való munka hasonló érzés. Minden egyszeri és megismételhetetlen. Amit elcsípünk a helyzetből, az beleég a filmbe, és csak később, előhívva látod, hogyan is történt pontosan. Nem csupán felvettük, inkább megörökítettük a jeleneteket” – fejti ki Szimler Bálint rendező.

A helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő Fekete pont nem az első alkotás, amit az alkotók filmre forgattak. Szimler Bálint és Rév Marcell párosa már a Cannes-ban vetített Itt vagyokot is celluloidra álmodta meg, később pedig Rév Marcellnek lehetősége nyílt hollywoodi munkái során is legtöbbször analóg filmre forgatni – ilyen volt például az Eufória és Az idol sorozatok, vagy a John David Washington és Zendaya főszereplésével készült Malcolm és Mary.

Fekete pontot a 77. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon még digitálisan vetítve láthatja a közönség, és kizárólag a hazai nézők összetartó erején múlik, hogy elkészül-e a film 35 mm-es kópiája. Az alkotás szeptember 19-én kerül a magyar mozikba.

A 35 mm-es bemutatót a Brancs felületen lehet támogatni mostantól augusztus 20-áig. A lehetséges támogatói csomagok:

Start csomag (5000 Ft):

  • Részvételi lehetőség a film legelső, 35 mm-es vetítésén, és az azt követő, kizárólag támogatóknak szóló közönségtalálkozón
  • Fekete pont filmplakát Szimler Bálint rendező dedikálásával
  • Fekete pont toll
  • 50% kedvezmény Cinego előfizetésre

Start plus csomag (20 000 Ft):

  • Részvételi lehetőség a film legelső, 35 mm-es vetítésén, és az azt követő, kizárólag támogatóknak szóló közönségtalálkozón
  • Fekete pont filmplakát Szimler Bálint rendező dedikálásával
  • Fekete pont toll
  • Fekete pont póló a kívánt méretben
  • 1 hónapos Cinego-előfizetés

Arany csomag (30 000 Ft):

  • A film egy digitálisan kinyomtatott képkockája Szimler Bálint rendező dedikálásával

Deluxe csomag (80 000 Ft):

  • Egy eredeti képkocka a 35 mm-es filmből

(a filmet Magyarországon forgalmazó Mozinet közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?