Kritika | George Nolfi: The Banker / A pénzember Kritika | George Nolfi: The Banker / A pénzember

Hitelvesztett befektetés

George Nolfi: The Banker / A pénzember

ÉRTÉKELD A FILMET!
A pénzember (The Banker)
George Nolfi
2019

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 8 (1)

8
(1)

Szerinted?

0

Nehezen lehetne alkalmasabb filmet elképzelni az Apple frissen induló streaming-szolgáltatásához, mint egy klasszikus amerikai sikersztori nagy sztárokkal és polgárjogi kicsengéssel. A történet maga mégis jóval több egy okos befektetésnél.

Valahol hatalmas dolog, hogy olyan fontos történetek, mint amit a Zöld könyv, A számolás joga, vagy A pénzember feldolgoz, végre be tudnak kerülni az amerikai és nemzetközi köztudatba. Még akkor is, ha maguk a filmek általában szeretnek szépíteni a valóságon. Ez az elmúlt néhány évben megjelenő hollywoodi trend olyan, a történelem által elfeledett afroamerikai alakokkal ismerteti meg a közönséget, akiknek kulcsszerepe volt a polgárjogi változások elérésében. Egy évtizede még elképzelhetetlennek tűnt, hogy nagy filmstúdiók világsztárokkal forgassanak filmet a közösségükért és népükért aktívan küzdő feketékről. Különösen nem fekete főszereplőkkel.

Azért persze nem kell polgárjogi harcosoknak nézni a hollywoodi stúdiókat. Természetesen ez az új irányzat is pusztán gazdasági okokból, az újonnan fellobbant fekete identitás és az egyre növekvő afroamerikai nézőszám kiszolgálására született. És azért az se hátrány, hogy ezek a parlagon heverő  lobbanékony igaz történetek friss üzemanyaggal tudják ellátni a megfáradt amerikai filmgépezetet. Olyan sztorik, mint A pénzemberé, ami szinte érthetetlen, hogy eddig miért nem szerepelt a köztudatban.

A történet Bernard Garrettről (Anthony Mackie), az első afroamerikai banktulajdonosról és multimilliomosról szól, aki társával, Joe Morrisszal (Samuel L Jackson) felépített egy cégbirodalmat a 60-as évek Amerikájában. Abban az időben, amikor a feketéknek még külön mosdót kellett használniuk a déli államokban. Hogy kijátsszák az elnyomó rendszert, Garrett és Morris egy ambiciózus fehér fiút (Nicholas Hoult) bíznak meg azzal, hogy képviselje őket a tárgyalásokon. Ezzel a módszerrel Los Angeles egyik legfontosabb banképületének tulajdonosai lesznek, majd egy vakmerő húzással elhatározzák, hogy Garrett szülővárosában, a kivételesen szegregatív Houstonban kezdenek el titokban banki hiteleket szolgáltatni a helyi fekete közösségnek.

A történet mintha egy hollywoodi tündérmese lenne Robin Hoodról, aki Sherwood helyett a 60-as évek Amerikájában élt feketeként, Newtont megszégyenítő matektudással. Meglepő módon azonban a film a valóság biztos talaján nyugszik. Emiatt pedig csak még lebilincselőbb ez a sztori, amit a bonyolult szociálpolitikai háttér és a korabeli hitelügyintézés részleteinek ismerete nélkül nehéz lenne érthetően átadni. A film öt(!) írójának tehát nem volt könnyű dolga, a forgatókönyv mégis feltűnően ügyesen zsonglőrködik az elengedhetetlen expozíciós töltelékekkel és a mozgalmas cselekménnyel úgy, hogy az végig követhető és izgalmas tudjon maradni. Ráadásul a megteremtett atmoszférára sem lehet panasz: a díszletek, a ruhák és Charlotte Bruus Christensen operatőr ízlésesen szépiás képei mind a hatvanas évek vintage báját erősítik. Következetes, precíz és pontos, épp mint főszereplője. Bernarddal ellentétben viszont az Apple TV+ első nagy vállalása semmit nem kockáztat.

Az összes untig ismert sikersztori-toposz tiszteletét teszi a vicceskedő „tréning-montázstól” kezdve a bíróságon székből felállós nagy tanulságokat megfogalmazó monológig, végül pedig ez a potenciálisan pengeélű történet Az alapító szintjére tompul. A korabeli szélsőséges faji állapotokon csiszoltak egy kicsit, hogy el lehessen adni a PG-13 közönségnek, ám így a sablonokhoz és közhelyekhez ragaszkodó forgatókönyvben valahogy elveszik a történet revolúciós mivolta. Ahol valódi feszültséget lehetne teremteni, ott hagyják csendben rendeződni a konfliktust, vagy egy bölcs szónoklattal tesznek pontot a végére. Egy szórakoztató és remekül felépített film, valahogy mégis éppen az hiányzik belőle, ami a leglényegesebb lenne: a hitelesség. Nem sokkol, nem csap arcon és még csak nem is lep meg. Popcornt majszolva élvezhető, kellemes matinéfilm, ami alatt csóválhatjuk a fejünket néha, hogy milyen igazságtalan lehetett a világ hatvan éve. Szerencse, hogy ma már más a helyzet.

A filmből sugárzik az „Apple-hatás”. Egy letisztult, leegyszerűsített és biztonságos termék, igazi jó befektetés (bár egy különlegesen csúnya szexuális zaklatási botrány ezt erősen megcáfolta). Valószínűleg ekként is kezelte a vállalatóriás Garrett és Morris történetét, és pontosan ezért válik bizonyos szempontból hiteltelenné. Mert hogyan is lehetne elfogadni egy társadalmi normák elleni lázadásról szóló filmet, ha társadalmi kijelentései mögött nagyrészt üzletpolitikai érdekek állnak. Mindez ironikusan a világ egyik legnagyobb multinacionális vállalatától, ami munkáltatóként rendszeresen visszaél(t) hatalmával az alapvető emberi jogok kárára. Bár az Apple (egyelőre) nem tartozik a nagy amerikai filmstúdiók közé, ez a film szépen érzékelteti azt a hollywoodi tendenciát, hogy komplikált társadalmi problémákat közhelyekkel igyekeznek leegyszerűsíteni és könnyen fogyaszthatóvá tenni.

Mint film, A pénzember egy kielégítően jól sikerült alkotás. Követhető cselekménnyel, élvezetes hangulattal és remek alakításokkal képes izgalmassá tenni egy pénzügyekről és tárgyalásokról szóló történetet. Témája szempontjából ellenben nem veszi magát elég komolyan ahhoz, hogy maradandó hatást tudjon elérni, és akárcsak a Zöld könyv, dámajátékot játszik a sakkészletével.

Támogass egy kávé árával!
 
The Banker

The Banker

Színes filmdráma, történelmi, 120 perc, 2019

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

8 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat