A kínai-hongkongi Better Days egy sötéten atmoszférikus felnövéstörténet: az iskolai zaklatásokon keresztül mesél Kína társadalmi igazságtalanságairól, amelyek a film Oscar-jelölésével még nagyobb reflektorfényt kaphatnak.

Már akkor sejteni lehetett, hogy a Better Days fajsúlyos társadalmi problémákat feszeget, mikor Kína az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy bemutassák a 2019-es Berlinalén. Technikai gondokra hivatkoztak, ami a Kínai Népköztársaságban általában azt jelenti, hogy nem tetszett a cenzoroknak. Dél-Koreával vagy Japánnal ellentétben kevés említésre méltó alkotás kerül ki innen, pláne, hogy újabban nagy költségvetésű, de semmitmondó, ártalmatlan blockbusterekben utaznak. A Better Days viszont hiába játszódik a szárazföldi Kína Csungking nevű városában, inkább hongkongi, mint kínai produkció, talán ezért is készülhetett el. A korábbi brit gyarmat, a kapitalista, nyugati mintát követő Hongkong 1997-ben került vissza a kommunista Kínához mint autonóm közigazgatási terület, ám Kína az elmúlt években aktívan dolgozik azon, hogy a hongkongi demokráciát megszüntesse, és felszámolja a terület maradék önállóságát.

A Better Dayst ennek ellenére bemutatták a mozikban, és minden idők 35. legjövedelmezőbb hazai filmje lett Kínában. Már az alapul szolgáló young adult regény, a Jiu Yuexi által írt In His Youth, In Her Beauty bestseller lett, és a producerek is biztosra mentek, amikor az ország két legnépszerűbb színész-popsztárját szerződtették a főszerepekbe. A hollywoodi könyvadaptációknál ezek a marketing-szempontból alaposan kikalkulált döntések nem szoktak jól elsülni, de szerencsére ez esetben minőségi színészi alakítással megformált karaktereket, és nem ripacskodó szupersztárokat láthatunk.

Sőt, a film fő tézise is súlyosabb annál, mint amennyit a legtöbb nyugati young adult alkotás felvállal: „vagy te zaklatsz másokat, vagy téged zaklatnak.” Vagyis hiába akarsz ártatlan maradni, előbb-utóbb oldalt kell választanod, és vagy elnyomó, vagy elnyomott leszel (ha nagyon akarjuk, ebbe akár Kína és Hongkong viszonyát is beleláthatjuk, de érthető módon az alkotók nem erőltetik ezt a párhuzamot). Ezt a cinikus, kiábrándult állítást a bullying jelenségén keresztül viszik végig: miután az osztálytársai rászállnak és testi-lelki terrornak vetik alá, egy középiskolás lány öngyilkos lesz. Egy másik diáklány, a végzős Chen Nian (Zhou Dongyu) azt állítja a rendőrségi kihallgatáson, hogy nem ismerte valami jól az áldozatot, ám mi tudjuk: bizonyos értelemben nagyon is jól ismerte, mint ahogy egyik elnyomott megismeri a másikat, ugyanis Chen Niant is folyamatosan terrorizálják az osztálytársai.

Egy nyitott társadalomban sem könnyű felvállalni ilyen konfliktusokat, ott viszont még nehezebb kiállni, ahol egész életedben arra tanítanak, hogy húzd meg magad, és tiszteld a tekintélyt. Chen Nian ennek ellenére is szól a tanárainak, ám az árulkodásáért cserébe még több abúzust kap az osztálytársaitól. A rendőrség és a tanárok így is őt, az áldozatot hibáztatják, amiért nem szólt időben. Az iskolákban, köztereken kifüggesztett motivációs plakátok az egyén felelősségét sulykolják, vagyis te vagy a hibás, ha rossz az életed, mert csak rajtad múlik – ha zaklatnak, akkor nyilván rászolgáltál. A film által bemutatott Kínában nem csak a bullying az egyetlen olyan társadalmi igazságtalanság, aminek a felelősségét az egyénre tolják. A szegénységből az egyetlen kitörési pont, ha valaki jól tanul, és felveszik egy jobb egyetemre. Látjuk az alternatívát: a diákok szüleinek többsége iskolázatlan, ezért kénytelen távoli városokban éhbérért dolgozni, és jobb esetben évente egyszer, egy napig láthatják a gyerekeiket. A diákok jelentős része szülői felügyelet és támogatás nélkül nő fel, és nagyon sok önfegyelemre van szükségük, hogy a hatalmas verseny közepette megfelelő pontszámot szerezzenek a felvételi vizsgán, amire Chen Nian is készül.

A Better Days határozottan foglal állást amellett, hogy hazug és igazságtalan azt mondani, hogy bárki érvényesülhet, miközben ez köztudottan csak keveseknek sikerül. Chen Nian megismerkedik a nála néhány évvel idősebb fiúval, Xiao Bei-jel (Jackson Yee), aki jobb híján lopott telefonalkatrészek eladásából próbál megélni, mivel esélye sem volt a továbbtanulásra. A fiatal, piti gengsztert megtanította rá az utca, hogy a nagyobb hal megeszi a kisebbet, és vagy te verekedsz, vagy téged vernek meg. Miután váratlan barátság alakul ki kettejük közt, a fiú védelmébe veszi a lányt, és terrorizálni kezdi azokat, akik korábban Chen Niant zaklatták. Az erőszak erőszakot szül, és bár a film nem megy át koreai bosszúdrámába, így is meglepően sötét mélységekbe jut, amit sokkoló közönyösséggel tálalnak.

A film érzelmi középpontjában kettejük barátsága (plátói szerelme) áll, ami meglepően visszafogottan és mértéktartóan ábrázolt, emiatt átérezhető, pedig könnyen átmehetne melodrámába. A téma fontos, ennek ellenére nem válik tanmesévé, mert lényegében egyik karakter sem egyértelműen pozitív vagy negatív: még a főszereplők tettei is kifogásolhatóak erkölcsileg. A fényképezés kellően fülledt, nyomasztó atmoszférát teremt, amiben a kevéske emberséget a főszereplőt alakító Zhou Dongyu törékeny, intim alakítása jelenti. Az utolsó harmad nagyjából húsz perccel hosszabbnak érződik a kelleténél, azonban a feszültséget ennek ellenére is mindvégig fenntartják.

A stáblistába beszúrták a Kínai Népköztársaság propagandaosztályának a közleményét (miszerint a bullying káros, de felvették ellene a harcot), ami ugyan kimaradhatott volna, de a film üzenete nem csorbult általa. Ugyanakkor csak remélni lehet, hogy nem a Better Days lesz a társadalomkritikus kínai/hongkongi alkotások egyik utolsó példánya.