„Két klimaxoló nő. Ez nem lesz sima menet” – mondja feleségének Denis Thatcher A korona legújabb, negyedik évadának első részében. A II. Erzsébet és családja életét bemutató sorozat immár elérkezett a menopauzához, ám sem hangulatingadozás, sem kifáradás nem jellemzi a sorozatot.
A Netflix 2016-ban gurított nagyot, amikor felkérte azt a Peter Morgant egy új sorozat megalkotásához, aki 2006-ban már írt forgatókönyvet Stephen Frears Oscar-jelölésesőben fürdő filmjéhez, A királynőhöz. Ezúttal azonban sokkal több idő és pénz állt a rendelkezésére: az eredeti tervek szerint hat évadban dolgozták volna fel II. Erzsébet trónra kerülését és majdnem hetvenévnyi uralkodását – majd ötre rövidült a terv, Morgan szerint így lesz kerek a történet. Júliusban viszont újratárgyalták a csatornánál a sorozat sorsát, és mégis bevállalták a hatot, mondván, hogy úgy mégis sokkal kerekebb lesz. Az első két évad minden létező várakozást felülmúlt, A koronát úgy díjazták szanaszét minden létező díjátadón, mintha muszáj lenne, ám meg is volt ennek az oka. Egyrészt egy olyan világba enged betekintést, ahonnan nagyon komolyan működő gépezetnek van gondja arra, hogy a formális közleményeken és előnyös integetős fotókon kívül semmi ne jusson ki – botrány meg aztán pláne. A korona viszont pontosan ide visz be: a palota falai közé, a makulátlan arcok mögé, a korona mélyére. Az ilyet pedig zabálni szokta a nép.
Főleg, hogy Morgan egyáltalán nem csinál belőle szaftos királyi szappanoperát – a sorozat ugyan jócskán tobzódik a belső botrányokban, nem öncélúan használja őket, inkább az mutatja be, hogy még ha az egész család hervaszthatatlan vigyorral is integet a Buckingham-palota erkélyéről, a színfalak mögött ugyanolyan balhés család, mint bármelyik másik. Embereket csinál a közszereplőkből és érzelmekkel ruházza fel azokat, akiknél szakmai követelmény, hogy ne mutassanak érzelmeket. Morgannek már ennyivel is nyert ügye lett volna, de nem ártott az sem, hogy a Netflix olyan vehemenciával nyitotta meg előtte a pénzcsapot, ahogyan azt sorozatok esetében ritkán teszik. A korona minden idők egyik legdrágább sorozata: csak az első évad 130 millió dollárból forgott, és ez meg is látszik minden egyes képkockáján – mondjuk egy királydráma esetén talán el is várjuk, hogy ne az akciós felmosóból készítsenek parókát.
A siker biztos receptjének további hozzávalója, a színészválasztás is parádésra sikerült: Claire Foy visszafogott és érzékeny alakítását egyedül annyi „kritika” érte, hogy túl szép Erzsébetnek, de az összes többi szerepre is a brit színészvilág krémjéből válogatták ki a lehető legjobb művészeket. Míg az első évad apja, VI. György halálát, valamint Erzsébet uralkodásának első éveit mutatta be testvére, Margit hercegnő vívódásaival és Winston Churchillel megfűszerezve, a másodikban már Erzsébet házasságának mélypontjait, és Margit hercegnő tiltott viszonyát láthatjuk. A harmadik évadban aztán jött a jókora váltás: ahogyan azt előzetesen is bejelentették, kétévadonként lecserélik az egész színészgárdát, hiszen a szereplők évtizedeket öregszenek az évadok alatt. Bár az akkor éppen frissen Oscar-díjas Olivia Colemanre nem lehetett panasz, ahogy a Helena Bonham Carter és Tobias Menzies nevével fémjelzett új gárdára sem, a legtöbb kritika emiatt érte a sorozatot: ugyan minőségben még mindig kiváló, a váltás nem tett jót neki. Szerencsére volt elég ideje az emiatt fanyalgóknak feldolgozni a tényt, hogy már nem Claire Foy ölti magára a koronát – bár mondjuk pont mire ők megszokhatnák Colemanékat, ismét le lesznek cserélve az ötödik évadra.
Mindenesetre novemberben meg is érkezett a sorozat várva várt negyedik évada, és ismét nem okozott csalódást. A várakozás talán még az eddigieknél is nagyobb volt A korona iránt. Egyfelől azért, mert végre olyan fejezethez érkeztünk, amelyről már nem csak nagyanyáinknak van kézzelfogható emléke, hanem sokkal több nézőnek is, sőt, talán a legizgalmasabb korszaka a királynő eddigi uralkodásának: a Thatcher-korszak és Diana hercegnő. Míg az előbbi politikai szempontból ad fontos információkat, az utóbbi inkább a bulvár iránt fogékony nézői igényt eteti bőséggel: most végre van lehetőség bekukkantani azok mögé a színfalak mögé, ahová a kilencvenes években egy világ akart bekukkantani: milyen is volt Károly herceg és Diana házassága. (Nem mellesleg pedig azért is értékelődhetett fel a brit királyi család iránti eddig sem elhanyagolható lelkesedés, mert Harry herceg és felesége akkora ingyenreklámot csináltak a királyi családnak, hogy szinte csoda, hogy Netflixék nem verik az asztalt üvöltve, hogy csak még egy évadot kaphassanak róluk. Ja de, ám erről később.)
A negyedik évadot a Vaslady megválasztása és lemondása zárja keretbe, közben pedig a Diana-Károly szál mellett szokás szerint epizódokat kapunk a korabeli brit aktuálpolitikából: látjuk Lord Mountbatten meggyilkolását az IRA által, a falklandi háborút, a Nagy-Britanniát sújtó munkanélküliséget, amiért a Thatcher-kormányt okolja a közvélemény. A korona pedig még mindig abban jeleskedik a leginkább, hogyan egyensúlyozzon ki ennyi történést, hogyan kapja meg a nagy mennyiségű karakter az elegendő filmidőt. A külvilágban zajló események bemutatásával párhuzamosan továbbra is nagyon jó érzékkel találja el, hogyan lásson egyszerre a palotai falain kívülre és belülre. Olivia Coleman immár „kész” királynő, az ő vívódásaiból ezúttal kevesebbet kapunk, ellenben sokkal többet abból, hogyan irányítja immár biztos kézzel a királyi család tagjait, akiket jóformán egytől egyig valamilyen szinten sérültnek mutat a sorozat. Ennek egyik legszívszorítóbb példája a gyerekeiről szóló rész – Morgan nem hagyja ki azt a pimaszt ziccert sem, hogy egy mondattal utaljon András herceg szexbotrányára –, ahol azért bátran megmutatják, hogy aki egy egész nemzet anyja, az nem feltétlen remekel a hús-vér gyermekei nevelésében.
Ez a ridegség pedig egyértelműen Diana és Károly kapcsolatában érhető tetten a leginkább, amely nem meglepő módon hatalmas hangsúlyt kap a sorozatban. Nem nehéz eldönteni, kinek az oldalán áll a sorozat: a tragikusan korán elhunyt hercegnéén, aki naivan házasodott be egy meglehetősen toxikusnak bemutatott családba. Rendkívül érdekesen kezeli a sorozat Károly karakterét is, aki a harmadik évad legnagyobb meglepetése volt: a közvélemény által legtöbbször negatívan feltüntetett trónörökös a szinte teljesen ismeretlen Josh O'Connor lenyűgöző alakításában egy teljesen új oldalát villantotta meg, így más perspektívába helyezve a legtöbbször mulyának gondolt herceget. Épp emiatt vág gyomorba az immáron házas Charles pálfordulása: az egykor szelíd, érzékeny és elnyomott fiú egy pillanatra sem hajlandó feladni a hűtlenséget, leplezetlenül féltékeny felesége népszerűségére, és jóformán lelki terrorban tartja Dianát.
A tragédia szele pedig leplezetlenül ott leng szinte az egész évadban a hercegné körül, akit a sorozat másik nagy felfedezettje, Emma Corrin alakít – mit alakít, teljesen Dianává válik –, és nem csak azért, mert külsőre is rettentően hasonlít a néhai hercegnére. O’Connorral közös jeleneteik ellopják a show-t jóformán mindenki elől, ami nagy szó annak tükrében, hogy Helena Bonham Carter is megkapja a maga hattyúdalát a jelentéktelenné válással küzdő Margit szerepében. Aki elől viszont egészen biztosan nem lop senki semmilyen show-t, az Gillian Anderson, aki Margaret Thatcher nehéz szerepében brillíroz. Aki azt hinné esetleg, hogy Anderson ripacskodik, nézzen csak meg pár videót a Vasladyről, aki a valóságban is ennyire affektálva beszélt. A Diana-Károly-jelenetek mellett a királynő és Thatcher szájkaratéi is a negyedik évad legjobb pillanatai.
A korona negyedik évada hozza a megszokott magas minőséget, amely a téma miatt most még izgalmasabb, mint valaha. A vélhetően jövőre érkező ötödik évadban amellyel elérkezik majd a sorozat a legtragikusabb pontjához – nem nehéz kitalálni, hogy Diana hercegné halála köré épül majd az évad. Az új színészgárda is megvan: Erzsébetet Imelda Staunton, Margitot Lesley Manville, Fülöp herceget Jonathan Pryce, Dianát pedig Elizabeth Debicki alakítja majd. Károly herceg szerepe egyelőre kiadó, bár a legutóbbi hírek szerint Dominic West a majdnem biztos befutó. Nagy kérdés még, hogy pontosan meddig követi II. Erzsébet életét a sorozat az ötödik és hatodik évad, az azonban biztos, hogy a jelenig nem jutnak elé, és Harry herceg házassága már nem lesz benne – ehhez maga a herceg is ragaszkodott belső források szerint. De persze lehet, hogy ő maga akarja megcsinálni a saját The Crownját: annyira ugyanis nem undorodik a Netflixtől, hogy ne írt volna alá a streamingszolgáltatóval egy ropogós, dollármilliós szerződést. Nem véletlen, hogy tartanak a sorozattól: Peter Morgan egészen biztosan nem gyakori vendég az ötórai teánál a Buckingham-palotában, hisz a monarchia isteni mázát lekapargatva, kendőzetlenül mutatja be a királyi családot.
