Unsafe space – Ruben Östlund: The Square / A négyzet

2017. szeptember 12. – írta Dobi Ferenc

Túlzás lenne azt állítani, hogy Östlund legújabb filmje egy lavina erejével rendelkezik, de humora éppolyan velős, társadalomkritikája pedig talán még élesebb a korábbi alkotásainál.

Elmerült kincsek nyomában – Alekszandr Szokurov: Francofonia / Frankofónia

2016. február 18. – írta Nagy Boglárka

Mire számíthat egy „fesztiváledzett” néző, amikor beül egy Szokurov-filmre? Formai bravúrra, utalásokra, történelemre és legendákra. A Francofonia megfelel ezeknek az elvárásoknak, ugyanakkor formabontóbb az Orosz bárkánál és a Faustnál is. Összefüggő történet helyett személyes hangvételű filmes esszé, elmélkedés. Alekszandr Szokurov kalandozó, játékos gondolatmenetének a leképezése.

Az a titkos összetevő... – Bryan Fuller: Hannibal

2015. december 25. – írta Buzogány Klára

Egész héten kajáról, mozifilmekről és tévésorozatokról beszéltünk. Kimaradt egy három évadot megért sorozat, amelynek hatása egyértelműen az étel milyenségében rejlik. A Hannibal egyenlőségjelet tesz az étel, a bűn és a művészet fogalma közé.

A szem a lélek trükkje – Tim Burton: Big Eyes / Nagy szemek

2015. február 25. – írta Papp Attila Zsolt

Az utóbbi években valahányszor beültem Tim Burton egy-egy újabb filmjére, azzal az érzéssel tettem, hogy „talán most”. Hogy talán ez lesz az a film, amelyet az Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, a Nagy hal mellé lehet tenni a kedvencek virtuális polcára. A nagy visszatérés ezúttal is elmaradt, a Nagy szemek mágiája mégis működik.

Kincs, ami van – George Clooney: The Monuments Men / Műkincsvadászok

2014. február 20. – írta Jakab-Benke Nándor

George Clooney egyre többet vállal rendezőként, de a túl sok szempontnak való megfelelés kényszere nem tesz jót a filmnek.

Találkozások filmje – Woody Allen: Midnight In Paris / Éjfélkor Párizsban

2011. augusztus 30. – írta Kovács Bea

Woody Allen kétségkívül azon rendezők közé tartozik, akik nem rejtegetik a múzsáikat – a direktor úr filmjeiből mindig visszakacsint ránk az éppen aktuális inspirációforrás, egy-egy új szerelem, (színész)nők, dallamok, városok formájában. Az meg az ő külön érdeme, hogy annyira kívánatosan tudja bemutatni mindet, hogy röpke másfél óra alatt mi, nézők, is teljesen belebolondulunk ezekbe.

Táncos a sötétben – Darren Aronofsky: Black Swan / Fekete hattyú

2011. január 13. – írta Hlavaty Tamás

A Fekete hattyú sok hasonlóságot mutat Aronofsky legutóbbi sikerfilmjével, A pankrátorral. Most nem egy hidrogénezett hajú erőembert látunk, hanem pont az ellentétét: egy törékeny balerinát, de neki is ugyanúgy végig kell járnia a maga passióját, ahogy a bunyós Randy Robinsonnak, és az ő „kereszthalálára” is egy színpadon kerül sor.

Összművészfilm – Francis Ford Coppola: Tetro

2010. május 11. – írta Jakab-Benke Nándor

A világhírű zseni-apu árnyékában felnövő gyerekek gyötrelme nem túl friss téma; a színházat, irodalmat, táncot és még sok egyebet egy összművészeti csokorban piros pántlikával átkötöző film ötlete talán még régebbi; az öregedő, de rég elveszett hangját mintha megtalálni tűnő Coppola azonban magáévá – és érdekessé – tudja tenni a tartalmat és a formát is.

Émile Zola megszépített élete – William Dieterle: The Life of Emile Zola / Zola, 1937

2010. január 15. – írta Németh Barnabás

Köztudottan rengeteg támadás szokta érni az Amerikai Filmakadémia döntéseit, amelyek között listavezető a politikai állásfoglalás vádja: nem szerencsés ugyanis, ha az esztétikai értékek elé helyezik azt. Márpedig valami ilyesmi történt a Zola esetében (is), de míg eljutottak odáig, két nehézséggel is meg kellett küzdeni az önmagukat ünneplő hírességeknek.

Tangó, ecset, gyöngysor, Frida – Julie Taymor: Frida

2003. június 15. – írta Sándor Anna

Nézzünk magunkba és valljuk be őszintén: bár valóban ő Mexikó egyik legtehetségesebb festőnője, nem sokan ismerték Frida Kahlót azelőtt. Most itt az idő, hogy megjegyezzük a nevét, hiszen Julie Taymor rendezőnő munkája az utóbbi hónapok egyik legjobb filmje.