Csíkszereda 20. századi története során meglehetősen kettős viszonyt tartott fenn a hol mozinak, hol mozgószínháznak, vagy éppen csak mozgónak nevezett találmánnyal. Nagy múltú, több évtizedig működő mozija a kommunizmus időszakát leszámítva nemigen akadt, folytonosságról pedig végképp nem beszélhetünk, hiszen még a leghosszabb ideig nézőket kiszolgáló Transylvania filmszínház is kényszerszünetre kényszerült 2010-ben („elődeiről” nem is beszélve), és csak néhány éve lehet ismét filmvetítés céljaira használni a mozi épületét.

Nem volt ez másként a század elején sem, 1930-ig több körben, több vállalkozó is igyekezett állandó mozi létrehozásával a székely megyeszékhelyen, változó sikerrel. Amíg Aradon, vagy éppen a közeli Sepsiszentgyörgyön viszonylag állandónak voltak mondhatóak a vetítések a korabeli sajtó beszámolói szerint, addig Csíkszeredában hol működött filmszínház, hol nem. Az is szembetűnő még a korabeli cikkeket, fennmaradt véleményeket böngészve, hogy a mozi megítélése sem számított egységesen pozitívnak vagy negatívnak. Voltak időszakok, amikor külföldről érkező csodaként, máskor viszont éppen szellemi mételyként tekintettek a helybeliek (de legalábbis a közlési felülethez jutó véleményalkotók) a mozgóképekes történekre és azok közvetítőjére, a mozira.

A Vigadó egy korabeli képeslapon

Ebben a tanulmányban áttekintem a századeleji sajtótermékeket és egyéb fellehető adatokat, és ezek alapján próbálom meg bemutatni nevelővárosomnak a mozihoz, azon belül is főleg a némafilmekhez fűződő viszonyát 1930-ig, ami legalább annyira hullámzó volt a múlt század elején, mint az ezt követő évtizedekben: hol dugig telt nézőterektől roskadoztak, hol pedig az érdeklődők hiányától kongtak a székelyföldi város vetítőtermei.

Vigadástól cséplésig – Az első próbálkozások

Az állandó mozi bevezetését Csíkszeredában is megelőzték a filmekhez hasonló, de annak még teljesen nem nevezhető (a korabeliek által sem nevezett) elődök, mozgófényképek. Ezek az esetenként felbukkanó attrakciók még csak „vendégeskedni” jártak a városba, először a 1902. május 7-i Csíki Lapokból értesülhetünk arról, hogy a szeredai közönség mozgófényképeket tekinthet majd meg 17-én a Csillag nagytermében. A beharangozóban ki is hangsúlyozzák a szervezők, hogy a leendő nézők ne tévesszék össze ezeket a „vetített képekkel vagy más efféle üzemmel”. Az ígéret szerint ezek életnagyságban, „természetes mozgásban” mutatják be képeket, és a gép maga állítólag egyenesen a párizsi világkiállításról érkezik, egész Európai körútja egyik állomásaként Csíkszeredába, amúgy pedig itt az igazgatóság elhatározásából az angol-búr háború részleteit vetítették a rendes műsoron felül.

A következő hasonló turné 1909 nyarán érinti Csíkszeredát, ekkor azt ígéri az Apollo tulajdonosa, hogy „nap-nap után sikerültebb mutatványokkal lepi meg a közönséget”. A leírás szerint a képeket a budapesti Edison színháztól szerezte be, hogy változatos műsorral szórakoztassa a közönséget, a jelek szerint sikerrel. A június 2-i Csíki Lapokban pedig már azt ajánlja a cikkíró az Astra mozgó üzemeltetőjének, hogy bővítsen a nézőtér befogadóképességén. A rövid beszámoló szerint „minden este zsúfolva van a színház kissé szűkre szabott nézőtere.” A kínálat kiemelt része volt a Jézus születése, élete és kínszenvedései című alkotás.

A Vigadó belülről

Ezután a Csíki Lapok szerint a „Czirják-féle mozgófénykép mutatványokat” tekinthetik meg a csíkiak, július 17-től 23-áig tartottak előadást, ezúttal már a későbbi vetítések és mozik gyakori helyszínén, az 1904-ben átadott Vigadóban. A terítéken többek között a „Vendetta, vagy az orosz vérbosszú és Az apa becsülete című drámai képek” voltak.

A legelső állandó mozi említésére 1911 februárjában kerül sor Csíkszereda kapcsán. A (korabeli helyesírás szerint) „amerikai állandó mózi”, méghozzá a későbbi vetítések gyakori helyszínére, „Neugoldhoz a Vígadóba” érkezett.

Ugyanakkor már rögtön az első mozgószínházas próbálkozás előrevetítette, hogy nem lesz könnyű dolga az állandó mozinak, ha meg akarja nyerni a székelyeket. A Csíki Lapokban és a Székelységben megjelent rövid hirdetések alapján szépen lekövethető az első szeredai mozi alig néhány hónaposra sikerült története. A február 11-i Csíki Lapokban találkozhatunk először a díszített, de viszonylag szűkszavú beharangozó hirdetéssel, miszerint „Jön! Jön! Jön! Mi jön? Amerikai állandó mózi!”. Konkrét dátum itt még nincs megadva a vetítés időpontjára, és a későbbi lapszámokban sem található semmiféle reakció a kisvárosban megjelent „móziról”.

Erről a bizonyos Neugold vagy (a hivatalos iratok szerint, helyesen) Neuhold Dezsőről viszonylag keveset tudni. Ami biztos: az Alispáni Hivatal 1911-es betűrendes mutatójában kétszer is szerepel a neve. Az iktatókönyv szerint egy esetben panaszt nyújtott be (1954/1911-es iktatószámmal), egy másik esetben házassági kihirdetés alóli felmentését kérte menyasszonyával együtt (5322/1911). Sajnos, az iratkötegekből mindkét ügycsomó hiányzik, így Neuhold Dezső minden bizonnyal rövid csíki tartózkodásáról nincsenek bővebb információink.

Ebben az időszakban vezették be Csíkszeredában a villanyvilágítást, és az 1911. év eleji lapszámokban gyakran olvasni a lakosok panaszait a még meglehetősen instabil és megbízhatatlan hálózat kapcsán. Talán a Neuhold-féle „mózi” is ennek eshetett áldozatául, mindenestre március elejéig semmiféle híradás vagy hirdetmény nem jelent meg a lapokban ezzel kapcsolatban. Aztán először március 5-én jelenik meg egy rövid hirdetmény, miszerint „egy Edison színházat nyit meg a hét folyamán, s azt a modern kor követelményeinek megfelelően rendezi be”, majd a március 29-ére keltezett számban szerény, és ezúttal dísztelen hirdetés olvasható: „A csíkszeredai állandó mozgószínház április hó 1-én kezdi meg előadásait a »Vigadó«-szálloda nagytermében.”

Székelység, 1911 április 2

Zárásként a hirdetmény feladója azt is megjegyzi, mintegy megnyugtatásul a villanyhálózattal szemben esetleg ellenérzéseket tápláló potenciális közönség számára, hogy a „mutatványokhoz” szükséges áramot egy már megérkezett 14 lóerős motor szolgáltatja majd. A Székelységben ugyanekkor egy részletesebb programot is találhatunk erre az alkalomra vonatkozóan, eszerint a vetítést elseje helyett másodikán igyekeztek megtartani. Vélhetően főleg rövid mozgóképekkel szórakoztatták a nagyérdeműt, olyan címekkel találkozunk, mint a Béres ravaszsága (életkép), Robinetti mint jokey (komikus), Pali mindenhez ért (komikus), vagy éppen a Romlás örvényében (dráma).

Konkrét moziműsorral ezután nem találkozunk, az első szeredai állandó mozit még egyszer emlegetik a Székelység hasábjain: az április 9-i lapszámban írnak a Vígadó bérlőjének, (itt már nem a helytelen Neugold, hanem) Neuhold Dezső vendéglősnek a kinematográfjáról, amellyel „a táncteremben minden este igen érdekes előadásokat tart, a közönség élénk érdeklődése mellett.” Ennek ellenére úgy tűnik, hogy reklámozásra szorul a mozi, hiszen a cikkíró külön felhívja a figyelmet a Neuhold által hozott komoly anyagi áldozatra, egészen pontosan a 10.000 korona befektetésre, amit a kinematográfért fizetett, nem is beszélve a filmek bérleti díjáról, amit a budapesti Uránia színháznak fizetett. Ezért pedig, a cikk írója szerint megérdemli, „hogy intézményének létesítésében és fennállásában a város közönsége támogassa.”

Úgy tűnik, ez a felhívás nem érte el a célját, ugyanis az „állandó” mozgószínház és programja még említés szintjén sem kerül elő ismét több hónapig, vagy azért, mert a helyieket nem nyűgözték le a Vigadóban (talán) lezajlott vetítések, vagy egyszerűen nem sikerült többször mozgásra bírni a képeket.

Annyit még tudunk a fennmaradt iratok alapján, hogy 1911. április 1-jei keltezéssel Csíkszereda városi tanácsa kért eligazítást az illetékes szervektől, annak kapcsán, hogy szükséges-e iparengedély a mozgófényképek üzemeltetéshez, a májusban érkezett válasz pedig (ekkor még) nemleges. A következő városi tanácsülésen foglalkozhattak még a kérdéssel, de a Székelységből és a Csíki Lapokból is hiányzik egy-egy lapszám, amiben elvileg erről szó lehetett volna.

De azért minden része a történetnek nem merült a feledés homályába, ugyanis az a bizonyos emlegetett motor a Csíki Lapok augusztus 2-i lapszámban ismét felbukkan egy rövid hirdetményben, egyúttal vélhetőleg pontot téve az első szeredai, Neugold/Neuhold-féle „mózi” történetének végére: „14 lóerős benzinmotor csépléshez kölcsön adatik, esetleg eladó. Megtekinhető a Vígadó szállodában, Csíkszeredában.”

„Polgári” mozi, kézzel hajtva

A következő fontosabb név, akivel a csíkszeredai mozi története során találkozunk mindenképpen a Polgár Ede Lajosé. Mint az előbbiekből is látható, nem ő volt ugyan az első, aki vetítéseket szervezett Csíkszeredában, de abban mindenképpen elsőnek mondató, hogy viszonylag hosszú ideig működő, ténylegesen állandónak nevezhető mozit működtetett 1912 (Nagy Benedek szerint 1913) és 1922 között. Itt a korábbi évszám a valószínűbb, vannak ugyanis hirdetések még 1912-ből, amelyek szintén a Vigadót jelölik meg a vetítés helyszínéül, már ekkor is Edison-mozgószínház néven. A Csíki Lapok először 1912. június 26-án ad hírt az Edisonról, ekkor arról írnak, hogy folyó hó 10-én kezdte meg előadásait, és hetente háromszor vetítenek, minőségi képeket, amik „az embernek szemét nem rontják.”

Polgár Edéről amúgy nem sokat lehet tudni. Dr. Nagy András csíkszeredai orvos (1905-1982) városleíró könyvében, a Városkép és ami hozzá tartozik-ban azt írja róla: „Nem volt ugyan kimagasló egyénisége a városnak, azt sem tudom, mikor és honnan került ide és hová tűnt el, de ő volt itt az első mozivállalkozó.” (A Neugold-féle „mózi”, úgy tűnik, még a korabeliek szemében sem számított tehát elsőnek, vagy legalábbis állandónak.) Egy 1911-es keltezésű erkölcsi bizonyítványból az derül ki, hogy Polgár Ede Lajos 1881-ben született Gyulafehérváron. Az első említés, amit találtam róla, 1909-es: ekkor egy, a Székely Népben megjelent hirdetésben a közönség tudomására hozza, hogy Tusnádfürdőn egy új vendéglőt nyit a régi Zöldfa-szálloda helyén. Ezzel szemben egy, a Hargita megye Levéltárában található, 1911-es erkölcsi bizonyítványából az derül ki, hogy 1908-tól Csíkszeredában élt. Az erkölcsi bizonyítványra „házaló-könyv” kiváltásához volt szüksége, ugyanis Csíkszereda város és a vármegye területén „kézmü és rövid áru cikekkel házról-házra járás mellett kereskedést” szándékozott űzni.

Polgár Ede Lajos erkölcsi bizonyítványa

Mindenképpen egy sokoldalú, többféle tevékenységet folytató emberről beszélhetünk, még ha Dr. Nagy András figyelmét nem is keltette fel. A Csíki Lapok egyik, 1914. február 28-ai lapszámában például feltalálóként emlegetik, aki egy villamoskocsikra szerelhető mentőkészüléket szabadalmaztatott: „Polgár Ede Lajos Csíkszeredái iparos 1912-ben önállóan egy olyanféle, villanyosok elé szerelhető mentöszerkezetet készített, amilyent azóta Budapesten is kipróbáltak. (…) A készülék leírása és rajza dr. Török László kir tv. hites szakértőhöz került, aki értesítette feltalálót, hogy a szerkezet tökéletes. A marosvásárhelyi Iparkamara s értesülésünk szerint Csikvármegye is támogatja Polgár Edét a szabadalom megszerzésében, amely hat állam területére szólna. A továbbiakhoz is szerencsét kívánunk a feltalálónak!”, zárja sorait a cikkíró.

Mindemellett a kereskedői iparlajstromban is fennmaradt a neve, ugyanis 1920-ban „bodega” üzemeltetésére váltott ki engedélyt, úgyhogy úgy tűnik, nem kizárólag a mozi működtetéséből tartotta fenn magát a sokoldalú iparos.

A mozis tevékenységére visszatérve, a Hargita megyei mozik történetéről szóló, a Korunk 1973. évi 5. számában megjelent tanulmányában Nagy Benedek 1913-at említi meg, mint „az első állandó moziképszínház” indulásának dátumát (bár sokkal valószínűbb az 1912-es dátum, amint az eddigiekből és az alábbiakból is kiderül). Akármikor is történt azonban az első alkalom, mindenképpen emlékezetes maradt, ugyanis Nagy szerint „még vannak, akik emlékeznek a legelső mozielőadás szomorú végére, amikor egy rövidzárlat miatt meggyúlt a deszkabódé”, ahonnan a vetítés történt, és a baleset mélyen beleégett a csíki mozinézők emlékezetébe, hiszen még évekkel később is pánik tört ki, ha valaki tüzet kiáltott. Ha pedig a mozigépet meghajtó villanymotor égett volna ki (amire, úgy tűnik, gyakran volt példa), akkor a mozis Polgár onnantól saját kezűleg forgatta a képeket, a beszámolók szerint „az unalmas részeknél gyorsabban, amitől a mozgások groteszkké váltak, a nézők nem kis örömére”.

Reklám a Csíki Lapokban: 1912 június 26

Polgár, egyáltalán nem egyedi módon, Edison mozgószínháznak nevezte el vándormoziját, amelyről 1912-től kezdve viszonylag gyakran lehetett olvasni a Csíki Lapok hasábjain. Különösképpen nagy elánnal reklámozta az 1913. október 26-án és 27-én vetítésre kerülő Pompeji végnapjait, amit az október 8-án megjelent lapszámban egész oldalas hirdetés szerint „roppant nagy anyagi áldozatok árán, a vidéki városokat megelőzve” adtak elő. Az Edward Bulwer történelmi regényéből készült adaptáció a hirdetés leírása szerint mintegy 2400 méter hosszúságú (ez a filmtekercs hosszára vonatkozik), és hét részből áll, az előadás időtartama pedig 2 és fél óra. De azért megnyugtatják a csíki olvasókat, hogy a délutáni vetítések után kényelmesen elérhetőek a 5:50-kor és 6:50-kor induló vonatok, az Edison-mozi hirdetése mellett pedig megtalálható rögtön a vasúti menetrend is.

Október 15-én is tovább hirdetik a Pompeji végnapjait, ezúttal pedig egy viszonylag részletes cselekményleírással próbálják a nézőket a moziba csábítani, és már hirdetés írója is megjegyzi, a Pompeji végnapjai „nálunk is telt házat vonz ugyanannyira, hogy az összes jegyek elővételben el fognak kelni, mert alig lesz valaki, aki ennek a nem mindannapi látványosságnak meseszép produkcióit megtekinteni elmulasztaná.” Az október 22-i lapszámban még arra is megkéri az embereket az Edison-mozi működtetője, hogy pontosan érkezzenek a vetítésekre, mert „az elsötétített nézőtéren az előadás tartama alatt nehezen juthat helyéhez.”

A hirdetés feladója vélhetően egyáltalán nem túlzott, amikor a várható érdeklődésről írt, legalábbis erről olvashatunk a Csíki Hírlap 1913. november 1-én megjelent számában, amiben a cikkíró többek között a szűkös helyekre és a hol túl meleg, hol túl hideg teremre panaszkodik, egyúttal pedig a címadással is problémái akadnak, hiszen szerinte a Pompeji utolsó napjai című regényből készült filmet indokolatlanul nevezi gyártója Pompeji végnapjainak, ha már „utánna készült belőle film”. Ugyanakkor kifejezetten dicséri mind magát a filmet, mind a mozi igazgatóságát, hogy beszerezték az alkotást, hiszen „pompás tableukat varázsol elibénk egy összeomlott világ erös lüktetésű életéből s egy világraszóló természeti tünemény megrendítő képeiből.”

Az adaptáció mellett számos más alkotást is láthatott ekkoriban a csíki közönség, november 9-én például az Álarcos szerelem c. háromfelvonásos színművet, november 13-án Az oroszlánvadászokat és a Weisz Kóbi aus Nagyvárad, nászúton! névre hallgató bohózatot, november 20-án pedig a Fekete grófnőt, ami „a való életből merített társadalmi dráma”, a hirdető szerint gyönyörű színezéssel és párizsi színészekkel, de esetenként magyar alkotások is sorra kerültek, december 26-án például a nézők a Márta című filmet nézhették meg Fedák Sárival a főszerepben.

Dr. Nagy András is beszámol a Városkép...-ben a Polgár-féle vetítések hangulatáról és felhozataláról:

Akkoriban a műsor 5-10 perces kis jelenetekből állott és a képeken mindig esett az eső. A legfőbb tömegsikert – egyébként mint ma is – a rohanás, egymáson átbukfencezés és a csihi-puhi aratta. A színlap felsorolta a műsort ilyenformán: „1. Az éhes szakácsnő – humoros, 2. A grófnő szerelme – dráma” stb. Kísérőzene nem volt (ez csak a húszas években jött divatba, egy szál zongora, melynek műsora kitelt – a közönség szerint – a „Dráma a tenger fenekén” vagy „A sejk vágtat a tevén” számokból). Kezdetben Edus fűzte a magyarázatokat a cselekményhez ilyenformán: „Most a gróf bejött a szobába. Most a kapitány megcsókolta a hölgyet...” Az első nagy filmek az első világháború idején jelentek meg, főképpen dán filmek, talán mert a hadviselő országokban pangott a filmgyártás? Az akkori filmcsillagok közül Asta Nielsen, Waldemar Psylander – a nők bálványa – , Olaf Föns, Max Linder, Zigomar neveire emlékszem. Megjegyzem, a háború vége felé már vetítették az első magyar filmeket is, így például a Janovics Jenő által filmre vitt „Tetemrehívást”.

Az I. világháború kezdetére Dr. Nagy András szerint a Polgár-féle mozi kinőtte a gyerekcipőt. Hogy ez alatt mire gondol, pontosan nem tudni, de a Lót visszanéz című visszaemlékezésében ír arról, hogy amikor megjött a hír a trónörökös, Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról, a szüleivel épp moziba készültek, és még a történelmi események sem gátolták a mozi működését, ahogy ő írja: „A trónörökös pár pusztulása senkit sem akadályozott meg abban, hogy elmenjen a moziba.”

A világháborús időszak a mozik életébe is változást hoz, Nagy Benedek említi tanulmányában, hogy „1915-ben megalakul a Vidéki Filmszínházak Társasága, amelyhez már a mai Hargita megye területén működő filmszínházak is mind csatlakoznak, s amely egységes működési szabályzatot dolgoz ki. Ez a szabályzat azonban csak a tulajdonosok érdekeit védte, nem foglalkozott az alkalmazottak, a mozigépészek, a pénztárosok (ekkor tisztviselőknek nevezték őket) és az ültetők érdekeivel. Utóbbiak, két napot kivéve, az év minden napján dolgoztak. (…) követelték a heti egy szabad napot, segédgépészek alkalmazását, a karbantartáshoz és a filmek szállításához szükséges anyagi alapot, valamint bérüket azokra a napokra, amikor rajtuk kívül álló okokból nem volt vetítés. A filmellátást, illetve filmkölcsönzést eleinte a külföldi — francia, amerikai, dán, német, olasz és angol — filmvállalatok biztosították, a bécsi és budapesti cégeken keresztül (…).” Emellett 1917-ben még egy időre be is zárják a filmszínházakat, a villamosenergia-spórolásra hivatkozva, majd újra kinyitják őket, kevesebb előadással, megemelt helyárakkal.

A szeredai mozi kapcsán a Csíki Lapok október 3-i számából értesülhetünk, hogy „a katonaság a vigadót újra berendezte mozgószinháznak, ami a teremnek határozottan előnyére vált. Az eddigi előadások kicsiny és alacsony teremben tartattak és igy a közönség érdeklődése igen mérsékelt volt. A vigadóban a bemutató előadás a napokban volt zsúfolt közönség előtt. Azóta is minden nap telt ház nézi a mozgóképeket, melyek csupa újdonságok és változatosak. Szerdán a Gólem-et adták nagy tetszés mellett. A közönség türelmét előbb azonban ugyancsak próbára tették, mert pont félkilenc óra helyett pont féltízkor kezdték az előadást, ami egyáltalában nem vall katonai pontosságra. Reméljük azonban, hogy ez többé megismétlődni nem fog.”

Polgár Ede a további években is működtette moziját, és szintén levéltári adatokból tudjuk, hogy az impériumváltás után, 1919-ben is mozgókép-vetítési engedélyért folyamodott, hogy folytathassa a tevékenységét. Végül további három éven keresztül vezette Csíkszereda első állandó moziját, változó sikerekkel. A Csíki Lapok 1921. december 4-i számából például az derül ki, hogy Polgárnak voltak hibái, de már tanult belőlük, és most már Bukarestből hozza be a képeket, ennek köszönhetően „a bemutatásban nincs zavar, mert nem szakadnak a vetített képek”.

Ugyanazon év novemberében írnak arról a Csíki Lapokban, hogy lejárt a mozi bérbeadásának időszaka november elsejével, és hogy a „jelenlegi bérlőnek általános panasza: nincs jövedelem, még a napi kiadást sem fedezi a bevétel.” A cikk írója ezt nem tartja hiteles megállapításnak, ugyanis szerinte a jó idő beköszöntével a heti kétszeri vetítésekre láthatóan sokan látogatnak. Egyúttal pedig a bérlőnek odaszúrva meg is jegyzi, hogy „Polgár, ha ugyan ő maradna továbbra is a jelenlegi helyén, okuljon az eddigi tapasztalatokból, vagyis: érdekes legyen a műsor, ami nagy városokban is napi renden van. Mert a nagyhangu hirdetés nem elegendő arra, hogy a közönség szívesen járjon a moziba, tartalom első sorban! A többi magától jön.” – zárja sorait a cikkíró.

Ahogy a levéltári anyagokból kiderül, 1922 áprilisában a mozi ideiglenes jelleggel bezárták, többek között a színházi szezonra és a Vigadó épületének felújítására hivatkozva (mai helyesíráshoz igazítva):

A mozielőadások ez év április hó 18-tól beszüntettetnek és a mozgószínház gépezete és minden felszerelése, bútorzata Polgár Ede kezelőtől átvetetik.

Utasíttatik Bíró Sándor városgazda, hogy az átvételt eszközölje leltár mellett és az esetleges hiányokról sürgősen tegyen jelentést.

Utasíttatik nevezett városgazda, hogy a mozigépezetet és minden felszerelést a városházánál helyezze biztonságba. Frank Miklós műszaki tanácsost utasítja a tanács, hogy a gépezetet szakszerűen vizsgálja felül és az esetleg észlelt hiányokról tegyen jelentést.

Indokok

A mozielőadások beszüntetendők ideiglenesen, mert a színházi saison és a Vigadó átalakítása követelik a beszüntetését.

Polgár válasza, azaz inkább kérése sem késett sokáig a határozat után:

Alolírott alázatos kérésemmel járulok a tekintetes Városi tanácshoz, hogy a 823-922 számú határozatát kézhezvettem, amely határozattal a mozi előadásokat betiltja, mivel a színészek jönnek.

És éppen ezért vagyok bátor kérésemmel járulni a tekintetes városi tanácshoz, hogy a helyzetemet méltányolni kegyeskedjen. Nagy családdal vagyok és a nehéz téli hónapokat alig tudtam átgázolni az üzleti pangás és a nehéz fűtés miatt, de törekedtem a vállalt kötelezettségemnek eleget tenni, hogy a városnál levő adósságomat tudjam fedezni, amelynek minden egyes időben eleget is tettem, és most, amikor az idő egy kissé engedett, hogy nem kell oly nagy fűtés, és egy pár leit tudnék összehozni, a mozit a városi tanács betiltja avval, hogy jönnek a színészek. Nagyon szépen kérem nehéz helyzetemet méltányolni, és a mozi továbbműködését engedélyezni kegyeskedjenek, hisz a színészek csak május elején jönnek, hogy a mozi legalább e hó végéig nyitva maradhasson, és működjek, hogy még evvel is a hátra levő adósságomból törleszthessek és a nagy családomnak a megélhetését biztosíthassam. Nagyon kérem, a kérésemet méltányolni és annak helyet adni kegyeskedjenek.

Maradtam a legalázatosabb kérésemmel,

Miercurea Ciuc, la 6 aprilie 922.

Polgár Ede Lajos mozibérlő.

Az irat hátoldalán pedig az erre vonatkozó válasz olvasható, 1922. ápr. 22-i keltezéssel:

Kérése Polgár Ede mciuci lakosnak a mozibérlet meghosszabbítása iránt.

Határozat

Kérvényező kérésével elutasíttatik.

Indokok

A moziterem tulajdonosa 297/922 sz. alatt hivatalosan megkereste a tanácsot, hogy a termet ürítse ki, mert azt javítani akarja, miért is nem áll módjában a városi tanácsnak azt továbbra is elfoglalva tartani.”

Az ügycsomóban található egy hirdetmény is, 1922. nov. 10-i dátummal: „Miercurea Ciuc város tanácsa a tulajdonát képező mozigépet a hozzá tartozó felszerelésekkel együtt üzemképes állapotban bérbeadni szándékozik az 1922/23 évi idényre. A bérlőtől bérlet tartamára 5000 lej biztosíték készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban megkívántatik. Pályázatok a városi tanácshoz adandók be, 1922. év nov. 20-ig, ahol a részletes feltételek is megtudhatók.”

Ugyanazon a lapon szerepel román nyelven egy néhány soros beírás, amely szerint mivel a város tulajdonát képező Pathé-gép bérlete iránt érdeklődő Mohan úr nem jelent meg a szerződéskötésen, az ügyre vonatkozó összes iratot archiválják, a mozi pedig, úgy tűnik, végleg kikerült Polgár Ede Lajos igazgatása alól.

Politika és halálsugár

A Polgár-időszak utánról jóval kevesebb adat áll rendelkezésünkre, Nagy Benedek cikke alapján annyit tudhatunk, hogy 1922-től új bérlők vették át a mozi irányítását, Aczél Ödönné és Lőrincz Gyuláné személyében, akik ebben az időszakban bevezették a máshol már megszokottnak számító zongorakíséretet a filmek vetítése mellé, Veress Béla jóvoltából, és ez „rendkívül élénkítette az előadásokat”, Nagy Benedek szerint.

Aczél Ödönné (Matlac Éva tulajdona)

Az új tulajdonosok időszakáról jóval kevesebb ellenőrizhető említés maradt fenn (többek között annak is köszönhetően, hogy a Csíki Lapok archívuma az 1921-1933 közötti időszakból nem hozzáférhető), de néhány dolgot azért mégiscsak megtudhatunk. Aczél Ödönné (1883-1955) Ferenczy Irén Klára néven született, 17 éves korában ment férjhez Aczél Ödön vasúti főmérnökhöz, és 72 éves korában hunyt el Temesváron. Lánya, Reiter Elemérné kéziratos feljegyzéseiben a következőket írja a moziról (a kézirat a Németországban élő Matlac Éva tulajdona): „Fájt az is, hogy a moziról se esett szó [mármint dr. Nagy András Városkép és ami hozzá tartozik című kötetében], amit Apám 1920-ban megvett, s arra, aki még él emlékezhet, hogy ezt Lőrincz mérnök és felesége (Benedek Elek Rózsa nevű lánya), Mihály Laci […] s Édesanyám hosszú éveken keresztül vezette. Amint Gyurka [dr. Nagy András beceneve] írja, addig igen primitív volt a mozi. Apám, Zahari Hédi [tehát nem Veress Béla] személyében már zenével kísérette az azelőtti gyenge filmek helyett értékes filmeket.”

Ez a mozis időszak ugyanakkor nem tartott sokáig, a Csíki Lapok 1924. június 15-én közöl egy rövid hírt, amiben ők maguk is „rövid, de szenzációs velősséggel” értetlenségükről számolnak be a mozi bezárása kapcsán: „eddig kitűnően prosperált szórakozási lehetőségünket, a mozit látszólag minden igaz ok nélkül betiltották. […] Vannak, akik elszánt merészséggel állítják, miszerint a mozi letiltása mögül politikai bosszu műve liheg.” Az összeesküvés-elméletek (vagy félreérthetően ironikus megjegyzések) azonban már ekkor is fel-felbukkantak, hiszen a cikk további részében azt fejtegeti a cikkíró, hogy „Vannak, akik a betiltásban egyenes hatósági beavatkozást látnak mivel a mozi vezetősége egy kockázatos újítással át akart térni a minden szerves életet veszélyeztető »halál sugár« vagy »ördög sugár« használatára. A betiltás okait Pallas Athene a legkétségbeejtőbb köd homályába burkolta.”

A Pallasz Athéné által keltett köd pedig tartósnak bizonyult: a mai napig nem tudni, hogy politikai okokból, érdeklődés hiánya miatt, vagy éppenséggel a sikeres „halálsugarazás” miatt néptelenedett el egy időre a Vigadó nagyterme, bár sejthető, hogy inkább az első verzió a legvalószínűbb.

Főként, hogy a bezárás után nem sokkal (a két világháború közötti, ún. „román világ” időszakában) a román Astra közművelődési egyesület vette át a mozi igazgatását. A Magyar Kisebbség 1929. július-decemberi számából az derül ki, hogy míg a magyar uralom alatt az Astra 50 évig zavartalanul működött és növelte a vagyonát, a „román világ” eljövetelével elvették az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület teljes vagyonát, kisajátítottak több mint 600 épületet, és többek között 125 mozi „koncesszióját” is megszerezték. Ezek között a csíkszeredai filmszínházét is.

Hang a képhez – mozizás Csíkban a némafilmek után

Hangosfilm egyes források szerint először 1929-ben érkezett Csíkszeredába, Dr. Nagy András a Lót visszanézben ír arról, hogy az első hangosfilm, amit a város megtekinthetett ebben az évben, a Sonny Boy volt. Más források szerint viszont 1930-ban történt az első hangosfilm-vetítés, legalábbis a Csíki Lapok 1930. május 3-ai lapszámában ezt írják: „A kis városok között a csíkszeredai Astra mozgó vezetősége az első, mely megértve az idők szavát, alkalmat ad a csíki székely közönségnek arra, hogy a kultúra és a modern technika legújabb csodálatos vívmányát, a hangos és beszélő filmet megismerje.”

Mihály László karikatúrája a 20-as évekből

A környékbeli sajtótermékeket is átböngészve, arra a következtetésre juthatunk, hogy a későbbi dátum jóval valószínűbb, mivel a közeli Székelyudvarhelyen is ugyanebben a hónapban jelenik meg a hangosfilm, ráadásul itt is a Noé bárkáját vetítik, azaz vetítették volna a Székely Közélet 1930. május 18-ai száma szerint: „A Noé bárkája hangos film bemutatása, amelyet városunk közönsége a legnagyobb érdeklődéssel várt, előre nem látott körülmény miatt, fennakadást szenvedett. A péntekre hirdetett bemutató zsúfolt teremben kezdődött, s néhány felvonás az érdeklődésnek megfelelő hatással, simán pergett le, mikor aztán a vetítő gép — kezelési hiba miatt — egyszerre felmondta a szolgálatot. Az előadást folytatni nem lehetett. A közönség igényeit mindenképpen kielégiteni törekvő, ambiciózus Schaaser mozis most Bukarestbe utazik uj vetítőgépet vásárolni. Az első hangos film bemutatása — uj gépekkel — terv szerint, most már május 29-31-ikén lesz itt s Az éneklő bolond (Singing fool) fog bemutatásra kerülni, a nagyhirü Al Jolsonnal [amit a következő lapszámban már Singing Fool-Sonny Boyként emlegetnek, így elég nagy a valószínűsége, hogy Dr. Nagy András is ezt láthatta, és inkább 1930-ban, mint 1929-ben].”

Ehhez az évhez köthető a helyi nemzeti sportnak számító jégkorong térhódításának kezdete is, hiszen a legtöbb korabeli beszámoló szerint 1930. decemberében, a moziban vetített filmhíradó megtekintését követően tetszett meg az ott látott képsorok alapján néhány helyi, jól korcsolyázó fiatalnak az akkor még csak szárnyait bontogató kanadai sport, és fogtak bele az eszközök elkészítésébe, később beszerzésébe, és a szabályok megtanulásába.

Gyakori hangosfilm-vetítések tehát a 1930-tól kezdődtek a Vigadóban. Egészen a II. világháború végéig viszonylag állandónak mondható a vetítések gyakorisága, azután egészen az 1970-es évekig hullámzó gyakorisággal vetítenek a Vigadó nagytermébe szerelt moziban. Ebből az időszakból is tudhatunk egy névről: mégpedig az 1896-ban született Fischer Sándorról, aki Az erdélyi és bánsági közélet lexikonja szerint „1930 óta az Astramozi tulajdonosa. A mozi vezetésénél és a müsor összeválogatásánál nem csupán üzleti, hanem kulturális szempontok is vezetik.”

A mozit aztán 1941 és az 1947-es államosítás között például Gáspár Gábor vállalkozó vezeti, akit végül 1952-ben távolítottak el teljesen a moziból, mint „kizsákmányolót”.

A Transylvania mozi

1969 decemberében nyitja meg kapuit az első, a kezdetektől mozinak szánt létesítmény, a Transylvania filmszínház, ami aztán még negyven évig szolgálta a várost. A Vigadóban is működik még a 1990-es évek elején egy ideig egy kisebb vetítőterem, de egy idő után már csak a napszítta plakátok adnak hírt arról, hogy itt valamikor mozi is létezett.

A 2000-es évek elejére már érezhetően elavult a Transylvania moziban mind a vetítés technológiája, mind az épület felszereltsége [a székelyföldi mozik 2002-es helyzetéről szóló riportunk ide kattintva olvasható – a szerk.], a hírhedt csíki hideg gyakori vendég a nézőtéren, és a látogatottság hónapról hónapra csökken a megyeszékhely mozijában. A csíki mozi 2010-es, utolsó vetítése még csak meg sem lett tartva, e sorok írója ugyanis egyedül várt az előtérben a film kezdésére, és mivel három néző alatt a vetítést nem volt kifizetődő megtartani, a szélesvásznú filmnézés egy időre különösebb ceremónia nélkül búcsúzott el a várostól. [a székelyföldi mozik bezárásáról és utóéletéről szóló 2014-es riportunk ide kattintva olvasható – a szerk.]

2016-ban a Transylvania mozi egykori épületében elkezdte ugyan működését a felújított Csíki Mozi, azonban ezt a létesítményt csak időközönként, filmfesztiválok és egyéb rendezvények idején használják rendeltetésszerűen, rendszeres vetítések azóta sincsenek a székely megyeszékhelyen.

A mozi épülete a XXI. században

Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című sorozatunk megjelenését a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Felhasznált irodalom:

Dr. Nagy András: Városkép és ami hozzá tartozik (1997, Pallas-Akadémia)
Dr. Nagy András: Lót visszanéz (2001, Pallas-Akadémia)
Nagy Benedek: A film útja Hargita megye területén (Korunk, 1973, 5. szám)
Daczó Katalin: Nagyvárosi szórakozás a kisvárosi Vigadóban / A mozizás kezdetei Csíkszeredában (morfondir.ro)
Daczó Katalin dokumentumgyűjteménye
Csíki Lapok, Székelység, Magyar Kisebbség, Csíki Hírlap, Székely Közélet vonatkozó cikkei
Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1911, 1919, 1922 stb. évi iratok.