11. Mumbai Film Festival – 2009. okt. 29 – nov. 5. (Mumbai, India) 11. Mumbai Film Festival – 2009. okt. 29 – nov. 5. (Mumbai, India)

MAMI fesztivált szervez

11. Mumbai Film Festival – 2009. okt. 29 – nov. 5. (Mumbai, India)

A Mumbai Film Festival véletlenül került fel a fesztiváltérképemre. Készültem már egy ideje Indiába, pontosabban Bombay-be, amely nemrég hivatalosan is átkeresztelődött marathi nyelvű nevére. És egyszer csak szóba került, hogy egy barátom ismerősének versenybe került a dokumentumfilmje egy nagyszabású filmfesztiválon. Ha már ott voltam, megfelelő helyen és időben, nem tudtam ellenállni a kísértésnek és bejelentkeztem a szakmai sajtóba.

Mumbai Filmfesztivál

Annak ellenére, hogy online nyomtatványokkal akarják megkönnyíteni a jelentkezők dolgát, igazából semmivel sem könnyebb bejelentkezni a Mumbai Academy of the Moving Image (MAMI) által szervezett Mumbai Film Festivalra mint egy európai fesztiválra. Különösen, hogy néha napokba telik míg válasz érkezik a delegátusi kérésre. Ez különben teljesen fölösleges, mert a helyszínen is hasonló árban lehet hozzáférni a belépéshez feljogosító kártyához, a formanyomtatványok papírváltozatának kitöltése után. A filmes előképzés sem kötelező, úgyhogy végül minden fesztivállátogató hozzájuthat a saját belépőjéhez delegátusi minőségben.

Rani Mukherjee

Mivel csak az utolsó napokra sikerült csak odaérnem, talán nem mondhatom, hogy átlátom az egész fesztivált, de igyekeztem minél többet látni a felhozatalukból. Ez pedig egyáltalán nem könnyű egy olyan helyzetben, mikor már a város jellege is kihívást jelent. Márpedig Mumbai iszonyú nagy, még a taxisok is elkeverednek benne, de az indiaiak, jó szokásukhoz híven útba igazítják társaikat és bárhol szívesen segítenek. A mozikban a tavalyi terrorista támadásnak köszönhetően a filmnézők mindenütt fémdetektoros kapukon haladnak át, majd táskájukat is ellenőrzik. Aztán mielőtt elkezdődne a vetítés, néhány reklám után megjelenik a képernyőn a felirat, hogy „India himnusza következik, kérjük álljanak fel”. Aki életében először látogat ide, az csak ámul, hogy tényleg feláll mindenki és valóban felcsendül a Jana Gana Mana, a nemzeti himnusz. Ezeket a részletkérdéseket leszámítva a fesztivál mindenben hasonlít egy nagy nemzetközi fesztiválhoz, számos vetítési kategóriával: nemzetközi versenyprogrammal, „World cinema”-vetítésekkel, dokumentumfilmes és különböző indiai filmes válogatásokkal. Kérdés, hogy ki dönti el, hogy hol a világ közepe és az indiai mozi miért nem tartozik bele egyértelműen. Úgy tűnik, a romániai filmtermés mindenképp képviselteti magát még Dél-Ázsiában is, úgyhogy néhány helyi ismerősömnek felhívhattam a figyelmét a Néma lakodalomra és a Varga Katalinra. Ez utóbbi a nemzetközi versenyprogramba is bekerült, és két díjat is nyert: a legjobb operatőrnek (Győri Márk) és a legjobb hangmérnöknek (Kovács György) járó elismeréseket.

Az egyedüli indiai film, amire eljutottam, A korona (Thalappavu) a naxalitokról, az indiai maosita forradalom képviselőiről szólt. De a patetikus hangvétel és a krisztusszerű hős, aki kegyetlen halált hal, az ismétlődő képek és jelenetek nem győztek meg a művészi értékről, így a továbbiakban inkább a nemzetközi versenyprogramra koncentráltam. Ebből a kategóriából szerencsém volt a taiwani-japán Toroccóval (Rail Truck), amit Hirofumi Kawaguchi rendezett. Rég nem láttam ilyen szép csendes filmet, mely fényt derít a történelem néhány mozzanatára, ebben az esetben Taiwan és Japán kapcsolatára. A hosszú állóképek és a lassú mozgású felvételek sikeresen ötvözték a hagyományos japán filmek világát és a nyugatos hatású képeket.

A félig dokumentumfilmes jellegű szingapúri Here (Itt), Ho Tzu Nyen rendezésében, helyszínválasztásában és témaválasztásában tér el a mezőny nagy részétől: egy elmegyógyintézet lakosai videoterápiában vesznek részt és eljátszák egymás előtt életük különböző változatait. Ha sikeresen zárul a kezelésük és átmennek egy utolsó vizsgán, visszaengedik őket a „szabad” világba, ahova igazából kevesen vágynak vissza az intézet biztonságos falai közül. A legtöbb őrült persze „normális” is lehetne egy kiegyensúlyozottabb társadalomban, de az, amelyikben ők élnek – amit a néző is ismer, egyre kevésbé tűnik egészséges környezetnek, így pedig az addigi tetteik sorsszerű és szükséges cselekedetnek kezdenek tűnni.

A különleges felfedezéseim közé tartozott még Amat Escalante filmje, a Los Bastardos, ami elnyerte a Mar del platai filmfesztivál fődíját 2008-ban, és a Funny Games mexikói változataként lehetne értelmezni. Annyi különbséggel, hogy ebben a változatban nem a támadók az ismeretlenek, hanem az összes szereplő, és itt már nem ideális családi és társadalmi életbe tör be a két főszereplő, hanem annak a maradványait pusztítja el.

Ezen kívül olyan díjazott és sokat várt filmeket tekinthettem meg, mint a Goodbye Soló, a Velencei fesztivál FIPRESCI-nyertese, a John Raabe, ami számos németországi fesztivál fődíjait nyerte el és Soderbergh The Girlfriend Experience. Ezek a címek és néhány sikeres dokumentumfilm azt a benyomást keltette, hogy a 11. kiadásához ért Mumbai Film Festival mindenben egyenrangú fele a többi nagy nemzetközi filmes eseménynek. Azt azért meg kell említenem, hogy minden előzetes bejelentés nélkül elfelejtették levetíteni Marco Bellochio Vincerejét, de az ilyen szervezési bakikon valószínűleg hamar túl fognak lépni.

A 11. Mumbai Film Festival díjai

  • Legjobb film: White Lightnin' (Egyesült Királyság)
  • A zsűri nagydíja: La Pivellina (The Little One, Ausztria-Olaszország)
  • Legjobb rendező: Adria’n Biniez a Gigante (Uruguay-Germany-Argentina-Netherlands) című filmért
  • Legjobb színésznő: Paprika Steen az Applaus (Dánia) című filmért
  • Legjobb színész: Edward Hogg a White Lightnin' (Egyesült Királyság) című filmért
  • A zsűri díjai a legjobb operatőrnek: Győri Márk és a legjobb hangmérnöknek: Kovács György a Varga Katalin (Románia – Egyesült Királyság – Magyarország) című filmért

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna