A történelmi Asoka király a buddhizmus indiai terjedésének egyik kulcsfigurája. Mondák szólnak arról, hogyan csömörlött meg a háborútól, és hogyan használta fel hatalmát a béke és az emberszeretet hirdetésére, miután végigmészárolta az India déli csücskétől Afganisztánig és Burmáig terjedő területet. A film ennek az életútnak egy részét szándékozik elmesélni, de már az elején kisiklik a szappanoperák és a hollywoodi langyos málnaszirup irányába. Igen, a szerelem, mely „eszesít, gyorsít, okosít” (Balassi) és „elkoptat, lealáz, nyálba fojt egy jónak induló filmet” (kritikus).

De lássuk a medvét. Asoka ifjú hercegnek nem egy életbiztosítás a királyi udvar a haldokló maharadzsával és Susimával, gátlástalan, trónra vágyó fivérével. Fogja hát – aggódó anyja határozott kérésére – hercegi nyúlcipőit és távozik. Vándorlása során megismeri a gyönyörű Kaurwaki hercegnőt és öccsét, Arya-t, a szomszédos ország gyermek trónörökösét, kik hasonló (nyúl)cipőben járnak: a gonosz miniszter el akarja őket tenni láb alól, önnön trónra jutása végett. Nos, itt felhangzik az első kétségbeesett sóhaj: hát persze, a hercegnőt megmenti az álruhás – és természetesen immár szerelmes – herceg, a lány megtudja, hogy ő nem is hercegnő (vö. bármelyik napi háromnegyed órás brazil filmcsodával), azt bezzeg nem tudja, hogy imádottja és újdonsült férje herceg. Kész a magvas drámai konfliktus.

És ekkor jön a hír: a királyi kedves mama gyengélkedik (szemenszedett főúri diplomácia) és látni óhajtja fiát. Fiú rohan, feleség marad. Rosszul teszi: a gonosz miniszter érte jön, mást ölet meg ugyan az adatközlő rendszer hiányossága miatt, de a késve érkező férj csak a halálhírt találja. Erre hadserege élén fékevesztett gyilkolásba kezd, bátyja emberei megsebesítik, egy buddhista kolostorban ápolják, egy lány megöli az életére törő gyilkost, erre a herceg feleségül veszi.

Körülbelül ilyen tempóban rohan át a film Asoka első komolyabb találkozásán a buddhista tanokkal. Az egyre kegyetlenebb herceg lemészárolja fivéreit és még kegyetlenebb király lesz, véreskezű zsarnok és hódító. Egyetlen életben maradt fivére – na hova? – az időközben trónra került Arya birodalmába menekül. Hatalmas sereggel indul ellene, ahol természetesen a Kaurwaki vezette női hadosztály ellen is harcolni kényszerül. Biztos meghatónak szánták az alkotók a véres győzelem után, hullák között meghasonlottan botorkáló király találkozását ellenséggé lett igaz szerelmével, de ennyi közhely után valahogy nem jött be. Az Asoka pa, nagyharang befejezést némiképp enyhíti a lenyilazott Arya látványa, de ez is annyira poros. A végén a narrátor elmeséli azt is, amiről szerintem a filmnek kellett volna szólnia, Asoka munkásságáról, mondjuk a csatajelenettel kezdve.

Az Asokát a nem mindennapi, többször igazi élményként ható filmezéssel, érdekes snittekkel lehet mentegetni, néha valódi művészfilm hangulatát kelti, bár Sivan kicsit sokszor láthatta a Stigmatát. A bugyuta zenei betétek és a hozzáillő videoklip jellegű filmezés sokat ront a szép képsorokon, nem értjük, miért ugrik elő szabálytalan időközönként egy kislány pár háttértáncossal, előadva a Material Girl indiai változatát.

A kosztümök pszeudo-korabeliek, kissé a Lovagregény textilmerényleteit idézik, illetve tetszőleges tengerparti diszkók divatvilágát. Az alakítások jók, Shahrukh Khan a film nagy részében hihetően játszik és Kareena Kapoor igéző szépségének még melléfogásait is megbocsátjuk. Esős nyári estékre ajánlom a filmet, de csak mikor a tévében vetítik.