2020 eddig is tele volt váratlan és abszurdnak ható fordulatokkal, most pedig újabb érkezett: ezúttal kellemes meglepetésként. Thomas Vinterberg, akinek olyan, lélekfaló és megrázó alkotásokat köszönhetünk, mint a Születésnap vagy A vadászat, megrendezte az idei év kihagyhatatlan feel-good mesterművét. A Még egy kört mindenkinek fellengzés nélkül, magas alkoholszinttel ünnepeli az életet, a barátságot és az újrakezdés varázsát.
Az alkoholfogyasztáshoz zavarba ejtő ambiguitással fűződünk feltehetőleg mindannyian. Az ital egyrészt társadalmunk törvényes drogja, ami bitang rossz macskajajt okoz, rombolja az egészséget, családokat forgácsol szét és karriereket vág tönkre, amíg súlyos függőit végül felismerhetetlenné teszi. Az ital másreszt felszabadít, megkönnyíti a társas interakciókat, gátakat nulláz le, játszóteret nyújthat nagyszerű ideáknak és valljuk be: hatása alatt olykor eszméletlenül jól szórakozunk. Az enyhén szólva vegyes renomét tovább bonyolítja a pszichológia egyik terminusa, a high-functioning alcoholic, avagy a „jól funkcionáló” alkoholista. Ez röviden azt jelenti, hogy a függőknek van egy rétege, amely képes maximálisan profitálni alkoholizmusából, látszólag kikerülve a szörnyű mellékhatásokat. Történelmünk és kultúránk halhatatlan nevei közül bizony rengetegen tartoznak ebbe a kategóriába. Winston Churchill napi rendszerességgel ivott whiskyt, Ernest Hemingway részegen írt és józanon szerkesztett, Vincent van Gogh pedig nem csak a posztimpresszionizmus emblematikus alakja, de az abszint szerelmese is lett.
Felmerül tehát a kérdés, hogy létezik-e valami furmányos taktika arra, hogy az alkoholfogyasztás előnyös tényezőit keresztezzük az alkoholizmust megfékező mértékletességgel? Finn Skårderud norvég pszichiáter szerint az aranyközépút lehetséges, legalábbis az elméleti feltevés szintjén. Skårderud azt állítja, hogy az ember véralkoholszintje 0.5 százalékkal alacsonyabb, mint amennyinek lennie „kellene” és ha ezt alkoholfogyasztással feltornáznánk a szigorúan megadott paraméterig, az alapvetően feljavítaná teljesítményünket. Thomas Vinterberg ebből a hipotézisből kiindulva építi fel a Még egy kört mindenkinek magával ragadó történetét, ami a gyanú ellenére nem mitizálja az alkoholt, hanem érzékenyen árnyalja annak kettősségét.
Martin (Mads Mikkelsen) egy elfásult, középkorú középiskolai történelemtanár családdal és hervasztóan kiszámítható hétköznapokkal. Munkahelyén megismert, évtizedes barátai között ott van a magányos tornatanár, Tommy (Thomas Bo Larsen), az ambícióit elvesztő énektanár, Peter (Lars Ranthe) és a kisgyerekes, lestrapált pszichológiatanár, Nikolaj (Magnus Millang). Negyvenedik születésnapján a „hivatalosan” is középkorba lépett Nikolaj felhozza Skårderud teóriáját, amit a társaság eleinte nem igazán vesz komolyan. Aztán egy nap Martin ittasan megy be tanítani és az egyik legizgalmasabb óráját tartja meg. Látva az eredményt, a férfiak közösen elhatározzák, hogy kísérleti alanyt faragva önmagukból, tudományos dokumentációkkal alátámasztva letesztelik Skårderud igazát, lehetőleg valahol a józanság és a részegség között.
A film szinopszisát elnézve az Another Round akár egy amerikai vígjáték is lehetne kiöregedett csókák nonszensz küldetéséről. Azonban Vinterberg rendezésében épp az a kiemelkedő, hogy a történet sosem csap át műfajfilmbe és végig hű marad a művészfilmes elbeszéléshez, ráadásul úgy, hogy mérhetetlenül közönségbarát. Míg a hasonlóan életünneplő Életrevalók (francia verziója) szintén frenetikus alkotás, nem tudja ugyanezt az egyensúlyt megtartani. A Vinterberg és Tobias Lindholm által jegyzett forgatókönyv attól igazán valóságszagú, hogy hangulatvilága nem válik monokrómmá: a súlyos drámával és röfögve nevetős humorral megpakolt jelenetek gond nélkül fonódnak egymásba és közösen építik tovább a narratívát. A film legnagyobb kihívása mégis az, hogy üzenete ne váljon didaktikussá, képeslapszerűvé. A veszély két oldalról is fenyegetett, elsősorban az alkoholtéma érzékenysége miatt, másodsorban az életigenlő felhangok révén. Az alkohol kétségtelenül fontos szerepet tölt be a történetben, de fontos különbség, hogy a dramaturgiában nem megoldásként, hanem katalizátorként definiálódik.
Főhőseink az emberi természethez híven egyre többet és többet akarnak, így a kezdeti lendület lassan önpusztító magatartásba torkollik. Ezáltal a Még egy kört mindenkinek nem pusztán az alkoholproblémát vizsgálja, mert arra is rávilágít, hogy az újrakezdéshez – ha nem is kötelezően drasztikusan, de – bizonyos mértékben hozzátartozik a rombolás, hiszen utóbbi ad lehetőséget a tabula rasa típusú újrainduláshoz. Karaktereink hosszú évek tompultsága után ismét érzik az élet zamatát és mi könnyek között szurkolunk nekik, hogy ital nélkül is visszataláljanak eltemetett önmagukhoz.
Vinterberg a Még egy kört mindenkinek képi világában megidézi a Dogma-filmek kézikamerás irányelvét, ahol a szabad(os) mozgás mindig a történetet keresi, egyszerre megfigyel és improvizál. Jelenléte finoman beépül a fiktív világ szövetébe, a beállítások nem tűnnek megrendezettnek és sosem folynak át önkényességbe. Sturla Brandth Grøvlen operatőr képeiben a természetes fényforrások uralkodnak, gyakran játszik sötét sziluettekkel és hideg-meleg kontrasztokkal. További stílusos ínyencség, hogy a film minimalista fekete hátérrel és fehér feliratokkal jelzi a véralkoholszintet vagy éppen a telefonokra beérkező üzeneteket. Mindazonáltal az egyik legszórakoztatóbb fogás, hogy a film egy archív montázzsal igazolja, hogy nem csak Churchill, de a világ aktuális politikai vezetői is előszeretettel melegítenek be alkohollal (lásd Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor felejthetetlen találkozásait).
Persze a mesteri körítés fabatkát sem érne Mads Mikkelsen és „fiúbandája” izgalmas színészi játéka nélkül. Ami azt illeti, a dán szupersztár élete egyik legkomplexebb alakítását veti vászonra, karaktere egyik pólustól a másikig inkorporál mozdulatlan apátiát és parádés jazz-balettet. Összességében az Another Round méltó és meglehetősen váratlan folytatása a Vinterberg-életműnek, ami garantálja az év egyik legemlékezetesebb, jólesően megrészegítő filmélményét.
2021-es Oscar-jelöltek című dossziénkból:
- Kémek, polipok és egyéb kényes témák – A 2021-es Oscar-jelölt dokumentumfilmekről
- Embertárgyak/tárgyemberek – Kaouther Ben Hania: The Man Who Sold His Skin
- Nyuszi a Holdon – Glen Keane: Over the Moon / Lunaria – Kaland a Holdon
- Nincs visszaút, Aida. – Jasmila Žbanić: Quo vadis, Aida?
- Oscar és a rendezőnők
- Az ázsiai-amerikai álom – Lee Isaac Chung: Minari
- Nem hasonlít már múlt és jelen – Florian Zeller: The Father / Az apa
- Az iskolában vagy téged bántanak, vagy te bántasz másokat – Kwok Cheung (Derek) Tsang: Better Days / Shaonian de ni
- Forradalmi történelemóra – Shaka King: Judas and the Black Messiah
- Európa büszkeségei, avagy a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyző európai filmek 2020-ból
- A csend hangja – Darius Marder: Sound Of Metal
- A bosszú pasztellszínű angyala – Emerald Fennell: Promising Young Woman / Ígéretes fiatal nő
- Az otthon mindenhol – Chloé Zhao: Nomadland / A nomádok földje
- Mese az élet apró örömeiről és nagy fájdalmairól – Pete Docter, Kemp Powers: Soul / Lelki ismeretek
- Nyomokban Disney-t tartalmaz – Tomm Moore, Ross Stewart: Wolfwalkers
- A kintornás majma – David Fincher: Mank
- Popcorn helyett jogi szakkönyv – Aaron Sorkin: The Trial of the Chicago 7 / A chicagói 7-ek tárgyalása
- A kísérlet, ami megrészegít – Thomas Vinterberg: Druk / Another Round / Még egy kört mindenkinek
- Előre, a múltba – Dan Scanlon: Előre
- Kollektív bűnünk, kollektív tragédiánk – Alexander Nanau: colectiv
- Szívme-e-lengető bárányságok – Richard Phelan, Will Becher: A Shaun the Sheep Movie - Farmageddon / Shaun, a bárány és a farmonkívüli