A mozgókép propagandaszerepe az első világháborút követően nyilvánvalóvá vált, a legtöbb országban igyekeztek ezt a területet kormányzati irányítás alá vonni. Az erdélyi felvételek a kezdetektől folyamatosan jelen vannak a magyar kiadású filmekben, különböző időpillanatokban különböző hangsúlyokkal, de mindig erős érzelmi töltettel.

A filmhíradók már a némafilm korától fontos szerepet töltöttek be a mozik műsorkínálatában és a műfaj, átalakuló szerepkörben és megítéléssel, egészen az 1990-es évekig létezett. Az itt bemutatott események, témák, érdekességek sokáig és sokszor az egyetlen lehetőséget jelentették arra, hogy a közönség bizonyos kérdésekben audiovizuális forrásból tájékozódjon. Az operatőrök jelen voltak a fontos eseményeknél, távoli tájakra utaztatták a mozilátogatót, idegen népeket és szokásokat hoztak el hozzá, felhívták a figyelmét a különböző konfliktusokra, elbizonytalanították vagy éppen megerősítették a kötődéseit. Bár ismeretterjesztő, tudósító célzattal már a legkorábbi időkben születtek mozgóképek, a zsáner formája fokozatosan szilárdult meg. Filmhíradónak azokat a rendszeresen megjelenő összeállításokat nevezzük, amelyek változó számú, különböző aktuális témákat feldolgozó tudósítást fűznek össze. Ilyen sorozatokat magáncégek és állami szervezetek is készíthettek, de miután a mozgókép propagandaszerepe az első világháborút követően nyilvánvalóvá vált, a legtöbb országban igyekeztek ezt a területet kormányzati irányítás alá vonni. Az erdélyi felvételek a kezdetektől folyamatosan jelen vannak a magyar kiadású filmekben, különböző időpillanatokban különböző hangsúlyokkal, de mindig erős érzelmi töltettel.

Magyarországi anyagokban Erdély először Az Est filmhíradó képsorain jelent meg az azonos nevű napilap kiadásában. A gyulafehérvári határozatok ellen tiltakozó kolozsvári nagygyűlés felvételeit 1918. december 22-én rögzítették, majd december 30-án került a mozikba. A viszonylag hosszú, három és fél perces tudósításban Janovics Jenő is látható néhány pillanatra, aki a gyűlés egyik alelnöke volt.

A trianoni döntést követően Erdély témája fájdalmas, nosztalgikus tónusban tűnik fel, és átkerül a külföldről szóló tudósítások közé. Fontos változás az is, hogy a magyar híradók ettől kezdve egyre nehezebben, végül egyáltalán nem érték el az erdélyi mozikat, így a helyi érdekű hírek helyett az általánosabb, magyarországi lakosság számára érdekes feldolgozások és a revíziós propagandát segítő témák kerültek előtérbe. A filmhíradó műfaja ezzel azért természetesen nem tűnt el a terület mozgóképszínházaiból, ahol most a román és egyéb sorozatok látták el információval a lakosságot. Egyes beszámolók szerint például a csíkszeredai moziban vetített filmhír inspirálta a helyi jégkorongcsapat megalakulását az 1930-as évek elején. A kanadai hokisokról szóló tudósítás annyira megtetszett a helyi fiataloknak, hogy megpróbálták lemásolni a képeken látottakat először csak a maguk szórakoztatására, hogy aztán az ország egyik legjobb csapatává váljanak (Brassói Lapok 1940, 7.). Az új technikai megoldások alkalmazásában szintén élen jártak a híradók, így például VI. György angol király koronázását a kolozsvári közönség színes filmen élvezhette 1937-ben (Keleti Újság 1937, 6). Bizonyos szófordulatok, kifejezések elterjesztését is katalizálták. A Brassói Lapok szerzője 1939-ben javasolja Hitlerre a „Führer”, Mussolinire a „Duce” megnevezés bevezetését azzal az indokkal, hogy már a budapesti Magyar Nemzet és a Magyar Filmhíradó is ezt alkalmazza (Gál 16).

A magyarországi filmhíradók készítéséért és terjesztéséért 1924-től egészen a korszak végéig a Magyar Távirati Iroda kötelékében, részvénytársasági formában működő Magyar Film Iroda (MFI) felelt. A cég a híradógyártásban nagyszabású, profi rendszert dolgozott ki, amellyel hamarosan Európa élvonalába került. Az itt gyártott híradókat 1926.március 8-tól, azaz a néma Magyar Híradó 108. kiadásától minden magyarországi vetítőhelyen kötelező volt vetíteni a főprogram bevezetőjeként, aminek teljesülését a hatóság ellenőrizhette. Publikálás előtt az összes anyag szigorú cenzori ellenőrzésen ment át, így azok formája és tartalma minden szempontból megfelelt a kormányzati céloknak. A korabeli filmhíradók szerkezetét jelentős mértékben befolyásolták a gyártók nemzetközi kapcsolatai. A rendszert a határokon átnyúló szerződések, csereviszonyok tartották mozgásban, melyek révén az anyagok nem csak a hazai közönséghez, hanem más országok nézőihez is eljutottak. Az egyes híreket beszerkesztették más híradókba, sőt, hosszabb kompilált filmekben is újrahasznosíthatták.

Ha megvizsgáljuk az Erdéllyel kapcsolatos megjelenéseket, azt látjuk, hogy a trianoni döntés után, az 1920-as években szinte teljes a csend, alig akad olyan hír, amely ezzel a témával foglalkozik. Ennek oka lehetett a szervezés nehézsége és az is, hogy a szerkesztők egyelőre nem tudták, hogyan nyúljanak a traumatikus kérdéshez. A hangosfilm megjelenésével változik a helyzet, és az 1930-as évek közepétől a Magyar Világhíradóban egyre több olyan felvételt találunk, amely a képek szintjén nagyjából semleges marad, azonban az inzertekben és zenében már erősebb állításokat tesz. Ezek az anyagok jellemzően népszokásokat (pl. Magyaros díszítésű faragásos bútorkészítés Kalotaszeg vidékén MVH 598/4, Kalotaszeg szántó-vető népe híven őrzi ősei hagyományait MVH 770/6), a vallásos élet fontos eseményeit (pl. A csíksomlyói búcsú az elszakított Erdélyben MVH 540/5), gazdasági vonatkozású híreket (pl. Agrármunka Erdélyben MVH 608/5, A termés betakarítása után harangszó hívja az ünneplőbe öltözött kalotaszegi magyarokat MVH 612/5, Kalotaszegi őszi vásár MVH 669/3) és képeslapszerű anzixot (pl. A székelykői vár romjai MVH 780/4, Kolozsvári képek 862/7) tartalmaznak.

A propaganda szolgálatában

Erdély és a magyar filmhíradózás viszonya szorosan összefonódik a revíziós célokkal. A műfaj a korszakban nem az objektív, független tájékoztatás eszköze, ehelyett elsődleges célja a külföldre és belföldre irányuló szemléletformálás és a propaganda. A korabeli szerkesztők jól tudták, hogy a képek és a hang olyan erős érzelmeket váltanak ki a nézőből, hogy a nyomtatott sajtótól eltérő módon, de nagyon hatékonyan lehet velük üzeneteket közvetíteni. Dr. Gábor Jenő 1934-ben jelentetett meg egy programnak is beillő írást a Filmkultúrában. Cikkében „új, eddig talán eléggé fel nem használt” eszközök bevetését sürgeti a mielőbbi területi revízió érdekében. Ahogy írja: „Az élőszó, a betű, a kép, rádió, kétségkívül a leghathatósabb hirdetői, továbbítói a nemzeti mozgalomnak, de az is bizonyos, hogy a film – amely a rádióval egyenrangú tényezője a nemzetközi propagandaszerveknek s hasonló módon egybekapcsolója a világ különböző népeinek, – még eddig nem jutott eléggé jelentős szerephez a magyar revíziós propaganda eszközei között. Pedig, hogy a film mily óriási jelentőségű szócsöve minden nemzetnek, arról talán felesleges beszélni.” Gábor szerint a Magyar Világhíradó nem teljesít rosszul ezen a téren, mégis indokoltnak látná további híranyagok gyártását, melyek kifejezetten az elcsatolt területekre, Erdélyre, Felvidékre, Bácskára fókuszálnának. A szerző elsősorban ezek komoly érzelmi értékét emeli ki, mely egyrészt fenntarthatná az érdeklődést és az együttérzést a magyarországi közönségben, másrészt viszont támogatókat szerezhetne külföldön, ahol a felvételek a csereszerződések révén megjelennének. Gábor erdélyi útja során találkozott Janovics Jenővel, aki beszámolt neki az első Erdélyi Filmhíradó készítéséről. A cikk megírásakor éppen az anyag hangos utómunkája folyt a Hunnia Filmgyárban, de azt már lehetett róla tudni, hogy bemutatja többek között a nagyenyedi kollégiumot, Kolozsvárt Mátyás király szülőházával, a Mátyás-szoborral, a kolozsvári temetőt néhány híresség, Kovács Gyula és Szentgyörgyi István színészek és dr. Purjesz Zsigmond belgyógyász sírjával.

A második bécsi döntés sokat változtatott a híradók óvatos hangnemén (A második bécsi döntés MVH 863/8). A bevonulásról készített felvételek elementáris hatással voltak a magyarországi nézőkre. A vetítéseken rendre taps és üdvrivalgás tört ki, amit egyébként a korabeli törvények, a véleménynyilvánítás egyéb formáival együtt, szigorúan tiltottak. „A bemutatott híradó csak egy kis részletet elevenített meg Erdély történelmi eseményeiből. De az a néhány mozaik is megható és felemelő volt, ahogy rongyos, féltve őrzött magyar zászlókat lobogtattak hazatért testvéreink a legkisebb erdélyi faluban is a felszabadítók felé. Erdők, mezők, diadalkapuk villantak fel néhány tűnő másodpercre, a honvédek végeláthatatlan oszlopai meneteltek, napbarnított arcú, kemény, fáradhatatlanul masírozó fiainkat láttuk és Nagyvárad pártás, csillogó szemű asszonyait, lányait” – jelentették például nem kevés pátosszal a pécsi Park filmszínházból (Dunántúl 1940. szeptember 14. 5). A hirtelen jelentkező hír-, illetve képéhség nyomán, német mintára, még ugyanebben az év októberében bemutatták a Kelet felé… című egész estés riportot, melyet Bánáss József többek között a filmhíradók számára forgatott anyagokból állított össze. A pécsiek, az ország többi településéhez hasonlóan, ezt a filmet is óriási lelkesedéssel fogadták, a mozi előterében a kormányzó hatalmas portréja fogadta a látogatókat, és nem csak az előteret, de a vászon körüli falat is nemzeti színű drapériával és virágokkal díszítették.

Szervezési feladatok

A visszacsatolt területekkel együtt az itt található mozik is átkerültek Magyarországhoz, melyek működtetésére kezdetben a magyar katonai hatóságok adták ki az engedélyt. Körülbelül 50 újonnan bekapcsolódó filmszínházzal számolhatunk, ez a mennyiség pedig már komoly szervezési feladatot rótt az ágazatra (Dunántúl 1940. szeptember 11. 7; Pesti Hírlap 1940, 9). Kolozsvár Budapest után a második legtöbb mozival rendelkező város volt, de Marosvásárhely és Nagyvárad is több vetítőhellyel rendelkezett. A magyar nyelvű mozgóképek kibővült piaca természetesen megnövekedett bevételt is jelentett, de a filmeket valahogyan el kellett juttatni az üzemeltetőkhöz. Mivel a korlátozott példányszámban elérhető kópiák mozgatása nem volt egyszerű, viszont a híradók kötelező vetítésére vonatkozó szabályt mindenkinek be kellett tartani, a tulajdonosok olykor áthidaló megoldásokhoz folyamodtak. Így történhetett például, hogy 1940 februárjában a dési mozi az akkor már öt éve leköszönt Tomáš Masaryk csehszlovák államfő díszszemléjének felvételeit vetítette le legfrissebb anyagként, amit a Keleti Ujság vitriolos hangvételű cikkében szóvá is tett (1940. február 21. 4.). A filmhíradók esetében különösen fontos volt, hogy a nézők viszonylag gyorsan találkozzanak a tudósításokkal, hiszen azok egy része egy idő után aktualitását vesztette. A Film Iroda ezért a kópiák számának növelése mellett döntött. A korábbi 30 helyett most már 36 példányt gyártottak, ezeket utaztatták az egyes vetítőhelyek között. Később az amúgy is költséges nyersanyag utánpótlása a háborús viszonyok miatt egyre nehezebbé vált, ez pedig nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a híradózást a kortársak a drága műfajok között tartották számon.

1940. decemberében a lapok hírt adnak arról, hogy az MFI Filmközpontot állít fel Kolozsváron Szolláth Imre osztályvezető irányításával a Jókai Mór u. 2. szám alatt (Magyar Lapok 1940, 8; Keleti Ujság 1940. december 20. 5.). A stratégiai fontosságú intézmény fő feladata, hogy friss programot kínáljon a térség mozgóképszínházai számára, és „szakszerű filmservice-ként” ellenőrzött és javított filmeket terítsen. A Filmközpont a forgalmazás mellett a gyártásban is szerepet vállalt, mert nem csak közvetített, hanem eladásra is készített filmeket. Az ide delegált operatőr Nagy László, akinek az volt a dolga, hogy folyamatosan tudósítson az aktuális eseményekről, érdekességekről és a vidék szépségeiről. A működtetésben az MFI mellett a kölcsönzők egyesülete, a moziegyesület és az Ibusz filmszállítási osztálya is tevékenyen közreműködött, ez utóbbi a kópiák utaztatásáért felelt. Nagy László felvételeit a központ felállításától kezdve folyamatosan megtalálhatjuk a Világhíradó válogatásaiban, legalább két esetben a Fotofilm nevű céggel együttműködésben.

A Fotofilm az erdélyi híradózás másik fontos bástyája a korszakban. A vállalat, amelynek ma elsősorban fényképészeti anyaga ismert, egy ideig a filmhírek és riportok gyártása terén is nagyon aktív volt. Janovics Jenő már az 1930-as évek közepétől szorgalmazta a terület gazdag természeti és kultúrkincséről szóló oktató- és ismeretterjesztő filmek készítését előbb a román kormány, majd a Film Iroda irányába (Blos-Jáni 2017). Mint láttuk, az MFI végül nem őt, hanem saját kipróbált kollégáját helyezte a fiókintézményként működő filmközpont élére, viszont így is szüksége volt egy helyismerettel rendelkező, szakértő partnerre. Ez a partner a tehetséges Fekete László (1889-1947), Janovics korábbi operatőre lett, aki Bécsben tanulta a mesterséget és aki az 1920-as évek végétől működtette Fotofilm nevű cégét Kolozsváron (Deák Ferenc u. 6-8.). Bár a vállalat fő profilja a műtermi fotózás és fotólaborálás, de a filmhíradók műfaja sem lehetett ismeretlen számukra, hiszen korábban már román megrendelésre is forgattak (Blos-Jáni 2017). Nem teljesen világos, hogy a felálló Filmközpont milyen viszonyban volt a Fotofilmmel, az azonban biztos, hogy Fekete és kollégái 1940-1942 között folyamatosan szállítottak anyagokat a Filmirodának. Ezek a tudósítások jellemzően a forrás nevének jelzésével kerültek be a filmhíradókba és így jutottak el mindenhova.

A különösen aktív periódusban, 1940 és 1942 között, összesen 32 filmhírt találunk, amelyet beazonosíthatóan a Fotofilm gyártott. Ha ezekhez hozzáadjuk a Filmközpont filmjeit, a végső arány masszív Erdély-reprezentációt eredményez a Magyar Világhíradókban. A témák jellemzően puha hírek, fejlesztésekről, pozitív változásokról szóló beszámolók voltak, melyek az érzelmeken keresztül szólították meg a nem erdélyi nézőket. A Fotofilm anyagában legnagyobb számban, hét alkalommal, a sporthírek szerepelnek, ezek egyébként a korabeli híradókban általában is nagyon gyakran jelentek meg. A sportéletet követik a vasútépítésről, hídavatásról, épületátadásról szóló beszámolók, majd azok a filmek, melyek valamilyen egyéb szimbolikus tevékenységet mutatnak be. Ilyen szimbolikus tevékenység lehet az országzászló-avatás (MVH 869/6, MVH 888/9), egyházi ünnep (MVH 880/8, MVH 896/1), koszorúzás (MVH 880/8, MVH 896/1), de tulajdonképpen minden olyan tevékenység, amely valamilyen rituális rend szerint történik. A filmhírek nagy része tartalmaz ilyen elemeket. Ennek oka, hogy ezek felvétele jól tervezhető, előre meghatározott koreográfia szerint történik, másrészt nagyon fontos szerepük van a közösségi tudat, a stabilitás érzetének megteremtésében. A társasági események között ez első erdélyi bál (MVH 883/9) és egy farsangi mulatság (MVH 939/2) szerepel, a társadalmi mozgalmakat és közcélú aktivitást a nagyszabású KALOT találkozó (MVH 901/6) és a nehézsorsú gyerekek üdültetése képviseli (MVH 916/6, MVH 964/1). A felvételek egy része elveszett, így sajnos az a film is (MVH 906/2), melyben a kormányzó unokájával egy napon született kolozsvári fiúgyermekeket ajándékozták meg. A fennmaradt leírás szerint ebből az alkalomból 22 szerencsés gyermek kelengyét, ezüstpoharat, emléklapot és 200 pengő készpénzt kapott 1941-ben. Külföldi politikusok látogatását mindössze két alkalommal örökítette meg a Fotofilm. Elsőként Schlegelberger német igazságügyi államtitkár vizitjét 1941 októberében (MVH 922/2), majd a budapesti német követet 1942 márciusi körútján (MVH 942/7). Az utóbbi filmhírben a népviseletbe öltözött kőrösfőieket láthatjuk a horogkeresztes zászlókkal díszített településen, ahogy szakadó hóban köszöntik a magas rangú vendéget.

Az 1940 és 1944 közötti anyag összességében több mint hetven részben vagy egészben Erdélyhez kapcsolódó hírt tartalmaz, melyek nagy része Kolozsvárról szól. Ezek között sok a sporthír, gyakoriak a történelmi alakokról, különösen Mátyás királyról szóló megemlékezések, de megtaláljuk a Híradó Filmszínház különkiadását is, amely a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941-es megnyitásáról szól.

A hírek általában a biztonság és a fejlődés képét nyújtják, inkább időtlenek és ismeretterjesztő jellegűek, mint aktuálisak. Csak ritkán kapcsolódnak össze a nagypolitika konkrét eseményeivel, így például a menekültkérdés kapcsán vagy egy-egy közéleti személy erdélyi látogatásakor. Annál élesebb a váltás a sorozatban, mikor 1944. júliusában még egy békés pisztrángtenyészetről szóló beszámolót látunk (Pisztrángtenyészet Erdélyben MVH 1067/2), majd az MFI filmhírei között a térség utoljára bukkan fel a Harcok a Kárpátokban és Erdélyben című haditudósításban 1944 októberében.

A filmhíradók Erdély-képét a korszakban előbb a traumatikus hiány, később a revíziós program, majd az önigazoló, identitást erősítő témaválasztás határozza meg. Ezek az anyagok professzionálisak, erősen hatnak az érzelmekre, és a híradók esetében egyébként természetes, de gyorsan elavuló aktualitás helyett a folytonosságot, tradíciót, kulturális és gazdasági értékeket emelik ki. Különösen fontos bennük az ismeretterjesztő szándék, mely összekapcsolódik a politikai vezetés propagandacéljaival. Ezek a mozgóképek a feldolgozott témák mindenkori dokumentálói, ezért sok témában nagy forrásértékkel bírnak, másrészt viszont a készítők Erdélyhez való viszonyának alakulását is megörökítik.

A Fotofilm tudósításai a Magyar Világhíradóban 1940-1942

Bibliográfia: