Vermes Dorka első nagyjátékfilmje a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában mutatkozott be, többek között Tarr Béla producerkedésével és a velencei fesztivál mikrobüdzséjéből készült. A stilizálás és a dokumentarizmus kettősével él, így a magyar szerzői film hagyományába is illeszkedik, miközben saját világot, hangot és emlékezetes alakokat is teremt, látomásos atmoszférával és egyedi hangzással.
Árni állatgondozó, mindenes, és bár a cirkuszi show is helyet kap a filmben, a fő játékteret itt a kulisszák, a lakókocsik, a senkiföldjék képezik. Határvidékeken járunk egy település szélén, ahol felépül a Stefán Cirkusz, hogy 4 estén át játékos uszkárokkal, idomított pónilovakkal és hüllőshow-val fogadja a kedves vendégeket. Talán az Aglaja (2012, r. Deák Krisztina) óta nem láthattunk magyar cirkuszfilmet, azonban a sajátos személyneveken és a családi tűzfészken kívül nincs több közös motívum, ami eszünkbe juthat.
A Turi Péter erős jelenlétével, szuggesztív tekintetével megformált Árni egyfajta világok között átjáró vándorként vezeti végig a történetünket. Ő gondozza a cirkusz állatait: az egereket, az uszkárokat, a varánuszt, a teknősbékát, a pónikat. Ő megy el a kocsmába is munkaerőt szerezni a sátor felállításához. Egyfajta közvetítő, az állati és emberi közötti létezésmódok között otthonosan mozog. Félénk, szótlan, törékeny, mégis ő lesz az, aki a túlméretezett piton betanításával megpróbálkozik. A családi vállalkozás az idős, túlsúlyos Stefánból, feleségéből, Elenából, két fiatalabb nőből és férjeikből áll, és látunk még egy beszélni nem tudó kisfiút is. Batár, a cirkusz idős tagja az ágyat nyomja, súlyos beteg. Egyedül Árni látogatja, a Székely B. Miklós által formált karakterrel ápolt barátságukat az is kifejezi, hogy Batár értékeli az Árni által begyűjtött levedlett kígyóbőr különösségét is.
Árni kitettsége már a kocsmában kiderül, amikor pohár vizet kér, helyette pálinkát kap heccből. A kígyó motívuma is itt bukkan fel először egy aránylag jóképű bőrdzsekis fickó kéztetoválásán. A 18-as karika egyetlen melegjelenetet takar a film első harmadában, amely a munkások dolga végeztével zajlik le a fák között. Azonban nem csak Árni érzi idegennek magát: a cirkusz egyik fiatalabb férfitagja is prostituáltakhoz jár (köztük Balogh Orsolya ezúttal is színes játékával). Ezt azonban a cirkuszi matriarchátust működtető láncdohányos anya elől (Spolarics Andrea életteli rezignációja szintén erős) titkolni próbálja.
A cirkuszi család, állat- és emberközösség állandó létbizonytalanságban áll, a bevételek ingadozása, és egyfajta egzisztenciális kiszolgáltatottság, az utolsó előtti órák hangulata érződik. Az elpusztulás/lepusztultság kettőse a kiszolgált állatokban, krónikus beteg cirkusztagok jelenlétében (Stefán, Batár) is kitapintható. Ugyanakkor a halálnak van groteszk oldala is: például amikor temetői virágokat gyűjtögetnek azért, hogy feldíszítsenek vele egy kamiont, amivel egy névnapi mulatozáson driftel az erőművész cirkuszi tag.
Egy következetesen használt, Tarr Béla filmjeiben is megtalálható környezeti stilisztikai elem a folyamatos szél, amiben Árni közlekedik, miközben hozzávalókat beszerez vagy plakátokat tesz ki. Leginkább egyfajta ellenszélként érzékelhetjük, ami a főhősünk számkivetettségét húzza alá. Árni folyton gyengédséget keres, végül egy kígyó ölelésében találja csak meg. A film legerősebb, látomásos jelenetei közé tartoznak az éjszakai jelenések: a névnapi mulatság féktelenségét végül egy drámai kórushanggal kísért koreográfia ellenpontozza.
Nem véletlen, hogy a főszereplő az ugyancsak számkivetett prostituáltak körében lel rövid feloldozást. A kamera körtánca alatt az eddig non-diegetikus vokális motívumok élő előadássá, filmen belülivé válnak. Bár Árnit sosem látjuk panaszkodni, mindent rezzenéstelen arccal visel többnyire, talán itt, az utcalányok körében állva kerülünk a legközelebb érzéseihez. A jelenet szép mementója a filmnek, formailag és hangulatában is a Portré a lángoló fiatal lányról boszorkányjelenetét jutathatja eszünkbe, operatőri és rendezői megoldásként is értékes filmnyelvi megoldás.
A film zárlata után a melegfilmek tragikusságáról szóló polémia járt a fejemben, és hogy mennyire szükségszerű, hogy ilyen drámai zárlatot kapjon a film. Ha erről meg is oszolhatnak a nézői vélemények, arra a konklúzióra jutottam, hogy a dramaturgiai ívhez passzoló, vizuálisan erős megoldás született. Az Árni az irtózatos magány, kiszolgáltatottság és társadalmi nyomás kérdéseit járja körül, és nem mellékesen egy emlékezetes nagyjátékfilmes debütálást üdvözölhetünk benne.
