Alig találni olyan művészeti-kulturális folyóiratot, amely tematikus lapszám vagy blokk formájában ne reflektált volna a járványidőszak és karantén-állapot kihívásaira, jellemző problémáira. A koronavírus-járvány kitörése világszinten felkészületlenül ért minden jelentős szektort, mégis felmerül a kérdés: mennyire érintett ebben a filmes közeg? Elvégre a jól ismert streamingszolgáltatók egyre növekvő népszerűségnek örvendenek,¹ és biztos akad adaptálandó alapanyag és narratív kontextus még jó pár évig a jövő forgatókönyvírói számára. Nyilvánvalóan komplexebb jelenség ennél a COVID-sújtotta filmes élet, árnyaltsága három friss folyóirat tematikus lapszámából rajzolódik ki: az Apertúra őszi száma, valamint a Filmvilág és Korunk januári számai.

A felsorolt lapok közül az Apertúra őszi száma foglalkozik legbetekintőbben a járvány társadalomtudományi, valamint filmes múltjával és jelenével. A történtek megértéséhez mindhárom lap jól ismert precedensek mentén határozza meg emberiség és járványhelyzet kontra- vagy néha produktív viszonyát, gyakori allegorikus példa így a szinte jubiláló spanyolnátha, az AIDS vagy a pestisjárvány. Hasonlóan a Prae őszi Ragály-számához (amelyre hivatkozik is), az Apertúra Roberto Esposito immunitas/communitas kettősét vizsgáló elméletével indít (Horváth Csaba fordításában), amely feltűnik több társadalomtudományi és filmesztétikai írásban egyaránt. Mindenképp figyelemre méltó Nemes Z. Márió Vírussá-válás. A karanténszubjektum médiaantropológiája biopolitika és pszichopolitika kontextusában című tanulmánya, amely a két jelenség visszacsatolási hurokrendszereit térképezi fel az úgynevezett okoshatalom működésében. Elsősorban Steven Soderbergh Fertőzés című filmjének újrafelfedezését hozza fel példaként, továbbá részletesen elemzi a found footage-filmek előretörését, közös jellemvonásaikat a mockumentarykhoz (amelyek a Death to 2020 című áldokumentumfilm-álkomédia után ismét reneszánszukat élhetik). Viralitás és medialitás összekapcsolását illetően az Unfriended és a Host című horrordrámákat veti össze röviden, megemlítve pár ismertebb viralitás-tematikájú horrorfilmet (ilyen például a japán Ringu-trilógia, amely Orosdy Dániel vírusfilm-szemléjében is feltűnik).

Soderbergh: Contagion / Fertőzés

Orosdy Dániel Vírusfilmek: egy ki- és átalakulóban lévő műfaji kategória vizsgálata című tanulmánya nagyobb volumenű filmanyagot vet górcső alá a vírusfilmeket tematizáló hiányos magyar nyelvű szakírásokra hivatkozva (amelyek rendszerint a viral video műfajával keverik a vírusfilm műfaját). Orosdy kronologikus vizsgálatában ismerteti a vírusfilmek genealógiáját (egészen a némafilmekig, majd az ’50–’60-as évek minőségi robbanásáig visszamenően), és kijelöl pár alapvető szempontot, amelyeket mentén a populáris és művészfilmek megközelíthetők. Mindezeket pár vaskalaposabb elemzési séma követi (aprólékos tárgy-, téma- és toposzelemzés), különös tekintettel a horrorműfajra, zombifilmekre és kvázi-zombifilmekre, valamint az esetleges párhuzamokra a koronavírussal. Glózer Rita Mémek: a világjárvány médiarítusai című kutatásában elsősorban a magyar közösségi oldalakon terjedő mémeket vizsgálja (ezek többnyire gag vagy idegennyelvről fordított mém). Az általa válogatott példák egy apró szegmensét képezik csupán a filmes rekontextualizációk, mégis érdekes vizsgálati irányt képezne az, ahogy épp a filmmémek, kiragadva eredeti kontextusukból, önálló narratívát és kultuszt teremtenek. Különösen fontos lehet ez a pandémiában, amely még inkább felvirágoztatta a mémkultúrát, és annak fontos terapeutikus hatását egy izolációba kényszerült társadalomban (ahogy azt Glózer Rita is kihangsúlyozza írása végszójában).

A Filmvilág sokkal konkrétabb esettanulmányokat sorakoztat fel Mozik karanténban című tematikus blokkjában. Varró Attila A hegy Mohamedhez című írásának kissé pesszimista premisszája az, hogy a mozik (vírusanalógiában: „legyengülő szervezetek”) hanyatlása korántsem a koronavírusjárvánnyal kezdődött. Precedensként ő is a spanyolnáthát említi meg, amely elsősorban a független mozik már érezhető hanyatlását gyorsította fel. E hanyatláshoz többek között hozzájárult a block booking gyakorlata, a multiplex-mozik térhódítása, az egyre változó nézői igények (a sorozat győzelme a hagyományos mozifilmformátum felett), és az ezeket kiszolgáló streamingszolgáltatók, amelyek sorra felvásárolták az amerikai moziláncokat. Tökéletesen példázza mindezt a Tenet várható anyagi kudarca (erdélyi lapok közül a Várad legújabb számának² Tenet-kritikájában Nagy Orsolya reflektál pár mondatban erre a jelenségre). Soós Tamás Dénes Csődközelben című cikke már bizakodóbban szemléli a járványügyi mozihelyzetet, így elsősorban alternatívákat térképez fel, nem hanyatlástörténeteket. Ugyan Soós is a Tenet-kísérlet módszeres elemzésével indít, elemzési fókuszát átvezeti a magyar mozik helyzetére, illetve azok lehetséges fennmaradási alternatíváira. Példaként az aktívabb közönségszervezést említi meg (feltéve, hogy a mozik nyitva lehetnek, és célközönségük nem tartozik a veszélyeztetettebb korosztályba), de ismét felmerül a „mentőövet jelentő” streaming mint opció (ebben a sikeresebb magyar projektek közé sorolja Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjét, amely premier-szinten kizárólag a Vimeo videómegosztón debütált, valamint a Budapest Film Távmozi-szolgáltatását).

A streamingszolgáltatások monopóliuma jól láthatóan kirajzolódik a Korunk januári tematikus lapszámának repertoárján is, amely Tévé – készüléken túl címmel több streamelhető sorozatról tárgyal, mint hagyományos tévéjelenségekről. Gálik Mihály tanulmánya lineárisan levezeti a televíziós szokások és piaci modellek időbeli változását: kezdve a konvencionális, korlátozott televíziótól egészen addig, amíg mindezt egy autonóm, más piaci-televíziós logikán alapuló médiafogyasztási forma szorította ki. Mészáros Ferencz ezt a piaci logikát tárja fel Streaming a médiaflow célkeresztjében című írásában, amelyben a médiaflow tudatos eszközölését vizsgálja Csíkszentmihályi flow-elméletének alapján. Elemzésének tárgyául három mainstream Netflix-sorozatot (Stranger Things, House of Cards, Orange Is the New Black) választott, lezárásképp pedig felhívja a figyelmet a médiaflow további változataira, az interaktív flowra³ vagy az egyre népszerűbbé váló transmedia flowra (különálló filmek vagy sorozatok „univerzumon belüli összekapcsolásából”, a transmedia storytellingből adódó médiaflow-élmény). Ugyancsak streaming-sorozatokról ír Makkai Anna Júlia az ugyancsak egyre népszerűbb true-crime kapcsán (Don’t F**k with Cats: Hunting an Internet-Killer), György Evelin (The Handmaid’s Tale – A szolgálólány meséje) és Bátori Anna (Dark). A televíziózás komplexitásáról (legyen szó a „hagyományos” kábeltévés közvetítésről vagy internetalapú riválisáról), annak működési elveiről és koncepcióiról Keszeg Anna ír Mi van a tévé(m)ben? Narratíva és algoritmus a kortárs televízióban című tanulmányában.

A Korunk januári számát jól láthatóan a Netflix-óriás saját gyártású vagy megvásárolt sorozatai dominálták (egyedüli kivételként A szolgálólány meséje tűnik ki a válogatásból, amelyet egy másik vezető szolgáltató, az HBO közvetít). Ehhez mérten már nem csupán az kérdéses, hogy miképp reagál a hagyományos mozi-, film- és médiaközeg a koronavírusjárvány korlátozásaira, hanem az is, hogyan tudják ezek visszaszerezni a nézői figyelem akár egy töredékét is a világszintű kényszerotthonléttől egyre csak profitáló streaming-monopóliumoktól.