Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

Elfelejtett bölcsődal

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

ÉRTÉKELD A FILMET!
A Faun labirintusa
Guillermo del Toro
2006

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

2006 a mexikói filmek éve (is) volt. Legalább három olyan, mexikói direktor által jegyzett alkotás készült, amely újra ráirányította a figyelmet a latin-amerikai ország filmművészetére.

Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke), Alejandro González Iñárritu (Bábel), és Guillermo del Toro (A Faun labirintusa) filmjei jópár rangos díjat besöpörtek már, és főként az utóbbi kettő nagy reményekkel nézhet az idei Oscar-gála elé is. Ami nem is annyira meglepő: Hollywood valóban közel van Mexikóhoz – hogy ez mit jelent pontosan, még nem egészen világos, de egy bizonyos: nehezen letagadható.

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

A Faun labirintusának nem is válik hátrányára az „amerikai kapcsolat”. Guillermo del Toro olyan filmet rendezett, amely látványvilágában vetekszik az álomgyár bármelyik vizuális orgiájával – és most nem a tucat-szuperprodukciókra gondolok, hanem például Tim Burtonre vagy Terry Gilliamre. Tematikai és stilisztikai szempontból ők álmodtak meg hasonló filmi világokat. A téma persze hálás, és arra az örök dualitásra épül, melynek mozgóképi kivitelezését nagyon könnyű elrontani, ha avatatlan kezek nyúlnak hozzá, viszont lenyűgöző tud lenni, ha jól kezelik: élet és álom, valóság és mese határterületeinek feltérképezése, a tudatos és tudattalan tartományainak egymásba csúszása rendkívüli művészi ökonómiát (ehhez való érzéket) kíván alkotójától, ha el akarja kerülni a banalizáló beszédmód csapdáit. Ám mielőtt elmerülnénk a fantasy-világ arányaiba és aránytalanságaiba, lokalizáljuk a film történetét.

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

Amint A Faun labirintusa felvezető szövegéből is megtudjuk, 1944-ben vagyunk, Franco Spanyolországában, ahol a köztársasági ellenállás kitartóbb sejtjei élet-halálharcukat vívják a hosszabb távra berendezkedni látszó fasisztoid rezsimmel szemben. Ha túlléptünk a kissé leegyszerűsítő történelemszemléleten, mindjárt egy sejtelmes erdőben találjuk magunkat, ráadásul – mint nemsokára kiderül – egy talpig falangista tiszt közvetlen közelében. Vidal kapitány az ellenállók maradványait igyekszik felszámolni, azaz partizánvadászatra rendezkedett be a megejtően szép spanyol természet ölén. Ide, ebbe a hegyvidéki, kegyetlen háborús fészekbe igyekszik a kis Ofélia várandós édesanyjával. Carmen, az édesanya, a Kapitánytól várandós, aki viszont nem Ofélia apja. A Kapitány figurájánál érdemes elidőzni egy pillanatra: Sergi López a film egyik legerősebb – bár nem túl bonyolult – karakterét hozza: amikor jelen van, figurája uralja a vásznat, árnyékától nehéz szabadulni. Ő a kegyetlen, durva, kötelességtudó, feletteseivel szemben vakon engedelmes, beosztottjaitól azonban ugyanezt a vak engedelmességet elváró, ám a maga módján páratlanul bátor és kitartó, s ezért – kövezzenek meg – némiképp tisztelhető katonatiszt (erre mondják, hogy van vér a pucájában – gondoljunk csak a szájfelvarrós jelenetre, amelynél a recenzens enyhén összerezzent). Apropó arányérzék: a figura nincs túljátszva, pontosan annyi van benne, amennyi kell. Szerencsére ugyanez mondható el az Oféliát alakító Ivana Baqueróról: a 13 éves kislány intelligens alakítása Gilliam Tidelandjének főhősnőjét juttatja eszünkbe. Nos, Ofélia nem akar abban a világban élni, ahol felnőttek gyilkolásszák egymást, amelyben az erőszak, a tortúra és a cselszövés az úr. Mercedes, a titokban az ellenállóknak dolgozó cselédlány jóvoltából tudja meg, hogy az a sötét, félelmetes barlangfolyosó, amire véletlenül rátalált, egy labirintus.

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

Eddig tartott a reáliák szintje. Ofélia bemerészkedik az ismeretlen homályba, hogy értelmet nyerjen a szüzsé mesei szubsztrátuma, az emberek hétköznapi világában bolyongó, de „túlról” származó királylány története, akinek vissza kell jutnia arra a helyre, amely őt megilleti. Ezen az úton válik vezetőjévé, kalauzává a labirintus ura, a mitológiai Pán, aki – a kor vizuális követelményeihez igazodva – az erdők, mezők, pásztorok kecskeszarvú, kecskelábú isteneként némi Star Trek-es beütésekkel is rendelkezik. Ofélia egy könyvet kap, amelyből mindent megtud, mindent meg kell tudnia. Amikor kinyitja, üres lapokkal találja szemben magát. A menekülő kislány ezeket az üres lapokat írja tele fantáziája teremtményeivel: hosszú, többlépcsős beavatástörténet ez, mágia és tündérmese határán. Minden lépéssel önnön megszabadulásához kerül közelebb, ahhoz a pillanathoz, amely szétválaszthatatlan kettős jelentéssel bír számára, mert egyazon mozzanat magában foglalja a halált és az életet. Visszajutottunk tehát újra az arányokhoz: a történet erre is billen, meg arra is, mégis a helyén marad – a maga helytelenségében. Műfaji értelemben is billeg a film, mintha nem tudná eldönteni, hogy gyerekmese vagy hátborzongató horror legyen, ha ezt a kettőt el lehet egyáltalán választani egymástól. A dúsan megterített asztal mellett ülő, viaszszerű, szemeit a tenyerein hordozó ember epizódja már egyértelműen rémfilmes kellékek közé vezet – ez a film talán legemlékezetesebb jelenetsora.

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

Ezek a jelenetek a film legfőbb erősségei: A Faun labirintusa kétségkívül vizuális mestermű, rég láthattunk ennyire magával ragadó „darkos” látványvilágot és méltóságteljességében is dinamikus, profi vágástechnikát. A külön világokat megjelenítő képek – pszichikai ablakokként – egymásba és egymásból nyílnak, mint Ofélia valóságérzékelésének különböző szintjei, terei.

Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

Guillermo del Torónak, mint már említettem, kiváló érzéke van az ökonómiához és az arányokhoz. Szinte kínos precizitással porciózza ki a „valóság” és a „mese” epizódjait, lehatárolja és felosztja a film világának/világainak terrénumait. És éppen ez a konstrukció, ami – számos kontrasztépítő pozitívuma mellett – kissé ingataggá teszi a film architektúráját. Talán több kellett volna abba a mágikus-varázslatos serpenyőbe: a valóság – főleg ha enyhén közhelyesen festik – valóban nem annyira lebilincselő. Kicsit olyan ez, mint amikor Ofélia arra kéri Mercedest, hogy énekeljen neki egy bölcsődalt. A lány azt mondja, hogy csak egyre emlékszik, de annak is csak a dallamát tudja, szövegét már elfelejtette. A Faun labirintusa ilyen „bölcsődal”: a szövege nem annyira fontos, de a dallama gyönyörű.

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat