Beretvás Gábor

Beretvás Gábor

Filmkritikus, filmtörténész. Debrecenben diplomázott filozófus-esztétaként, azután ugyancsak Debrecenben a Humán Tudományok Doktori Iskolájában szerzett abszolutóriumot. Jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem PhD-hallgatója. Több felsőoktatási intézmény óraadó tanára, vendégoktatója. Legfőképpen filmről és színházról publikál, erdélyi és magyarországi folyóiratokban.

Írásai a Filmtetten (37)

Budapesti Hollywood – Radó István: Egy filmdramaturg emlékei

2021. október 25.

A memoárjellegű kötet egy letűnt világot idéz meg, pontosabban az első pesti vetítések, később filmszínházak megjelenésétől egészen a II. világháború után újraszerveződő filmes közösség első botladozásáig vezeti el az olvasót.

A magyar film komikusa – Emlékezés az 50 éve elhunyt Latabár Kálmánra

2020. március 4.

Bár nem ritka felénk sem, hogy egy előadóművész a szintén előadóművész szülők nyomdokaiba lép, jól ismerjük ezt a jelenséget a színháztörténetből is. Ám az mégiscsak kuriózum, hogy egy család tagjai oly sok generáción át töretlenül gyakorolják a színészmesterséget, mint a Latabárok. Ők talán a legismertebb család, akik generációkon át adtak színészeket a magyar színház- és filmművészetnek. Közülük is Latabár Kálmán számított a legismertebb és legfoglalkoztatottabb színésznek.

Nagypolgári fenegyerek – Bujtor István portréja

2019. december 27.

Szinte hihetetlen, hogy Bujtor István immár tíz éve, hogy az égi vizekre evezett. Figurája ma is velünk élő legenda. A közgazdász végzettségű Bujtor – eredeti nevén Frenreisz – István ugyanis nem csak (Balázs Béla-díjas) színész volt, hanem producer, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató, jellegzetes szinkronhang és még sorolhatnám, mi minden. Egyéniség. Igazi reneszánsz ember.

Kollektív érzelmek – Beszámoló a 16. Verzió Fesztiválról

2019. november 20.

Idén november 12. és 17. között került megrendezésre Budapesten a Verzió, hosszabb nevén a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A vetítések, ahogy hasonló eseményekkor szokás, több helyszínen zajlottak, alkalmanként közönségtalálkozókkal kiegészülve. Mesterkurzust tartott Askold Kurov, akinek a tavaly készült Novaya című filmjét vetítették, ezzel is növelve a fesztivál értékét. De a rendezvényhez tartoztak kerekasztal-beszélgetések, úgynevezett vendégtalálkozók, koncertek és a mostanság divatos VR-vetítések is.

A politikusok közt egy rendes ember? – Werner Herzog, André Singer: Meeting Gorbachev / Találkozás Gorbacsovval

2019. november 6.

Gorbacsov történelem: neve egybecseng egy korszak lezárulásával. Mint ahogy egybecseng azokkal a diadalittas időkkel is, amikor az emberek számára a biztonságnál fontosabb volt a szabadság. Werner Herzog szokásához híven az embert keresi az ikon mögött, ebben van segítségére korábbi munkatársa, a filmes és antropológus Singer. Persze a kérdéseket ebben a filmben is Herzog teszi fel, és az, hogy ő Gorbacsov beszélgetőpartnere, a dokumentumfilm egyik erénye.

Beretvás Gábor

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins