Mijazaki Hajao idén már 23 éves meséje, a Chihiro szellemországban egy tízéves kislány szemén keresztül láttatja a legnagyobb természetességgel létező, közben mégis káprázatosan ragyogó és pezsgő világunkat.
„Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit” – vallja József Attila a művészet dolgáról. Lehet egyszerre a kettőt? Foghatom a kamerát, megmutathatom a valót és stilizálhatom is azt pont úgy, hogy a lényeg kristályosodjon ki? Ez nem ellentmondás? Mijazaki Hajao idén már 23 éves meséje, a Chihiro szellemországban mintha pont ezt művelné: egy tízéves kislány szemén keresztül látjuk a legnagyobb természetességgel létező, közben mégis káprázatosan ragyogó és pezsgő világunkat, „...a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”
Erről a csodálatos animációs filmről értekezve egyáltalán nem látszik érvényesnek bármiféle cselekményre időt pazarolni. Egy kislány a főhős, aki szüleivel éppen az új lakhelyére igyekszik, tehát költözik. Határhelyzet, krízishelyzet, remek lehetőség a felnövés megkezdésére. Az alapszituáció több történetből is ismerős lehet, ezek közül kettőt érdemes kiemelni. Az egyik a talán sokak által ismert Pixar-animáció, az Agymanók (Inside Out), amelyben Riley apa új munkája miatt kerül pontosan ugyanebbe a helyzetbe. A másik pedig egy felnőtteknek szóló mese, A faun labirintusa (El laberinto del Fauno), amelyben Ofelia egy sokkal brutálisabb történeti kontextusban, de szintén az új apa „munkája” miatt kénytelen költözni.
Míg előbbi (szintén – csak nyugati) animációs filmnek a lélektani vonulata az izgalmas, a hős lelkében lejátszódó folyamatok bús-mókás ábrázolása, utóbbiban pedig a tündérmese és a háború borzalmának kontrasztja avatja be a hőst a világ dolgaiba, addig a Chihiro szellemországban az ösztönös szépségen és a legtermészetesebb ártatlanságon keresztül indítja útnak kiskamasz hősét a felnőtté válás felé.
Tévedtél el kiskorodban a bevásárlóközpontban vagy az erdőben? Féltél, vagy inkább kalandként élted meg? Érezted már úgy valaha az életed során, hogy valaki túlzottan sokat vár el tőled? Mit kezdtél a helyzettel?
Olyannyira a változás előtt álló gyermek nézőpontja a lényeg, hogy a film első snittjében az ő szubjektívjén keresztül vizsgáljuk a teljes képet kitöltő, a költözés miatt kapott búcsúvirágot. Ez a különleges nézőpont néhányszor megismétlődik még az alkotás első harmadában (láthatjuk például apa nagy és erős vállát, vagy remeghetünk az elveszettségtől embriópózban), fokozatosan váltják fel azonban objektívebb vagy más szereplők nézőpontját érvényesítő beállítások, mint ahogy a belső monológot is az egyre értőbb és empatikusabb párbeszédek.
A feladat (a szülők megmentése) vállalása, különböző félelmeinek (tériszonytól az undorig) legyőzése, próbatételek végrehajtása mentén halad előre Chihiro; tényleg klasszikus beavatás- vagy felnövéstörténet. Útközben találkozik a kapitalista, munkaközpontú világ élhetetlenségével, erkölcsi és materiális értékek dilemmáival, sőt, sarjadozó nemiségével is. Mindez nem igazán lenne újdonság, hiszen láttunk már ilyet a magyar irodalomban, tágabban az európai művészetben, még tágabban a világ filmművészetében is bőséggel. Mi teszi mégis ennyire különlegessé ezt az utazást?
Ki vagy te? Nem, nem a nevedet kérdeztem, hanem hogy ki vagy te? Szerinted van beleszólásod a világ dolgainak folyásába, alakítója vagy a saját életednek? Vagy inkább csak a felnőtt társadalom bábja, az egész elszenvedője vagy?
A nagyon arányos, mértéktartó, a totálisan hétköznapit és a mese gátlástalan áradását egyszerre, észrevétlenül integráló Ghibli-kép. A szellemvilág lényei bájos sokféleségükben áramlanak a fürdőházhoz vezető hídon, a fűtenger alig észrevehetően mozog és susog a lágy szélben, és közben a sintoizmus (Japán ősi vallása) animizmusa mókás táncot lejt számtalan, jellemzően európai mitológiai szereplővel és motívummal. Sokszor nem érted, tényleg nem érted, hogy mi történt az adott jelenetben, de olyan természetesen folydogál előre, hogy nem akadsz fent, nem zavar, ha nem tudod elsőre megfejteni. Egyszerre bájos és nyers, megtisztító és mocskos, kárörvendő és alázatos. Tényleg olyan, mint ahogyan egy tízéves kislány benne van a világban. És állást is foglal: saját világom alakulásába van beleszólásom, eldönthetem, hogy hova dobom ki a szemetet, hogy melyik állást választom, hogy fontosabb-e számomra egy családi összejövetel, mint az előléptetés és így tovább.
A Chihiro szellemországban szemet gyönyörködtető animációs gyöngyszem, fantasztikusan kreatív fantasy és egyértelmű állásfoglalás világunk akkori és sajnos jelenlegi helyzetéről. Üzenete nemcsak a szigetországban érvényes és fontos, hanem világszerte, ráadásul egyre inkább. Jubaba fürdőháza napjainkban is üzemel, csak sokkal nagyobb, modernebb és csillogóbb – még úgy is, hogy lassan már csak Arctalanok járnak oda.
Anime-álom és pályacsúcs – Miyazaki Hayao: Sen to Chihiro no kamikakushi / Chihiro szellemországban
„Miya-san legnagyobb baja, hogy minden egyes művével a világot szeretné megváltani, le sem ül a rajzasztalához úgy, hogy ne jelen korunk valamelyik égető problémája lebegjen szeme előtt.” Mamoru Oshii, a japán rajzfilmgyártás egyik oszlopos tagja 1995-ben hozta meg ezt a gunyoros ítéletet nemzete legismertebb animációs művészéről, az idén 61 esztendős Miyazaki Hayao-ról.
