Georg Narten vándormozis bolyongásai a magyar nyelvterületen Georg Narten vándormozis bolyongásai a magyar nyelvterületen

Négykerekű kicsi mozi

Georg Narten hannoveri vándormozis bolyongásai a magyar nyelvterületen

A mozgóképkultúra fejlődéstörténetének rögtön az elején hangsúlyos szerepet kapnak a vándormozisok.

A mozgóképkultúra fejlődéstörténetének rögtön az elején hangsúlyos szerepet kapnak a vándormozisok, egyes kutatók szerint a filmipar megjelenéséhez és gyors felfutásához is jelentősen hozzájárultak1. Ezek a cirkuszigazgatókéhoz hasonlatos életvitelt vállaló mutatványosok vitték a mozgóképet közel a kor emberéhez, növelték a film iránti fogékonyságot, és tették a film szerelmeseivé mind a középosztályt és az eliteket, mind pedig a polgári tömegkultúrában eladdig éppen csak, vagy egyáltalán nem részesülő városi kiskeresetűek népes táborát, amely ekkortájt még egyfajta „kultúra nélküliségben” élt.

Az alábbi dolgozatban,2 mely az ismeretterjesztés, a szórakoztató kor- és földrajz, a film társadalomtörténete és a road movie ötöshatárán egyensúlyoz, Georg Narten német vándormozisnak a dualizmuskori Magyarországon megtett útvonalait vázolom fel időrendben, 1902-vel kezdődően és 1909-cel végződően, némi előzményekkel. A folyamatban feltárul részben a vállalkozás személyzete, működése és fogadtatása is. Használtam mindehhez az Arcanum Adatbázis, a Hungaricana.hu, a Digiteka.ro és más (AU, DE) online digitalizált sajtógyűjtemények keresőjét, több másik gyűjtőoldal böngészőjét (pl. Arad Megyei Könyvtár digitalizált periodikái), s az így megtalált szövegeket. A munkát nem jellemzi a teljességre törekvés, levéltári kutatást a kérdéskörben nem folytattam, a szöveg forrásai javarészét az online elérhető digitalizált sajtó, kisebb részét a könyvtári szálas anyag, a vándormozi és a korai filmvetítések online nem eléggé gazdagon hozzáférhető szakirodalma, valamint különféle fényképek szolgáltatták. Mivel a dualizmuskori Magyarország területéről egyelőre nem áll rendelkezésre az összes földrajzi régió sajtóiparának digitalizált másolata, Narten útvonalain sem sikerült beazonosítani minden egyes megállót.

Nem kellett sokáig várni arra, hogy némely mutatványos üzleti lehetőséget fedezzen fel a mozgóképben. A vándormozis mutatványozók tündöklően induló korszaka viszont Európában rövid életű volt – rögtön azután kezdődött, hogy a Lumière-fivérek bemutatták találmányuk első mintaperceit az ámuló nagyközönségnek, illetve azt követően ért véget, hogy a nagyobb európai városokban seregnyi állandó mozgószínház nyílt és lett belőlük a vizuális tömegkultúra olcsó fogyasztóhelye –, tehát úgy 1896-tól az 1910-es évek elejéig tartott.

Ekkor már a kép mutatványi értéke körülbelül egy (de inkább több) évszázados hagyománnyal rendelkezett, a szokásos heti vásárokon, pünkösdi búcsúkon, majáliskor, majd az állandósult vurstlikban, vidámparkokban vagy vigalmi negyedekben váltak idővel megbízható műsorrá az új és egyre újabb típusú látványossági szenzációk, melyeket különféle történetmesélési formákkal egyesítettek, ami a szórakoztatás mellett nyilván az illúziók birodalmába is beléptette a kor fogyasztóit, a minden lehetőségek kéznyújtásnyira közeli, pár percig szinte valóságos világába. A Pesten és Budán járt képmutatványosokról Kolta Magdolna írt Képmutogatók címmel remek tanulmányt a Budapesti Negyed 1997-es első lapszámába (2003-ban könyvet), innen áttekinthetőek az előzmények bemelegítésül a mozgóképi mutatványosok megjelenéséhez.

A képekkel való mutatványozás a bänkelsängerrel, azaz balladistával kezdődött a 17. századtól, majd következett a laterna magica, azaz a bűvös lámpa, mai szóval: a diavetítő, amelyet hátborzongató phantasmagoriák, luftbilder-ek – tehát levegőképek – és ködképek vetítésére használták. A laterna magica szülte a plasticonnak és scioptikonnak nevezett látványosságokat, a fényképezőgép egyenes őseként ismert camera obscura mutatványi felhasználása vezetett el az okuloszkóp paviloni látványosságához. Ez már a 19. század első fele, ekkor a fentiek mellett megjelent és terjedni kezdett az „opticai” képek divatja: a panorámák – hatalmas, 8 tonnás vászonképek, 2000 m² – amelyeket rotondában rendeztek be, és kisebb változata, a kozmoráma vagy szobapanoráma. A fotográfia, mint új technikai-művészeti ágazat, annak is a mutatványozásra kifejlesztett iparága alkotta meg a sztereónézőt, a kis térhatású képekkel teli „képeskönyvet”, melyet otthonában nézegethetett a polgár. Amikor viszont már a sztereónézőkhöz is hozzászokott a vizualitást igénylő nép, akkor érkezett a mozgókép, amilyent Budapesten először a millennium évében, 1896. április 29-én a Robert William Paul által készített Animatográfnak köszönhetően láthatott a közönség előbb a Váci utca egyik épületének falán, majd Somossy Károly Nagymező utcai mulatójában. Május 10-étől pedig a Lumière-fivérek megbízottja, bizonyos Eugène Dupont a Royal-szállóban vetített rövideket,3 a műsoron kezdetben Pesten felvett jelenet, a millenniumi felvonulás, szórakozó-italozó tömegek, robogó vasúti szerelvény szerepelt. A szállodában egész nyáron tartottak vetítéseket, a műsor pedig egyre színesebbé vált, és rövidesen állandó mozi létrehozásával próbálkoztak páran a magyar fővárosban, előbb mulatókban, sörözőkben, majd kávéházakban, végül Ungerleider Mór és Neumann József a Velence kávéházban állandósított egy mozgószínházat a századfordulón. (A „mozi” ebből a hosszú és nehézkes szóból született, Heltai Jenő használta először a Dal a moziról c. kupléban – bemutató: 1907. június 1., Vígszínház – lásd bővebben itt és itt, eladdig a nemzetközi szóhasználattal éltek Magyarországon is.) Az új látványosság lassan hódított, ezért a mozgóképek mellett a mozdulatlan képekkel mutatványozók is tovább működhettek, végül aztán pár éven belül eltűntek.

Nagyjából tíz-tizenöt éven át Európát (és a többi világrészt is4) számos vándormozis vállalkozó szelte keresztül-kasul.5 Ezek a cirkuszmozik kezdetben apró fabódék voltak egyszerű padokkal, majd 1902-től változtak 600-700 férőhelyes, hatalmas vászonsátrakká.6 A mozgóképi mutatványosok zötyögtették ezt a felszerelést és a filmszalagokat ponyvás szekereken városok és nagyközségek között, egyesek az államhatárokon is át-és átjárva, sűrűn lakott településekre, javarészt tömegrendezvények alkalmával és az igényes látványosságot szívesen fogyasztó, ilyesmiért örömmel fizető közönség látókörébe. A mozikaraván megérkezését Berta Ferenc hangulatos reprodukcióján keresztül javaslom átérezni, hozzávetőlegesen: „A mozinak már az állomásról – a mai indóháztól – való bevonulása is felkeltette a város figyelmét és kíváncsiságát. Elöl két bivaly és két ökör egy irgalmatlan nagy, ötméteres kéményű gőzgépet húzott. Utána két, szénnel megrakott szekér csikorgott. A szekerek után stráfkocsik következtek. Az egyiken ponyvák, sátorkötelek porosodtak, a másikon alácsuklós lábú lócák voltak sorba rakva, mindenféle vasszerkezetekkel együtt. Csak a Csirkepiacon állt meg a menet, s megkezdődött a sátorverés. Alig telt el néhány kurta óra, már ott állt a négyszögletes sátor a tér közepén. Akkor melléje húzatták a gépet, drótokat huzigáltak ki, villanykörtéket csavargattak. Vászonra festett, rikító képeket raktak mind a két bejárat fölé, és ezzel minden kész volt a mozgókép bemutatására.”7

A helyszínen összeácsolták8 tehát a ponyvasátrat, a helyre és az előadási jogra a település vezetésétől engedélyt váltottak. Eleinte erre nem volt szükség, viszont akkortól már igen, amikor az egyre gyakrabban és nagyobb számban összeverődő tömeg zavaróan hatott a városvezetésre. A több egyperces filmből átlagban 15-20 perces műsort állítottak össze, amit a sajtóban hirdettek és kikiáltókat, illetve plakátokat használva reklámoztak, majd a sátor megteltekor, apró szünetek beiktatásával levetítették őket a szájtátva ámuló nagyérdeműnek. A vándormozizás orbitálisan nagy üzlet volt, ezt a sátrak méretének változása is jelzi. Míg 1900-ban még 96 m² volt az átlagos méret, 1910-ben már 332 m²-es sátor is előfordult. A német piacon a filmek 78%-a nem német produkció volt, ennek is 38%-át a francia Pathé cég szolgáltatta.9 Előbb a városokban, utólag a kisebb településeken szűnt meg az egymást váltó vándormozik későtavasz-nyár-koraőszidényi kultúrakínálata. Télen költséges és veszélyes lett volna fűteni a kiválóan gyúlékony mozisátrat, viszont kivételek előfordultak, egyes vándormozisok ugyanis hűtött-fűtött sátrat tudtak működtetni, ahogyan Georg Narten is, a tél lévén az egyik legjobban jövedelmező évszak, ha a vállalkozónak futotta ilyen full-extrákra.

A filmvetítés céljával felállított sátrak és pavilonok jelenléte az 1896-os évet követően egyre gyakoribbá vált, homlokzatukon a Cinematoskop, Bioskop, Projektograph, Kinematograph10 vagy ezekhez hasonló felirat vonzotta a városok tágabb terein kialakított vásárok vagy az állandó vidámparkok látogatóinak figyelmét a 19. század legvégén és 20. legelején, egyszerű festéssel vagy színes körtékből való kialakítással. A látványosságot egy apró emelvényen kikiáltó reklámozta és tessékelte befelé az arra járókat. Bent egyperces vagy valamivel rövidebb-hosszabb filmek sorjáztak a fehér vásznon, a műsort a váltott jegy ellenében az elsötétített nézőtéren ülőhelyről követhette az ember, mögötte kattogott és zúgott a mozigépész által kezelt vetítőgép, s a különféle filmes jelenetekhez egy vagy több zenész szolgáltatott hangos aláfestést, esetleg egy gramofon, vagy éppen zene nélkül villódzott a vászon. Ahogy például Horváth Elemér emlékszik a Bomba (Batthyány) téri sátorvárosban felállított ponyvamozira, 1902-ben: „A tér közepén egy nagy ponyvás-sátor állt. Bejáróját függöny takarta. A bejáró előtt fapódiumon egy kikiáltó ordította: – Tessék, hölgyeim és uraim, – mikor meglátott, még hozzáfűzte: fiatal uraim –, tessék befáradni, pár krajcárért itt látható Sergius nagyherceg meggyilkolása és egy nagy csomó nevettető mozgókép, melytől az öreg megfiatalodik, a szomorúságot vidámság váltja fel! Sokat nevetnek, folyton nevetnek. Ilyet még nem láttak, mozognak az emberek, a lovak, az állatok. Tessék, uraim, hölgyeim, fiatal uraim, csak pár krajcár a belépődíj! Tessék, tessék, jöjjenek minél többen! Ez kellett nekem, ezért siettem. Fizettem 15 krajcárt, kaptam érte egy jegyet és megnyitották előttem a földi mennyországot, melyre már hetek óta vártam. Ahogy beléptem, szétnéztem, mit látok. Előttem, vagy 12 méterre, egy kifeszített fehér vásznat. Jobbra egy kisebb pódiumot, azon volt vagy 4-5 zenész, kürtös, nagydobos, kisdobos, cintányéros és még valamiféle, amit azonban a sötétség miatt nem tudtam kivenni. […] A sátor közepén néhány petróleumlámpás pislákolt. A mozgógép a hátam mögött állt egy magas faalkotmányon, mögötte a gépész ült, ki javította a gépet. Csöngettek. Sötét lett. Előttem a vásznon alakok jelentek meg, kozák lovasok. Egyszerre csak látok egy főúri lovaskocsit, majd embereket, kik a kocsi felé szaladnak és bombát dobnak. A közönség felszisszen. A képen a bomba robban, sűrű sötét füstfelhőbe takar be mindent. A nagydobos veri a dobot, szól a csinadratta, én meg lélekzetemet is visszafojtva figyelek. Hirtelen vége mindennek, a zene elhallgat. Kinyitják a bejárót takaró függönyt, világosság szalad be a sátorba.”11 Az emlék bizonyára későbbi, 1905-ös vagy 1906-os, ugyanis Szergej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceggel a hintójára dobott bomba 1905 februárjában végzett. Viszont nem kizárt, hogy a gyermek Horváth éppen Georg Narten egyik ponyvamozijába tért be ekkor.

A német kötődésű online térben két hannoveri Georg Narten is felfedezhető, egyikük Hermann Narten néven – a Georg-ot nem használta – híres szobrász és építész, a másik Georg Heinrich Friedrich Gottlieb Narten építészmérnök, felügyelte 1897–99-ben a harburgi Elba-hidak egyike, az acél-ívhid építését, tagja a tartományi építészeti tanácsnak és különféle építkezések vezetője, 1904-ben a St. Louis-i világkiállításról ezüstéremmel tért haza, később vízvezetéki, majd folyószabályozási felügyelő. A kutatás kezdetén a mi Georg Nartenünk létezése mindössze egy képeslap és egy fénykép alapján volt hitelt érdemlően visszafejthető, amelyek alapján az derült ki, hogy szórakoztatóipari létesítményt működtetett Arnstadtban (Hannovertől délre, 240 km) és ugyanannak keretében fényképészeti műtermet (igazából amolyan emlékkép-rögzítőt) tartott fenn azt megelőzően, hogy vándormozis életvitelbe kezdett. Igenám, de a korabeli magyar sajtóban Narten György vándormozis hirdetéseinek egyes részletei összekapcsolják ezt a személyt az építészmérnökkel, és immár Reinhard Glaß kutatásai nyomán nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a mérnök/vándormozis Narten 1853. június 30-án született a hannoveri List negyedben és szerzett mérnöki oklevelet szülővárosában.

A vándormozis ezekkel reklámozta magát: hannoveri vagy arnstadti magánmérnök, St. Louisban (és Párizsban) világkiállítási érmeket nyert – mindez tehát stimmel. Vándorlásai előtt és azok kezdetén hídépítéseket felügyelt, vándorlásai idején, 1903-ban áthelyezték Szczecinbe (Pomeránia, Lengyelország) az Odera folyón elvégzendő építkezésekre, 1910-től titkos tanácsos, 1916-tól kormánytanácsosi rangban vezető építőmérnök, abban az évben áthelyezték az Odera folyószabályozási igazgatóságra Boroszlóba (Wrocław, Szilézia), itt nyugdíjazták 1921-ben, és ugyanitt hunyt el 1933. március 30-án.

Arnstadtban 1896 környékén (pontosabbat nem tudni) Narten a körhintás-tükörlabirintusos-pálmaligetes vidámsátor vállalkozása mellett vagy annak kiterjesztése gyanánt egy „Kintopp-sátorban” és időnként a város különböző termeiben filmeket vetített polgártársainak – jelzi az arnstadti krónika harmadik kötetének Mozi/Filmművészet fejezete.12 Nem tudni (egyelőre) pontosabban mikor, de Narten felhagyott a klasszikus mutatványozással, valamint a helyi filmvetítéssel Arnstadtban, és egy szemtanú leírása szerint vándormozit működtetett, azzal barangolt már 1897 májusában. A szentpölteni Louis Geni osztrák vándormozis fia, Arthur említi emlékirataiban, hogy többször is találkoztak (értsd: ugyanabban a vásárban állítottak fel vetítőbódét vagy sátrat) Nartennel 1897 és 1900 között: Leobenben (Ausztria), Fiumében és Triesztben. Geniék útját nem először keresztezte céhbeli, Narten volt a harmadik hozzájuk hasonló vándormozis, akivel a sors összehozta. Narten felszereléséhez ekkor egy 12 lóerős lokomobil tartozott, egy keletiesre festett homlokzatú sátor, „valamint egy gyönyörű elektromos ugráló lovas körhinta”, viszont vetítőgépe a hannoveri Johann Bläserénél gyengébb volt – ítélte meg az inaskorú Geni, aki nem egyszer segédkezett Narten fülkéjében, mégpedig olyformán, hogy az asztalra szerelt kis tekercselővel visszatekerte a kosárba kifolyt celluloidszalagot. Ekkoriban még nem létezett ipari visszatekerő berendezés, csak ilyen maszek megoldás, s a mozigépésznek vigyáznia kellett, „hogy a film vége ne essen a kosárba, különben sokáig keresgélhetett, míg újra megtalálta a végét”.

Amikor Leobenben találkoztak, Nartennek állítólag mindössze egy műsorhoz volt elegendő filmje, mégis kifüggesztette a táblát miszerint „Ma új program!”, és azt huncutkodta, hogy mielőtt a film véget ért, megfordította a gépet, így minden visszafelé mozgott és fejjel lefelé. „Elég vicces volt, és az emberek boldogan fogadták.” Akkoriban számtalan képhiba, fordítva behelyezett szalag, sárga vagy szivárványfoltos kép, esetleg szándékos viccelődés zavarta a műélvezetet, de az is előfordult, hogy a gépész (nem a mozigépész, hanem a lokomobilt működtető fiú) elmulasztotta táplálni a gépet, mert édességet falatozott, a vetítő pedig lassult, a fénye egyre gyengült. Narten emlékeztetőül jót sózott a fiú füle mellé, aki ettől többé nem felejtett el befűteni.

Fiumében a kikötőben szerveztek sokadalmat, ott voltak Geniék, Narten és Bläser is, s a karácsonyt is ott töltötték. Narten felállított egy karácsonyfát a mozisátor és a körhinta mellé, amit az olaszok nem ismertek, így roppant megbámulták. Narten és Geniék felszerelése túlélt egy erős vihart („bórát”) is itt, viszont a többi mutatványos súlyos károkat szenvedett – állítja Arthur. Triesztben több vándormozis telelt 1899 és 1900 fordulóján, de nem sátorban vetítettek, hanem fogadókat, kávéházakat béreltek. Genin kívül ott volt Narten, a brassói Lifka Sándor és Bläser is, ez utóbbi valami szenzációs géppel, amely stabil és villódzásmentes képeket vetített, ráadásul halkan működött. A márkáját mindhiába próbálták meglesni, Bläser ügyesen kijátszotta a botcsinálta ipari kémkedést és állandóan őrizte a masináját. Ekkor és itt döntött az idősebb Geni és Lifka arról, hogy állandó mozit nyitnak, nem vándorolnak többé. Narten pedig eltűnt Ausztriából, és Arthur Geni többé nem hallott felőle. A téli vándormozizás szüneteiben, tehát a többi három évszakban, amikor építkezni lehetett, Narten minden akadály nélkül vezethette a harburgi híd munkálatait ekkortájt.

Narten Grazban is eltölthetett három hónapot, és minden bizonnyal a következő télen, ugyanis 1902 augusztusában a soproni Oedunburger Zeitungban és a Sopron napilapban feladott hirdetését többek között ezekkel teszi vonzóbbá: 500 izzólámpa, 6 ívlámpa, három hónapig Triesztben és háromig Grazban, 20 lóerő. Villamos körhinta. Legújabb továbbfejlesztett kinematográf. Mindezt 1902. augusztus 28. és szeptember 14. között, az országos vásár idején a Szénatéren bárki igénybe vehette, fillérekért. A magyar nyelvű sajtóban nevét Györgyre magyarosítva írta, a német sajtóban Georg.13

Szeptember 19-től már Győrött a Vásártéren állította fel a sátrat, és 29-ig maradt, itt viszont arnstadti magánmérnökként hirdette magát.14 Sopronban még hannoveri volt. Utána minden bizonnyal Szombathelyen járt, erről Gál József ír.15 Hogy a telet hol töltötte, két lehetőség merülhet fel: vagy visszament Arnstadtba, vagy Pesten, a Bomba-téren állította fel a sátrat és a gondolákkal kiegészített körhintát. A rendelkezésre álló források ez utóbbit támasztanák alá, viszont mindenik utólagos emlék vagy feljegyzés, szóval lehet későbbi az időpont, mint a Horváth-féle beszámoló is. Annyit azonban itt megjegyezhetünk, hogy a Mozgófénykép Híradó szaklap 1912. április 7-ikei lapszámában a Hogyan lett Budapest moziváros áttekintőben Dr. Vári Rezső az állítja, hogy Narten Budapesten „1902. december 11-én ütötte fel a Teleki-téren mozisátrát”. Szombathelyről vagy Győrből való távozása és pesti megjelenése között, tehát október-novemberben jó eséllyel Pozsonyt, esetleg Nyitrát vagy Székesfehérvárt ejthette útba, de pillanatnyilag ezt nem tudom adatolni. A további feltételezéseket lábjegyzetben helyezem el.

Tél végén, 1903. február utolsó napjaiban Szegeden bukkant fel és a Szent István téren rendezkedett be, a reklám pedig nem sokat változott a korábbiakhoz képest, viszont bekerült, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon a Phono-Kinematográf géppel nagydíjat nyert. A világkiállítós utalások lehettek tartalom nélküli reklámfogások is akár, de a St. Louis-ban a teljes mozisátorra és berendezésére nyert ezüstérem visszaigazolást kap Reinhard Glaß kutatásaiban. A Szeged és Vidékében Narten egy teljes hónapon át reklámozta üzletét,16 a jegyárak 30 fillértől 80-ig terjedtek, a sok rövidebb mellett 150, 200 és 300 méteres filmeket is ígért (Madridi bikaviadal, Alkohol áldozata 5 képben, Csipkerózsika), műsorait általában délután 5-től este 9 óráig vetítette, vásárnapokon délután 2-től, és minden nap, vagy minden második napon új műsort ígért. A nézőtéren tilos volt a dohányzás. Szegedet elhagyva Aradon találjuk legközelebb, áprilisban.17 A korábbiakhoz hasonlóan hirdette itt is látványosságait,18 egy-két vetítés bevételét felajánlotta a Kossuth-szobor alapra, és egyes értesülések szerint filmet is készített a helyszínen Aradi látképek címmel, bizonyára az ekkortól bevezetett és később sokáig tartó szokásrend egyik első megnyilvánulásaként, amelyet Bertók József operatőr említ emlékiratában, éspedig, hogy Narten, talán a fiát bízva meg, minden meglátogatott városban a helyi épített szépségekről felvett egy rövidfilmet, melyet búcsúként az utolsó napon vetített, ezzel mindenütt nagy tetszést aratva. A szokást egy idő után szünetelnie kellett, mivel a fiát besorozták, viszont amikor Bertók 1907-ben (vagy inkább 1909-ben) csatlakozott a Narten-karavánhoz, bevallása szerint ezt a feladatot önként magára vállalva ismét szerepelhetett a műsoron a városbúcsú mozgóképi megfelelője.19 Bertókra később visszatérünk, itt viszont érdemes kiemelni, hogy az Aradi látképekkel, és kizárólag ezzel a filmmel Narten a Nemzetközi Filmes Adatbázisba is bekerült, lásd itt.

Arad után, legközelebb20 adatolva Kolozsváron találjuk 1903. június elejétől, ahol a Hunyadi téren húzta fel „óriási kinematograph” sátrát, műsorán az igazi ínyencség egy 200 méteres bibliai történet, az Elveszett fiú.21 Rögtön ezután Nagyváradra érkezett 1903. június 21-én. Többrendbeli felbukkanását a városban és hirdetéseit, illetve a sajtóban róla szóló cikkeket Kupán Árpád sorjázta és elemezte A mozi évszázada Nagyváradon című könyvében.22 Narten váradi szereplését rendszerint pozitívan fogadta a helyi sajtó, kivéve a Tiszántúl konzervatív napilapot, amely például 1903. június 26-án így morfondírozott: „A Nagy piacon valami mozgófényképet mutogat egy vállalkozó, s körhintával csődíti a népet. Hogy minél több zsákmányra tegyen szert, bizonyos napokon aljas trágárságokat mutogat, – csak férfiak számára hirdetett előadásokra. Talán ebbe a rendőrségnek is lenne beleszólása. A látnivaló tulajdonosa kérvényt adott be a városhoz, hogy a piaci helyért naponta 10 koronát fizethessen, holott a helypénz-szabályrendelet szerint jóval többet kellene fizetnie.” Narten „csak férfiaknak” szóló műsorát az 1907-es debreceni látogatása kapcsán lesz alkalmunk megismerni belülről, itt viszont még annyit hadd tegyek hozzá, hogy a Nagyvárad napilap ingerküszöbét a kizárólagos férfiműsor nem ütötte meg, és látszólag ez a lap támogatta leginkább Narten vállalkozását – Kupán meglátása szerint.

Augusztus közepén23 a miskolci Búza-téren ütötte fel sátrát Narten, műsoron szerepelt itt is a „csak férfiaknak” vetítés,24 majd ezt a várost szeptember másodikán elhagyva négy nappal később, szeptember 6-án Cegléden jelentkezett, ahol 21-ikéig maradt. Működését „állandó megelégedés” övezte és a sok idelátogató „művész és nem-művész” között Narten volt az egyetlen „tanulságos”, ahogy a Ceglédi Ujság, talán fizetett hír-reklámokban mindezt az olvasók tudomására hozta.25 Feltehetően egy másik megállót beiktatva legközelebb Hódmezővásárhelyen a gimnáziumi kőfal alatt26 állította fel a sátrat, és két hétnél is tovább maradt. Év végén pedig engedélyért folyamodott Budapest törvényhatósági bizottságához, és a Teleki-téren telepedett meg, onnan 1904. január 13-án Óbudára, a Pacsirtamező u. 4 szám alá költözött.27

Az 1904-es évet tehát Budapesten kezdte Narten, és jó ideig nem mozdult el onnan. Feltehető, hogy az 1904-es évben egy másik sátrat is beszerzett, amelyet (vagy inkább az addig használtat, megtartva magának az újat) ugyancsak „Narten” név alatt egy alvállalkozónak adott át, aki egy másik útvonalon, vagy esetleg ugyanazon, pár héttel az anyakaravánt megelőzve, vagy azt követve járta sorra a városokat. Itt alkalmunk nyílik közelebbről megvizsgálni más szempontokat is a Narten-féle vállalkozás körül.

Élt Pécsett egy bizonyos Mozi Józsi, polgári nevén Korcsák József, aki 1944-ben felakasztotta magát, de még azelőtt „valódi angol szövetből készült, nagykockás ruhákat viselt, melyekhez cilindert hordott” virággal a gomblyukban, és a Népmozgó kikiáltójaként – tehát a „mozi élő reklámaként” – szolgált amióta csak a helyi közönség emlékezett, viszont élete utolsó éveiben masszőrként dolgozott az egyik pécsi gőzfürdőben.28 Egy évszámot nem közlő beszámolóban Mozi Józsi Nartent is említve arról mesélt Lőrinczy Mária újságíró kérdéseire 1941-ben a Pécsi Naplóban, hogy ő ugyan Pesten született, de 17 évesen Bukarestbe szökött „világot látni”, onnan Szófiába került (pincértanonc volt), majd Konstantinápolyba hajózott (itt is pincérnek tanult), ahol moszkvai állásajánlatot kapott. Odesszán keresztül jutott Moszkvába, de az álláslehetőség nem bizonyult akkora üzletnek, mint várta. Sorra megjárta utána Konstantinápolyt, Ankarát, Bagdadot, Jeruzsálemet (itt zarándokok idegenvezetője volt), Kairót, Alexandriát (Egyiptomban csupán tekergett), majd visszatért Európába. Trieszt után Münchenbe utazott, ahol az Oktoberfesten felfigyelt rá Narten, és maga mellé szerződtette kikiáltónak. Mozi Józsi ugyan mozibohócot mond, és elhihetjük neki, minden róla szóló hír vagy kicsattanóan mulatságos, vagy regényesen kalandos. Nartennel bejárták Németországot, Olaszországot, Ausztriát és Magyarországot, s itt Debrecenben a pécsi Winkler Lambert vándormozis elcsalta Nartentől valamikor 1909 előtt. Mozi Józsi tehát kezdettől fogva és szinte az utolsó pillanatig Narten szolgálatában állt élő reklámként a felállított sátor környékén, s moziplakáttal a hóna alatt harsányan bohóckodva terelt állandó és alkalmi nézőt a ponyva alá.

Debrecenben először 1904 nyarán (augusztusban29) járhatott Narten, ugyanis a műsorában szereplő főbb tételek: belgrádi királygyilkosság, XIII. Leó a Vatikánban, Taku bombázása – orosz-japán háború, és különösképpen ez utóbbi, de főként a három együttes szereplése erre enged következtetni.30 Míg Narten Debrecenben mutatványozott, addig Nagyváradot a magyar leányvállalata látogatta, éppen az a Winkler Lambert, aki később Mozi Józsit elszerződtette (vagy talán már ekkor, de még mindig a Narten cégjelzés alatt), 12 lóerejű lokomobillal és egy kisebb sátorral. Augusztus elsején Narten még Sátoraljaújhelyen volt, innen írt a vállalkozását ajánló levelet a hódmezővásárhelyi ipari és mezőgazdasági kiállítás igazgatóságának megbeszélést kérve, amelyre valószínűleg nem került sor, de a „tóaljon felállított sátrát minden nap csoportosan keresték fel az érdeklődők”.31

Nagyváradra augusztus végén befutott maga Narten is, számtalan fikciós egypercessel, melyek közül a vígjátékok bizonyultak a legnépszerűbbeknek. A korábban látogatott városokról készült életképeket is műsorra tűzte, így derül ki például, hogy abban az évben Kassán is járt (Ünnepi körmenet Kassán, Katonai ünnepély a kassai tüzérlaktanyában). Jókai Mór temetéséről (1904. május 9.) is vetített rövidfilmet, a hírek szerint saját felvételt, így az is sejthető, hogy Budapestről legkorábban május közepén távozott és Kassa érintésével jutott el Debrecenbe majd onnan Nagyváradra, ahol immár sor került arra is, ami a Narten-karaván védjegyévé kezd ekkor válni: „A Narten-féle Bioscop vállalat tulajdonosa a Körös-korzón sétáló közönségről kinematográf felvételeket eszközölt, melyeket legközelebb, – mint értesültünk – a napi műsorba be fog mutatni” – írta a Nagyvárad napilap 1904. szeptember 15-én.32

A búcsúvetítést követően Narten Szatmárnémetibe szekerezett, és mozisátrát az Árpád utcai fapiacon állította fel szeptember 21-én. A műsort alkotó filmek a szatmári sajtó szerint „művészi kivitelűek, tiszták, tökéletesek s különbek”, mint az Uránia Mozgóképszínház nemrég távozott vándormozijáé. Narten remekül érezhette magát a szatmárnémetiek körében, és az érzés látszólag kölcsönös volt. Szeptember 25-én az újonnan épített tűzoltótorony avatásakor az ünnepséget és a tűzoltógyakorlatot lefilmezte, majd este a 300 főre terített Deák-téri díszlakomán, a torony erkélyén felállott honvéd zenekar kísérete mellett hatalmas vászonra vetítette műsorát és Meszlényi Gyula római-katolikus püspök mellképét, amit a közönség megéljenzett.33 Távozás előtt a szatmári önkéntes tűzoltó- és a mentőegyletnek 50-50 koronát adományozott,34 és október elején elhagyta a várost. Fazekas Lóránd szerint október 25-én visszatért Szatmárnémetibe és levetítette a tűzoltóegylet ünnepi gyakorlatozását, melyet a toronyavatáskor filmezett,35 ám az időpontot megerősíteni nem tudom, az online rendelkezésre álló sajtóforrásokban a vetítés ígéretének beharangozását36 és később az emlékeztetőt37 találtam mindössze.

Hogy ebben az évben mikor hajózhatott át St. Louisba – ahol az addig ismert legnagyobb világkiállítást szervezték április 30-ika és december elseje között – átvenni az ezüstérmét, rejtély.

Az 1904-es év végét és a következő elejét Narten ismét Budapesten töltötte. December 25-étől februárig az óbudai Pacsirtamező út 42. szám alatt sátorozott,38 és Budapest Székesfővárosa Tanácsához írt 1906-os keltezésű leveléből kiderül, hogy 1905 februárjától májusig a Bomba (Batthyány) téren is mutatványozott39 (ekkor térhetett be hozzá a gyermek Horváth Elemér). Innen indult újabb turnéra, javarészt Erdélybe.

Nagyváradot kikerülve, Kolozsvárra érkezését május elsejére harangozta be a sajtó, de végül május 20-án kezdte a vetítéseket a Hunyadi téren felállított „pavillonban” – ahogyan a hirdetésekben nevezi sátrát – és 800 „élőképet” hozott, köztük színezetteket. Június 10-ikei hirdetésében a műsor egyik darabja A kolozsvári Mátyás-tér látképe, saját felvétel, és a minden este 8 órakor kezdődő előadást a magyar királyi honvédzenekar kísérte.40 A városban 19-ikéig maradt, utána Brassóba zötyögött és június 24-ikétől hirdetéseit a helyi német és román nyelvű sajtóban Georg-ként jegyezte.41 Augusztusban végig Nagyszebenben időzött, sátrát a Hermann téren állította fel.42 Idekívánkozik Julia Pinter cáfolata Ernst Kieningernek arra a megállapítására, miszerint a német nyelvű vándormozisok nem vettek célba keleti vidékeket, egyrészt a nyelvi (német–magyar), másrészt a bürokratikus akadályok miatt (az osztrák vándormozisokat a magyar hatóságok külföldinek tekintették és nem engedélyezték működésüket). Pinter többek között Narten 1905-ös brassói és nagyszebeni látogatásával ellenpontozza Kieninger véleményét.43

Nagyszebenből Marosvásárhelyre sürgönyözött, és szeptember 6-ikától a sajtó el is kezdte beharangozni a vándormozi érkezését, és bár 19-étől ígérték, Narten már szeptember 11-én megkezdte vetítéseit a főtéren bontott ponyva alatt. A marosvásárhelyiekre nem tudni milyen benyomást keltett ekkor, viszont a helyi újságírók egyike, Szász Albert politikai, fiktív eseményt rögzítő, szóval egyenesen sci-fi, illetve steampunk stílusú gúnyiratban szerepeltette Nartent, melyet a Bernády polgármester által tervezett városfejlesztésekről írt és a dalegylet estéjén felolvasott (címe: Bernády park). Szász tárcájában Bernády megbízta Nartent kinematográf és Fey órást fonográf felvételek eszközlésére a majdani Bernády-parkról, amelyben enyeleg és szerelmet vall egy ifjú és egy lány. Rendkívül mulatságos kerettörténet és dráma bontakozik ki, lehozta a Székely Lapok az 1905. október 10. és 11-ikei lapszámaiban, és egy újabb példája annak, ahogyan a mozgóképektől, s az új találmány lehetséges hasznosításáról lendületbe jött az írói fantázia a korban.

1905 végén Narten Erfurtban is felállított egy sátrat a Friedrich Wilhelms téren, a műsoron 23 filmmel,44 és valószínűleg ugyanazt (de lehet másikat) Arnstadtban még november elején. Az Arnstädter Anzeiger így írt erről: „1905. november elején az Arnstadtban épített »óriásmozi«-t Georg Narten arnstadti lakos állította fel a Wollmarktsplatzon (Gyapjúpiactéren). Egy pompásan feldíszített fogadócsarnokból állt, amelyet három oroszlán koronázott meg, élén egy női alakkal, és amelyet este 10 ívlámpa világított meg fényesen. A nézők számára kialakított nagy, 1500 fős befogadóképességű sátor hosszanti alakban barna vászonból készült. A három árbocon és vasoszlopokon nyugvó sátor felépítése rendkívül egyszerű, biztonságos és praktikus volt. A belső tér nagy és tágas volt, a berendezés minden szempontból érdekes. A padlót egybefüggő fapadló borította, hogy megvédje a lábakat a hidegtől. A jobb helyeket, beleértve a zárt páholyokat is, plüssel bélelték. A közönség biztonsága érdekében 6 vészkijárat állt rendelkezésre. A tetőablakok szellőzést biztosítottak.”45 (szerző ford.)

Az 1905–1906-os telet Narten Magyarországon turnézó sátra (talán ő is) ismét Budapesten töltötte, és egyik helyszínről a másikra költözött, ahogy egy évvel korábban is. Február elejétől a Dohány és Wesselényi utcák sarkán elterülő szabad telken „a mai kor igényeinek megfelelő” 40x20 méteres mozgófénykép csarnok felállítására kísérelt meg engedélyt kiváltani, ám ezt előbb elutasították a rendőrfőkapitányság, a Kerületi Elöljáróság, valamint a Pesti Izraelita Hitközség tiltakozására,46 majd végül mégiscsak engedélyt nyert,47 és Narten „a kinematográfok királya” reklámmal a sajtóban is jelentkezett.48 Itt, Nartennél, a Dohány utca sarkán zúgott bele a moziba Váczi Dezső, későbbi filmszakértő: „A zsidótemplom környékén sátrat ütött gőzmasinás Narten-Biopskopban már törzsvendég voltam s hetenként háromszor néztem meg az egyórás változatos műsort…”49 Február végén Narten (vagy leányvállalata) kiruccant Szolnokra, és sátrát a Csirkepiacon felütve 23 filmes repertoárt vetítgetett.50 Április 7-ikétől már Székesfehérváron találjuk, ahova a nemrég alkalmazott Novák Sándor budapesti polgárt is magával vitte, viszont itt Novák eltulajdonította Kantinger Ferenc munkatársa több értéktárgyát, és a székesfehérvári pályaudvaron felszívódott, Komárom felé vonatra szállt.51 Április 28-án Kaposvár következett Narten 1906-os évi turnéjában, itt „első magyar villamos színház”-ként reklámozta vállalatát, 20 lóerejű gőz- és villanyteleppel, 1000 ülőhellyel. Az esti műsorokat kísérő zenekar gyanánt a Barcza-Babári cigánybandát alkalmazta.52

Pécsre május végén futott be, vetítéseit hatalmas népszerűség övezte, az esti előadások bevételéből még 100 koronás adományra is futotta a Vaszary-féle cselédösztöndíj alapba.53 Forgatott a Király-utcai korzón, az Otthon kávéház előtt, filmre vette az épülő városházát, a Széchenyi teret, s a filmet azonmód levetítette a pécsieknek (hogy a szekérben előhívásra alkalmas berendezést is tartott, mindenesetre figyelemreméltó).54 Távozása után egy másik munkatársáról is kiderült, hogy csaló, vagy legalábbis „kétes exisztenciájú egyén”, névszerint Duba Aladár. Ez a „diósszentmártoni illetőségű, alacsony zömök termetű szőke”, aki hajcsárból lett mozikaraván-szolga és Pécsett beállt kórházi ápolónak, meglopta Fitzer Vilmos vasúti váltóőrt, majd eltűnt.55

A pécsi sajtból derül ki először részletesebben, hogy Narten műtéteket ábrázoló rövidfilmekkel sokkolta rendszerint a nézőket a „csak férfiaknak” hirdetett műsorszámokban, és nem szakította meg a vetítést akkor sem, mikor a rosszulléttől ájuldozva többen is felszólították erre.56 Pécsről június végén Eszékre távozott a sajtó szerint,57 majd egy tekintélyes kanyarral Nagyváradra futott be szeptember elején. Műsorait a helyi katonazenekarral kísértette, és ismét adományozott, ezúttal 185 korona 58 fillért a soha el nem készült Kossuth-szobor javára,58 majd visszatért Budapestre, ahol egyrészt november közepétől folyamatos működési engedélyt váltott ki a Rákóczi út (VII. ker.) 64. szám alatt,59 másrészt magyar állampolgári esküt tett Narten György Frigyes néven Budapest polgármestere előtt 1907. január 8-án.60

Anne Paechnek a vándormozisátor-iparról szóló kutatásaiból kiderül, mely gyártótól szerezte Narten a(z egyik) sátrát. A Der Komet című és a német nyelvterületet kiszolgáló lap volt a vándormozisokról szóló híreket és hirdetéseket közlő szaklapok egyike (a többi: Der Kinematograph, Kinematographische Rundschau, Die Schwalbe). 1906 novemberében a Der Komet-ben Narten közzétett egy „nyilatkozatot”, bizonyára a gyártó kérésére, esetleg színtiszta önzetlen hálából és több irányba jótevő önreklám gyanánt. A teljes reklámszöveg így hangzik: „Önként és kérés nélkül kijelentem, hogy a konstanzi L. Stromeyer & Co. sátorgyár több mint egy évvel ezelőtt szállított nekem egy vándormozisátrat (zirkuskinematograph), amelyet azóta is használok, és én voltam az ELSŐ, aki ezzel utazott. A vándormozisátor kiválóan bevált, a közönség körében nagy tetszést aratott, és a célnak megfelelő jó felépítését minden szakértői kör elismeri. Az érdeklődőknek további tájékoztatást szívesen adok. Tisztelettel, G. Narten, Electro-Bioscop, Budapest.”61 (szerző ford.) Anne Paech szerint 1906-ban a német mozisátor-piacot három nagy vállalat uralta, de több másik, kisebb gyárban is készültek vándorlásra alkalmas mozisátrak.

1907-től kezdődően Európa vagy a világ „legnagyobb mozgófénykép vállalataként” hirdette vándormoziját Narten, és amikor júliusban ismét Szatmárnémetibe érkezett, azt állította, hogy „az utolsó 8 havi időnket Budapesten töltöttük”.62 Ha ő személyesen csakugyan a fővárosban tartózkodott, mivel például áprilisban szabadalmat jelentett be egy maga által kifejlesztett „szerkezetről kinematográfszekrényeknek tűz esetben való elzárására”,63 vállalkozásának egyik szárnya márciusban Cegléden64 mutatványozott. Innen április elején Miskolcra ment, ahol 7-ikétől kezdődően május elejéig maradt (május 6-ikán a Széchenyi kávéházban Schiminger Jánost, Narten villanyszerelőjét dulakodás közben megszúrta a pincér).65 A májust Ungváron töltötte, adakozott a Dayka Gábor szobrára, és sátrat bontott június másodikán.66 A további útvonal is nagyrészt követhető: Debrecenben július folyamán jelzi ottlétét Oláh Gábor a naplójában, a szatmári sajtó pedig július közepétől ünnepli a visszatért Nartent. Lássuk előbb Debrecent, és egyszersmind a „csak felnőtt férfiaknak” szóló előadást, amely a szemtanú és ekkor még nagyon fiatal Oláh Gábor beszámolójából így nézett ki: „Tegnap este a Narten úr bioskopjában »férfielőadás« volt; ilyet sem láttam még, hát elmentem. Meglepődtem már a sátron kívül: ott tolongott Debrecen tisztikara és aranyifjúsága, kivétel nélkül. Az előadás olyasforma volt, mint a Vígszínház francia kocsonya-darabjai, levetkőztetve. Láttunk borzalmas operációkat, császármetszést, miegymást; két ember rosszul lett, egy el is ájult. Erre úgy megijedtem, hogy lekaptam a pápaszememet, míg az ömlő vérben markolászó orvos henteskedése tartott. Azután jöttek szívvidámító és lélekemelő képek. Hálószobák, szállók éjjeli rejtelmei. Láttunk egy pár gyönyörű testű fürdő hölgyet, egy ingben. Azután belemelegedtek a játékba: azt is lehányták magukról, s nem röstelltek pár száz férfi szeme láttára Éva-nadrágban huncutkodni. Az aranyifjúság tűzbe jött és tapsolt. De legkedvesebb volt az a kép, ahol három kutya, egymásután, összepesel egy szép rózsabokrot; egy szerelmes ifjú levágja, s arra járó, ideális szerelmesének nyújtja át hódolattal. Az ábrándos lány átszellemült arccal szagolgatja az illatosan illatos rózsát. Ezen jót nevettem, teljes szívemből és minden erőmből. Nem történt más incidens, csak egy nőt tessékeltek ki, aki belopódzott férfiruhában.”67

Szatmárnémetiben a Fapiac-téren felállított sátornak ellenzője is akadt, névszerint Kiss Árpádné mozgófényképszínház tulajdonos, aki kérvényt nyújtott be a tanácshoz, hogy a Narten számára kiadott működési engedélyt vonják be. A tanács azonban elutasította a kérelmet,68 Kiss Árpádék pedig átmenetileg szüneteltetni kényszerültek Edison nevű villamos színházukat.69 Narten neve ekkor szerepelt a Pannónia szállóban megszállt idegenek lajstromán, látszólag szívesen választott a karavánkocsinál kényelmesebb szállást.70

Szeptember elején továbbállt, és egyrészt Nagyváradon találjuk újra,71 viszont ugyanekkor „Narten-féle The Royal Bio” cégér alatt Marosvásárhelyen is felütöttek egy sátrat, ami leányvállalatot sejttet, ám ennek hirdetései is a Narten aláírásával és ajánlásával jelentek meg a sajtóban.72 A Székely Ellenzék szerint „a vállalat bájos tulajdonosnője” volt az, aki a zenekonzervatórium segélyezése számára tartott előadás bevételét saját zsebből kiegészítette, hogy legyen ki a kerek 100 korona.73 Tehát nagy valószínűséggel nem Narten utazott Marosvásárhelyre ezzel a karavánnal, de fizikai létében a nagyváradi tartózkodást sem lehet biztosra kijelenteni. A mozisátor jelenléte viszont jótékonyan hatott a helyi vállalkozókedvre: kevéssel a karaván távozása után újabb állandó mozi nyílt Marosvásárhelyen, „Nagy József az Európa kávéház helyiségében rendezett be kényelmes mozgófénykép színházat”.74

Október végén Narten újra Budapesten van, a Pacsirtamező utcában (is) vetítette műsorait, jótékonykodásával a munkásság kulturális céljait is segítve.75

Az 1908-as év Nartenre vonatkozó első híre az, hogy márciusban megválasztották fővárosi választmányi tagnak a frissen alakult Magyar Kinematográfusok Országos Szövetségébe, amelyet fővárosi és vidéki mozitulajdonosok és gépészek hoztak létre.76 Nartent azonban a szövetség további tevékenységében nem találni.

Májusban és júniusban Sopronban időzött (29 koronát adakozott a soproni rendőrlegénység nyugdíjalapjába)77, innen talán Debrecenbe szekerezett,78 onnan Szegedre, és mint kiderült, vesztére, mivel az augusztus 8-án tomboló vihar a Szent István téren felállított mozisátrat alaposan megtépázta. „Legszánalmasabb külseje a Szent István-térnek volt, ahol a Narten-féle bioszkóp áll. A vihar leszakította és rongyokká tépte a tetőt borító ponyvát, összetörte az ívlámpákat és a bejárat előtti két szoboralakot. A műszaki személyzet lakókocsija úgy állt a méteres víz közepén, mint egy újkori Noé bárkája. A kocsiban nagyobbrészt asszonyok voltak, akik most fájlalhatták igazán, hogy a magyar nyelvet mindeddig nem tanulták meg. Kiabáltak szegények németül, hogy segítsenek rajtuk, de a jó felsővárosiak egy szót sem értettek az egészből s hamarosan komikussá vált a víz közepén álló kocsi az ablakon derékig kihajló, kiabáló alakokkal. A bioszkóp igazgatója a mérnökséghez fordult segítségért, ahol azonban nem segíthettek rajta, míg az alsó szivattyútelepen a zsilipet ki nem nyitották, aminek következtében a víz lassanként lefolyt.”79 Az előadások ennek ellenére két nap múlva folytatódtak, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy Szegedről rögtön hova távozott Narten szeptember végén. Mindenesetre október utolsó napjától a hódmezővásárhelyi Sas palota fűtött termében kezdte meg vetítéseit és közel két kerek hónapot maradt.80 Időnként újításokat hirdetett, mint például azt, hogy „az óriás hollandus nagyitó lencse megérkezett a Sas fütött nagytermében brillírozó Narten bioszkópba”, amely segítségével soha korábban nem látott hatalmas képek voltak vetíthetők.81

Narten 1909 tavaszától előbb a magyar fővárosi napilapokban, később a német nyelvű (bécsi) szaksajtóban82 bérbeadásra kezdi el hirdetni „világhírű” bioskopját,83 ám rövidesen hangot vált, és így hirdet: „az ország legjövedelmezőbb vállalatá(hoz) betegség miatt 10 000 koronával társ kerestetik”84. Sajnos ennél közelebbi a helyzetről nem fejthető fel egyelőre, viszont izgalmas részlet derül ki a leltárról: 60 000 méter film volt ekkor a tulajdonában. A filmek beszerzési módszerét illetően Záhonyi-Ábel Márk szolgál általános megállapítással, és úgy ítéli meg a Lifka-biográfia nyomán, hogy a vándormozisok „részben vásárlással, részben cserékkel, ritkább esetekben mozgóképek előállításával folyamatosan frissítették műsorukat”.85 Narten tehát az idők folyam mintegy 60 000 méter86 filmet vásárolt össze, illetve annak valamekkora aránya saját forgatású anyag lehetett.

Ezen a ponton újra bevonjuk Bertók József aradi születésű mozigépész/operatőrt és emlékiratait. Bertók a Román Nemzeti Filmközpont számára 1967-ben adott regényes vallomásában azt állítja, hogy 1907 koratavaszán Temesváron csatlakozott a Narten-mozikaravánhoz, de ez minden bizonnyal téves emlék, és egy későbbi időpont – talán éppen 1909 – valószínűbb. A továbbiak lehetnek több év emlékei is, besűrítve egybe.

1909 tavaszán gördülhetett be tehát Temesvár főterére a Narten szekérkaraván, amelyre Bertók így emlékszik: „nagy újdonság és szenzáció volt, ponyvája alatt 400 férőhelyes nézőtérrel és saját áramfejlesztővel. A sátor hossza 40 méter volt, egész hosszában szabad és díszes széksorközzel. Külsejét »vonzóan« 300 színes égővel és 12 ívfényű lámpával díszítették. A gőzgép lendítőkerekét is három színes égő ékesítette, amelyek forgáskor növelték a látvány hatását. A vándormozi négy nagyon szép kocsival rendelkezett, melyekből kettőt a tulajdonos, egyet a személyzet használt, és a negyedikben volt elhelyezve a vetítőgép.”87 Narten éppen mozigépészt keresett, a sajtóban hirdetett felhívásra jelentkezett Bertók és alkalmazták. Rövidesen ő lett a karaván operatőre is, azaz ő vette fel a forgalmasabb helyekről és szebb épületekről a búcsúfilmeket, első ízben Versecen. Következett Fehértemplom, Nagybecskerek, Nagykikinda. Összesen nyolc városban jártak, Magyarország területén az utolsó Pancsova volt, onnan Belgrádba mentek, ahol Nartent utolérte egy sürgöny, melyben közölték vele, hogy „lányának születése nehéz volt” (ez lehetett a betegség a hirdetésben), így hát rövid úton búcsút intettek Belgrádnak, de előtte még levetítették a Bertók által rögzített városképeket. A mozisátrat teljes felszerelésével Belgrádban adta el Narten pár pancsovai illetőségű vállalkozónak, akik lehorgonyozták a ponyvát Pancsován. Narten a személyzetnek kiadta kéthavi bérét, viszont javaslatára Bertók a sátorral maradt és mozigépészként hasznosította magát.88

Narten György lezárta tehát vándormozis életszakaszát, akkor lépett ki a filmes mutatványozásból, amikor már messze nem volt annyira jövedelmező, mint a 20. század első öt-hat évében, fénykorában. Magyarországi pályafutásának nyolc éve alatt (1902–1909) a nagyobb városok javarészében megfordult. Egerről, Kecskemétről, Nyíregyházáról sajnos nem találtam adatot, ahogyan sok nagyközségről és az utódállamok egyes nagyobb településeiről sem (pl. a többi székelyföldi város, Szabadka), de Zomboron járt, viszont nem sikerült megfejtenem, hogy mikor89. Több apró értesülés jelzi az idővonalon, hogy a vállalkozásban már nem pusztán egy sátorkaraván vesz részt, maga Nartenről sem lehet minden esetben biztosra kijelenteni, hogy valóban ott volt ahol a hirdetéseken szerepel az aláírása. A tisztázáshoz, kiegészítéshez és teljesebbre íráshoz alapos könyvtári mélyfúrásra, valamint a nyomtatásban megjelent művekre lenne szükség.

Az immár legalább kettős (német-magyar) állampolgárságú Narten visszavonulása, illetve hazaköltözése után pár évvel a Mozgókép Ujságban az eddigi romantikus benyomást némileg árnyaló emlékkép látott napvilágot sátrának valamely megjelenéséről Budán, Causeur tollából: „Nyár volt, mikor a budai Batthyányi – annak idején Bomba téren egy rozoga, impregnált vászonsátrat ütöttek fel. A másodkerületi búcsú még messze volt, elképzelhető mily feltűnést keltett ez a vörösponyvás, cifrakapus sátor, homlokzatán egy nagy táblával: Narten projectograf. […] Egyszerű padok, legelöl egy nagy vászonlepedő; a vetítés talán nem is a közönség felől történt, hanem az ernyő túloldaláról. És micsoda képek! Külföldön elhasznált, ezerszer összeragasztott filmek, melyekből egy-egy rész teljesen hiányzott, úgy, hogy az amúgy is csodálatos tárgyú felvételek még hihetetlenebb dolgokat mutattak be. […] A zene. Egy recsegő, öblös grammofon iszonyú zajjal kísérte a gép hangos kattogását, még a publikum tetszészaját is túlharsogva, pedig sokan fértek el azalatt a ponyva alatt. Emlékszem, egyszer ki is számítottam hányan nézhetnek végig egy előadást, természetesen Narten jövedelmét is – irigyléssel – kikalkuláltam. […] Talán egy éven át volt látható Narten sátora, de ez a rövid idő is elég lehetett neki ahhoz, hogy mint gazdag ember távozzék Budapestről. Becsukhatta boltját örökre s mint páholybérletes mozilátogató immár maga is gyönyörködhetett a mozik csodavilágában.”90


NKA logo
Ez a szöveg a Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című sorozatunkban jelent meg. Támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

1 Calvin Pryluck: The Itinerant Movie Show and the Development of the Movie Industry. In. Journal of the University Film and Video Association Vol. 35, No. 4 (Fall 1983), 11–22.

2 Az ötlet részben innen származik https://psmoore.ca/visualizing-space-of-itinerants/

3 Srjdan Knežević: Filmvetítések Budapesten 1896 és 1900 között (ford. Forgács Iván). Filmkultúra 36. évf. 12. szám/1995, 20–21. Ezzel szemernyit sem maradt el a fejlett világ többi kultúrközpontjától, például New Yorkban is 1896 április végén volt az első vetítés.

4 Az Egyesült Államokra lásd Vanessa Toulmin: The story of the fairground bioscope show and the showmen who operated them. Film History Vol. 6/1994, pp. 219-237.

5 A vándormozi jelenségének kiterjedt szakirodalma van, a német nyelvű kutatásban wanderkino vagy zirkuskinematograph, a franciában cinéma forain, az olaszban ambulanti, az angolszászban itinerant/travelling movie show vagy fairground cinema stb., s a mutatványként hasznosított filmeket Tom Gunning cinema of attractions-ként azonosította, ez utóbbit lásd első megjelenésekor Tom Gunning: The Cinema of Attraction: Early Film, Its Spectator and the AvantGarde, Wide Angle 8, 3–4 (1986), 63–70. A német vándormozisok és útvonalaik leltárát elvégezte Ernst Kieninger: Das klassische Wanderkino 1896–1914: Filmkommunikation auf dem Weg zur Institution am Beispiel Niederösterreich und Umland (mesteri dolgozat, Bécsi Egyetem, 1992, kézirat), viszont Georg Narten útvonalait nem vázolta fel, mivel elsősorban nem Németországban vándorolt.

6 Az Európában működő vándormozik történetének áttekintését lásd Joseph Garncarz: The Fairground Cinema – A European Institution. Martin Loiperdinger (szerk.): Travelling Cinema in Europe. Sources and Perspectives. Stroemfeld Verlag, Frankfurt am Main, 2008, (KINtop Schriften 10), 79–91.

7 Berta Ferenc: Kép–fénykép–mozgófénykép mutatvány Szolnok városában 1852–1912. Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. Szolnok, 2008, 322.

8 A mozisátor felállításáról, ugyan Svájcban és 1939-ből – de a korai vándormozizáshoz képest nem túlzottan nagy változással – itt követhető egy összeácsolási folyamat: Svájci Történeti Lexikon https://hls-dhs-dss.ch/de/articles/059574/2021-01-15/ (utolsó megtekintés: 2022. dec. 28.)

9 Garncarz 79–91. Szerinte, az osztrák vándormozik felfutása a római-katolikus közönségnek köszönhető, a protestánsok sokáig nem voltak erre fogékonyak.

10 Szigorúan műszaki szempontból tekintve van ugyan különbség a Lumière fivérek által kifejlesztett kinematográf és a Skaldanowsky-fivérek által ugyanakkor megalkotott bioszkóp között, viszont a korabeli szóhasználatban ezek rövidesen összecserélődtek, összekeveredtek. Szemantikai probléma: a szóhasználati forma nem feltétlenül felel meg a műszaki tartalomnak.

11 Horváth Elemér – Horváth Mária: Írások Budapestről képekkel. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, Bp., 1940, 38–40.

12 Klaus Reinhold: Chronik Arnstadt 704–2004. Band III, Teil 3. Kiegészített és javított kiadás. Arnstadt, 2004. 1322.

13 Oedenburger Zeitung és Sopron, 1902. aug. 28., 30., 31.

14 Említi Hárs József: A filmvetítés története Győrött 1896-tól 1912 végéig. Itt: https://harsjozsef.hu/sites/default/files/irasok/palyazatok/1988_A_filmvetites_tortenete_Gyorott_1896_1912.pdf (utolsó megtekintés: 2022. dec. 25.)

15 Gál József: Az Apollótól a Savariáig: Szombathelyi mozitörténet. Savaria Kft, Szombathely, 2000.

16 Szeged és Vidéke 1903. febr. 28-tól március 22-ig.

17 Nem kizárt, hogy Makón is mutatványozott.

18 Aradi Közlöny 1903. ápr. 29. Az Arad és Vidékében bizonyára több hirdetést találni, de az nincs online.

19 Ferenczi Szilárd: Egy vándormozigépész útjai. Képzelt interjú Bertók József (1891–1972) operatőr emlékirata alapján. Uő. – Zágoni Bálint (szerk.): A mozisátortól a tévétoronyig. Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből. Iskola Alapítvány – Filmtett Egyesület, Kolozsvár, 2021. 164–189.

20 Május eleje és június vége között járhatott Temesváron, esetleg Gyulán vagy Szalontán is, de ezt biztosra nem jelenthetem ki, forrást róla nem találtam, de abban két hónapban az Arad-Nagyvárad útvonalon valahol bizonyára mutatványozott.

21 Magyar Polgár 1903. június 5.

22 Kupán Árpád: A mozi évszázada Nagyváradon. Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság – Királyhágómelléki Református Egyházkerület – Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, Nagyvárad, 2007 (Partiumi Füzetek 47.). 19–30.

23 Nagyváradról július közepén távozhatott, így ekkortól a miskolci első hirdetés időpontjáig, augusztus 14-ikéig valahol ezen az útvonalon is sátrat verhetett.

24 Miskloczi Napló 1903. aug. 14. – szept. 1; Ellenzék (Miskolc) 1903. aug. 15.

25 Ceglédi Ujság 1903. szept. 6., 13., 20; Czegléd 1903. szept. 6.

26 Földvári László: A film hódító útja Hódmezővásárhelyen 1897–1935. Filmspirál 6. évf. 24. szám/2000, 96.

27 Ez is egy lexikon 2 (Összeállította: Balogh Anita, Dudás Miklós, Fábián Erika, Gál Ferenc, Kárpáti Ildikó, Megyeri József, Németh Ervin, Singer Péter, Török Tamás. Szerkesztette: Singer Péter. Az első rész a Filmspirál 26. számában jelent meg.) Filmspirál 7. évf. 27. szám/2001. A korai filmeseket, mozitulajdonosokat sorjázó lexikonban Narten az „első vándorsátras mozgófényképes” -ként minősítik, aki Budapesten járt.

28 Pécsi Napló 1941. ápr. 1.

29 Julia Pinter: Kinogeschichte des Burgenlandes von 1921 bis 1955. (mesteri dolgozat, Bécsi Egyetem, 2010), 39.

30 Szűcs Ernő: Debreceni mozgóképszínházak 1944-ig. Honismeret 23. évf. 5. szám/1995, 9.

31 Földvári uo.

32 Kupán 23–24.

33 Szamos, Szatmár-Németi, Szatmár és Vidéke, Magyar Földmivelő 1904. szept. 22 – okt. 4.

34 Szatmár és Vidéke 1904. okt. 4.

35 Fazekas Lóránd: A szatmári tűzoltótorony száz éve. Honismeret 33. évf. 6. szám/2005, 33.

36 Szamos 1904. okt. 2.

37 Szatmár és Vidéke 1907. júl. 9.

38 Ez is egy lexikon 2.

39 Csiffáry Gabriella: Mozgó fényképek. https://bparchiv.hu/statikus/mozgo-fenykepek#_ftn20 (utolsó megtekintés: 2022. dec. 27.)

40 Ellenzék 1905. jún. 10.

41 Gazeta Transilvaniei 1905. jún. 24 – júl. 8.

42 Foaia Poporului 1905. júl. 31. – szept. 3.

43 Pinter 38.

44 Cristoph Wirt: Gastwirte, Genossen und Geschäftsleute. Interessante Begebenheiten aus dem Leben von Erfurter Bürgern und Arbeitern. Elérhető itt: https://www.db-thueringen.de/servlets/MCRFileNodeServlet/dbt_derivate_00048935/Geschichte_Erfurt_Gastwirte.pdf (utolsó megtekintés: 2022. dec. 28.)

45 Közli a Chronik Arnstadt, 1324.

46 Csiffáry.

47 Fabó Beáta: A moziépítészet és a város. Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz).

48 Friss Ujság 1906. ápr. 1.

49 Váczi Dezső: Hogyan lettem szerelmes a filmbe…? Lányi Victor – Radó István – Held Albert (szerk.): A 25 éves mozi. A Magyar kinematográfia negyedszázados története. Budapest, 1920, 70.

50 Berta 323.

51 Székesfehérvár és Vidéke 1906. ápr. 17.

52 Somogyvármegye 1906. ápr. 27 – máj. 20.

53 Pécsi Közlöny 1906. jún. 7.

54 Uo. 1906. jún. 12. és jún. 16.

55 Uo. 1906. aug. 3.

56 Uo. 1906. aug. 19.

57 Uo. 1906. jún. 26.

58 Kupán 26–28.

59 Ez is egy lexikon 2. Máskülönben, ekkortól a lakcíme is ide szólt, lásd. Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1907-1908, (19. évfolyam), 9. rész. Frankin Társulat, Budapest, 1908. 1512.

60 Magyarország 1907. jan. 8.

61 Der Komet 1906. nov. 24, 5. Közli Anne Paech: Zirkuskinematographen. Marginalien zu einer Sonderform des ambulanten Kinos. In: Frank Kessler, Sabine Lenk, Martin Loiperdinger (szerk.): Lokale Kinogeschichten. Stroemfeld/Roter Stern, Frankfurt am Main, 2000 (KINtop. Jahrbuch zur Erforschung des frühen Films 9), 86–87.

62 Iparos Lap (Szatmárnémeti) 1907. júl. 14.

63 Szabadalmi leírások 41001-42000. lajstromszám. 41408. számmal: Szerkezet kinematográfszekrényeknek tűz esetén való elzárására, Narten György mérnök Budapesten. Lásd: https://library.hungaricana.hu/en/view/SZTNH_SzabadalmiLeirasok_041408/?pg=0&layout=l (utolsó megtekintés: 2022. dec. 28.)

64 Czegléd 1907. márc. 10–24.

65 Ellenzék (Miskolc) 1907. máj. 7.

66 Ung 1907. máj. 12. – jún. 2.

67 Oláh Gábor: Naplók. Szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Lakner Lajos. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002. 70–71.

68 Szatmár-Németi 1907. júl. 31.

69 “Edison villamos színház. Kiss Árpád művezetése alatt újra megkezdette működését”, lásd Iparos Lap 1907. aug. 11.

70 Rendőri Lapok (Szatmárnémeti) 1907. aug. 1.

71 Kupán 29.

72 Székely Ellenzék és Szabadság 1907. szept. 11.

73 Székely Ellenzék 1907. okt. 8.

74 Uo. 1907. nov. 13.

75 Népszava 1907. okt. 30.

76 Az Ujság 1908. márc. 4.

77 Soproni Napló 1908. jún. 23.

78 Szűcs 11. Lásd még Kinematographische Rundschau 1907. jul. 15.

79 Hódmezővásárhely 1908. aug. 11.

80 Vásárhelyi Reggeli Ujság 1908. okt. 25. – nov. 28.

81 Uo. 1908. nov. 5.

82 Kinematographische Rundschau 1909. nov. 4.

83 “Mozgófénykép-színház. Világhírű Narten bioskop, egy ezer személyre berendezve, (utazó sátor), saját gőzgépes villanyteleppel, hatvanezer méter képpel, teljes berendezéssel, személyzettel, szóval minden hozzávalóval bérbeadó. Bővebbet: Erzsébet körút 5., földszint 7.” Lásd Pesti Hírlap 1909. ápr. 7.

84 Pesti Hírlap 1909. jún. 19.

85 Záhonyi-Ábel Márk: Filmcenzúra Magyarországon a Horthy-korszakban. Doktori disszertáció, ELTE – Filozófiatudományi Doktori Iskola, Budapest, 2019, 77.

86 Hogy ez hány percet jelentett? Legközelebbi adatot Várkonyi Mihály kolozsvári színésztől találtam 1913-ból, Xantus Gábor nem hivatkozott összeállításában, ahol állítólag, többek között Várkonyi ezt írta a Sárga csikó forgatása után: “Egy perc alatt rendszerint 20 méter film válik képpé”. Lásd Xantus Gábor: Filmjáték Mozifalván (dokumentumfilm-szemelvények). Korunk 2002 (III. folyam 13.) 1. szám, 48. Tehát a 60 000 méter filmszalag körülbelül 3000 óra szórakozást szolgáltatott.

87 Ferenczi 167–169.

88 De csak késő őszig. A tél beálltakor újdonsült feleségével Lugosra költözött állandó mozit menedzselni, rövidesen özvegy maradt és egy évre rá bevonult harcolni az első világháborúban.

89 Janovics Mária: Bosnyák Ernő munkássága a Vajdaságban. Jó Pajtás 67. évf. 33. szám/2013, 17.

90 Mozgókép Ujság II. évf. 19. szám, 1912. jan. 1., 3–5.

Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című dossziénkból:

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu