A neveletlen hercegnőket lelövik, ugye? – Pablo Larraín: Spencer

2021. november 12. – írta Rácz Viktória

A nép hercegnője, a királyi család fekete báránya – Diana Spencert precedens nélküli népszerűsége, mindenki által jól ismert botrányos házassága, jótékony jelleme, ikonikus öltözködése és tündérmeséből tragédiába torkolló sorsa forgatókönyvírók álmává tették őt, így egészen meglepő, hogy csak az utóbbi években kezdett el hirtelen mindenki az egykori walesi hercegné életének fiktív feldolgozásával foglalkozni. Pablo Larraín rendező nem azt kívánja visszamondani, amit a könyvekből, dokumentum- és tévéfilmekből, internetes bejegyzésekből és a kulturális emlékezetből már jól ismerünk: a Kristen Stewart nevével fémjelzett Spencer nem életrajz, hanem életérzés.

A monarchia súlyos bája – Peter Morgan: The Crown / A korona

2020. november 25. – írta Polák Zsóka

„Két klimaxoló nő. Ez nem lesz sima menet” – mondja feleségének Denis Thatcher A korona legújabb, negyedik évadának első részében. A II. Erzsébet és családja életét bemutató sorozat immár elérkezett a menopauzához, ám sem hangulatingadozás, sem kifáradás nem jellemzi a sorozatot.

Halottról jót vagy semmit! – Oliver Hirschbiegel: Diana

2013. szeptember 25. – írta Csiger Ádám

A fenti mondat egyesek szerint félrefordítás, helyes úgy lenne, hogy „halottról jól vagy sehogy”, mások szerint „halottról csak igazat” a tényleges jelentés. A Diana alkotói mindhárom verziót megfogadhatták volna.

Pixartalanítás – Mark Andrews, Brenda Chapman: Brave / Merida, a bátor

2012. augusztus 13. – írta Soós Tamás

Még az is tudja, aki talán a trailerét sem látta, hogy a Merida, a bátor a legkevésbé pixaros Pixar-film. Valóban, a skót felföldön játszódó hercegnős tündérmese nem a WALL-E, a Toy Story, de még csak nem is a Némó nyomában társfilmje, sokkal inkább A szépség és a szörnyetegé vagy az Aranyhaj és a nagy gubancé – alapvetően a Disney-hercegnők sztorijának felújítására tesz kísérletet.

A szív a fontos, nem a haj – Byron Howard, Nathan Greno: Tangled / Aranyhaj és a nagy gubanc

2010. december 6. – írta Hlavaty Tamás

Egy Walt Disney-animációs filmre nem azért ül be az ember, hogy elképesztően innovatív és tradíciókat felülíró megoldásokat lásson, hiszen a Disney maga a tradíció. Olyan, mint a nagyi főztje: együnk bárhol is a világon, kevés nagyobb öröm van annál, mint hazatérve bedobni egy adagot az öreglány ebédjéből. Az Aranyhaj és a nagy gubanc is ilyen kaja, jó étvágyat hozzá!

A visszafele elsülő csók – Ron Clements, John Musker: The Princess and the Frog / A hercegnő és a béka

2010. május 12. – írta Farkas István

Háromdé-őrülettől elvakított napjainkat érdekes primitizmussal ragyogtatta be a nagymúltú Disney stúdió. A hercegnő és a béka című opuszában szembemegy a mainstream dimenzióhatványozó technikával, de ugyanakkor ügyesen egyensúlyozva kihasználja ezen fősodor narratív sajátosságait is – így az égisze alatt megjelent produkció csak technikai értelemben kétdimenziós.

Az arisztokrácia diszkrét bá(l)ja – Saul Dibb: The Duchess / A hercegnő

2008. november 12. – írta Dunai László

A felsőosztály tagjaihoz tartozók helyzetét hajlamosak vagyunk rózsaszínben elképzelni: sok pénz, menő autók, gyönyörű nők, luxushotelek, pincsikutyák aranyruhába öltöztetve. Azonban ha a színes buborék kipukkan, szerencsés pozíciójukat inkább hátrányként tűnik fel. Kényelmes fotelünkből elégedetten nyugtázhatjuk: a pénz, a hatalom és a dicsőség sokszor a magánélet rovására megy.

Elfelejtett bölcsődal – Guillermo del Toro: El laberinto del Fauno / A Faun labirintusa

2007. március 20. – írta Papp Attila Zsolt

2006 a mexikói filmek éve (is) volt. Legalább három olyan, mexikói direktor által jegyzett alkotás készült, amely újra ráirányította a figyelmet a latin-amerikai ország filmművészetére.

Végkiárusítás Középföldén – Stefen Fangmeier: Eragon

2007. február 15. – írta Bán Attila

A Gyűrűk ura jelentős sikere ellenére is a fantasy csak megtűrt műfajnak számít irodalomban és filmben egyaránt, főleg mióta a korábban „felnőtt” műfajnak számító mese végképp a gyerekkultúrába süllyedt. Nem szokás már komolyan venni a varázslós-legkisebbkirályfis-sárkányos történeteket, a tiszta fantázia világát, hiszen csak gyerekeknek szól, legfeljebb tizenéveseknek, akik, mint célcsoport, a szórakoztatóipar definíciója szerint egy mindenevő, szellemileg fejletlen állatfajta, mely a nyáladzás mellett pénzt csepegtet a testnyílásaiból, és a neki készült alkotások egyetlen célja a pénzkiválasztás serkentése.

A hercegi nyúlcipők – Santosh Sivan: Asoka

2003. október 16. – írta Bán Attila

A történelmi Asoka király a buddhizmus indiai terjedésének egyik kulcsfigurája. Mondák szólnak arról, hogyan csömörlött meg a háborútól, és hogyan használta fel hatalmát a béke és az emberszeretet hirdetésére, miután végigmészárolta az India déli csücskétől Afganisztánig és Burmáig terjedő területet. A film ennek az életútnak egy részét szándékozik elmesélni, de már az elején kisiklik a szappanoperák és a hollywoodi langyos málnaszirup irányába. Igen, a szerelem, mely „eszesít, gyorsít, okosít” (Balassi) és „elkoptat, lealáz, nyálba fojt egy jónak induló filmet” (kritikus).