Címke: királynő

Országomat egy érsebészért – Karim Aïnouz: Firebrand

2024. július 31. – írta

VIII. Henrik gazdag életpályája rengeteg filmkészítőt megihletett már, a brazil Karim Aïnouz szabad szellemiségű történelmi drámája azonban mellékszerepre „kárhoztatja” az önimádó, zsarnoki feleséggyilkost, helyette pedig utolsó nejét, Parr Katalint állítja a cselekmény középpontjába. A koncepció papíron még érdekesnek is tűnhet, a megvalósításba azonban számos hiba csúszik.

A monarchia súlyos bája – Peter Morgan: The Crown / A korona

2020. november 25. – írta

„Két klimaxoló nő. Ez nem lesz sima menet” – mondja feleségének Denis Thatcher A korona legújabb, negyedik évadának első részében. A II. Erzsébet és családja életét bemutató sorozat immár elérkezett a menopauzához, ám sem hangulatingadozás, sem kifáradás nem jellemzi a sorozatot.

Őfelsége paripája voltam – Mika Kaurismäki: The Girl King / A lánykirály

2016. május 25. – írta

A lánykirály lovaglós jeleneteit nézve sikerült megfogalmaznom, hogy leginkább az okozza a filmmel kapcsolatos hiányérzetemet, hogy Mika Kaurismäki rendező nem tud lovagolni: egy fenékkel két lóra próbál felülni, és így természetesen egyikre sem sikerül. Ugyanis a szűk két órás játékidő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a film egyszerre mutasson be egy komplex történelmi háttérsztorit és egy nem kevésbé összetett személyiség fejlődését.

A királynő „nagyon élvezte” első filmszerepét

2012. július 30. – írta

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit uralkodó „rendkívüli módon élvezte” első filmszerepét, amelyet a londoni olimpia pénteki megnyitóünnepségének talán legeredetibb és legnagyobb meglepetést keltő mozzanatában nyújtott, és a királynő ejtőernyős dublőre is csak azt sajnálja, hogy nem tarthatta meg az uralkodóéval azonos ruhát, amelyben a jelenet során kiugrott egy helikopterből az Olimpiai Stadion felett.

„Mostantól mindenki érdekből jön” – Jean-Marc Vallée: The Young Victoria / Az ifjú Viktória királynő

2010. március 8. – írta

Ha nem is kifejezetten divat, de újabban kedvelt a híresebb vagy épp hírhedtebb történelmi személyiségek életének megfilmesítése. Az elmúlt években az Elizabeth: Az aranykor vagy A királynő kritikai és box-office sikerek voltak, Sofia Coppola posztmodern Marie Antoinette-je ha nem is lett tomboló siker, de izgalmas és bátor film volt. Hozzájuk képest Jean-Marc Vallée, bár első ránézésre nem vállal semmi különlegeset, tulajdonképp pozitív csalódást okoz.

Mirren újra királynő lesz?

2009. december 1. – írta

A legújabb hírek szerint az Oscar-díjas angol színésznő, Helen Mirren ismét eljátszhatja Nagy-Britannia uralkodójának, II. Erzsébet kiráynőnek a szerepét egy készülő filmben, ami Indira Gandhi egykori indiai miniszterelnökről szól – írja az EST.hu.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes