Erdélyi filmtörténeti sorozatunk új része két, fotósból lett kolozsvári filmoperatőr életébe enged betekintést.

Amikor a fényképek és mozgóképek szakszerű előállításának művészi hagyományát, illetve fejlődéstörténetét, vagy annak sarkpontjait keresi a 20. század első felében az egyszeri kutató Erdélyben, számos keretezési dilemmával szembesül. Javarészt olyformán, mintha maga is fényképet vagy filmet készítene. Szóval tegyük fel, hogy bekapcsolom a „szöveglövőmet” (képzeljünk itt el egy írógépet lencsével), és mivel az események legalább három különféle történeti alkorszakon, illetve nemzeti-politikai berendezkedésen ívelnek át, és alsóhangon is, kezdetét tekintve legkevesebb 133 év távlatából közelítek a kutatás alanyaihoz, kényszerűen keresnem kell a határértelmezési pontokat, illetve állítanom a mélységélességet.

Egyik szempont tehát az, hogy a célszemélyek közül egy már a dualizmusban aktív volt, és az utókor értékítéletében életművének gazdagabb korpuszát ekkor alkotta, de vállalkozóként, és a másik célszeméllyel együtt a Román Királyságban voltak roppant tevékenyek, majd ismét a magyar állam határain belül kerültek, miközben ki sem, vagy nagyon kis mértékben mozdultak ki Erdélyből. Másik szempont, hogy a történet olyan iparosokról szól, akik nem mellesleg művészek is voltak, s a művészi értékteremtésnek immár a tájainkon bevett hármas identitású¹ – regionális/nemzeti-etnikai – minősítés valamely változatában kell címkézzem őket, miközben nyilvánvaló, hogy a fotóművészet nem értelmezhető etnikai keretekben, a hasznosfilmgyártás esetében a másodcímkézés indokoltsága kérdéses, a játékfilmgyártás viszont egyértelmű nemzeti erőfeszítésnek minősül, jóllehet a kolozsvári némafilmekre „igényt tart” a román filmes szakirodalom is.

A „hasznosfilmek” modernitása – A kolozsvári Fotofilm vállalat 1922 utáni nemfikciós filmjeiről

2022. december 27.

A hasznosfilm 2011-ben felbukkanó fogalma (Acland–Wasson) megnevez egy filmcsoportot, amelyet addig jobb híján dokumentarista felvételnek vagy alkalmazott művészetnek tekintettek, ugyanakkor egy szemléletmódot is jelöl: meglátni a filmet, amelyik a hétköznapi élet részévé válik, amivel cselekvéseket végezhetünk el, amivel tudásunkat megfogalmazzuk, tároljuk, átadjuk. Az írás a kolozsvári Fotofilm vállalat némafilmgyártás korszaka után megrendelésre készülő filmjeiben, üzleti modelljében azt a modernitást fedi fel, amelyikben a mozgókép a modenizálódó város partnerévé válik, különféle társadalmi és gazdasági kontextusokban aktív szerepet vállal, kommunikációs stratégiák része lesz.

Olvasd tovább  

Harmadik szempont, hogy alanyaink a képgyártás két, egymástól szinte el nem különíthető, de mégiscsak elváló művészi ágazatában, a fényképezés és a mozgóképgyártás terén működtek, s amikor nem a stúdióban készítettek beállított portrékat, vagy épületekről, épületrészekről, illetve településekről rögzítettek képeslapi vagy a tudományos illusztrálás céljával állóképeket, akkor többnyire a művelődéstörténet javára híradókat, oktatófilmeket, egyéb hasznosfilmeket vettek fel, és mindezt azután, hogy egyikük a magyar némafilmgyártás egyik nagyon aktív operatőre volt. Szóval a „szöveglövővel” szinte táncot járok a keretezés és a fókuszkeresés izzasztó bütykölése közben. Összesítve tehát ez a szövegkép-sűrítmény születik bevezetés gyanánt, a két személy nevesítésével is:

Fekete László fényképész-operatőr a magyar filmtörténet, és azon belül a kolozsvári némafilmgyártás egyik kimagasló iparosa, körülbelül 40-45 némafilm operatőre, a két világháború között Fotofilm vállalatával és a benne vele dolgozó Miskovszky Istvánnal együtt² az erdélyi (és romániai? és magyar?) fényképészet és filmgyártás meghatározó alakjai, számos képeslapot, tudományos segédillusztrációt, portrét, képriportot, életképet, oktatófilmet és híradót készítettek. A két világháború között a filmeket részben saját kezdeményezésre, részben Janovics Jenő megbízásában forgatták.

Miskovszky és Fekete aláírásai. Forrás: Janovics Jenő kéziratai, Jordáky Lajos hagyaték, EME levéltár.

Mindkettőjükről roppant szétszórt és hiányos életrajzi adatanyag áll rendelkezésre, viszont ez nem meglepő: nem voltak közéleti személyiségek, sem tudósok, sem mecénások, életművük nem írott anyag, amit újra és újra ki lehetne adni, illetve hasznosítani a közoktatásban vagy közművelődési céllal, a filmjeik javarésze sem létezik már, a fényképek pedig szétszóródtak. Jóllehet képrögzítő felszerelésükkel rendszerint az események élvonalában jártak, önként vagy meghívásra fotó- és filmdokumentáltak, közismert alakokat és helyszíneket örökítettek meg, személyük a felvevőgép mögött mégis másodlagossá törpült, és lényegében a Fotofilm-cégjelzés mögé bújva, annak alig észlelhető lábjegyzeteként léteznek az emlékezetben máig – ha egyáltalán. Ehhez hozzájárul még (illetve hozzájárult a korban, a filmgyártás kezdeti időszakában), hogy a játékfilmplakátokra nem írták ki az operatőr nevét, a forgalmazott filmeket kísérő és a sajtóban közölt leírások sem hívták fel a figyelmet a kamerát fogó-tekerő iparosra. Maga Janovics sem nevesítette Feketét, amikor filmleltárait elkészítette³, a Janovics életművét nem sokkal elmúlását követően számvételező krónikások viszont már igen⁴. Általános megfigyelés, hogy legfeljebb a színházi-filmes szaksajtó és a tényújságírást fontosnak tartó napilapok foglalkoztak a fényképész-operatőrökkel, illetve sajnos ezek is szűkszavúan. Személyüket és tevékenységüket pár mondatnál tágabban részletező korabeli leírást egyelőre nem találtam.

Forrás: Művészeti szalon 1931. máj. 1.

Az alábbi dolgozatban kísérletet teszek arra, hogy Fekete és Miskovszky alakját ebből a méltatlan névtelenségből előcsaljam, ám az így kinyert életrajzi és egyéb adatok visszafejtésével, illetve összekapcsolásával is vállaltan hiányos eredményre jutok, sőt, gyakran kényszerülök inkább feltételező, mint állító elbeszélésformát alkalmazni. A kutatás során nagyobbrészt korabeli sajtót és egyéb típusú nyomtatott segédforrást (lakjegyzékeket, adattárakat, gyászjelentéseket) használtam, kisebbrészt szakirodalmat, mások itt-ott közölt emlékezéseit, legkisebbrészt levéltári iratanyagot, továbbá a két személyhez névlegesen köthető képanyagot és a fényképészeti műterem digitalizált termékeit tekintettem át, azt sem mind. Fekete és Miskovszky írott hagyatéka pillanatnyilag nem áll rendelkezésre, illetve csupán részdarabjai.

Ha első ránézésre furán távolinak ható, mindazonáltal a két célszemélyt precízen még születésük előtt összekapcsoló kezdőpontot kívánunk találni a történetnek, akkor az idővonalon Gyulay Lajos grófig és az ő 1869-es haláláig kell visszatekernünk. A gróf végrendeletében két ingatlanát átruházta nem kevésbé arisztokrata rokonaira: a Hunyad vármegyei Marosnémetiben birtokolt kastélyát unokaöccse, Kuún Géza gróf, a nagy utazó, orientalista-filológus örökölte⁵, Kolozsváron pedig a Mátyás király tér 10 szám alatti és az erdélyi művelődés emlékezetében oly meghatározó barokk lakóház nővérére, Wass Györgyné sz. Gyulay Franciska grófnéra szállt, tőle két lánya, Wass Zsuzsanna (Minka) és Wass Ottilia örökölte⁶. A helytörténészek szerint ebben a híres házban alkotott Döbrentei Gábor (szerkesztett), Bölöni Farkas Sándor (írt), Gyulay Lajos (írt), Kemény Zsigmond (Ottíliának udvarolt és írhatott is, persze).

Forrás: mek.oszk.hu

Kuún Gézának marosnémeti kastélya beltereiben vagy annak környékén a mindennapokban és utazásai során Fekete László, a hű komornyik-gazdatiszt leste parancsait, az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy mikortól és honnan szegődött a gróf szolgálatába. Feketének itt, Marosnémetiben született egyetlen gyermeke, a későbbi fényképész-operatőr ifj. Fekete László 1889. március⁷ vagy április 29-én⁸. A fiú Déván, bentlakóként, az állami reáliskolában kezdte 1900-ban az első osztályt (ez ma az ötödiknek felel meg), és az első két évben ösztöndíjas volt mint kollégista. Első és második osztályosként elnyerte mind a Kuún Kocsárd-, mind a Kuún Géza-alap ösztöndíjait (ezek mellé egy harmadikat is)⁹, és hát, ismerve a papa beosztását, illetve kapcsolatát az alapot létrehozó családdal… akkor hát, nos … a gróf bizonyára besegített ebben. Fekete László komornyikot nevezi meg emlékbeszédében Sólyom-Fekete Margit, mint azt a szolgát, aki a grófot számos utazásán elkísérte;¹⁰ Szádeczky Lajos történész kolozsvári lakcímére „Fekete László” aláírású fuvarlevéllel kísért facsemete érkezett 1902 májusában, annak a marosnémeti kastély udvarán álló hatalmas ostorfának a hajtása, amelyet De Gerando Attila emlékére a gróf „Attila fájának” nevezett el¹¹. Kuún gróf szívbaja sajnálatosan egyre súlyosbodott, és Budapesten érte a halál 1905 tavaszán.¹² Nem sokkal ezután id. Fekete László feleségével (szül. Olajos Katalin¹³) és 16 éves fiával, aki az 1904–05-ös évfolyamot még Déván járta¹⁴, Kolozsvárra kerülhetett a Bocskai tér 3. szám alá, Kuún (Kemény) Vilma özvegy bárónő városi rezidenciájára, közös udvaron például Márki Sándor történésszel¹⁵.

Kuún Géza gróf. Forrás: mnit.ro

A mindössze 51 éves komornyik három évvel egykori ura halála után, 1908. december 30-án elhunyt, és az újév első napján temették a Házsongárdban.¹⁶ Két évvel később, 1910-ben a 21 éves fényképészsegéd Fekete Laci (feltehetően a mamájával) továbbra is használta a lakást¹⁷, dolgozni pedig bizonyára a Mátyás király tér 10. szám alá járt be, a Dunky fivérek fényképészeti műtermébe¹⁸. A műtermet Dunky Kálmán és Ferenc nyitotta még 1886-ban az udvaron,¹⁹ a ház emeletét Wass Minka és Ottília grófnők foglalták, mint arról fentebb esett szó. Az ingatlannak házmestere is volt, és ugyan 1904-ben neve egy betű elírással szerepel a Kolozsvári cím- és lakjegyzékben,²⁰ a következő évi jegyzékben viszont már helyesen írták le: Miskovszky József, és foglalkozását is lejegyezték: házmester és szabósegéd²¹. Öt évre rá, 1910-ben már szabómester és házfő,²² felesége a marosvásárhelyi Soós Nina²³, akivel 10 gyermekük volt: 5 fiú (József, Ferenc, Lajos, Mihály, István), 5 lány (Margit, Piroska, Nina, Katalin, Sára)²⁴. István 1904-ben vagy ‘05-ben született.²⁵

Eljutottunk tehát az 1910-es évhez, ideje összegeznünk az eddigieket: Fekete László a Dunky fivéreknél fényképészsegéd, munkahelye a Mátyás király tér 10. szám alatti fényképészeti műterem, ahol Miskovszky István életvitelszerűen lakik a népes család egyik (ha nem a) legfiatalabb tagjaként. Wass Ottília grófnő ugyanott él, és az a pikáns pletyka járta ekkortájt róla, hogy Kuún Géza grófba, unokatestvérébe, míg élt, szerelmes volt²⁶, tudniillik egyik az unokahúga (Miskovszky-házmesterrel), másik az unokaöccse (Fekete-komornyikkal) volt Gyulay Lajos grófnak²⁷. A távolról vett lendületű történeti elbeszélés közvetetten egy tőből fakadó, majd kettéváló íve tehát itt, nagyjából ekkor újra találkozik Fekete Laci és a gyermek Miskovszky Pista személyében.

A Mátyás király tér 10 szám (ma 11) alatti Wass-ház, a homlokzat átváltozása előtt. Forrás: greenstone.bjc.ro

Azt, hogy Fekete a Dunkyéknál volt alkalmazásban, egy korabeli beszámoló alapján kijelenthető és egy minden alapot nélkülöző feltételezés támaszthatja alá: egyrészt 1917-ben a Kolozsváron megjelenő Színházi Ujság úgy említi az ekkor már némafilmes operatőrt, mint aki „a főtéri Dunky műteremnek több év óta művezetője”²⁸, másrészt nem nehéz elképzelni, hogy 1905-ben, vagy röviddel azután Kuún Géza gróf özvegye, Kemény Vilma bárónő ajánlotta be a rokoni Wass-udvaron működő vállalkozásnál. Kiskorúként munkába állhatott fényképészinasként, ezt a korabeli törvénykezés nem tiltotta, 14 évesen a középiskolai tanulmányok helyett tanonc vagy segéd lehetett valaki, ha nem fogták éjszakai munkára.²⁹

A fényképészetet ekkor – mint viszonylag új típusú művészeti-ipari ágazatot – a dualizmuskori magyar törvényhozás két alkalommal is, 1874-ben és 1884-ben elmulasztotta a többi űzött iparhoz hasonló jogokkal és feltételekkel felruházni,³⁰ ezzel szemben művészetként határozta meg,³¹ ami Fejős Imre szerint azzal a gyakorlati következménnyel járt, „hogy minden kontár veszélyeztethette hírnevét és alááshatta hivatott művelőinek tekintélyét és megélhetését.”³² Fényképésznek csapott fel számos művészi előképzettségű vagy azzal nem rendelkező egyén a korban, és ez azt is eredményezte, hogy szakiskola nem indult, szakkör alig létesült, illetve ha igen, majd csak az 1890-es közepén (Fényképészek Köre 1895), és a szaklapok sem bírták sokáig³³. A szakoktatás, valamint a szakszervezettség hiánya azonban nem képezte akadályát annak, hogy a modern műszaki fejlesztések eredményeként létrejövő, vizuálisan vonzóbb fényképészeti eljárás egy másik, szakképzettséget igénylő művésziparosi ágazatot, a grafikai sorozatos (nyomtatott) reprodukciót elsorvassza, ám ez a természetes folyamat mind a művészet fejlődése, mind a vizuális kultúra hasznára vált. A dualizmuskori Kolozsváron viszont mégis létezett egy, kitartó önképzéssel magát az élvonalba felküzdő művésziparos, Veress Ferenc fényképész, aki nem csak hogy jövedelmező műtermet működtetett 1853-tól közel 45 éven át, nem csak hogy színes fénykép előállításával kísérletezett sikerrel, és nem csak hogy a fényképészek egész csokrát nevelte ki, de szaklapot is kiadott 1882 és 1888 között: a Fényképeszti Lapokat, amely a kor elméletét és műszaki fejlesztéseit sikerrel népszerűsítette, illetve gyakorlati alkalmazásukat szakszerűen magyarázta³⁴. Egyes kutatók forrással alá nem támaszthatóan állítják, hogy a Dunky testvérek, Kálmán és Ferenc, Veressnél tanultak.³⁵ Tőlük pedig Fekete Laci, akitől Miskovszky Pista. Ha a folyamat eleje igaz, akkor a fennmaradt első kolozsvári fényképektől egyenes képződési út vezethet a kolozsvári némafilmeken és a Fotofilmen át Szabó Dénesig, Klein Andrásig³⁶ és tovább.

Fotofilm kisreklám... (folyt.)

Kolozsváron, mint minden korabeli nagyobb városban számos fényképész működött, és a társadalmi rétegek szerinti megrendelők köre aszerint alakult és szokott hozzájuk, amilyen volt a művésziparosok műveltsége, stílusérzéke, ismeretségi köre és népszerűsége.³⁷ A Dunkyak, valószínűleg éppen a vállalkozás helye, és ebből kifolyólag a Wass Ottíliával ápolt kapcsolatból származóan főleg a helyi elit portrétistái voltak. A műterem számos díjat bezsebelt, elnyerte a „cs. és kir. udvari fényképészek” címkét is (az elitet, főként a dzsentrit vonzották az effajta minősítések) és további képviseleteket állított fel Désen, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és Budapesten, jóllehet Kálmán első műtermét Lugoson nyitotta még az 1870-es években³⁸. A főtéri üzlet kilincsének bizonyára nemigen volt ideje kihűlni, bizonyíték erre a számos fennmaradt műteremi portré, vizitkártya, képriport (Dunkyékat az erdélyi riportfotózás megteremtőinek is tekintik³⁹), élet- és városkép – illetve ki tudja, mennyi minden veszett el. A fényképek egy részéről az 1910-es év körüli időszakot követően immár bátran feltételezhetjük, hogy Fekete Laci szeme-keze munkája, mint előbb inasé, majd művezetőé. A felszereltség és a szaktudás mellett Dunkyéknak a helyi magas körökben megszilárdult hírnevük is elvezethetett oda, hogy a színház vizuális dokumentációs műhelye lett a műterem, majd 1913-14-től Janovics filmgyárainak is. A műhely rövid időn belül megteremtette a standfotózás műfaját Magyarországon, a kutatók szerint közel 200 Dunky-standfotót őriz a Nemzeti Filmintézet fotótára.⁴⁰

...a hátulján pedig: „Miskovszky István (Fekete L. mellett tanult)” + egy film utómunkáihoz fűzött megjegyzései Pistának. Forrás: Janovics Jenő kéziratai, Jordáky Lajos hagyaték, EME levéltár.

A Dunky-műhely a kolozsvári színházban már legalább 1892-től fotózott⁴¹, tehát jóval Janovics 1905-ös kinevezése előtt kezdték, és a kapcsolatot hivatalossá a színház igazgatósága legkésőbb (vagy ismét) 1908-ban tette, immár szerződéssel⁴². A fényképekhez a jeleneteket bizonyára a műteremben rekonstruálták, a színészportrékat is itt exponálhatták. Nem túlzottan elrugaszkodott feltételezés, hogy a megbízásban Fekete Laci inasként, majd művezetőként fontos szerepet játszott. Janovics ebben a folyamatban figyelhetett fel a fiatal fényképészre és bízta rá – bár ez korántsem bizonyított – talán éppen első munka gyanánt az 1914-es népszínmű-némafilm, A tolonc operatőri feladatát, Kertész Mihállyal a rendezői székben.

Dunky standfotó a Liliomfi forgatásán, 1915. Forrás: fotomuveszet.net

Azonban bármennyire is jól tudta kezelni a felvevőgépet, az új típusú mozgóképrögzítési eljárás és annak művészi alkalmazása továbbképzést igényelt, amit Janovics szorgalmazott és bizonyára anyagilag támogatott. Jordáky Lajos azt állítja, hogy Janovics ösztönzésére tanulta ki a szakmát Fekete, amikor a stúdióhoz 1914-ben leszerződtette,⁴³ továbbá Jordáky szerint Fekete volt az ugyancsak 1914-ben forgatott Bánk bán operatőre⁴⁴. Jóllehet ezt Vitéz Tibor megerősíti⁴⁵, Zágoni Bálint alapos kutatása megcáfolja⁴⁶, ahogyan azt is, hogy Fekete lett volna A tolonc operatőre. Vitéz így fogalmaz: „Janovics a Tolonc felvételeinek a befejezése után elküldte Fekete Lászlót tanulmányútra” Berlinbe, és aztán onnan visszatérve a Bánk bánt fényképezte. Ha ez a két adat minden ízében valós lenne, akkor Fekete gyakorlatilag A tolonc felvételeinek lezárása után, tehát 1914. július 15-ike, és a Bánk bán felvételeinek megkezdése, 1914. június közelvége között kellett volna Berlinben járnia, ami ugye, fizikai képtelenség. Jordáky szerint a két filmet párhuzamosan forgatták,⁴⁷ és Fekete továbbképzésen Bécsben volt⁴⁸.

Forrás: Szinházi Ujság IX. évf., 1917, 40. sz., 5.

Itt érdemes behozni Szabó Dénesnek, a Fotofilm későbbi munkatársának és önbevallása szerint Fekete unokaöccsének nyilatkozott emlékeit. Ő a fentiekkel szemben, 45 év távlatából a nyugdíj küszöbén azt állítja, hogy Feketét 1916-ban küldte tanulni Janovics, méghozzá Bécsbe.⁴⁹ Minthogy forrásból ezt a ködös tanulmányutat nem lehet pillanatnyilag adatolni (próbáltam keresni az online elérhető osztrák és német lapokban), elégedjünk meg itt azzal a feltételezéssel, hogy Fekete valamikor 1914 és 1916 között Bécsben vagy Berlinben rövid ideig továbbtanult. A dolog külön pikantériája, hogy ha nem 1914 nyarán használta ki az ekkor még nem érzékelt megfelelő alkalmat, akkor később világháborús körülmények között kényszerülhetett utazni, amit huszonévesen megkockáztathatott ugyan, de nem valószínű. Ugyanakkor azt is látni érdemes, hogy foglalkoztatottsága felívelt, egyre szaporábban operatőrködött az évek során.⁵⁰ Legkevesebbet – egyet – 1914-ben (de valószínűbb, hogy egyet sem), aztán két filmet forgatott 1915-ben, aztán mind többet és többet, ahogy teltek az évek. Ha 1914-ben nem ő volt a Janovics-féle filmek operatőre, hanem Bécsi József, akkor bizonyára ebben az évben utazott.

Visszatérte után Kolozsváron állandóan foglalkoztatta Janovics, a forgatásra kiválóan használható nyári hónapokban, amikor a színházi évad éppen szünetelt. Fekete László 1915 és 1918 között Kertész Mihály, Korda Sándor, Garas Márton, Janovics Jenő, Fekete Mihály rendezők utasításait követve fényképezett kb. 40 egészestés némafilmet, tehát a kolozsvári filmtermés nagyobb részét. Vitéz abból, hogy az 1915-ös Leányfurfang standfotói a Dunky-műteremben készültek, azt valószínűsíti, hogy a film operatőre Fekete lehetett (akit a Dunky művezetőjeként is megnevez),⁵¹ és Vitéz látta még Szabó Dénesnél azt a felvevőgépet, amellyel Fekete dolgozott a Proja-filmek rögzítése során 1916-ban,⁵² sőt, azt állítja, hogy A szobalány című vígjátéknak, melyet 1916-ban forgattak, a standfotóit a Fotofilm készítette, és a vállalatot egyenes összefüggésbe hozza már ebben a korai évben Fekete Lászlóval⁵³. Azt is állítja a krónikás, hogy a Fotofilm műszaki berendezése a filmek laboratóriumi utómunkáira is alkalmas volt, és hogy munkatársnak filmfeliratrajzolót is alkalmazott Fekete, név szerint Kispál Sándort⁵⁴.

Kép a Világrémből

Bármire is emlékeztek a Vitéz által felhasznált adatokat közlő egykori munkatársak az 1960-as években, a Fotofilm az 1910-es években még nem létezett. A laboratóriumi utómunkákra alkalmas műszaki berendezés a Transsylvania filmgyáré lehetett, és a vállalat bejegyzése pontosan adatolható. A Corvin stúdió eladása után Janovics Jenő egyéni vállalkozásként indította el a Transsylvania Filmgyárat, majd azonos nevű részvénytársaságot hozott létre. Az egyéni vállalkozást 1918 júliusában jegyezte be (jóllehet több ideje már ezt a nevet használta a filmstúdió), és 1919. január 4-én töröltette a cégnyilvántartásból. Ehhez név szerint köthető volt. A részvénytársaságot 1918 októberében jegyezték be,⁵⁵ és bejegyzői, valamint részvényesei között Janovics nevét nem találni, de családtagokat és közeli munkatársakat igen.⁵⁶ Ekkor már bizonyosan előre látta a háború kimenetelét, és így akarta filmes érdekeltségeit bebiztosítani, ha őt személyesen retorziók érik – érvel Zágoni Bálint⁵⁷ –, mivel Janovics ekkor, 1918 októberében már a birodalmi vákuum nyomán élretörő valamely erdélyi politikai vezérszerv meghatározó alakja próbált lenni, vagy az adott körülmények között azzá kellett válnia⁵⁸.

Rágalom és imádat között – Janovics Jenő szerepei a dualizmuskori sajtóban

2020. november 9.

Janovics Jenő élete és munkássága még legtermékenyebb időszaka után száz évvel is kiapadhatatlan inspirációforrás, részletes arcképét viszont csak mozaikszerűen lehetséges megrajzolni. Íme hát, a Janovics-mozaik egy újabb darabja, ami a rendező-producerről az első világháború előtt és alatt megjelent sajtóvisszhangot vizsgálja.

Olvasd tovább  

A Transsylvania filmgyár egyik alapembere Fekete volt operatőrként – és bizonyára a gyártósor laboránsaként is –, a vállalkozás mindenese pedig Gyalui Jenő orvostanhallgató és forgatókönyvíró, Gyalui Farkas művelődéstörténész-író-könyvtárigazgató fia⁵⁹. Fekete Lászlóhoz köthetőek ekkortájt mind a stúdió által gyártott játékfilmek és moziszkeccsek felvételei, mind a város meghatározó eseményeinek dokumentálása, például az 1918-as decemberi népgyűlés, vagy Ferdinand román király 1920-as kolozsvári látogatása. Körülbelül ekkor, 1918-ban vagy 1919-ben kerülhetett a vállalathoz Miskovszky István is, mint fényképészinas vagy segéd.⁶⁰

Fotofilm reklám a román sajtóban. Forrás: Patria 1936. dec. 1.

Az 1920-as év végén, alig másfél hónap alatt elkészült a Kolozs Megyei Egészségügyi Felügyelőség megrendelésében és a Transsylvania gyártásában tető alá hozott egészségügyi propagandafilm, a Világrém. A film fennmaradt és ugyan hasznosfilmként kartotékolható, de mégiscsak egy tűpontosan dramatizált alkotás, amely játékfilmes minőséget szállít, zsigeri hatással. Forgatókönyvét Constantin Levaditi román bakteriológus-orvos és Gyalui Jenő írták, operatőre Fekete László volt, és valószínűleg az utómunka is az ő keze gyümölcse.

Kihez szól a Világrém? – Egy egészségügyi kampányfilm a 20. század elejéről

2017. december 25.

Az alábbi szöveg elsősorban arra próbál választ keresni, hogy a Transylvania filmgyárban 1920-as években megrendezett Világrém című filmben milyen kapcsolódásokat találunk azzal a kontextussal, amelyben a film született, illetve hogy milyen szálakon kötődik a film cselekménye és a szereplői jellemrajz a megrendelői szándékhoz. A filmről tehát ezúttal nem mint művészi alkotásról szeretnék szólni, hanem mint kampányfilmről.

Olvasd tovább  

Fekete nyilván szabadidejében, a sajtó megkeresésére is fotózgathatott, nem feltétlenül csak megrendelésre vagy szolgálati teljesítés gyanánt. A Színház és Társaság c. színházi-filmes szaklap 1919-es harmadik lapszáma – ekkor még Longi A. István szerkesztésében – közölte Fekete fotóit a cím- és hátborítón, cégjelzés nélkül. Ugyanez a lap, immár Tóth Sándor szerkesztésében, 1921–22-ben is hozott le friss felvételeket tőle, színészportrékat, színházi jelenetfotókat, de reklámképeket is,⁶¹ gyakran a Fekete-Transsylvania kapcsolásban. A Színház és Társaságból derül ki, hogy Fekete egy szűkebb baráti körrel és feleségével, Groza Idával (egyelőre nem tudni mikor házasodtak) 1921 nyarán székelyföldi fürdőhelyeken kirándult és fotózott⁶², a Tükör c. riportlapból pedig, hogy részt vett a szerkesztőség kolozsvári strand-riport-körútján, 1922 nyarán, és vitte magával az ekkor 17-18 éves Miskovszky Pistát is⁶³. A Színház és Társaság azt a hírt is közölte 1922 áprilisában, hogy Fekete, Csillag Istvánnal és Bérczy Mihállyal, a színház titkárával közösen egy „kulturális” filmet rendez, amely Kolozsvár „nevezetességeit, középületeit, kulturális intézményeit, gyáriparát és kereskedelmi életét fogja bemutatni”, s a forgatás már zajlik.⁶⁴ (A film később, az 1940-es évek elején Janovics hasznosfilm-tervei között visszaköszön, mint amelynek részletei beemelhetőek egy új Kolozsvár-filmbe a Magyar Filmiroda megrendelésében, úgymond az idő nem minden szempontból kedvező múlásának ábrázolására⁶⁵.)

Az 1933-as kiadású Cluj – Kolozsvári kalauz és címtár borítója. A kiadványt teljes egészében a Fotofilm felvételei illusztrálják. Forrás: mek.oszk.hu

A megrendelésre eszközölt filmforgatás tevékenységi köre mellett a Transsylvania Rt. – menedzseri minőségben Gyalui Jenő – filmforgalmazással (kölcsönzőosztály felállításával, vagy annak szándékával⁶⁶) egybekötötten működtette a Színkör, Egyetem (Select) és Uránia mozgóképszínházakat is. Gyalui 1921. május 8-ikai morfiumos öngyilkosságát követően a filmgyár vezetését Csillag István vette át.⁶⁷ Ez Jenő apjának egy könnyek között elejtett megjegyzéséből derül ki, majd mikor a temetésre beérkezett koszorúkat sorolja fel, szinte mellékesen ez is elhangzik: „koszorút küldött […] Miskovszky Misi, egy kisfiú, akit Jenő a gyermekelőadásokon nagyon megszeretett.”⁶⁸ Jó lenne tudni, hogy mely gyermekelőadásokon, a Selectben-e vagy a Színkörben, és hogy ez a fiú Miskovszky István bátyja, Mihály-e, vagy ő maga. Ugyanakkor: vajon lehetséges-e, hogy a „Misi” netán a Miskovszky családnév egyfajta becézett változata? Kontrollforrás nélkül erről többet nem állapíthatok meg.

A Fotofilm létezésének egyelőre első jele az a pillanat 1922 végén, amikor az Ellenzékben a Transsylvania Filmgyárral egyazon cégcímről kezdték el hirdetni nyilvános, üzletszerű szolgáltatásaikat. A reklámfelületen, felül, kisebb betűméretben a Transsylvania Filmgyár Rt.-t, azaz a közismert anyavállalatot tüntették fel, alább vizuálisan domináns betűméretben a Fotofilm, tehát az új leányvállalat feliratát, és hogy „megnyílt!” előbbinek utóbbi nevű modern fényképészeti műterme a Regina Maria – Deák Ferenc u. 6 szám alatt, és hogy „bármely időben” eszközölnek felvételeket.⁶⁹

A Folly-Hutflesz ház homlokzatán kifeszített Fotofilm cégér. Forrás: regifotok.hu

A cím tulajdonképpen a Folly-, Hutflesz-házak az átjáró udvarral, és az egyik munkatárs, Prágai Olga későbbi emlékezéséből kiderül, hogy a Transsylvania itt foglalt stúdiót és raktárt hátul, a földszinten, ahol ma a bábszínház működik. „Egyik oldalon a laboratóriumok, másik oldalon a felvételre alkalmas termek sorakoztak”, és a Fotofilm számára egy helyiséget az anyavállalat átengedett, másikban a filmforgatásokon használt felszerelést tárolták.⁷⁰ (Az udvar és a helyiségek későbbi benyomásáról Árkossy István festőművész emlékezik itt.) Tulajdonképpen hat helyiségből állt a házban a Transsylvania-Fotofilm által bérelt ingatlanrész, és az Új Kelet napilap szerint 1933-ban itt egy háromszobás összkomfortos lakás és egy különbejáratú egyszobás is volt, melyet a Fotofilm helyiségeivel együtt hirdetett ekkor bérlésre a Naționala Biztosító.⁷¹ Az 1920-as évektől, vagy egy későbbi időponttól Fekete László is itt lakhatott (a feleségével talán éppen a háromszobásban, vagy annak halála után az egyszobásban), az 1943-as Kolozsvári lak- és címjegyzékben ezen a lakcímen, csakhogy az udvar másik, Király u. 4 szám alatti bejáratát nevesítve került a nyilvántartásba.⁷² Érdemes itt hozzátenni, hogy 1924-ben közel ugyanezen a (Deák Ferenc 8) címen hirdetett eladásra öltönyt és ruhára való szövetet Miskovszky szabó,⁷³ viszont az 1943-as jegyzékben Miskovszky István lakcíme az Erzsébet út 16.⁷⁴

De térjünk vissza 1922-23-ba. A két vállalatnak egy nagyobb lapfelületet elfoglaló, jóval többet eláruló hirdetése is megjelent a Fotografia c. háromnyelvű szaklapban, melyet az éppen akkor szerveződő Romániai Fényképész Szövetség hívott létre 1922-ben. A lap 1923-as, második évfolyamának harmadik (márciusi) lapszámában a hirdetés így néz ki:

Reklám szaklapban. Forrás: Fotografia 1923/3 (március)

Ugyanebben a lapszámban lehozták Fekete László öt fényképét, négy alatt ezzel a képfelirattal: „Transsylvania Filmgyár R.T. Cluj / Fotofilm műterméből / Fekete felv.”⁷⁵ (Egyik Stolz Hildát ábrázolja⁷⁶, akit ekkor a kolozsvári színház alkalmazott, majd Németországba ment és közismert filmsztár lett belőle, lásd szócikkét a nemzetközi filmes adatbázisban.) Egyértelmű tehát, hogy Fekete mindkettőnél alkalmazva volt, és ha ez nem elég, a Fotofilmmel kötött 1923. június elseji alkalmazási szerződéséből megerősítést kapunk. Innen több apró részlet is adalékkal szolgál az életrajzhoz. A szerződés egyfelől a Fotofilm tulajdonosai, azaz Janovics és Betegh László, másfelől Fekete között jött létre úgy, hogy Feketét „alkalmazásában meghagyják” (tehát ide már előbb alkalmazták). Életbiztosítását a Transsylvania fizeti (tehát ott is alkalmazásban volt). Fix fizetése mindenféle pótlékkal 4500 lej, és részesedik a filmek megrendelési árából, méterenként kiszámolva. A vállalat megbízásában, ha utazni kell, minden költségét megtérítik, ha pedig délután is dolgozni kényszerül, ebédpénzt kap, viszont „mozgó fényképfelvételeket más cég részére, a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül nem eszközölhet és egyáltalán semminemű megbízást nem vállalhat és magánpraxist nem folytathat.”⁷⁷A szerződést – bizonyára tanúként – Miskovszky István is aláírta, ekkor tehát már nagykorú és a Fotofilmnél alkalmazott, ezek a szabályok talán rá is éppúgy vonatkoztak.

Fekete egyik levele Janovicshoz. Érdemes észrevenni a fejlécben látszó cégjelzés és a Fekete aláírása közötti hasonlóságot. Forrás: Janovics Jenő kéziratai, Jordáky Lajos hagyaték, EME levéltár.

Feketét operatőri szerepben kétszer találjuk az 1920-as években: egy moziszkeccset (A szakállas ember, 1923, r. Salgó Géza) és egy filmet (Halló, Amerika!, 1925, Nagyvárad, r. Gróf László és Hetényi Elemér) fényképezett. Jordáky úgy tudja, „többször is kísérletezett az erdélyi film újraélesztésével – sikertelenül”.⁷⁸ (Életének ez a kísérletezős szakasza az 1930-as évekre esik, ott lesz még szó filmről.) Fényképeinek közlési közege pillanatnyilag megállapíthatóan mindössze a Színház és Társaság, valamint a Fotografia szaklapok volt (ez utóbbinak mindössze két lapszáma), illetve pár esetben a Vasárnapi Ujság. Azonban a Fotofilm alkalmazásában Miskovszky István gépéből egyre több és roppant változatos tematikában jelentek meg fényképek a Színház és Társaságban, a Vasárnapi Ujság kulturális képes hetilapban (1923–1925, főszerk. Benedek Elek), amely aztán az Ujság napilap hétvégi képes mellékleteként élt tovább 1927-ig – ebben is, valamint a Keleti Ujság napilap hétvégi Képes Hiradójában az 1930-as évek végén és a ’40-esek elején, a SzéT-ot szűkebb-gyengébb kivitelezésben pótoló (Erdélyi) Színpad és Moziban (1932–1940, főszerk. Bérczy Mihály), a Pásztortűz irodalmi-kulturális folyóiratban stb.

Miskovszky felvétele Kolozsvár fölött, 1928. április 19-én. A sorozat egy darabja látható a Pásztortűz XIV. évf. 19. sz. (1928. szept. 23.) címlapján is. Forrás: mandadb.hu

Miskovszkyt számos alkalommal foglalkoztatta a Színház és Társaság, riportokhoz vagy a színészek megörökítéséhez egy-egy új darab alkalmával, s időnként közölték a fényképezés folyamatát is, ilyenformán: „Másnap újabb kísérletet tettünk arra, hogy Berkyt és Neményit a fényképező lencse elé csábítsuk. Megjelentünk Miskovszkyval, a ravasz gyorsfényképésszel a színháznál és portyázó útra indultunk a töltött fényképezőgéppel. Az udvaron Pfeiffer mester a jeles basszista vezetése mellett a színház művészei erőmutatványokkal szórakoztatták a hölgyeket. […] Tolnay, a kolozsvári helyiérdekű Carpentier boxolás közben idegesen leste, hogy mikor készül már el a felvétel. Miskovszky azonban csak mosolygott és hagyta dolgozni a bonvivánt, aki végül dühösen kiáltott felé: – Hallja, csinálja már azt a képet, mert még agyonver ez a szerkesztő…” De még előtte a riporter két színésszel beugrott a Fotofilmhez: „Délután fél ötre megérkeztek Fekete mester fehér fényű fényszórói elé Kolbay és Tolnay. Egy perc múlva már kosztümökben pompáztak és megkezdődtek a felvételek, amelyeknek teljesen egyéni hangulatot kölcsönzött Kolbay túltengő temperamentuma. […] Mindig pont akkor jutott eszébe valami jó vicc, amikor a fotográfus összemarkolta a gumilabdát. Ezekben a pillanatokban Kolbay összeharapta ajkait, fölfújta az arcát, lehajtotta a fejét és kirobbant a kacagás. Mire visszacsattant a pillanatzár, a művésznő ismét bánatos epekedéssel meredt Tolnay csillogó monoklijára.”⁷⁹

Színészek és segédek a Fotofilm műtermében. Ekkor, 1923-ban Miskovszky István 18 éves. Nehéz megállapítanom, hogy szerepel-e a fényképen, ugyanis kontrollkép nincs róla. Forrás: Szinház és Társaság 1923, 7. évf. 40. sz., 13.

Készült még fénykép focipályán, kerékpárversenyen, amatőr sporteseményeken, a korzón, királylátogatás alkalmával, a színházban, ilyen-olyan épületekről, bolondozó vagy pózoló színészekről, különféle rendezvényeken, népi lakodalmon, főúri temetésen, gyermekszépségversenyen. Portrék híres és kevésbé híres személyekről, vagy puszta illusztratív szándékkal. Volt, hogy Miskovszky repülőre szállt és lőtt várospanorámát az égből.⁸⁰

A sajtóban és pár, turisztikai vagy emlékfüzeti célzatú kiadványban közölt számtalan másik fénykép alá mindössze a Fotofilm hivatkozás került, a fotós névleges azonosítása nélkül, hasonló tárgykörökben (sajtótermékre példa: a kolozsvári Hölgyfutár, az Erdélyi Szemle, a Művészeti Szalon, a Gazeta Ilustrată, továbbá a Budapesten megjelenő Szinházi Élet, Turisták Lapja, Tolnai Világlapja stb.). Az Ellenzék, 1931 karácsonyi ünnepi lapszámában egyenesen a Fotofilm „fényképriport osztályának” köszöni a reklámfelvételeket és portrékat.

Ugyan az előbbi bekezdésben kissé előreszaladtam, de nagyjából ekként teltek az 1920-as évek, számtalan apró munkával, fényképezéssel, főként Kolozsváron, de időnkénti kiruccanással más vidékekre is. Fényképek, azok készültek, igen, de filmes megbízásokat nemigen kaptak, így a Transsylvania egykori felszerelése lassacskán idejétmúlttá vált, és elhagyatottan porosodott a raktárban⁸¹ (kamera, állványok, lámpák, perforáló gép, kellékek stb.). Ezektől Fekete próbált megszabadulni, kérte, hogy tárolják őket a színház kelléktárában, de kérését látszólag nem teljesítették.⁸²

Forrás: Ellenzék 1931. dec. 25.

Bertók József, a temesvári születésű operatőr, aki ekkor már Bukarestben saját labort/műhelyt nyitott és a román nemzeti filmgyártásban kapott megrendeléseket, Kolozsvárra látogatott. „Janovicsot nem ismertem, ismertem viszont Feketét. Ő a háború után már nem filmezett, pusztán csak filmfeliratokat gyártott. Talán a segédje készített még híradókat. […] A színház mellett láttam viszont azt a stúdiót, amelyről azt mondják, hogy ott készültek a filmek, egy nagy csarnokot fémoszlopokkal. Láttam a laboratóriumot is, ahol a filmfeliratok készültek” – állítja Bertók a Román Nemzeti Filmközpont egyik munkatársának kérdéseire válaszolva, és később így folytatja: „Feketétől megtudtam, hogy Kolozsváron maradt 8 vagy 10 refektorlámpa, amelyeket még Janovics használt, azokat megvásároltuk”⁸³ a Jean Mihail által rendezett Lia c. film forgatásához 1927-ben. Bertók nem csak ennyit vásárolt, később megvette a perforáló gépet is.

A Fotofilm rövidesen tulajdonost cserélt, és Janovicsot 1929-ben a vállalat eladására valószínűleg anyagi helyzete, a színházfenntartásban elolvadt vagyona, annak tehát hűlt helye késztette. Vásárló: Fekete László, a jól kereső, ritka foglalkozású, tapasztalt, helyi szinten megbecsült művésziparos, akinek rendszeresen a „mester” címkével hízelgett a sajtó.

Fotofilm-leporello, kolozsvári felvételekkel. Forrás: galeriasavaria.hu

A kettejük között 1929. május 31-én létrejött szerződés szerint a Fotofilm vállalat Janovics kizárólagos tulajdona volt (Betegh László 1926-ban elhunyt), ebben a minőségben adta el annak fényképészeti osztályát és a leltárában található kellékeket Feketének. A kellékek árát Budapestre, özvegy Janovics Sándornénak tartozott utalni a vevő. Feketére szállt továbbá a vállalat minden futó megrendelése és az összes negatív, valamint a régi felvételek (ezek között lehettek némafilmek is), viszont a Fotofilm (egykor a Transsylvania) leltárát képező felszerelés Janovics tulajdonában maradt. A lakbért a továbbiakban fele-felében fizették.

A Fotofilmre tehát Fekete kizárólagos jogot nyert, Janovics az iparhatóság által kiállított vállalkozói igazolványát visszaadta, és Fekete újat igényelhetett önnevére. A sikerrel nyélbeütött üzletet nem sokkal később beárnyékolta Fekete édasanyjának a halála, 1930. október 19-én⁸⁴.

A meggyőzés foka, Fotofilm hirdetés. Forrás: Keleti Ujság 1929. dec. 30.

Az átvételt követően a Fotofilm látszólag felívelő pályára állt, erre a Janovics és Fekete között sorra kerülő első elszámolás keretében az 1933 április végén indított levélváltás világít rá. Az elszámolás időszerűségére két magyarázat áll: egyrészt Janovics a színházigazgatóságot átadta és Magyarországra tervezett áttelepülni, legalábbis ő a pénzügyek tisztázását ezzel indokolta, másrészt újabb tragédia érte Feketét. Felesége, szül. Groza Ida 1933. március 24-én vagy 25-én meghalt 37 évesen egy műtét után fellépő komplikációt követően,⁸⁵ és ugyan Feketének nehezére eshetett anyagiakkal foglalkozni ekkor, pontosan strukturált lajstromot állított össze a kifizetésekkel és tartozásokkal, amely izgalmas részleteket tartalmaz. Például azt, hogy 1929 júniusa és 1933 februárja között a Munkásotthon hányszor bérelt vetítő-mozigépet tőlük, mely Janovics-féle némafilmeket kölcsönözték a vállalattól, milyen albumok készültek, hány méter filmet másoltak, milyen összegben kaptak és térítettek meg kölcsönöket, ezek mellett a lakbérek mértéke is, és nyilván minden tétel mikor mennyibe került, illetve mekkora bevételt hozott, vagy mekkora veszteséggel járt (elkülönítve gondosan a Fotofilmet és Janovicsot megillető tételeket⁸⁶), a végén pedig a Bertóknak eladott perforálógép is felbukkan. A levélfolyamból az is világossá válik, hogy míg élt, Fekete neje vezette a vállalat könyvelését.

A Fotofilm egy drámai hatású képeslapja. Forrás: bcucluj.ro

Az elszámolás és a levélváltás rávilágít arra, hogy amióta Fekete saját névre átvette a Fotofilmet, megindult benne a filmgyártás. Ugyan nem teljesen világos, hogy a címek közül mely a Janovics-megbízás és mely a saját kezdeményezés, mindenesetre a korábbi többéves szünettel szemben ismét készültek mozgóképek. 1933 áprilisában, felesége halála után Fekete összeírta, milyen filmeket gyártották 1929-től: (Kolozsvári) Dalosverseny, Gyilkos-tó (nyári és téli), Zsidókorház, Királylátogatás.⁸⁷ Ugyanazon év végén Janovics átvette és Magyarországon ígérte értékesíteni az Ezer székely leány, a Gyilkos-tó, a Szováta, a Nagyenyed, a Kolozsvári dalosverseny című filmeket.⁸⁸ Ezek között már lehetett olyan, amit Janovics rendelt meg.

A vállalat újjászületését valószínűleg segítette, hogy rögtön az elején a korábbiaknál még inkább kiléptek a nagyközönség elé. Miskovszky filmet forgatott 1929 nyarán az Ellenzék napilap által szervezett szépségversenyen, majd rögtön le is vetítette a Grand kávéház teraszán (ez lényegében a régi városháza udvara).⁸⁹ Másik mozzanat, mely a vállalat népszerűsítésének is jót tett, hogy Fekete rövid berlini tanulmányútra ment 1929-ben vagy 1930 év elején, erről részletesen beszámolt a Keleti Ujság 1930. január 25-ikei lapszámában. Tulajdonképpen lehetséges, hogy azért ment Berlinbe, mert már járt ott és ismerte a körülményeket, mindenesetre ekkor alaposan körülnézett az Agfa Farben Industrie gyár és annak tartozékai környékén (a gyártósoron, a laborokban, a munkásnegyedben).

A Fotofilm egy másik drámai hatású képeslapja. Forrás: bcucluj.ro

Ellátogattak továbbá Miskovszkyval együtt (és több másik fényképésszel az ország minden tájáról) a bukaresti királyi palotába is 1930 nyarán – erről az Ellenzék tudósított: „Fekete azt mondja: puțin stânga – vă rog – és a király balra néz... Fekete azt mondja: puțin mai sus – és a király feltekint... Azt mondja Fekete: a kezeket egy kicsit beljebb, a sapkát a baltérdre... A király úgy engedelmeskedik, mintha ő volna az alattvaló... […] Sőt, még ennél is több történt a bátorságos, közvetlen hangulatban: a kolozsvári Fotofilm egyik fényképésze, Miskovszky, a teremben riportfelvételeket készített arról, hogyan fényképezik a királyt. A király és a marsall összemosolyogtak ezen a jó ötleten...”⁹⁰ Az itt készült képeket később közszemlére tették a Fotofilm kirakatában, vagy ahogy a sajtó nevezte: „fotószekrényben”, amelyet a városháza mellett akasztottak a falra.⁹¹

Nos, a fotószekrény üvegét 1932 december elején egy fototechnikai malőr folytán pár román diák beverte, hogy aztán az egyik kitépett fényképpel forradalmi hangulatban vonuljanak a rendőrségre. A Román Revízióellenes Liga december elsején a nagyobb erdélyi városokban revízióellenes felvonulást szervezett, és ezen is, mint bármely egyéb eseményen, ott volt és fényképezett Miskovszky a Fotofilmtől. Tömeget, transzparenseket, arcokat, ilyesmit. Befotózta tehát a tömeg egyik felét, de szerette volna a teljes nagyságában megmutatni, így odébb mozdította a kamerát, és befotózta a tömeg másik felét is, de időközben mindenki lépett kettőt, és mikor előhívták, hogy összeillesszék a két fényképet a laborban, a felvonulás első sorában haladó „Jos revizuirea tratatelor de pace” transzparensről a „Jos” lemaradt, így a felvonulási szemantika szerint a tagadásra felszólításból tulajdonképpen pozitív előjelű szorgalmazás lett. Pár magyar diák a fotószekrénybe kitett képen nevetett, pár román diák bezúzta az üveget és a széles fényképet elvitte a rendőrségre. Feketét beidézték és elmagyarázta. A kvesztor a kivizsgálást megszüntette s az okozott kárt a diákokkal megtérítette.⁹²

Fotofilm-reklámkép. Forrás: mandadb.hu

A zsidó kórház átadását rögzítő filmet 1932 februárjában a Corso mozgóban vetítették, de nem derül ki, hogy melyikük forgatta.⁹³ A Gyilkos-tó filmet, azaz a nyárit, nevesíthetően is Fekete és Miskovszky forgatta 1931-ben, de ott volt velük Groza Ida is, no meg számos kiránduló Kolozsvárról, akiket bizonyára a filmforgatás kilátásával toboroztak. A kissé borús időben felállították a kamerát, és „– Los – mondja Fekete úr.”⁹⁴ (Semmi kétség, ez az ember tényleg a németeknél tanult szakmát.) A téli Gyilkos-tó pedig 1933. januárjában készülhetett, amikor ismét forgatással egybekötött kirándulást hirdettek azok után, hogy az EKE egyik 1932 decemberi rendezvényén, ugyancsak a Corso mozgóban a nyáron felvett filmet levetítették.⁹⁵

(Kicsit sem magasztos) rekviem egy moziért – A kolozsvári Corso mozi története

2020. november 8.

Már csupán az idősebb kolozsváriak emlékeznek 2020-ban arra, hogy egykor mozi működött a főtéri Bánffy-palota udvarán, egy „felborult üst” alakú épületben. Alig valamivel több, mint 50 éves fizikai és intézményi léte során különféle cégérek alatt látta el a város közönségét friss(nek számító) filmekkel és nyújtott egyéb szolgáltatásokat; gyűlések, előadások, erőművészi izzadások helyszíne volt. Ez volt a Corso.

Olvasd tovább  

A híres géneai leányvásárt is filmezte Miskovszky 1934 nyarán,⁹⁶ és az Ellenzékben közölt részletes helyszíni riport alapján tulajdonképpen azt hihetnénk, hogy éppen ez az. Fekete filmet forgatott külön a kolozsvári Ujságíró klub, és külön az Ujságíró klub és a Kolozsvári Athlétikai Club közös báli rendezvényén is 1936-ban, amelyet aztán a klub egy rendezvényén általános derültség közepette vetített.⁹⁷ Készítettek továbbá Janovics megbízásában is hasznosfilmeket, városokról, épületekről, művészettörténeti értékű emlékekről is. Miskovszky egy segéddel (bizonyára Szabó Dénessel, aki 1933-ban a Fotofilm munkatársa lett⁹⁸) 1935 májusában Marosvásárhelyen járt Biás István levéltárosnál, akit arra kért Janovics, hogy a két operatőrt „minél kisebb feltűnés nélkül” vezesse körbe a városban, hogy filmfelvételeket készíthessenek. Biásnak leíró jegyzéket is kellett felvennie a filmezett épületekről és városrészekről a filmfeliratok pontos megszerkesztésére. Miskovszkyról annyit közölt még Janovics, hogy a többi hasonló célú, de más helyszínű felvételt is ő készítette, és Marosvásárhelyről Nagybányára volt útjuk tovább, ahol hasonló feladat várta.⁹⁹

Fotofilmes összeállítás Csíkszeredáról. Forrás: Magyar Nép 1939. júl. 1.

Szakmai elismerésüket helyi szinten az is példázza, hogy az új filmtechnikai vagy fotótávközlési berendezések bemutatójához is őket hívták, illetve talán a forgalmazását is bevállalták valamely új szerkezetnek. Egy káprázatosan friss és apró méretű találmányt, egyben felvevő- és vetítőgépet Fekete állított ki a Fotofilm műtermében és tartott bemutatót bárkinek, aki rá kíváncsi volt, s a sajtó szerint egyre-másra érkeztek megrendelései.¹⁰⁰ Ugyancsak nagy felhajtással és számos szakmabeli iparos részvételével közvetítették belinográffal Miskovszky focimeccsen elkattintott fotóit Kolozsvárról Bukarestbe, a Timpul napilapnak.¹⁰¹ Fekete ráadásul némi kártérítési ügylet sűrűjében is találta magát 1938-ban, amikor Wojticzky Elvira színésznő meglátogatta egy felvételért, és a fotón egy Mott márkájú pezsgős üveg nyakát szorongatta. Fekete megjegyezte, hogy ez prímán beválhatna a Mott reklámfotójának, de a művésznő erről még hallani sem akart. Rövidesen a Mott ezzel a képpel kezdte reklámozni a pezsgőt, Wojticzky pedig kártérítés címe alatt perrel fenyegette meg a bukaresti italgyárat. Fekete feje fölött egyezkedés indult, végkifejletéről nincs hír, de a fényképnek valahogy el kellett jutnia Mottékhoz, és minden jel szerint nem Wojticzky adta oda, vagy el nekik.¹⁰²

Eljutottunk az 1938-as évhez, és ekkor mondhatni az erdélyi kultúrtörténeti hasznosfilmgyártás igyekezete begyorsulni látszik Janovics részéről (illetve az erről szóló, rendelkezésre álló forráscsoport, nevesül Kelemen Lajos naplója ezt a benyomást kelti). Párhuzamosan bizonyára Fekete is készült egy filmsorozatot vagy fényképalbumot, netán mindkettőt tető alá hozni Erdély nevesebb, művészettörténeti szempontból is értékes emlékeiből, ennek egyik nyoma, hogy levélben fordult Montbach Sarolta bárónéhoz, Bánffy Albert feleségéhez, és fényképeket kért tőle a kastélyról és az antik bútorokról. A dolog annyiban sürgősnek hat, hogy a télre hivatkozik, mint amely évszak nem alkalmas külterek fotózására (a levelet két nappal 1938 karácsonya előtt keltezi). Viszont, ha akkor nem is, majd az év folyamán szívesen fényképezné a kastélyt, ha pedig a grófék nem tartózkodnának ott, a személyzet ne akadályozza a munkát – kéri Fekete, és a levelet azzal vezeti fel, hogy számos néprajzi felvételt már összekattintottak, és szeretnék a főúri emlékeket is megörökíteni.¹⁰³ Valóban volt a korabeli sajtóban annak jele, hogy számos ilyen felvétellel rendelkeztek,¹⁰⁴ s az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárában a második világháború idejen létezett egy album.

A Kolozsvár bombázásáról készült album borítója. Forrás: Exit kiadó, https://maszol.ro

Erdély-körútra is gyakran indultak, rendszerint Kelemen Lajos művészettörténésszel, akinek az volt a feladata, hogy kijelölje az útvonalat, illetve azon a fényképezésre, esetleg filmezésre érdemes épített és tárgyi emlékeket. Fekete nem szívesen indult el 1937 szeptemberében, amikor arról hallott híreket, hogy például „Balogh Jolánékat egyetlen nap kétszer tartóztatták fel a csendőrök”, így a problémamentesség biztosítására öt megyére váltott engedélyt. Ekkor a körutat magának tervezte, azaz Fotofilmes szándékai voltak vele. De beleszólt egy megbízás Janovicstól, és el kellett ugrania Szatmárnémetibe, ott filmezett.¹⁰⁵ Aztán 1938 szeptemberében végre útra keltek, ment velük Miskovszky is. Kelemen élete legértékesebb tanulmányútjának jelöli meg ezt. A Mezőség felé indultak, és eljutottak Székelyudvarhely közelébe. Kelemen mutatta mit, Miskovszky és Fekete fotózott. Ahol csendőrőrs volt a kastély vagy a templom közelében, nem készült kép, de attól még felcsigázták egy s más helyszínen a rendőrök kíváncsiságát, igazoltatták őket és érdeklődtek a fotógépek felől. Temető is szerepelt az útitervben, „kultúrfilm-tárgynak” – állapította meg epésen Kelemen. Bögözön Miskovszkyt felküldték egy kis barokk szobrot fényképezni a szószék korona-díszeként, de ő inkább leszedte onnan s az úrasztalán körbefotózta.¹⁰⁶

A második bécsi döntés után, 1940-től ‘42-ig a Fotofilm harmincnál is több híradót készített a MFI Magyar Világhíradó részére, és azt a Kolozsváron felállított Magyar Filmirodán keresztül juttatta el Budapestre.¹⁰⁷ Ennek a Filmirodának egyik operatőreként nevezi meg a Keleti Ujság Miskovszkyt, de valószínűleg a – mégis csak a Fotofilm által készített – híradók operatőreként kapcsolja tévesen.

Miskovszky István gyászjelentése. Forrás: https://dspace.oszk.hu

Miskovszky István hirtelen halt meg 1943. április végén, 38 évesen. Rosszul lett, megműtötték, de betegsége okát a sajtó nem közölte.¹⁰⁸ Özvegye, szül. Haris Margit és kisfia, György gyászolta, velük pedig a teljes Miskovszky család, Istvánnak Katalin testvérén és édesanyján kívül (ők bizonyára korábban elhunytak).¹⁰⁹ Köztük öreg édesapja is 79 évesen, aki viszont két hónappal később, június 24-én utána ment.¹¹⁰

Fekete még részt vett körutakon Kelemen Lajossal, például 1944-ben Kalotaszegen jártak, és amit csak a művészettörténész ajánlott, azt a fényképész megörökítette.¹¹¹ Nem teljesen tisztázott, hogy melyikük, de vagy Fekete vagy Szabó Dénes (esetleg mindketten) végigfotózta a szövetségesek 1944. június másodikai kolozsvári bombázása nyomán keletkezett romokat.¹¹² A háború után, 1945 októberében a Fotofilmtől valaki filmre vette a kolozsvári Dermata gyárnál a „felszabadítás” egy éves évfordulóját.¹¹³ Éppenséggel Szabó Dénes is lehetett, viszont őt még júniusban kereste a nagybátyja, és hirdetést tett közzé a sajtóban, miszerint Szabót póttartalékos honvéd számvevőként legutóbb 1944. december közepén látták Komjáton, és hogy aki tud róla valamit, az jelentkezzen a Király utca 4-ben.¹¹⁴

A Fekete- és a Szabó-sírhely a Házsongárdban. A szerző felv.

Akárcsak feleségét és közvetlen munkatársát, Feketét is hirtelen érte a halál 1946. december 14-én.¹¹⁵ 57 éves volt. Vagyona jelentékenyebb részét végrendeletileg jótékonysági célokra kínálta fel.¹¹⁶ A Fotofilmet átvette Szabó Dénes, szerényen működtette, mígnem 1959-ben a korábban már részleges államosításon átesett vállalatot a Deservirea Szövetkezetbe olvasztották. Tíz évre rá, 1969-ben Szabó Dénes nyugdíjba vonult, s a Fotofilm korszaka ezzel véget ért. Fekete és Szabó, a nagybáty és unokaöccs, mester és tanítványa sírja természetes hozzárendeltségben, egymás mögött áll a Házsongárdban. Miskovszky nyughelyét nem találtam.

Ez a szöveg a Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című sorozatunkban jelent meg. Támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.