Akár az 1918 utáni Romániában készített, részben magyar nyelvű alkotásról van szó, akár valamelyik bukaresti filmgyár filmjeiről; és akár a „magyar világból” átörökített Janovics-alumnikról, akár az immár szocialista keretek közt, eleve filmes szakmát tanuló káderekről beszélünk, számtalan magyar filmes alkotott Romániában. Az ő neveiket lajstromozza ez a kétrészes tanulmány. Második rész.

Az első részben ígéretet tettem a román filmgyártásban a 20. század folyamán részt vett magyar szakemberek számbavételére, amely igyekezet elkerülhetetlenül hiányos eredményt hozhatott: a rendelkezésre álló írott források használata vállaltan nem törekedett a teljességre, lévén roppant szórványos a romániai magyar vonatkozású filmes szakirodalom.¹ A személyek sorba rendezése a karrierkezdetek éveinek viszonylagos kronológiája szerint volt követhető az első részben, azon belül a filmgyártási szakmák fontosságának szubjektív rangsora volt meghatározó (elől a rendezők, operatőrök, színészek, utánuk a maszkmesterek, díszletesek, forgatókönyvírók, zenészek és kritikusok) ám a sorrend tetszés szerint változhat, nem követem szigorúan. Olyannyira nem, hogy az 1960-as évvel indító második részt egy színház- és filmkritikussal nyitom, és részleges választ adok a szakmaiság szempontjának a körkép során eszközölt kismértékű átrendezésére is. Ám előbb jöjjön egy kis áttekintés.

A magyar ajkú szakemberek szerepe a román filmgyártásban jelentősnek tekinthető, ám korántsem aránylik minden korszakrészben úgy a teljes egészhez, ahogyan a magyar kisebbség számaránya az ország népességéhez. Nem is lehet elvárni egy merően urbánus, művészi szakmától, hogy demográfiai trendeket képezzen le, elégedjünk itt meg annyival, hogy a két világháború között alig 15–20-ra tehető a magyar ajkú szakemberek – főként színészek – száma egy jóval nagyobb merítésű teljes szakmai létszámhoz képest, ám az 50-es években ez az arány más szakmák javára módosul, köszönhetően elsősorban a Sahia-gyárnál alkalmazott számos magyar operatőr és rendező belépésének – 10–15, mellettük kevés színész és más szakmabeli. Ám itt egy másik jelentős törés is megfigyelhető. Mindazok, akik a második világháború előtt és annak első éveiben forgattak, mind egy szálig kiestek a további körből,² teljesen új csoport váltotta őket, és immár – mivel időközben a filmgyártás 1948-as teljes államosítására is sor került – nincs már szó kis magyar munkaközösségekről, mint a kolozsvári Fotofilm cég, akik az erdélyi magyar filmes örökséget tovább vihették volna, és a magyar múlttal rendelkező városok vagy nemesi családok épített örökségével lehettek volna elfoglalva, vagy a magyar nagyok emlékével-tevékenységével, vagy falusi közösségek hagyományaival. 1948 és 1969 (a Román Televízió magyar adásának elindulása) között a fotó-filmes önképzőkörök hoztak létre magyar vonatkozású műveket, ezt folytatta a bukaresti stúdió 1985-ig, amikortól beszüntették. Önképzőkörök (lásd itt és itt) ebben az időszakban is voltak, de innen tovább alapvetően a filmes magyar vonatkozások mindössze mellékszerepet kaphattak a román nemzeti közösségtudat építkezési folyamatát tematizáló játékfilmekben vagy a szovjet internacionalizmus látszattoleranciáját legitimáló híradókban és dokumentumfilmekben.

„Tíz év a kilencedik emeleten” címmel négyrészes interjúgyűjtemény jelent meg 1979 végén és 1980 elején A Hétben. Ez az első rész.
Forrás: http://digiteka.ro/readme/7/27825/1, 12. oldal³

1969 és 1985 között tehát teljes fordulat állt be, létrejött a tévéműfajokban alkotó magyar stúdió a Román Televízió épületének kilencedik emeletén, amely szinte kizárólag az ország területén kisebbségben élő magyarság múltját, jelenét, értékeit és szellemiségét tolmácsolta a hetedik művészet kellékeivel. A román fikció-, dokumentum- és animációgyártás magyar szakembereinek többsége ebben a műhelyben alkotott, de javarészük egyszersmind a központi filmgyártásban is teljesített feladatot. Nincs hely arra ebben a tanulmányban, hogy a magyar stúdió összes munkatársáról szóljak, sokan ma is élnek, és a Filmtett hasábjain, nyomtatásban vagy nosztalgikus filmdokumentumokban rendelkezésre bocsátották már a stúdió virtuálisan áttekinthetetlenül kiterjedt tevékenységét.

A 60-as évek román filmgyártása a kritika felől

A Román Szocialista Köztársaságban a magyar kisebbség nyilvánosságát egyrészt az állampárt fővárosi és megyei lapalapításai (napi- és hetilapok: Előre, Igazság, Vörös Zászló, Szabad Szó, Megyei Tükör, Ifjúmunkás stb.) jelentették, másrészt a művészeteket és/vagy tudományokat összegző (kiemelten: Korunk, A Hét, Művelődés, Új Élet) és irodalmi (kiemelten: Utunk, Igaz Szó) folyóiratok. Mind e felsorolt lapok szerzői között találunk a korban filmkritikusokat, olyan elméleti szakembereket, akik a színikritika, az irodalom vagy a publicisztika egyéb területeiről érkezve a viszonylag új művészeti ágról általában, és az egyre inkább felértékelődő román filmgyártásról specifikusan értekeztek naprakészen, illetve interjúkat és filmriportokat készítettek. Köztük, az utókor kényelmes nézőpontjából tekintve kiemelkedik a nagyváradi születésű, Aranytoll-díjas Halász (Herschdörfer) Anna, aki 1944-ben, 16 évesen megjárta az Auschwitz-i haláltábort. Édesapját ott veszítette el, édesanyjával viszont Lettországon keresztül sikerült hazatérnie.⁴

Halász Anna. Forrás: Befejezetlen kálvária, Mentor, Marosvásárhely, 2005, 146.

Anikó a Korunknak, A Hétnek és az Előrének volt színi- és filmkritikusa, élesen elemző és roppant olvasmányos modorában. Az 1969-es februári Korunkban a korszak átlag elemzéseihez képest szokatlanul egyenes hangvételű (Az új hazai filmért – őszintén) érveléssel jelentkezett, amellyel vélhetően bekapcsolódott a román művészetelméleti nyilvánosságban éppen akkor fellángolt vitába a román film megújításának szükségszerűségéről, azok után, hogy Liviu Ciulei 1965-ben Cannes-ból hazahozta a legjobb rendezőnek járó díjat az Akasztottak erdejével (Pădurea spînzuraților) és bejelentette, hogy többé nem forgat (többek között azért is, mert költségtúllépésért megbírságolták). A román filmgyártás korabeli problémáiról Halász Anna vitairatából leginkább a következő három bekezdés szól ékesen a kritikus akkor vállalt bátorságának mértékéről, és ugyanezek győztek meg engem is egyik oldalon arról (a másik oldalon Krizsán Zoltán színész-összegzése az 1972-es Utunk évkönyvben), hogy felrúgjam az eredetileg elképzelt sorrendiséget, és a kritikusokkal indítsam a második számbavételt. A művészetekről való őszinte véleményalkotás látszólag a román szocialista középkorszak egy megtűrt sajtóműfaja volt, minden más valós vagy vélt kritikát kíméletlenül elsöpört a hatalom.

Ezt írja H.A. például a hazai rendezőkről: „A korszerűtlen és épp ezért alacsony hatékonyságú irányítás útját a hazai film fejletlenségének más összetevői is egyengették. Mindenekelőtt a szakképzés hézagai. A főiskolán tíz évig szüneteltek a filmfakultások, az idén végzett az első új évfolyam. De azelőtt is, lényegében tapasztalat és előzmények nélkül folyt az oktatás, a mai érett nemzedék tulajdonképp csak a maga bőrén tanult, mivel az a néhány régi filmrendező is, aki volt, inkább életkora, mint életműve folytán vált, jobb híján, „nagy öreggé”. Az áltekintélyek amúgy is túl magas arányszámát hosszú időn át duzzasztották fel a jó, szakszerű moszkvai iskolába indokolatlanul, véletlenül, tehetségvizsgálat nélkül küldött rendezőjelöltek, akik – egy-két kivétellel – csak azt bizonyították be 10-15 év alatt, hogy kár volt beléjük fektetni az oktatási költségeket.”

Hasonlóan a színészválasztásról: „Külön nagy téma lehetne az oly sokáig fennhangon kárhoztatott, majd suba alatt lemásolt sztárrendszer következetlen, felemás érvényesülése a színészek foglalkoztatásában: a hatra-vakra agyonszerepeltetett és így szükségképp elgépiesedő jó színészek s az ugyanilyen véletlenszerűen mellőzött többiek, a különféle (maximum egyszer használható) dilettánsok szenzációs felfedezése kevésbé szenzációs eredménnyel, a személyi befolyások, meggondolások és szolgalelkűségek vetülete a szereposztásban, ésatöbbi, ami a tőkés sztárfabrikálás mechanizmusából csak egyet nem értett meg: hogy jó áru nélkül nincs haszon, s minden kockázatos vagy szokatlan vállalkozás próbaköve a siker.”

Sztárolás: Cseh Szabolcs, a román western (eastern) Clint Eastwoodja

Végül pár gondolat az ideológiai befolyásról és az öncenzúráról, amelyet H.A. kissé lenézően, illetve óvatosan kezel: „De ne felejtsük el: igen-igen ritka kivételektől eltekintve nálunk nem nyestek szárnyakat. Nem sikkadtak el nagy, merész vállalkozások – el se kezdődtek. A rendezők többségének nagyon megfelelt a közéleti passzivitás, az írók túlnyomó többsége csak kereseti forrást látott a filmben. Ha valaki igazán nagyot akart, mint Ciulei például, az keresztül is vitte, akármibe került neki. Az Akasztottak erdeje hangsúlyozottan internacionalista rendezői koncepciója világos és félreérthetetlen. Ciulei sosem hivatkozott arra, amire a többi filmrendező, mint ahogy színházi produkciói esetében sem hivatkozik, hogy ő valamit akart, de „beleszóltak”. Haza is hozta a cannes-i díjat – de nem filmez többet.”⁵ Közben jusson eszünkbe, a 60-as évekről van szó, a román filmgyártás első aranykoráról.

Török László. Forrás: Igaz Szó 1975/23. évf. 1. szám, 78.

Az Ifjúmunkásban Müller Ferenc jelentkezett rendszeresen filmkritikákkal, a Vörös Zászlóban a Nagyváradon született Fodor Zénó, továbbá ugyancsak a Vörös Zászlóban, de az Új Életben és az Igaz Szóban is a lövétei születésű Török László (máskülönben az Új Élet főszerkesztő-helyettese), az Igazságban és a Művelődésben a kolozsvári Krizsán Zoltán, és szinte mindannyian írtak a Korunkba és az Utunkba, időnként a Dolgozó Nőbe is. A temesvári Szabad Szónak Sándor István volt évekig a filmkritikusa, Oláh Tibor naszódi származású irodalomkritikus a Vörös Zászlóba és az Új Életbe írt gyakran filmekről, a Megyei Tükört a Simonyifalván született Matekovics János író látta el rendszeresen filmkritikákkal. Az Új Életben szórványosan Polgár István, Pintér Lajos, Buia Simon, Molnár Tibor és Marosi Ildikó készítettek interjúkat filmes szakemberekkel és írtak filmriportokat.⁶ Az aradi származású Pintér Lajos főként zenekritikusként tevékenykedett, a Román Rádió magyar adásában zenei rovatot szerkesztett, de irodalomtörténeti munkássága is jelentős.⁷ Rangos műfordítói és irodalomtörténeti életművet hagyott hátra a nagyszebeni születésű Molnár Tibor.⁸ A kolozsvári Szekernyés László színházi szakíróként rendszeresen készített interjút színészekkel és rendezőkkel, Szekernyés János művelődéstörténész pedig, aki Kajántón született és Temesváron dolgozott, filmtörténeti írásokat közölt. Más romániai magyar szerzők is hozzáadták gondolataikat a filmes szakirodalomhoz.

Török László fesztiválbeszámolója az Új Életben. Forrás: http://digiteka.ro/readme/279/21559/1, 10–11. oldal

Az 1973-as 5. Korunk (filmközpontú) lapszámban Kántor Lajos tartott névsorolvasást a romániai magyar filmkritikusok körében, és ő – az irodalom kortárs csúcsszakértőjének magaslati állásából – kielégítőnek értékelte a filmismertetők és a filmes szakszövegek minőségét a kisebbségi sajtóban. Kántor mindössze a bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi lapok munkatársait említi, Halászt, Krizsánt, Müllert és Törököt, viszont határozottan elutasítja Molnos Lajosnak „a szakmai igényesség látszatában tetszelgő, valójában hamisan gúnyolódó” ismertetőjét, mindegy is melyik filmről.⁹

Krizsán – amint azt fentebb jeleztem – az 1972-es Utunk évkönyvben ennek a tanulmánynak roppant nagy szívességet téve időrendi sorrendben leltározta a magyar színészek addigi feltűnését román filmekben, és ezért az összegzésért (is) jutalmul és köszönetként hoztam a kritikusokat első helyre a romániai magyar filmes szakemberek második körképében, amit tehát a színészekkel folytatok, köztük elvegyülve a forgatókönyvírókkal.

Férfias zordság és női báj a vásznon

A debütéveket és a 60-as évek szerepeit számoló Krizsán bevezetésében a színpadra vezeti vissza a filmszínészi minőséget, de egyszersmind a színész-sztárolás kezdeteit is jelzi, amivel tulajdonképpen válaszol a három évvel korábban elhangzott problémafelvetésére Halász Anna részéről, imígyen: „A filmszínész sorsa a filmgyártás. Az a valaki, akit szabatosan romániai magyar filmszínésznek vagy általában román filmszínésznek nevezünk, nem létezik. Csak színháznál alkalmazott, időnként filmező színész van. Régebben nem akartuk, most pedig még csak tanuljuk színészeinket sztárolni. Mióta rájöttünk, hogy a filmsztár nemcsak a bulvársajtó kenyere, hanem filmesztétikai kategória is.”¹⁰

Az Akasztottak erdeje stábjával Cannes-ban: Victor Rebengiuc, Széles Anna, Clody Bertola, Liviu Ciulei és Gina Patrichi, a háttérben Mihnea Gheorghiu író, dramaturg, az akkori Filmtanács elnöke

Leggyakoribb két színész neve Krizsán felsorolásában: a Kovács Györgyé és a Széles Annáé. Kovács nem csak a román filmek és koprodukciók (kiemelten: Lerombolt fellegvár, Akasztottak erdeje, A fehér per, Dákok, Mihai Viteazul) egy-egy karakteresen karakán férfi szerepében tűnt fel, de életművét összegezte is Fischer István rendező a Magyar Adásnak készített portréfilmben (Kovács György – a színész, 1971). Széles Annát legelőször az 1962-es Tengerparti vakációba (Vacanță la mare, r. Andrei Călărașiu) válogatták be, amelyben zenés-táncos képességeit is megismerte a nagyközönség. Nem sokkal ezután, pályafutásának harmadik szerepe meghozta a nemzetközi ismertséget is, az Akasztottak erdejében a román főhős magyar szerelmét alakította, amely szerepért a Mamaia-i filmfesztiválon díjat vehetett át 1965-ben. Innen tovább Széles Anna egyike az első helyen foglalkoztatott romániai színésznőknek, és nem pusztán csak román produkciókban a vidám mesefilmektől (pl. Tinerețe fără bătrânețe, 1969, r. Emilia Bostan) a kőkemény világháborús eposzokig (Pe aici nu se trece, 1975, r. Doru Năstase), hanem magyar rendezők is beválogatták, 1969-cel kezdődően, újra és újra, mígnem 1975-ben a Florin Piersic színésszel kötött, és 1989-ben válással zárult házasságból született Daniel fiával Magyarországra költözött. 2018-ban a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal jutalmazta.

Nagy Réka a Pistruiatulban. Forrás: Youtube

Széles Anna oldalán 1963-ban tűnik fel először a Szerelmes életkorban (La vârsta dragostei, r. Francisc Munteanu) a Sepsiszentgyörgyön született és a kolozsvári magyar társulatnál szerződött Nagy Réka, akit főként nagysikerű vígjátékokba válogattak be 13 éven keresztül. Utolsó romániai filmszerepe a Pistruiatul (A szeplős) tévésorozat tanárnője, ebben vált itthon híressé, ám a sorozat bemutatását követően nem sokkal 1976-ban Magyarországra távozott, ennek ellenére szerepelt még az 1981-es O lume fără cer című Mircea Drăgan drámában.

Az Akasztottak erdejében tűnt fel először vásznon a Szatmári Magyar Állami Színház akkori igazgatója, a székelyudvarhelyi születésű Csíky András, Varga főhadnagy szerepében. Később magyar és román játékfilmekben vállalt gyakran fontos szerepeket, átlagban 2-3 évente, nagynevű rendezők foglalkoztatták (Dan Pița, Kovács András). 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, annak örökös tagja. Ugyancsak az Akasztottak erdejében lépett fel első filmszerepében Kiss László, költő és drámaíró, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, aki Segesváron született és 1968-ban halt meg, egy évvel azután, hogy szerepelt a Kastélylakók (Castelanii) című filmben, melynek forgatókönyvét Sütő András jegyezte.

1964-debütáltak együtt A vidámság negyedében (Cartierul veseliei, r. Manole Marcus) a szentegyházi születésű Sebők Klára és a brassói Farkas Ibolya (Lohinszky Lóránd felesége), előbbi a kolozsvári magyar társulat művésze, utóbbi ekkor Marosvásárhelyen színész, később Kolozsváron is. Sebők Klára férjével, Héjja Sándor színművésszel 1988-ban Magyarországra távozott.

Farkas Ibolya. Forrás: Új Élet 1965/7. évf. 1. szám, 10.

Kőszegi Margit közkedvelt operaénekesnő volt a két világháború között Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron, később a marosvásárhelyi társulathoz szerződött. 1961-es nyugdíjba vonulását követően, a fentebb már említett és a Sütő András forgatókönyvéből készült Kastélylakók című filmszatíra női főszerepére kérte fel Turku György rendező. A film további magyar színészei Bencze Ferenc (Kolozsváron színész, az Akasztottak erdejében is szerepelt, 1977-ben áttelepült Magyarországra), Varga József (a marosvásárhelyi társulattól) és Andrássy Márton (Kolozsvár).

Az 1926-ban Csákigorbón született Vadász Zoltán megjárta sorban a sepsiszentgyörgyi, nagyváradi és kolozsvári társulatokat, a vásznon először az 1968-as Tiltott területben (r. Gábor Pál) tűnt fel, majd egy magyar-csehszlovák-román koprodukcióban, az 1970-es Ítéletben (r. Kósa Ferenc), ebben Csíky András és Sebők Klára mellett. Barázdált, karakteres, szinte mintha a földből kinőtt arcával történelmi drámák és eastern kalandfilmek súlyos alakja a román filmtörténetben.

Vadász Zoltán. Forrás: Wikipédia

A petenyei (Szilágy megye) születésű és a kolozsvári társulatnál színész Orosz Lujzát előbb magyar rendezők foglalkoztatták, mígnem 1973-ban Mircea Moldovan beválogatta a Vifornița c. drámába, és onnan tovább felváltva kapott szerepeket magyar és román produkciókban. Jobbára idős asszonyokat alakított. 2016-ban a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál egyik életműdíjasa volt, 2020-ban hunyt el.

Eddig tart Krizsán Zoltán felsorolása, aki említi még a csíkszeredai Tanai Bellát¹¹ és a kolozsvári Dorián Ilonát, mint akik kaptak ugyan filmszerepeket, de kizárólag magyar produkciókban. A jeles filmkrónikás a számbavétel végeztével így összegez: „Kovács György univerzuma, Széles Anna, a született filmszínésznő, Farkas Ibolya, a drámai hősnő, Sebők Klára, a sztártípus, aztán Csíky András és végül Bencze Ferenc, egy színész a fernandelek fajtájából – ha nem is csillagkép ez a még folytatható névsor, de azzá lehetne. S e lehetőség valóra váltása most már rajtunk is múlik, hiszen a televízió magyar adása, mint producer megteremtheti a romániai magyar filmet. Folytassa e cikket minél hamarább egy másik: a romániai magyar színészekről romániai magyar filmekben.”¹² Folytatom tehát.

Florin Scărlătescu és Tőzsér Erzsébet. Forrás: Cinema 1967/5. évf. 7. szám, 17.

A befejezetlen házban (Casa neterminată, 1963, r. Andrei Blaier) tűnt fel először a Nagyváradon született Tőzsér Erzsébet (férje után Jar-Rozorea), a nagyváradi, aradi és temesvári társulatok színésze. Szikár, szigorú, titokzatos játékára az 1966-os Haiducii (r. Dinu Cocea) kalandfilmben és folytatásaiban figyelt fel a közönség és a kritika. 1974-ben beválogatták a Minden kényszer nélkül (De bună voie și nesilit de nimeni) című szerelmi drámába, melynek forgatókönyvét Domokos Géza jegyzi. 1980-ban férjével Németországba távoztak, ahol Tőzsér a müncheni Hochschule für Musik und Theater színiszakosztályát vezette pár évig.

A kolozsvári társulattól szerződtette Haralambie Boroș rendező első és egyben utolsó filmszerepeikre Szabó Lajost és Pásztor Jánost 1965-ben a Sakk a királynak (Șah la rege) című bűnügyi filmbe.

Azt követően, hogy első filmszerepeit Magyarországon kapta Jancsó Szegénylegényekében és két Bacsó-filmben, a marosvásárhelyi Sinka Károly szocreál drámákban és az első világháborút dramatizáló román filmekben szerepelt, miközben 1965 és 1990 között a temesvári Állami Magyar Színház igazgatójaként számtalan darab rendezését is vállalta a társulatnál. 1990-ben Magyarországra távozott.

Florin Piersic és Cseh Szabolcs a Colierul de turcoaze-ban. Forrás: Youtube

Sergiu Nicolaescu fedezte fel és egy cirkuszi társulattól szerződtette le kaszkadőrnek a csíkszeredai születésű Cseh Szabolcsot, aki 1966-ban elsőként alapított kaszkadőriskolát Romániában. Később főként kalandfilmekben szerepelt, különösen népszerű mellékszerepeket vitt egyrészről a nemzetépítő történelmi filmekben, másrészről Florin Piersic oldalán a Mărgelatu betyáros sorozatban a 80-as évek elején. A bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen színpadi mozgást oktatott 1980-tól. Borbáth Ottilia első filmszerepét (Zodia fecioarei, 1966, r. Manole Marcus) akkor kapta, amikor még a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója volt szülővárosában. Később a sepsiszentgyörgyi társulathoz szerződött, 1979-ben kitelepült Magyarországra, ott a kecskeméti és pécsi színház foglalkoztatta, emellett tévéfilmekben is szerepelt.

Borbáth Ottilia. Forrás: a Film Színház Muzsika hátborítója 1986/30. évf. 33. szám.

1969-ben forgott a Sütő András Zászlós Demeter ajándék élete című novellája alapján a Két férfi egy halálnak (Doi bărbați pentru o moarte) című dráma Gheorghe Naghi rendezésében, mely a marosvásárhelyi Ádám Erzsébet első filmszerepe volt. A filmben feltűntek még Kiss Előd (a Szőke), Bencze Ferenc (a Barna), Cseke Sándor, Bedő Ferenc (utóbbi a Székely Színház alapító tagja). Ádám Erzsébet hosszú és gazdag karriert futott be a román filmtörténetben, és ritka magyarként rendszeresen fellépett a Flacăra zenés-táncos ifjúsági mozgalom koncertjein is. Hajdú Győző felesége, több alkalommal is hosszú tengerentúli turnén vett részt férje oldalán. A rendszerváltást követően művésztársai elhatárolódtak tőle, mivel férjét a hatalom kiszolgálásával (jelentéssel) vádolták.¹³

A temesvári születésű Szőnyi Júliát, aki 1972-ben harmadéves hallgató volt a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Felix és Otilia adaptációjára nyerte meg Iulian Mihu rendező, és éppen a címszerepre. Szőnyi már szerepelt röviden egy évvel korábban Jean-Paul Belmondo oldalán A második év vőlegényei című, Jean-Paul Rappenau rendezte kalandvígjátékban. Később Adnanaként a Toate pânzele sus sorozatban vált népszerűvé, és nemrég A hegyek szigete neonoirban (La Gomera, 2019, r. Corneliu Porumboiu) alakította a főhős édesanyját. Húgát, Szőnyi Ancát több rendező is beválogatta 1975-tel kezdődően „dekoratív előadóművészi” minőségben – ahogyan Bujor T. Râpeanu fogalmaz a Cinematografiștii 2345 lexikonban¹⁴ – majd címszerepet kapott az 1985-ös Ciuleandra c. Sergiu Nicolaescu drámában, amely a román Oscar-jelölés volt ekkor, de az előválogatáson nem jutott tovább. Szőnyi Anca rögtön ezután Franciaországba távozott, ahol feleségül ment Jean-Pierre Thomas konzervatív politikushoz.

Ion Caramitru és Szőnyi Júlia. Forrás: Cinema 1980/18. évf. 10. szám, címlap

Galócáson született és a Temesvári Állami Magyar Színháznál színészként és rendezőként dolgozott az 1979-ben, 45 évesen szívrohamban elhunyt Fábián Ferenc. Első román játékfilmes szerepe a Domokos Géza forgatókönyvéből készült Minden kényszer nélkül (De bună voie și nesilit de nimeni, 1974, r. Maria Callas Dinescu) drámában, azok után, hogy előzőleg Magyarországon Bacsó Péter és Fábri Zoltán foglalkoztatta. A Minden kényszer nélkülben többek között Széles Anna, Tőzsér Erzsébet, Szabó Mária, Codrescu Ildikó magyar ajkú színészek mellett játszott. Főként történelmi drámák karakterszínésze a továbbiakban (Buzduganul cu trei peceți, Pintea, Pe aici nu se trece, Vlad Țepeș).

Miske László relatív későn, a huszonötéves felső korhatárt meghaladva, végzett református lelkészként jelentkezett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti főiskolára, 1966-ban diplomázott. A Kovászna megyei Zalánon született, iskoláit Kolozsváron járta. A nagyváradi társulat tagjaként filmben legelőbb Kósa Ferenc Ítéletében (1970) játszott, utána két román történelmi produkcióban (Pe aici nu se trece, 1975; Vlad Țepeș, 1979), mindkettő Doru Năstase-rendezés, végül az Angela merge mai departe című (r. Lucian Bratu) 1981-es szocreál-drámában. A Kolozsvári Magyar Nemzeti Színháztól költözött 1990-ben Magyarországra, megjárta sorban a miskolci és a debreceni társulatokat, Jászai Mari-díjjal jutalmazták 2003-ban.

A nagykárolyi származású Dukász Anna, aki a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt, 1975-ben szerepet kapott a Ștefan cel Mare – Vaslui 1475 (r. Mircea Drăgan, 1975) kétrészes történelmi filmeposzban, három évre rá az Egyesült Államokba távozott.

Az 1977-es Buzduganul...-ban a brăilai születésű és a marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött Csorba András alakított erdélyi főnemest, ez lévén mindössze a második és egyben utolsó filmszerepe az 1962-es Aranyembert követően, amelyben a főhős, Tímár Mihály szerepében hódított.

Csorba András és Pécsi Ildikó. Kivágott képkocka Az aranyemberből

Különben a Buzduganul... (r. Constantin Vaeni) sztárparádéjában felsorakoznak a 70-es évek jelentősebb romániai magyar férfiszínészei, arcélükkel és darabosabb kiejtésükkel képzelt hitelességet biztosítva a nem román történelmi figuráknak: Lohinszky Loránd (Malaspina bíboros), Csorba András (Kornis Gáspár), Fábián Ferenc (Székely Mózes), Tóth Tamás (Taranavszki Márton lengyel követ), Vadász Zoltán (Király Albert), Bencze Ferenc (Csáky István), Bács Ferenc (Basta tábornok). A magyar színészek közül egyedül az inkább vígjátéki alkatú Gyarmati István domborít román karaktert, Pamfilie titkos tanácsos (Toma Caragiu) jobbkezét.

Szilágyi Enikő Kolozsváron született, 1978-tól a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok színésze. Filmben 1979-ben játszott először a Savel Stiopu rendezte Falansterben, és 1986-ig összesen 15 alkalommal kapott filmszerepet, neves román rendezők foglalkoztatták. 1989-ben elhagyta az országot, előbb Hollandiába, majd Belgiumba költözött, 1993-tól a debreceni Csokonai Színház művésze, viszont 2006-tól Párizsban él és szólóénekesként turnézik szerte a világban.

Szilágyi Enikő és Ovidiu Iuliu Moldovan. Forrás: Cinema 1986/24. évf. 12. sz. címlap

Bánffyhunyadon született és első filmszerepét 1978-ban kapta a marosvásárhelyi társulat színésze, Török András. Mielőtt 1990-ben Magyarországra áttelepült, átlagban kétévente válogatták be kisebb szerepekbe román rendezők, kivéve 1984-ben, amikor gyorsan egymás után két filmben is náci tisztet alakított (A doua variantă, r. Ovidiu Ionescu, tévéfilm és Emisia continuă, r. Dinu Tănase). Ez utóbbiban, kisebb mellékszerepben feltűnik Marosi Péter és Kárp György is, mindketten a marosvásárhelyi társulattól.

Gáspár Imola a háromszéki Nyújtódon született, és sorban a sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi és temesvári társulatok színésze volt. Első filmszerepében a szemrevaló szolgálólányt alakította a Duios Anastasia trecea című 1979-es vígjátékban (r. Alexandru Tatos), amelyben szerepel még Tarr László, Bíró Levente, Kőfalvi István és Kántor Ernő. Főbb szerepet az 1981-es Destine romantice Paulinájaként alakított Gáspár Imola, majd 1993-ban Magyarországra költözött és a budapesti Nemzeti szerződtette. Jelenleg Londonban él és sokat forgat. A berekszónémeti (Temes megye) születésű Jarcsek-Zamfirescu Ildikó háromnyelvű színészként (magyar-német-román) tűnt fel apró filmszerepekben 1986-tal kezdődően, Lucian Pintilie is foglalkoztatta. Incze Ildikó Makkfalván született, a sepsiszentgyörgyi társulatnál szerződtették, Alexandru Tatos rendező két filmjében játszott (Fructe de pădure, 1983; Negustor de clopote, 1984). Magyarországra távozott, több színház is foglalkoztatta. A rendszerváltás után, 2000 előtt Kali Andrea, Bogdán Zsolt, Dimény Áron, Hatházi András, Salat Lehel, és mások a Kolozsvári Állami Magyar Színháztól, valamint Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi társulat művésze, továbbá több gyermekszínész is (Visky Anna, Tompa Eszter stb.) kapott mellékszerepet a Kínai védelemben (r. Tompa Gábor, 1999).

Gáspár Imola Amza Pelleával a Duios Anastasia trecea-ban. Forrás: Studiourile Buftea facebook-oldal

A román filmekben szereplő és itt felsorolt magyar ajkú színészek köre nem teljes, apró mellékszerepekre számosan mások is alkalmazva voltak, ám ahhoz, hogy egy alaposabb névsorolvasás szülessen, szükség lenne a teljes román filmtermés átnézésére, amelyhez nem csupán az idő, de a forrásanyag sem áll maradéktalanul rendelkezésünkre.

Rendezők és operatőrök, a Magyar Adásban és azon kívül

Amint azt már az első részben leszögeztem, a romániai magyar operatőrök és rendezők többségét az 50-es évektől a Sahia-filmgyár foglalkoztatta. Legtöbbjük a stúdió első évtizedében csatlakoztak a részint propaganda jellegű, részint ismeretterjesztő tevékenységhez, a 60-as és 70-es években a korábbihoz képest kevesebben, de így is jelentős számban váltak munkatársai a Sahiának. Tudományos dokumentumfilmek, mozis és tévéhíradók százai gördültek le évente a stúdió vágóasztalairól. A piski születésű izraelita Terner Zoltán, aki költőként és prózaíróként is tevékeny mind a mai napig, 1961-ben került a Sahiához, és 1987-es Izraelbe távozásáig körülbelül 140 film operatőre volt. A Mezőgazdasági újdonságok mozihíradós részleg főszerkesztője volt elsősorban, de gyakran a fizika, matematika, idegsebészet témakörökben is forgatott.

Képkocka a Stufból (Nád, 1966), Mészáros Titusz rendezésében. Forrás: Youtube

Mészáros Titusz (Titus Mesaroș) egyike az itthon és nemzetközi szinten is roppant elismert romániai dokumentumfilm-rendezőknek. Bácsban (Kolozs megye) született 1925-ben, iskoláit Kolozsváron és Brassóban végezte, majd irodalomkritikát és forgatókönyvírást tanult a fővárosban. A Központi Filmbizottságnál és a Ion Creangă Diafilmstúdióban volt főszerkesztő. 1954-ben került először a Sahiához, ahol előbb forgatókönyvfejlesztési szerkesztő és híradós, majd egy rövid kétéves kitérővel (amit a Bukaresti Filmstúdióban töltött) visszatért rendezőnek a Sahiához, ahol 1989-ig száznál több dokumentumfilmet forgatott. Rendezői életműve mellett szakírói munkássága is rendkívül gazdag. Bujor T. Râpeanu szerint az 50–80-as évek román dokumentumfilmgyártásának legkiválóbb alkotója.¹⁵ Díjazták Edinburghban, Írországban, Bécsben, Miskolcon, Portugáliában, itthon több ízben is. Legismertebb rendezései: 4000 de trepte spre cer, 1963; Spre cer, 1965; Stuf, 1966, Cuțitul, 1971; Colibaba, 1973; Vremea fânului, 1974; Craiova văzută din cer, 1974 stb.

Előbb az Előre riportfotósa, később a Sahiánál került alkalmazásba operatőrként a székelyudvarhelyi születésű Botko Traian. Jóllehet 1946-tól aktivista volt a Román Kommunista Pártban, és ezért Moszkvában tanulhatott a Gerasimov Filmintézetben (VGIK), 1951-ben „a proletár értékrendtől eltérő magatartásért” a Központi Filmbizottság megvonta a továbbtanuláshoz való jogát. A Sahiához 1952-ben került, majd az Agerpresnél folytatta, végül visszatért a Sahiához, ahol 1987-ig 70 tudományos jellegű híradónak állt a kamerája mögött. Főként Karda László, Doru Cheșu és Horváth György rendezők operatőre. A 70-es években átmenetileg Izraelben élt és dolgozott.

Fischer István A legalább Európát... forgatásán

A Sahiához részben vagy egyáltalán nem kapcsolhatóan dolgoztak olyan romániai magyar operatőrök és rendezők, akiknek munkássága viszont érintette a Román Televízió magyar adását. Első helyen a kolozsvári születésű Fischer István, aki közvetve több alkalommal is felbukkant már a körkép során. Közgazdaságot tanult a leningrádi egyetemen, ám 1956-ban a magyar októberi forradalom idején tanúsított magatartásáért mind innen, mind általában véve a román felsőoktatásból kicsapták. Lakatosként folytatta, 1967-ben került a Sahiához, majd 1970-től a magyar adás munkatársa lett. Páskándi Géza novellájából elkészítette 1973-ban a Legalább Európát… című, a kommunista korszak egyetlen romániai magyar (kis)játékfilmjét, amely rögtön tiltólistára került (30 évvel később lett bemutatva a marosvásárhelyi Alter-Native filmfesztiválon). Ezután Németországba emigrált, ott rendezett, majd 1990-ben a Duna tévéhez szerződött.

Marosvásárhelyen született 1933-ban Öllerer József, aki a Román Televíziónál már 1957-től dolgozott, de rendezői-operatőri munkásságát mindössze 1968-tól ismeri el a szakirodalom. Ő volt a Magyar Adás első magyar ajkú operatőre, amikor a stúdiót 1969-ben létrehozták. Halász Anna emlékeiben többek között úgy is élt, mint akit látott dolgozni, kamerával az 1977. március 4-i bukaresti földrengés után felvirradó reggelen. „Még el sem állt a rengés, amikor már szaladt le a gépével. Ez a szörnyűség is hozzátartozott a természethez”.¹⁶

Öllerer József. Forrás: Művelődés 1991/40. évf. 5-6. szám, 20.

A nagyváradi származású Demian József egyike a román filmgyártás jelentős operatőreinek, 1968-tól dolgozott a Bukaresti Filmstúdióban, főként Mircea Veroiu és Dan Pița rendezőkkel. Ő állt a Nunta de piatră (1971, r. Mircea Veroiu, Dan Pița), a Duhul aurului (1974, ugyanaz a két rendező), a Buzduganul cu trei peceți (1977, r. Constantin Vaeni) és más népszerű játékfilmek kamerája mögött, emellett egész estés (pl. Urgia, 1977, O lacrimă de fată, 1980, mindkettő Orosz Lujzával a női főszerepben; Baloane de curcubeu, 1982) és rövidfilmek rendezője, továbbá ezek forgatókönyvírója is. 1985-ben feleségével, a zenész-tévériporter Józsa-Demian Erikával Ausztráliába távoztak, filmes karrierjük pedig ausztrál dokumentumfilmek forgatásával folytatódott. Közösen egy blogot is működtetnek.

Demian József operatőr és Dan Pița rendező a Nunta de piatră forgatásán. Forrás: http://aarc.ro/

A kolozsvári származású Xantus Gábor nevéhez nem kevesebb, mint 400 forgatás kapcsolódik, elsősorban természetfilmek és művelődési anyagok, amelyeket zömükben a Román Televízió magyar adása számára készített 1971 és 1985 között, majd 1990 után. Aradon született és 1982-től az Egyesült Államokban, valamint Kanadában reklámfilmeket forgat Tarkó Gábor operatőr. A román filmgyártásban mindössze 6 éven át vett részt, 1976 és 1982 között, mégis jelentős alkotások operatőre, mint pl. a Lumina palidă a durerii (1980, r. Iulian Mihu) c. történelmi játékfilm. A rendezők sorában 2000 előtt utolsóként a rendkívül gazdag színházi életművel rendelkező Tompa Gábort kell emlíeni, egyetlen filmrendezésével, az 1999-es Kínai védelemmel, amelynek a Bodor Ádám világával rokonságot mutató történetét és forgatókönyvét is részben maga Tompa jegyzi, az időközben elhunyt Csiki László költővel együtt.

Animáció, zene, maszk és díszlet

Ion Popescu Gopo és Radu Igazság mellett a román filmtörténet szinte velük azonos értékű animációrendezőként tartja számon a kékesi (Beszterce-Naszód megye) születésű Szilágyi Varga Zoltánt. Középiskoláit Marosvásárhelyen járta, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett grafika szakon 1976-ban, majd a bukaresti Animafilm stúdió munkatársa 1985-ig. Ekkor Magyarországra távozott. Rajzfilmrendezői pályája mellett könyvborítókat készített, és életműve grafikusként, művészeti újításai kapcsán is jelentős. Vele készült interjúnk ide kattintva olvasható.

Képkocka a Gordiuszi csomó (Nodul gordian) c. 1979-es Szilágyi V. Zoltán animációból. Forrás: https://www.animest.ro/

Papp András hangmérnök, aki a Bihar megyei Mezőtelegden született és a Leningrádi Filmmérnöki Intézetben (LIKI) tanult 1956-ban, számos román film hangosításáért felelt, többszörösen díjazta a Román Filmgyártók Szövetsége. A korábban már említett Józsa Demian Erika folkzenészként és tévériporteri állásban, filmzenéket szerzett elsősorban férje alkotásaihoz 1982-vel kezdődően és Horváth Károllyal közösen, aki Magyarországon futott be, mint színielőadások zeneszerzője.

A két díszletes közül Szabó Zoltán Berettyóújfaluban született 1932-ben, és 1960-tól dolgozik a román filmgyártásban. Több kortársához hasonlóan ugyancsak a moszkvai Geraszimov Intézetben szerzett oklevelet 1959-ben, majd a bukaresti filmstúdiónál díszlettervező és -építő. Több jelentős nagyjátékfilmhez szerződtették, és Gopo különdíjjal jutalmazták munkásságát 2010-ben. A marosvásárhelyi származású Both András pedig a hazai képzőművészeti és építészeti képzésben vett részt, kisebb jelentőségű munkássággal rendelkezik, mint Szabó, ami javarészt 1984-es emigrációjának tudható be (1979-től kezdve mindössze 5 évet dolgozott itthoni pályán), ekkor ugyanis előbb az Egyesült Államokba, onnan pedig Izraelbe távozott. Maszkmesterként Vajda Éva-Magdolna dolgozott a román filmgyártásban, egész pontosan kilenc játékfilmhez sminkelt 1965-től, azok után, hogy elvégezte a kolozsvári színi főiskolát és ugyanott a Magyar Nemzeti Színháznál volt szerződtetve 1951 és 1960 között. A stáblistákon Ott Éva vagy Zoltán Éva a művészneve.

A kutatás során több olyan személy felbukkant, akiknek magyarajkúsága az írott forrásokból nem állapítható meg egyértelműen. Például két magyar nevű operatőr és rendező, mindketten a Sahiához köthető munkássággal: Emeric Irsai és Terezia Barta. Előbbi aninószai születésű, körülbelül 400 filmhíradó operatőre és rendezője, ám a magyarajkúsága bizonytalan. Utóbbi, jóllehet Barta Gábor és Dona Barta rendezők lánya, a vegyes házasságban született gyermekek etnikai elkötelezettsége hagyományában bizonytalanná teszi a besorolást. Hasonló a helyzet Gabriel Kosuth operatőrrel is, akinek híresen magyar családneve ellenére nem áll rendelkezésre forrás arról, hogy mely etnikumhoz tartozónak tekinti magát. Ez a szempont Ács Titi esetében sem egyértelmű, aki a Román Televíziónál a roppant népszerű humorszkeccseket rendezte a 70-es években. Az izraelita és Temesváron 1928-ban született Gheorghe Turcu, avagy Turku György rendezőt, aki két ízben is Sütő András forgatókönyvéből rendezett egész estés vígjátékot (az 1957-es O mică întâmplare és az 1964-es Kastélylakók) a korabeli kisebbségi sajtó nevének magyar változatában emlegeti, ám ezen túl nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani közelebbi írott forrás nélkül, hogy anyanyelvét illetően hogyan érzett az 1992-ben elhunyt rendező.

A szerző ezúttal is üdvözli az Arcanum Adatbázis Kft munkatársait (digitalizáló és értékmentő tevékenységük jelentősen hozzájárult a tanulmány megírásához), valamint Köllő Kata színikritikust, szerkesztőt a kiegészítéseiért.