Címke: janovics jenő

Szép Magyar Könyv díjat nyert a Janovics Jenő-album

2025. június 10. – írta

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által évente átadott díjat az ismeretterjesztő könyvek kategóriájában a Janovics Jenő. A kolozsvári filmgyártás megteremtője című album nyerte el. A 2024-ben az NFI gondozásában megjelent hiánypótló kötet Zágoni Bálint és Kurutz Márton munkája, tervezője Cuba Gergő.

Aki rőfszámra mérte a színészkedést – Zágoni Bálint, Kurutz Márton: Janovics Jenő. A kolozsvári filmgyártás megteremtője

2024. augusztus 22. – írta

A szépirodalom kutatójaként, színpadi színészként és színházi rendezőként érkezett a filmművészetbe. Jókor volt jó helyen: a magyar film születésénél bábáskodott, filmgyárat alapított a semmiből, mégis csupán négy filmje maradt fenn. Rendezett, színészkedett, producerkedett, színtársulatot vezetett, mozit működtetett, nemzetközi sztárkarriereket indított be – mindezt Kolozsváron, száz évvel ezelőtt. A plázamozikban pattogatott kukoricát rágcsáló utókor pedig szinte elfelejtette.

Meghiúsult tervek és félreértett címek – Pontosítások a Janovics Jenő kolozsvári filmgyárában készült produkciók kapcsán

2023. december 8. – írta

Lehetséges, hogy Janovics Jenő megfeledkezzen körülbelül húsz filmről, amikor az 1940-es évek elején saját filmgyárának termését leltárba vette? Esetleg Vitéz (Welser) Tibor és Jordáky Lajos, akik több éven keresztül gyűjtötték és rendszerezték a kolozsvári filmgyártás dokumentumait, soroltak volna idegen filmeket a Szamos-parti műhely alkotásaihoz? A helyzet sokkal árnyaltabb, a kaotikus végeredményhez önálló életre kelő munkacímek, hiányosan fellelhető és szűkszavú korabeli sajtóvisszhang, valamint számos féleértés is szükséges volt.

A „hasznosfilmek” modernitása – A kolozsvári Fotofilm vállalat 1922 utáni nemfikciós filmjeiről

2022. december 27. – írta

A hasznosfilm 2011-ben felbukkanó fogalma (Acland–Wasson) megnevez egy filmcsoportot, amelyet addig jobb híján dokumentarista felvételnek vagy alkalmazott művészetnek tekintettek, ugyanakkor egy szemléletmódot is jelöl: meglátni a filmet, amelyik a hétköznapi élet részévé válik, amivel cselekvéseket végezhetünk el, amivel tudásunkat megfogalmazzuk, tároljuk, átadjuk. Az írás a kolozsvári Fotofilm vállalat némafilmgyártás korszaka után megrendelésre készülő filmjeiben, üzleti modelljében azt a modernitást fedi fel, amelyikben a mozgókép a modenizálódó város partnerévé válik, különféle társadalmi és gazdasági kontextusokban aktív szerepet vállal, kommunikációs stratégiák része lesz.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat