Ruben Östlund: The Square / A négyzet Ruben Östlund: The Square / A négyzet

Unsafe space

Ruben Östlund: The Square / A négyzet

ÉRTÉKELD A FILMET!
A négyzet
Ruben Östlund
2017

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 10

10

Szerinted?

0

Túlzás lenne azt állítani, hogy Östlund legújabb filmje egy lavina erejével rendelkezik, de humora éppolyan velős, társadalomkritikája pedig talán még élesebb a korábbi alkotásainál.

Ruben Östlund 2004-ben egy lazán kapcsolódó életképekből álló epizódfüzérrel lépett ki a fikciós mozgóképporondra. Első nagyjátékfilmje, a Gitarrmongot egybeállításos, kandikameraszerű jelenetei a hétköznapok abszurditását mutatták be a fejlett Északon – bicikliket rongáló tinédzserekkel, az utcát járó, hiperaktív kisfiúval, egy buszon felhajtást csináló, mentálisan sérült nővel stb. – kiforratlan, nyers, tolakodó kritikáját nyújtva a svéd társadalomnak. A Gitarrmongot magasan Östlund legrosszabb filmje, de mint szerzői ars poetica, kijelölte a vonalat a rendező későbbi alkotásai előtt. A svéd rendezésről rendezésre áldozott be dolgokat a fogyaszthatóság oltárán: az Akaratlanul (De ofrivilliga) még csak annyiban különbözött, hogy az epizódok erősebb ötletekre és több dialógusra épültek, a Gyerekjátéktól (Play) kezdve elkülönülő történetek helyett látszólag egységes narratívákra állt át, a Lavinában (Turist) pedig már megjelent a jelenetek minimális felsnittelése. Minthogy az utóbbival azonban eljutott a nézőt próbáló művészfilmektől a tömegfilm legszélsőbb pereméig, itt meg is állt: A négyzet mindössze néhány angol nyelvű jelenetével jelez nyitást még szélesebb közönség felé.

A négyzet, akárcsak a Lavina, szintén egy identitásában megrendülő, negyvenes családapáról szól, most azonban nem egy hózuhatag indítja el hősünket a lejtőn, hanem egy utcai rablás. Miután „megment” egy utcán kergetett nőt, Christian rájön, hogy az egész egy színjáték volt, hogy ellopják a mobilját. A múzeumi kurátor, ahelyett, hogy a közelgő kiállítás előkészületeivel foglalkozna, a telefon nyomába indul – míg azonban ő magára haragít egy tévesen megvádolt kisfiút, egy marketingcsapat olyan vírusvideót készít tudta nélkül a bemutatóhoz, mely felháborítja a közvéleményt. Körülbelül így lehet összefoglalni a történetet, mivel a film – Östlund szokásához híven – rendkívül epizodikus, egyenetlen és elkalandozó. Christian több síkon zajló összeomlásán kívül a múzeum mindennapjaiba is betekintést nyerünk számos modern művészeti fricskának köszönhetően, mint egy véletlenül felporszívózott kiállítás, vagy a majom-ember nagyjelenete. Utóbbi egyébként a film csúcspontja: amilyen elnyújtott, annyira hatásos. A kényelmetlenül hosszúnak tűnő jelenetben egy emberszabásút alakító performanszművész szórakoztatja, majd kezdi rettegésben tartani az egyre feszengő közönségét, miután elfelejt „kikattanni” a szerepéből. Az elnyújtott epizód során a nézőtéren hasonlóan lefagyott a mosoly az emberek arcáról, mint a vásznon – mintha csak a moziszékek között ugrált volna az ihletett színész.

A mérleg másik oldalán persze olyan terjengős jelenetek is vannak, ahol a hossz nem jóleső feszengéshez, hanem izgága ficánkoláshoz vezet, midőn nem tudod eldönteni, hogyan helyezkedj a székedben, hogy kevésbé unalmas legyen. A Lavinával ellentétben ugyanis A négyzet nem egy precízen kimért, a lassúságában is sodró lendületű mű, inkább egy olyan múzeumhoz hasonlít, ahol minden teremből további három nyílik, és a látogató elveszetten bolyong a hol izgalmas, hol szinte üres helyiségek között, azon gondolkozva, hogy vajon a sarokba lerakott kólásüveg a kiállítás része-e vagy csak otthagyta egy másik nézelődő. Östlund, mint korábban, most is pofátlanul dobál össze mindenféle, hol épp YouTube-ról, hol a saját életéből merített abszurd kis szituációkat, anélkül, hogy azzal törődne, hogyan lehet őket a forgatókönyvírás szabályai szerint összefésülni egy történetbe. Persze amit kritikaként fel lehet hozni a svéd rendező ellen, egyben filmjeinek varázsát is jelenti: az a véletlenszerűség és kiszámíthatatlanság, ami miatt rendkívül izgalmassá válnak maró szatírái.

A szatíra pedig ezúttal is a svéd társadalom, és úgy egyáltalán a korunk ellentmondásait célozza. A négyzet ugyanis nemcsak a modern művészet kritikája – sokkal izgalmasabb, ahogy a baloldal egész világon érezhető válságának esettanulmányát nyújtja. Azt a válságot, amelynek során az emberi szabadságjogok védelmezőjének szerepében tetszelgő liberalizmus a politikai korrektség zászlója alatt öncenzúrába fordította a szólásszabadságot. Még akkor is, ha belátjuk, hogy az újjobboldal felfújja az egész PC-jelenséget mint fenyegetést, azért tudja ezt sikeresen megtenni, mert a baloldal zsákutcába sétált a kirekesztő hangok elhallgattatásának kísérletével. A legélesebb jelenet, ahol ez az ellentmondás megjelenik, amikor egy sajtótájékoztatón Christian a botrányt keltő vírusvideó visszahívásáról tájékoztatja a közönséget, mire pár újságíró megvádolja a múzeumot saját szólásszabadságuk korlátozásával. Egy másik, hasonlóan frappáns jelenetben egy Tourette-szindrómás férfi zavar meg egy közönségtalálkozót obszcén bekiáltásokkal, mire a nézők összeszólalkoznak, hogy távoznia kellene a nyilvánvalóan beteg illetőnek vagy sem.

Az egzisztenciális krízis, amelyen Christian és a múzeum keresztülmegy tehát egy egész politikai ideológia válsága. A négyzet egy olyan Svédország képét festi, ahol pattanásig feszülnek az indulatok – nem véletlen, hogy a 2010-ben még csak 5,7%-ot elérő, majd 2014-ben 12,9%-al a harmadik legnagyobb párttá váló szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatottságát bizonyos közvélemény-kutatások már 25% felé saccolják. Egy olyan nemzetről beszélünk, ahol évtizedek óta centrista-bal és centrista-jobb szövetségek küzdenek egymással a kormányra kerülésért, és nagyon úgy néz ki, hogy 2018-ban akár beúszhat jobbszélről egy kifejezetten radikális nézeteket valló párt. Östlund fergeteges kritikáját adja ennek a robbanásra kész, puskaporos hordónak, rávilágítva, hogy a fejlett Északon sem annyira irigylésre méltó a helyzet. A négyzet ugyan néha beleszalad a fókuszálatlanság és a terjengősség csapdájába, de a kiváló szemű svéd rendezőnél talán nincs jobb tolmácsa jelenleg a hétköznapok abszurditásának. Bár a különböző kis ötletmorzsák nem mindig bizonyulnak hibátlanul illeszkedő puzzle-daraboknak, a kaotikusnak tűnő kollázsból mégis mindig kirajzolódik valami egységes és hatásos kép. Östlund főként statikus, ám remekül megkomponált hosszú snittekre épülő vizuális világa pedig nemcsak a színészeket engedi sziporkázni, de egy kifejezetten izgalmas képi költőről is árulkodik.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A négyzet

A négyzet

Színes vígjáték, filmdráma, 142 perc, 2017

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

10

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola