Lista | Film- és sorozatajánló otthonmaradáshoz I. Lista | Film- és sorozatajánló otthonmaradáshoz I.

Magyar filmesek karanténmozija

Film- és sorozatajánló otthonmaradáshoz I.

Megkértünk néhány magyar filmrendezőt és -színészt, hogy ajánljanak egy-egy filmet vagy sorozatot azon olvasóinknak, akik otthon maradtak. Volt, aki egyből négyet ajánlott, volt, aki hosszabban lelkendezett a kedvencéről, volt, aki néhány tőmondatban válaszolt. Fogadjátok szeretettel első körben Ujj Mészáros Károly, Szávai Viktória, Oláh Judit, Tóth Barnabás és Szabó Simon ajánlóját!

Ujj Mészáros Károly

A Liza, a rókatündért és az X – A rendszerből törölvét jegyző rendező az Alvilág című, tavalyi krimisorozattal a tévés műfajban is kipróbálta magát. A Netflix kínálatából ajánlott nekünk egy izgalmas darabot.

„Az Unbelievable című Netflix-sorozatot ajánlom, mert ez a sorozat tetszett a legjobban a múlt évben a Csernobil mellett (legalább annyira). Remekül megírt történet, vége van a végén, csodálatos színészet, alacsony költségvetésből, csinnadratta nélkül, ezért könnyen elkerülhette bárki figyelmét. És persze azért, mert mostanában annyian beszélnek a női alkotók jogairól, de nézzük is meg azt, amit csinálnak!”


Tóth Barnabás

A remek kisfilmjeiről és a tavaly ősszel bemutatott Akik maradtakról ismert rendező az utóbbi években többször került az Oscar-díj közelébe. Most egy cannes-i díjnyertes francia filmet ajánl nekünk.

„A Nyomorultak (Les Misérables) azon a héten került mozikba, amikor megjelent a vírus Magyarországon, így félő, hogy sokan lemaradtak erről a fantasztikus francia filmről. Az Amazon jóvoltából biztos, hogy hamarosan valamelyik szolgáltatón elérhető lesz ez a lebilincselően feszült sztori a mai párizsi külvárosi rendőrök egy napjáról, akiknek a különböző etnikumú bandák közt kell ellavírozniuk – maguk is a törvénytelen túlkapások és az erőszak eszközével. Idén még nem láttam ennél jobb filmet.” [A filmről itt írtunk kritikát.]


Oláh Judit

Oláh Judit dokumentumfilm-rendező Visszatérés Epipóba című új filmjét március 22-én mutatták volna be a CPH:DOX fesztiválon Koppenhágában. Judit – profiljához híven – egy dokumentumfilmet ajánlott nekünk.

„A Holy Hell című dokumentumfilmet szeretném ajánlani, mert elképesztően izgalmas és minden fikciós elképzelést felülmúl! A történet főszereplője egyben a film alkotója is, olyan világba és olyan elmékbe tudunk általa közelről bepillantani, amit aztán sosem feledünk. A fotó a berlini karanténom ideje alatt, de karanténon kívül készült, mikor a lányommal kimerészkedtünk.”


Szávai Viktória

Szávai Viktória szabadúszó színész, emlékezetes színpadi alakításai mellett rendre feltűnik egy-egy magyar filmben vagy tévésorozatban, a mozinézők legutóbb a BÚÉK-ban és a FOMO-ban láthatták. Vele készült interjúnkat ide kattintva olvashatják, most pedig a karanténmozizás úttörő darabját ajánlja nekünk.

„Sok filmcím hemzsegett a fejemben, hogy mit is ajánljak, de aztán tegnap este volt egy nagyon friss, intenzív filmélményem: Hajdu Szabolcs Békeidő című filmje, aminek rendhagyó módon a Vimeón tartották meg az online premierjét április 23-án. Nagyon sajátos, jelen idejű film, egyszerre realista és nyugtalanítóan misztikus. Többször eszembe jutott róla az Éjszaka a Földön, de ez, azt hiszem, hízelgő párhuzam. Nézzétek!”


Szabó Simon

Szabó Simon filmrendező, színész, DJ és tévés személyiség legközelebb Lóth Balázs Pesti balhé című akció-vígjátékában lesz látható. Simon nem éppen a könnyed alkotások után nyúlt, egy 7 órás filmet ajánl nekünk a karanténra.

„Tarr Béla Sátántangóját ajánlom végignézni. Ha máskor nem is, most itt az idő, hogy valamivel több, mint 400 percet egyetlen filmalkotásnak szenteljünk. A film hangulata megtanítja értékelni az otthon eltöltött időt.” [A Sátántangó épp múlt héten jelent meg első alkalommal Blu-Rayen – a szerk.]


Film a pandémia korában című dossziénkból:

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes